Kelet-Magyarország, 1996. december (53. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-07 / 286. szám
Gabikáék A szerző felvétele □ A habilitáció és rehabilitáció egészségügyi, orvosi részét pedig a közeli megyei kórház szakemberei látják majd el. De hozzá kell tennem, hogy például jelenleg is két gyermekgyógyász dolgozik itt, magamat is beleértve. — Eddig Nyíregyháza, valamint Kisvárda és térségének csecsemőotthoni ellátását biztosította az intézet. A profilváltással mint csecsemőotthon nem szűnik meg az ÁCSI. Annyi változás lesz, hogy a hároméves szakmai program végére kevesebb csecsemőotthoni férőhely lesz. Viszont az egész megyéből fogadni tudjuk az állami gondozásra nem szoruló, de betegségük miatt átmenetileg családjukban nem gondozható 6-8 évésnél fiatalabb gyerekeket. oo o — Ma a megyében két csecsemőotthon működik összesen 190 férőhellyel Nyíregyházán és Nyírbátorban — mondja dr. Kovács Árpád főorvos, a megyei közgyűlés tagja. — Nincs viszont olyan típusú intézetünk, amely a beteg, sérült, fogyatékos csecsemők szakszerű gondozásával foglalkozna, ezért Miskolcra, Debrecenbe kell velük utazni. Az adatok szerint évente a megyében 50-60 olyan gyerek születik, akik speciális gondozást, ellátást igényelnek. Olyan kicsinyekről van szó, akik állandó kórházi ápolásra nem szorulnak, viszont speciális gondozásra-nevelésre van szükségük. — A másik ok részben szakmai, részben gazdasági. A hagyományos csecsemő- otthonok fenntartása roppant költséges, hiszen egy férőhely évi 600 ezer forint felett van, aminek az állami normatíva a felét fedezi csupán. A bérköltség az összkiadásnak nyolcvan százalékát teszi ki. Tehát dologi kiadásokra alig marad, ami ellátási, likviditási problémákat okoz. A gyerek zonyos illúziók hoztak a szerkesztőségbe. És a kenyérgondok. Kenyérgondok, mert a magyar középiskolákat a bevonuló oroszok hosszú évekre bezárták, friss tanári diplománkkal nem volt mit kezdenünk. És illúziók, mert azt hittük, hogy mi, fiatalok majd friss levegőt hozunk, föllendítjük kissé a primitív szemléletű, dogmatikus beállítottságú pártújságot. De nem ez történt. A magyarul írt szellemi termék még így, ebben a pápább a pápánál formában is szálka volt az akkori hatalom szemében» Ugyan nem szüntették meg, de más, számunkra igen megalázó megoldást választottak: már nem írhattuk önállóan a lapot, a helybeli ukrán újság cikkeit kellett lefordítanunk, átvennünk. Hát ott kuksoltunk, tegnapi újságíró, tegnapelőtti tanár urak, ostoba szövegek tolmácsolóiként, ko- pirmesterekként, s ezt az állapotunkat önmagunk és egész környezetünk előtt szé- gyelltük. Az a szép, keserves ifjúság... Mikor az ember önérzete mindennap új sebet kap, mert az anyaújság, az ukrán lap munkaszempontjából sem előnyös, ha intézetben nevelkedik. Az a jó, ha minél többen kerülnek vissza a vér szerint szülőkhöz, de ha ez nem megy, akkor örökbe fogadó, vagy nevelőszülőkhöz. Mivel a megye lakosságának szociális helyzete tovább romlott, egyértelmű, hogy a korábbi csecsemőotthoni feladat sem szűnhet meg, s mintegy harminc férőhellyel tovább működik. □ □ □ Részlet Bertalan leveléből, aki ma Tisza- dobon nevelkedik, s ott volt a jubileumi találkozón. „Először is szeretném megköszönni azt a pár boldog órát, amit önök szereztek