Kelet-Magyarország, 1997. január (54. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-18 / 15. szám
1997• JANUÁR 18., SZOMBAT TALLÓZÓ Kortárs Valóban gazdagnak mutatkozik az utóbbi években a hazai irodalmi-mű- vészeti-társadalomtudományi folyóiratok választéka, aligha költői túlzás az az állítás, hogy soha korábban eny- nyi lap nem jelent meg ezen a területen. Azonban a szegény emberek — azaz a szegény ország — gazdagsága ez; a kultúrában szinte már semmi másra nem telvén, legalább a folyóiratokkal kívánjuk érzékeltetni, hogy azért még vagyunk. 1996-ban kevés kulturális folyóirat szűnt meg, egyelőre kevésnek kellett korlátoznia terjedelmét, megjelenésének gyakoriságát. Mit hoz az új esztendő? A decemberi Kortárs közli Szabó Magda A hattyú koronája című önéletrajzának egyik fejezetét. Egy nyugodtan különlegesnek nevezhető időskori, de a kisgyermekkorra visszautaló felismerés bontakozik ki benne. Az elbeszélő édesapja egy tizennégy gyermekes családban született, de mindig csak eggyel kevesebb rokonról esett szó. Szinte véletlenül, egy távoli rokonnal megismerkedve derül ki sok évtized múltával ennek valódi oka. Az egyik nagynéni elvesztette egyéves korában a kislányát, s búskomorságba esett. Egy alkalommal a mintegy kétéves elbeszélőt meg akarta fojtani, az orvosnak alig sikerült felélesztenie a kicsit. Ezért hullatta ki a családi emlékezet a „gyilkost”, s ezért tudatosul az elbeszélőben ekkor az, hogy miért nem tűrte soha életében a sálat, a nyakát borítószorító ruhaneműt. Orbán Ottó verse A bölcsesség korába érve végez életszámvetést: „Az élet vége felől tekintve a legfőbb bölcs a bolond növény, / melyet egy enyhébb januárban könnyen rászed a tűző nap sugara — / kidugja fejét, nekifog zöldellni, és mielőtt megfagyna és leperegne a hóba, / azt kiabálja: éljen az új évezred, itt a tavasz!” Iróniába burkolt hit avagy hittel korlátozott hatalmú irónia — íme Orbán Ottó költői világának s talán a mai kornak is alapjellegzetessége. A januári szám vezető írása Kis Pintér Imre főszerkesztő megemlékezése a 40 éves Kortársról. Olvashatjuk Kahler Frigyes és M. Kiss Sándor tanulmányának befejező részét Az erőszakszervezetek és a forrdalom — ’56-ró.l ’56-ban, ’56-ról ’89-ben címmel . Karádi Zsolt Baka István költő munkásságáról írt tanulmányt. A Kortárs melléklete a teljes tavalyi tartalomjegyzék. névjegy Kondor Jenő Balladát, mondát, metaforákat termő tájon Szatmárban, Penyigén születtem 1955-ben. A tiszta szó igényét, a képes beszéd szépségét földművelő szüleimtől, nagyszúleim- től, az erdőháti kétkezi dolgos emberektől tanultam, örököltem — írja harmadik kötete elé, mintegy névjegyként Kondor Jenő, aki magyar-orosz szakos diplomájának megszerzése óta a Kisvárdai Bessenyei Gimnáziumban tanít. Előző munkái: Csillagkérés (versek, 1990), A félelem és a remény költészete — Ratkó József (kismonográfia, 1993). Most megjelent kötetében — Nincsért fáj — 78 vers olvasható. A kötetet a szintén kisvárdai Szabados István 19 művészi rajza illusztrálja. A fegyelmezetlen klasszikus Háromszázhetvenöt éve született Moliére • Színművész az íróóriásról A Fösvény-t a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban 1988-ban mutatták be a feledhetetlen emlékű Mensáros László (képünkön) főszereplésével Elek Emil archív felvételei Kállai János A francia klasszicizmus „nagy század”- ának szülötte fegyelmezetlen klasszikus. Akárcsak Shakespeare, egy személyben színész, színigazgató, rendező, drámaíró. Pályája csupa viszontagság. Az udvari kárpitos és királyi szállító nem erre szánta a fiát, Jean