Kelet-Magyarország, 1997. január (54. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-02 / 1. szám
1997. január 2., csütörtök HATTER c Aki meglovagolta a természetet Egy igazi agrármérnök nem termeszti, hanem gyártja a biotermékeket Galambos Béla Nyíregyháza (KM) — Valamit nagyon tudhat a jól működő vállalkozások belső törvényszerűségeiről Demeter Tamás, a 47 éves debreceni agrármérnök-vállalkozó. A két évtizede még hortobágyi szarvasmarha tenyésztőként indult fiatalember egy idő után egyszerre csak úgy döntött: szorult belé annyi „szufla”, hogy a saját lábára állva megmutassa önmagának és a világnak: képes megvalósítani akkoriban első hallásra kissé fantasztikusnak tűnő „bioötleteit”. Az élet azóta fényesen igazolta az ötletgazda elképzelését: egy jól kitalált és aprólékos részletességgel megtervezett cég, illetve hasonló alapossággal piacra dobott termékei, sikerre vannak ítélve. Az üzletember nem régen Nyíregyházán járt cége új mintaboltjának szemléjén, egyúttal pedig tárgyalt a fejlesztéseihez pénzügyi hátteret adó itteni CIB bankfiókban. Ekkor beszélgettünk a vállalkozóval, akinek tapasztalatai sok tanulsággal szolgálnak és a gyakorlat oldaláról világítják meg, mi is az a sokat emlegetett innováció. Lépésről lépésre 1990-ben alakítja meg a Dem- ko Feder Kft.-t, amely az első perctől kezdődően lépésről lépésre valósítja meg egy sajátos igényű életvitelhez kialakított bioprogramját. A múlt esztendőre kiteljesedett „Demko Bio Hálószoba” kínálatukba már ott voltak a kizárólag természetes anyagokból készített tömör fenyő biobútorok, köztük a tulajdonos agrármérnökünk tervezte, ideális fekvő testhelyzetet nyújtó bioágyakkal. A hozzájuk kókuszból, kaucsukból, lószőrből és egyéb naturális anyagokból készített biomatracokkal, tiszta gyapjútakarókkal és más ágyi kellékekkel. Nem utolsó sorban pedig a mindehhez kiegészítőOemeter Tamás kedvenc biojátékával, a repülőgéppel A szerző felvétele ként kiötlött és a kisgyermekek számára külön is készülő tiszta gyapjú ruhadarabokkal, valamint természetes alapanyagú, egészség megőrző natúrkozmetikumokkal. Jó úton jár A Demko Bioprogram szinte minden egyes állomását jelentős díjak fémjelzik, mintegy visszaigazolva a gazdája számára, hogy jó úton jár. 1994- ben Ipari Formatervezési Nívódíjat kap a bioágyuk. Rá egy évre BNV Nagydíjat a bio hálószobájuk, amely „megvalósítja az ember és természet harmóniáját”. Idén pedig, köszönhetően egy sikeresen, ugyanakkor villámgyorsan kifejlesztett újabb ötletnek: a biogyermekjáték-családnak, újabb trófeákkal gyarapodott Demeter Tamás vitriné. Ezek az eddig soha nem látott, különleges minőségű fajátékok megkapták az 1996. évi 100. BNV Nagydíját, majd ezután nem sokkai az ez évi Ipari Formatervezési Nívódíjat is. — Februárban született meg bennem, a hazai iparművészek tervezőasztalán végül harminc darabra bővült gyermekjátékcsalád ötlete, s hét hónap alatt, a BNV idejére már készen álltunk vámospércsi üzemünkben a sorozatgyártásra is — hangsúlyozza a termékfejlesztés és az újdonság piacra juttatása gyorsaságának fontosságát a vállalkozó, aki büszke tud lenni arra, hogy mindezt Kelet-Magyarországon valósította meg — Olyan térség olyan településén teremtettünk ezeknek a fajátékoknak a gyártásával egyelőre 20, de jövő márciusra már 50 embernek munkalehetőséget, ahol tartós a munkanélküliség. Az új üzemünkben újra munkára