Kelet-Magyarország, 1997. január (54. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-14 / 11. szám
1997. január 14., kedd HATTER A rendszerváltás áldozatai A lemaradók közül kerül ki a legtöbb pszichiátriai beteg megyénkben Kovács Éva Nyíregyháza (KM) — A pszichiátriai betegek sorsa körül egyre több a dilemma. A kórházátalakítások, fekvőhelyek csökkentése egyesek szerint azt a veszélyt rejti, hogy számos olyan beteg kerül utcára, akinek sokkal inkább orvosi felügyelet alatt lenne a helye. Szerencsére ezúttal az a ritka eset, hogy ez az állapot inkább országosan igaz, mintsem megyénkben. ahol nemhogy a betegek utcára kerüléséről nincs szó, de minden nehézség ellenére a pszichiátriai betegek gyógyításában épp ezekben a hetekben következett be pozitív fordulat: nem csak a gyógyítás körülményei, színvonala is jelentősen emelkedhet. Alkalmazkodás — A pszichiátriai betegek helyzete mostanában előtérbe került. Ennek magyarázata elsősorban a társadalmi változásokban keresendő — mondja dr. Szabó Erzsébet, a megyei Jósa András kórház pszichiátriai és pszichoterápiás osztályának osztályvezető főorvosa. — Az utóbbi hét évben lezajló változások ugyanis nem csak anyagilag, de lelkileg is különbözőképpen hatnak az emberekre. A rendszerváltozást egyfajta „természetes ki- válogatódásként” is felfoghatjuk, melynek során kiemelkednek, végképp megerősödnek az erősek, elgyengülnek, netán megbetegednek a kevésbé életképesek, a gyengék. A társadalmi rendszer megváltozott. Sajnos, a változások legfőbb irányítói nem veszik figyelembe, hogy a polgárok alkalmazkodó képessége nem egyforma. Ennek is köszönhető, hogy mára a pszichés zavarok száma megszaporodott, az e betegségben szenvedőké ugrásszerűen megnőtt. A magyarokra mindig is jellemző volt a melankólia, a depresszió, miközben háborúk A társadalmi változások megviselik az embereket. Ki alkohollal, ki gyógyszerrel, ki droggal próbálja átvészelni a negatív hatásokat... Martyn Péter felvétele idején az egyébként kiugróan magas öngyilkosságok száma radikálisan visszaesett. Életminőség — Érthető. A háború idején maga az élet volt a tét, most azonban az élet minőségét tekinthetjük annak. A szorongó betegek számának növekedése a változásokkal magyarázható, és számos testi betegség hátterében igen gyakran a lelki betegségek állnak. A társadalom egyre inkább kettészakad. Az egyik réteg akár kiugró jövedelmekhez is juthat, a másik pedig egyre távolabb kerül a biztos megélhetéstől. Mindezekre különféleképpen reagálnak az emberek. A férfiaknál az ital, nőknél a gyógyszer, a fiataloknál pedig a drogok jelentik a vigasztalást, a menekülés útját. Nem csoda hát, ha ennyi felhalmozódott problémával az egészségügy is nehezen birkózik. Míg az egyik nyilatkozat elismeri, hogy a pszichés betegek szama fokozatosan no — akár a lakosság közel húsz százalékát érintheti —, addig egy másik alaposan megemeli azoknak a gyógyszereknek az árát. melyekkel ezen bajok meggyógyíthatok. —Ezért is öröm számunkra, hogy január elsejétől a megyei kórházban minden nehézség ellenére sikerült olyan változásokat bevezetni, amelyek a gyógyítás minőségét, a betegek komfortérzésének javítását szolgálják. Igyekszünk megszüntetni azokat a méltatlan körülményeket, amelyek a szétszórtságból, a szakrendelések és osztályok rossz elhelyezkedéséből következtek. Éz év elejétől egy helyen, a Sóstói úti kórházban fogadjuk a betegeket, új szakrendeléseket is bevezettünk. A változás eredményeképp rugalmasan, a betegforgalomnak megfelelően tudjuk szervezni a rendelést és ellátást is. Pácienseinket fix időpontokra hívjuk vissza, így nem kell annyit várniuk a kezelésekre, a zsúfoltság csökkenhet. Felvettük a kapcsolatot a háziorvos kollégákkal is, az együttműködésből a betegeknek származhat haszna. Titkos vágyunk, hogy speciális szakrendeléseket is bevezessünk. Márcsak azért is. mert örömmel mondhatom, olyan felkészült munkatársakkal dolgozom, akik a mai pszichiátriai terápia valamennyi formáját képesek betegeiknek nyújtani. A legmagasabb szintű ellátás előtt így akadályt csakis a zsúfoltság jelenthet. Idősek Gondok persze így is akadnak. Közöttük a legnagyobb, hogy igen sok az idős beteg, akiknek állapota nem annyira gyógyítást. sokkal inkább ápolást igényelne. Mivel utóbbi számos ok miatt ma még kivihetetlennek látszik, ezért — bár más megoldás szerencsésebb lenne —. sokak számára marad mégis a pszichiátria...