Baptiste Poquelint, akit a világ Moliére néven tanult meg szeretni, gyűlölni, csodálni, elutasítani, aki mindmáig zsenialitásának bűv-béklyóival láncol magához valamennyiünket. A háromszázhetvenöt éve (1622. január 15-én Párizsban) született Moliére-ről Gyulai Pál fogalmazta meg: maradandó- ságának titka „...ama bámulatos művészetben rejlik, mely az időszerintibe általános érdekeket tudott önteni, mely egykép ismervén a szív és a színpad titkait, a hatás belső és külső eszközeit szerencsésen egyesítette.” A XIX. századi ítész magvas és találó megállapítását egy mai színházi szakember, teátrumi „polihisztor” gondolataival kiegészítendő kérdeztük meg Verebes Istvánt, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatóját. — Örülök a megkeresésnek, hiszen a Moliére-évforduló apropóján felidézhetem életem első főszerepét. A kaposvári színházban 1972-ben játszottam Tartuffe-öt. A darabot — ma már ennek is más a fénye, a hangsúlya — Kornis Mihály rendezte. Huszonévesek voltunk, amolyan „kamasz Tartuffe” született. Harmadik éve voltam akkor a pályán, s a kemény feladat, illetve a Moliére-rel való találkozásom késztetett szembesülésre a színházi szakma nehézségeivel. — Hogy ez miben rejlik? Nos, Moliére darabjaiban — még akkor is, ha történetesen néhányat prózában írt meg — versben kell a színésznek beszélnie. A barokkos díszítettség, a verbális telítettség, a dús nyelvi közeg — nehezen leküzdhető „akadályok” a színész számára. A nyelvi megvalósítás gazdagsága az, melyben rokonságot érzek Shakespeare és Moliére között. — A másik dolog: Moliére mint drámaíró hiányokkal dolgozik. Az effektusokat rendkívül pontosan adja meg, de egyébként a hiátusok jellemzik művei többségét. A lényeg nála az ilyesfajta misztikum. A konstrukció — mert ez klasszicista követelmény — fundamentálisan biztos; a tartószerkezetre épül rá a szereplők egymáshoz való viszonya, ebből holmik ki az egész... A kanonizáltságon belüli színészi szabadság — ez a nehéz a Moliére-dara- bok előadásában. Tavalyelőttig — bevallom — nem szerettem a nagy klasszikus műveit. Nem hittem abban, hogy akár színészként, akár rendezőként jól „meg lehet csinálni”. De a Székely Gábor-rendezte Don Juan impulzust adott, pontosabban: inspirált arra, hogy tudatosítsam magamban: igenis, lehet Moliére-t a ma színházában jól rendezni, játszani, befogadóként értelmezni. Csupán helyesen, pontosan el kell olvasni a színdarabok szövegét. A ma valóságát a textúrán keresztül figyelve, s akkor rögtön letisztul minden; az is, miként lehet játszani'monsieur Poquelin komédiáit. — Tavaly aztán belevágtam! Újvidéken megrendeztem az Amphitryont, szerzőnk kevésbé ismert alkotását. Nem véletlenül választottam, hiszen a mű háború utáni állapotokról szól... Siker volt, nagy siker. Jómagam pedig rendzőként tovább közeledtem a színpad klasszikus virtuózához. Mert Moliére művészete olyan, mint egy kotta. Mesterművek partitúrái a darabjai. Akkor lehet felmutatni a lényegüket, az értéküket, a zsenialitásukat, ha „fejből” tudja az ember az egészet... A Moliére-da- rabok „muzsikáját”, pszichózisát tudni szükséges, maximálisan. A közhelyekbe ágyazott szituációk bonyolultságát érzékelni — felszínes olvasatokkal nem megy... Ő valójában igen egyszerű dolgokat mond; azért tudja ezt tenni, mert tökéletesen ismeri a színházi hatás mechanizmusát. Megfigyeltem: a Brecht-rendezők vonzódnak igazán Moliére-hez; Major, Ig- lódi, Székely, Csiszár... Nos, ők nem a tüzetes lélekrajzot tartják fontosnak, hanem az expresszivitást, a közvetlen hatások erejét, úgy, miként a nagy előd, akire