találtak olyan kiváló asztalosok, akik alkotó módon járultak hozzá a mintegy ezer féle játékalkatrész sorozatgyártásának elindításához. Erre mondták a részben vásárolt, részben itthon legyártatott automata famegmunkáló gépeket beszerelő budapesti szakemberek, hogy itt a kelet-magyarországi régióban aranybánya van használható munkaerőből. Errefelé még nincs kiszemelgetve (sajnos... a szerk.) egy-egy szakma munkásainak java, mint az ország más tájain. így aztán itt érdemes akár magas minőségi színvonalú termelést indítani, hisz kiváló munkaerőgárdát vehet fel új üzemébe a vállalkozó. Piaci stratégia — Annak idején, a Demko stratégiájának kialakítása közben döntenem kellett milyen utat járok — ad kisebb fajta vállalkozási továbbképzést a magabiztos üzemtulajdonos — Arra az eredményre jutottam, hogy ha mint gyártó igazán nagyot akarok homorítani, magamnak kell eladnom a termékeimet. Ha vállalkozóként eredményes akarsz lenni, két lehetőség közül választhatsz: vagy kommersz termékeket gyártasz, de ekkor számolnod kell a zsúfolt piaccal, és az ilyen körülmények között törvényszerűen belépő árversennyel. Ez arra kényszerít, hogy piciny haszonnal sokat, nagy sorozatokban termelj. Ez a mennyiségközpontúság teljesen lefoglalja a vállalkozót, ezért ez nekem nem volt szimpatikus út. A másik lehetőség, amit én is követek, az a következő: csinálj valamilyen különleges terméket és/vagy hangsúlyozd annak különleges tulajdonságát, a hasonlóakkal szembeni nagyobb tudását. Ezt azután föltétien saját magad add el, hiszen más soha nem fogja úgy ecsetelni különleges tulajdonságait, mint ahogyan te magad teszed. Ráadásul így a kereskedői haszon is a tied marad. A saját értékesítéshez persze be kellett vetnünk nekünk is minden lehetséges módszert: országos mintabolthálózat kiépítését, ahol állandóan demonstrálhatjuk a cég már megszerzett tekintélyét is, a direkt marketing módszereit, a minta utáni értékesítést, azután a piaci megmérettetést nemzetközi kiállításokon. Legújabban pedig — éppen az akadálytalan export érdekében — az ISO 9001 szabvány szerinti minőségtanúsítás megszerzését. Ez utóbbira már az új biojátékokat gyártó üzem alapkőletételétől kezdve az utolsó szeg beveréséig készültünk. A siker kényszerpályáján vagyunk, ezért a Demko Feder minden profitból származó forintját a gyártmányfejlesztésbe forgatva, állandóan bizonyítanunk kell, hogy magyar cég létünkre folyamatosan bővülő különleges választékkal és stabilan kiváló minőséggel tudunk jelen lenni a piaci versenyben. [ 1 Fogva tartott levelek annak levelek, amelyeknek az a sorsuk, hogy soha ne jussanak el a címzetthez. Természetesen nem a posta hibájából, hanem egészen más erők, sokáig az ismeretlenségben meghúzódó láthatatlan kezek jóvoltából. Pedig a leveleket várták mindkét oldalon. Különösen az év vége táján vagy az új esztendő első napjaiban. Ilyenkor az évek fordulóján egy kis csodavárás is él az emberben, még ha az értelem azt is diktálja, az évek fordulóját az ember alkotta, hogy egy kicsit megszakítsa a folyamatosan csordogáló vagy éppen gyorsan iramló időfolyamot... Nem érdemes csodára várni... Mégis, az asszony ilyen tájon mindig megírta a levelét a földrajzilag nem túl távol élő apjának, aki az alig ötven kilométerre lévő városban élt második feleségével. Már húsz éve nem látta az apját. Eleinte még találkoztak, igaz, elég ritkán. Később a