-» j em az az igazi sze- l\l génység, ha az em- 1 V beinek nincs egy fillérje sem. Sokkal inkább az, ha nincs egyetlen barátja, jóismerőse sem. Valamennyiünk gondolatait fejezi ki a talán még az ókorból származó bölcselet, amelyről olykor napi gondjaink, bajaink közben ugyancsak megfeledkezünk. Most mégsem a bennünket jóban-rosszban körülvevő barátokról vagy a velük csaknem azonos értékű jóismerősökről elmélkedem egy kicsit, hanem egy egészen más körről. Az ismeretlen ismerőseimről. Okét is közelinek érzem, bár jórészüket csak látásból ismerem, némelyekkel pár szót már váltottam, némelyekkel nem volt alkalmam beszélgetni. Még a nevüket sem tudom. Mégis, ez nem is annyira számít... „ Vajon mi lett a sorsa annak a szegény kis kutyának?” — kérdezi az idős hölgy, amikor újra találkozunk. A véletlen úgy hozta, a ház előtt egyszerre vettük észre a gazdátlanná vált ku- tyust, aki hiába igyekezett új gazdát találni magának, mindenki elzavarta. Mind a Meghitt pillanatok ketten nagyon sajnáltuk az árvaságra jutott állatot, de nemigen tudtunk segíteni rajta. Aztán, mintha ez az aprócska bűntudat összekötne bennünket, innen már köszöntünk egymásnak, ismerőssé tett bennünket az aprócska epizód. Ha'véletlenül nem vagyok elég figyelmes, nem veszem észre azonnal, látom, ő várja, hogy köszönjek. így lettünk ismeretlen ismerősök... Nem tudom a nevét, nem mutatkoztunk be egymásnak, amikor a fiatal kismama a néhány hónapos kisbabát tolta a kocsiban, s a zebrán egy gyorsan közeledő autó kishíján elütötte. Csupán néhány centiméteren múlott a tragédia. A tizenéves kismama mégis úgy gondolja, az én véletlen jelenlétem mentette meg őt és a gyereket a nagyobb bajtól, mert szerinte én húztam vissza éppen a kritikus néhány centiméterrel a száguldó autó orra előtt a gyermekkocsit. Azóta mintha évek óta ismernénk egymást, néhány szót mindig váltunk a 1 gyerekről. Sőt most már a második gyerekről is, aki időközben megszületett. Legutóbb, mintha csak családtag tennék, azzal állt elém az utcán. „Mit lehet venni szüli napra egy férfinek, mármint a férjemnek?" — kérdezte és tágra nyílt szemmel várta a választ. Hirtelen sorolni kezdtem a szokásos ajándékskálát a nyakkendőtől az óráig. A férje talán soha nem fogja megtudni, — nem is ez a fontos —. hogy talán az én ötletem is hozzájárult a kapott ajándék megszületéséhez. De ismeretlen ismerőseimnek tartom az aprócska gyerekeket, akik a közeli óvoda kerítésén kidugják a kezüket, köszönnek és odakiáltanak nekem: „Bácsi, fogjunk kezet!,, És nyújtják sorba a kezüket. Amihez persze az én kíváncsiságomnak is elegei téve. a nevek, a bemutatkozások is velejárnak. Aztán még az egyikük megkérdezi: „A bácsi mit kapott karácsonyra?" És látom a: őszinte együttérzésüket a: arcukon, amikor nevén nevezem a kapott ajándékot és az bizony nem játék. Még talán sajnálnak is miatta. Elgondolkodom néha. mennyire közel lehet kerülni egymáshoz érzelmileg, hangulatilag két embernek, még ha személyesen nem is ismerik egymást. Mert miért is kellene személyesen ismerni a fehér botjával a házuk között sétáló vakembert, ki tudja hányadszor már, hogy világtalan létére lehajol és felszedegeti a szemetet. Pedig, neki — mondhatnánk egy kis ízetlen szójátékkal — nemigen bántja a szemét a szemét... Sajnos, az utóbbi hónapokban nem látom a fehérbotos embert, hiányzik az utcaképből, de nem mint egy eleven tartozéka annak, hanem mint egy élő ember, aki semmit nem tud rólam, de elég, hogy én tudom, hogy ő létezik.