most születése jubileumán emlékezünk. Akinek nagy erénye, hogy nem fecseg! Nála minden a hatás dinamikus rendszerében funkcionál: a helyzetek pergő ritmusa, a törekvések, az ellenszegülések, a cselek, a fondorlatok, a félreértések, minden. Mögöttük pedig hallatlanul ott húzódik a széles körű élettapasztalatokon nyugvó emberismeret, és a megvetés... Igen, a megvetés. Önmagával szemben is (amit bizonyítva láthatunk a Versailles-i rögtönzés-ben, vagy a Tudós nők-ben). — A jövő évadban társulatunk műsortervében a Moliére-i világhoz közeli darabok szerepelnek. Goldoni Mirandoliná-ját Salamon Suba László állítja színpadra, Varjú Olga főszereplésével. Egy román rendező pedig mint vendég viszi színre Marivaux egyik darabját. És biztosan előbb-utóbb bekerül a repertoárunkba XIV. Lajos kitüntetetten kedvelt szerzőjének valamelyik darabja is. Dokumentumfilmek a tv-ben Itt is krónikus pénzhiány • Év eleji tervek A televízió ideiglenes költségvetésében szereplő dokumentumfilmek készítésére szánt összeg csupán a már korábban megkezdett 22 film folytatására elegendő, azok befejezését, illetve újabbak gyártását már nem teszi lehetővé — tájékoztatta B. Révész László, a Dokumentumfilm Stúdió vezetője a távirati iroda munkatársát. A stúdióvezető elmondta: tavaly 38 saját erőből, illetve más stúdiókkal koprodukcióban gyártott filmet vetített a televízió, 23 összeállítást pedig külső készítőktől vásárolt az intézmény. Ez év első két hónapjában havonta két dokumentumfilm kerül képernyőre. Az Erdélyi János és Zsigmond Dezső által készített, „Ott, ahol a kis Túr...” című alkotást már a hónap elején láthatták a nézők. Magyar találmány címmel szombaton, 21 óra 20 perctől újabb összeállítással jelentkezik a Stúdió, a 2-es csatornán. (Varga Ágota szerkesztő-rendező tájékoztatása szerint a film az 1994 végén, Tatabányán létrejött cigány, német, és szlovák kisebbségi önkormányzat működését követi nyomon 1995 januárjától 1996 júniusáig, 67 percben.) A februári tervekről szólva B. Révész László hozzátette: 20-án a Magyar Filmszemle díjnyertes dokumentumfilmjét sugározza a televízió, 27-én pedig „Komló, végállomás” címmel az egykori bányász- város jelenéről láthatnak helyzetképet a nézők. A Dokumentumfilm Stúdió vezetője mindemellett megjegyezte, hogy egyelőre (éppúgy, mint a televízió valamennyi stúdiója) ideiglenes tervek szerint dolgoznak. A műsorok — így a dokumentumfilm-su- gárzás ez évi rendje is — csak a közeljövőben megfogalmazandó szerkezeti és működési szabályzat megjelenését követően, az új műsorstruktúra nyomán alakulhat ki — hangsúlyozta B. Révész László. A stúdió- vezető úgy vélekedett: a dokumentumfilmek számára a jövőben célszerű lenne állandó műsorsávot kijelölni. Színháztörténet Hogy is nevezhetnék az utcát, ahol a hajdani kőszínház, az első állandó miskolci színház állott, mint Déryné utcának. S hol is lenne méltóbb helye a színház s színészeinek relikviáit őrző kiállításnak, mint ebben az épületben. A nemrégiben megnyílt az Európa Tanács támogatásával felújított Miskolci Nemzeti Színház, s a színház- történeti kiállítás ugyanazon a helyen található, ahol az 1843-ban leégett első kőszínház, s a helyén emelt épület állott. Ott, ahol immár 174 éve hódolnak Tháliának. Színlapok, díszletrajzok, jelmezek, korabeli sajtóhíradások, színházi kellékek, szerződések, hivatalos és magánlevelek, fényképek tudósítanak a hajdani színészéletről. Olvan sztárok játszottak Miskolcon a hőskorban, mint Déryné. Megyeri Károly, Egressy Gábor, Szerdahelyi Kálmán. EOH Hl ■_ Napkelet • A KM hétvégi melléklete