találkozások lassan elmaradoztak. Azt is véletlenül, idegenektől tudta meg, hogy az apja, néhány éve nagy beteg volt. meg is műtötték. De mire odaért a kórházba. már csak az üres ágyát találta, az idős embert néhány napja már hazavitte a felesége-,■ Éjszakánként, álmatlan óráiban, annyiszor gondolkozott rajta, mi történhetett, mivel bántotta meg az édesapját. Miért hagyja válasz nélkül évek óta a leveleit. Nem találta meg a választ, hiába gyötörte magát. Sokszor eszébe jutott a gyermekkora is, ami igazán nem mondható örömteljesnek. A szülei, ma sem tudja igazában miért, elváltak, ő akkor még csak nyolcéves volt. Nagyon sokáig nem látta az apját, már felnőtt, eladósorban lévő lány korában találkozott az apjával. Az apja ismerte meg, szaladt eléje, és valami olyasmit mondott: „épp olyan vagy mint én, megismertelek volna száz lány közül is.” Ez nagyon jól esett neki. Azután minden évben legalább egyszer-kétszer találkoztak. Amikor pedig férjhez ment, az apja is ott volt a lakodalomban. De valami láthatatlan törés következhetett, amikor megszületett az első gyermek. Ő boldogan írta az apjának, hogy jöjjön minél előbb, nézze meg az unokáját. De sajnos, a kedves invitálásra nem érkezett válasz. Később sem. Sokat sírdogált emiatt, egyszer fel is kerekedett, hogy személyesen is meggyőződjék, mi lehet a nagy hallgatás oka. De hiába csöngetett az ajtón, csak a szomszéd szólt ki, nincsenek itthon, akiket keres, elutaztak a rokonokhoz. Üres szívvel tért haza, s ahogy teltek a hetek, hónapok, a napi robot, a gyári futószalag melletti monoton, egyhangú munka ugyancsak kivette az erejét. Már nem gondolt arra. hogy újra meglátogatja az apját, de a leveleket szorgalmasan írogatta. Szinte mindegyiket azzal zárta, „írja meg édesapám, mivel bántottam meg, miért hallgat, mi történt magával...” De a levelekre soha nem érkezett válasz... Néhány napja már lefekvéshez készülődött a család, amikor csengettek. Táviratot hozott a postás, szomorú hír állt benne, meghalt az édesapja, ekkor és ekkor lesz a temetés. Később sokat töprengett magában, mit is váltott ki belőle a tragikus hír. De mindig úgy érezte, a szomorúság mellett valami fájdalmas vád is ott sajgóit belül, miért nem válaszolt a leveleire az apja. Csak a temetés utáni pillanatokban eszmélt rá, úgy látszik, vannak levelek, amelyeknek az a sorsuk, hogy soha ne jussanak el a címzetthez. A temetés után már indult volna az állomásra, a vonathoz, amikor váratlan dolog történt. „Ez az apád hagyatéka” — mondta az özvegy, és arra kérte, csak otthon / bontsa ki a csomagot. Es még valamit mondott: ha tud, bocsásson meg neki. Tudja, kegyetlenség volt, amit tett. Nem bírta kivárni, míg hazaér. a vonaton kibogozta az aprócska csomagot. Az ő levelei voltak benne, felbontatlanul, egy másik csomagban pedig az apja levelei, amelyeket neki írt. A felesége visszatartotta a leveleket, de most a halál árnyékában, hogy egyedül maradt, mégis feltárta a bűnét. Mert bűn ez, még ha nem is a bíróság mond fölötte elmarasztaló ítéletet... Ami ránk vár Nagy István Attila arinthy Frigyes gyermekkori naplójában üdvrivalgással köszönti a huszadik századot. Nagy dolog az idő múlása: nemcsak a századé, hanem egyetlen pillanaté is! Nem lehet visszafordítani, ami elmúlt. Milyen hamar elrepült a tavalyi esztendő is! Pedig mennyi mindenben volt részünk: bánatban és örömben. fájdalomban és