-m—y zért magányos perB-j ceimben mégis az- i J zal vigasztalom magam, akinek ennyi ismeretlen ismerőse van, mint nekem, az nem lehet szegény ember. Az talán még gazdag is lehet, csak nem mindig tud róla... Kényszervisszaadók Máthé Csaba / ,smertük először a kényszervállalkozókat, most megismerjük a kényszervisszaadókat. A személyek nem változtak, legfeljebb eltelt öt-hat-hét év. Amikor megismertük a tömeges munkanélküliség fogalmát, nem is sejtettük, mindez mekkora vállalkozói lavinát indít el. A kétségbeesés kényszervállalkozásokat szült, sorra születtek a garázskocsmák, a mini élelmiszerholtok, a rongyosbutikok, a virág- és ajándéküzletek. Valahogy elketyeg a dolog, hallottuk a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején. A családot eltartotta a kisvállalkozás, a szerencsésebbek, akik még megtarthatták a főállásukat, mellékállásban kiváltották a vállalkozói igazolványukat, az is valamilyen plusz kereseti forrást jelentett. Atnyálazták az adózási útmutatókat, valamennyire értettek a vállalkozás pénzügyi részéhez és belelendültek a kereskedelembe, a szolgáltatásba, vagy a kisszériás gyártásba. Pár év múlva már nem volt számukra ismeretlen fogalom az áfa, az elhatárolás, a nyereségadó, az egyszeres könyvvitel, az szja-kul- csok. Úgymond hozzáedződtek a gazdasági körülményekhez. Ha kellett, szorítottak egyet a nadrágszíjon, ha kellett, rátettek egy lapáttal. Most megelégelték. A kényszen’állalkozók másfajta kényszerből sorra adják vissza a vállalkozói igazolványukat. Beadták a kulcsot. a plusz tb-terheket képtelenek elviselni. Azt, hogy még egy fillér bevételük sincs, de már fizessék a csekket, töltsék az átutalási megbízást, magyarán termeljék a veszteséget. Nem kell különösebb jóstehetség, hogy a kényszervisszaadók nagy része ugyanúgy végzi ezentúl is a tevékenységét, a kereskedést, a szolgáltatást, csak éppen fusi- ban, feketén, számla, adózás nélkül. Számukra ott a rettegés, mikor fogják meg őket, az állam számára pedig ott lesz a csökkenő adóbevétel. Most kinek éri meg mindez? Az újabb nagy (kijhúzás Kommentár Ferter János karikatúrája Segély a szükségben Kállai János / /hatnám: segély a szűkösségben, merthogy a címben foglalt rágós főnév szoros rokonságot mutat szűk, szűkölködik szavainkkal. Hiányokra, hátrányra, nélkülözésre, sem- mitlenségre utal. Okoskodhatnánk közmondásokkal: Ahol nagy a szükség, közel a segítség: latinoson: Bis dat, qui cito dat. (Kétszer ad, ki gyorsan ad.) Ironikusan: Ajándék lónak ne nézd a fogát! De inkább a konkrétumokról adjunk számot! A Magyar Iskola Alapítvány akciójáról tudósítottunk nemrég, mivelhogy az MTI híranyagban a nyír- szőlősi és nagykállói rászorult gyerekek támogatásáról érkezett információ. Nevezetesen arról, hogy a sző- tősi lő. számú iskola éppen ma mehet Budapestre átvenni filmvetítőgépet, játékfilmeket, felsőruházati cikkeket — segélyként, jószándékú, hasznos adományként. A kállói polgármestert ugyan még nem hívták az ajándékért, de mint mondta: két vetítő és hetven darab, az oktatásban jó szolgálatot tevő filmkópia „áll a házhoz”. Szívmelengető dolgok ezek, mármint az, hogy valakik, valahol azon törik a fejüket: miként támogathatnák a halmozott szociális és egyéb hátrányokkal naponta megküzdeni kénytelen szülőket, gondviselőket. Magukat az alanyokat: az áldatlan körülményeknek mind kiszolgáltatottabb gyerekeket. A nyírszőlőst diákotthonban 120 kisebb-nagyobb gyermek éti hétköznapjait. Köztük kilenc óvodás a közeli bokortanyákról. Sok tanuló nyíregyházi illetőségű: közel hetvenen olyan családokból, ahol már a padlóközeli szegénység a „lakótárs". Náluk kikapcsolták a villanyt, a vizet nemkülönben, fűtés alig. Ezért már vasárnaponként sietnek vissza a kolisok: ételért, fürdőért, kapott ruhákért, elfogadható életszintért. A nagykállói segélyszükséges apróságok helyzete sem rózsás. Reggeli nélkül járnak suliba, menza- és napközipénztelenül igyekeznek egyensúlyozni a különböző juttatások szalmaszálain. Hátborzongató még csak rágondolni is: mi lesz, ha majd „szalmára” sem futja. □ Páll Géza tárcája __________