reménykedésben. Biztattak, hogy 1996-ban már utoljára lesz nehéz. Most pedig kristálytisztán látszik, hogy könnyen maga alá temethet sok embert az árhullám. Akik még a felszínen maradtak, azok is pontosan tudják — mert kiszámítható —, hogy az esztendő közepére kifulladnak. Szilveszter éjszakáján összecsendültek a poharak. Ki milyennel koccintott, és mi volt a poharakban. Az egyszer élünk dühével körbejártuk az asztalokat, kieresztettük a hangunkat, szidtuk a televízió műsorát: ezért bizony kár fenntartási díjat szedni. Hajnalban aztán belefulladtunk az álomba, gyomorrontásra és másnaposságra ébredtünk. Kinéztünk a szitáló délelőtt- be, eszünkbe jutott, hogy tényleg itt van az új esztendő. Illene fogadni méltósággal, a számvetés komolyságával, az elhatározás bátorságával. Ez az év a felemelkedésé lesz. Sok embernek jobb lesz, mint volt az előző. Másoknak meg sokkal rosz- szabb. Ez az élet dialektikus rendje. Fanyar mosoly a szánk szögletén. A hírekben meghallgatjuk, hányán lettek öngyilkosok ezen az éjszakán, mert a Kárpát-medencében gyakran ez az egyetlen kigázolás. Nem lehet túlüvölteni a magány, a várakozás csendjét. Szól a magnetofon, pattanásig feszül az erősítő, a könyökünkön jön ki a sláger. Még szerencse, hogy elseje után másodika következik, a csonka hét után pedig hónapokat kell várni a következő ünnepre. Addig bizonyosan józanabbul látjuk, ami ebben az esztendőben ránk vár, s megtanuljuk azt is: muszáj tenni azért, hogy megváltozzon körülöttünk az élet. Mi van szomszéd? Magánál is kikapcsolták a villanyáramot.... Ferter János rajza Ott. A IM M Kommentár A hazai hozama Nyéki Zsolt A z újévi fogadkozások nemes és viszonylag könnyen betartható változata a „több hazai árut veszek” elhatározása. A képlet egyszerű: ha mondjuk egy autószerelő az azonos tulajdonságokkal bíró termékekből azt veszi le a polcról, amelyet megyei cég gyártott, logikus, hogy a lokálpatriotizmus ezen apró megnyilvánulása a helyi társaságok forgalmát növeli. Eredményesebb helyi vállalkozásban (ha az adórendszerünk is engedné) nagyobb jövedelemhez jutnak alkalmazottak, akik a gyár kapuján kilépve már vásárlóként könnyebben megfizetik (a példánál maradva) az autószerelő munkáját. Aki aztán a bevételeiből ismét izmosabb vásárlóerőt képvisel szőkébb környezetében. A gazdaság sajátos, öngerjesztő folyamata ez, melynek jelentőségét több száz évvel ezelőtt felismerték. nálunk a spirál mégis rendületlenül az ellenkező irányba kúszik. Pedig az áruk és a szolgáltatások kínálata egyre több területen teszi lehetővé az öncélú szemlélet követését, így valóban csak apró figyelmesség kérdése az egész. Ugyanez érvényesíthető a magyar és a külföldi termékek vonatkozásában is, mert a „vásároljon hazai terméket” mozgalmának külföldi eredményeit saját bőrünkön és kárunkon is megtapasztaljuk. Az életszínvonal őrzésének nehéz időszakában az egyén persze nem a nemes eszméket követve számol. De ha ez a gondolkodás reflexszerű döntésekben testesülne meg, hatása azonnal érezhető lenne az egészséges viszonyok közepette önmagát szabályozó piacon. Történelmi tény: pusztán ideológiákkal összetartott közösségek gyorsan széthullnak, ha viszont sikerül megtalálni az azonos érdekeket, akkor az életképesebb kapcsolatokat eredményez. Divatos kifejezéssel élve ez európai gondolkodás, enélkül a nagybetűs BÚÉK csak azt jelenti: balfácánok újrakezdő élhetetlen közössége.