nekem (nekünk). Mert szerintem nem mindenkinek adatik meg az a lehetőség, hogy ennyi anyukája legyen, mint nekem (netársai úgy kezelnek bennünket, mintha a szolgáik volnánk, de mégis: valahogy olyan édeskésen sajog a szívünk, mert másfelől meg másvalami egészen másképpen dobogtatja. Igen: a nők. A szerkesztőségi, válo- gatottan csinos kolléganők, akiknek közelsége feledtetni tudja, hogy — többre érezvén hivatást — utálatos szellemi napszámosmunkát végzünk. Nők, akik közül többen is egész életre szóló párt választottunk, mások meg nem is kevesen, skalpjukkal a szerkesztőségi szelladon, Árpád övét gazdagították. Hanem ezt a lealacsonyító munkát nem lehetett sokáig elviselni. Mihelyt más lehetőség nyílt, legtöbben búcsút mondtunk a lapnak. Árpád barátomnak technikai érdeklődése is volt, s az egyik gyárban megfelelő állást kínáltak neki. Elvállalta, képesítést is szerzett hozzá. Egykori újságunk pedig csak két évtized múlva született újjá, hosszú harcok árán. Én közben más munkakörben ismertté tettem a nevemet, s most megbízást kaptam az ismét önálló tartalommal megjelenő lap megindítására. Igen ám, de kivel? Húsz év 1996. DECEMBER 7„ SZOMBAT künk). És hogy ennyi szerető és megértő szív vegye körül. Számomra felejthetetlen volt az a pár boldog óra, mert igaz, nem teljesen emlékszünk rá, de önöknek sok jó és rossz élményük volt velünk kapcsolatban. Amikor ott voltunk, láttam azt a sok kisbabát, és egy kicsit bánatos voltam, és megkérdeztem magamtól, hogy hát olyan aranyosak, szépek és egészségesek, és miért nem gondoskodnak róluk a szüleik. De utána megkönnyebbültem, mert olyan jó kezekbe kerültek, mint mi, és olyanba, akik szeretik őket és gondoskodnak róluk.” OOO A megyei közgyűlés 1996. november 29- én elfogadta az előterjesztést és hároméves programot. alatt az egykoriak szétszéledtek, sokan meghaltak. Aligha birkóztam volna meg feladatommal, ha az újjáélesztés terheiből nem kér részt néhány lelkes ember. Simon Árpád az elsők között. Nagy áldozat volt ez tőle, hisz már egy iparvállalat élén állt. Nálunk a gazdaság- politikai rovatot vezette, s talán rövidesen meg is bánta, hogy a szíve visszahúzta a régi szakmához. A munka nem ment... Nagyon mélyről kellett újra előhívnia egykori adottságait, amelyeket végül is fiatal korában sem tudott még teljesen kibontakoztatni. Ekkor tanultam meg becsülni vasszorgalmát, bámulatos kitartását. Papírkosara naponta megtelt eldobott fogalmazványaival. Szinte valami önsanyargató kíméletlenséggel dolgozott. És végül: a legjobbak közé küzdötte föl magát. S ekkor már újra jutott ideje a nőkre is. Hódításai, mi tagadás, sok bonyodalmat okoztak a szerkesztőségben. Időről időre megjelentek nálam a riadt férjek, és nem kevés diplomáciai érzékre volt szükség a megnyugtatásukhoz. Hanem most már minden férj nyugodtan alhat Árpád felől. Alszik ő is, örök álommal. De a szerkesztőségen nagy sebet ütött a halála. Úgy véltük: soha nem lesz többet ilyen gazdaság- politikai rovatvezetőnk. Lám, a kérdőívet kitöltő olvasónak is az ő neve vésődött az emlékezetébe, az ő cikkei most is élnek benne, tevékenykednek a szellemi világában — évek múlva sem halványultak el, s úgy gondolhatja: csak a közelmúltban olvasta őket. Ismét kezemben tartottam a kérdőívet, s már úgy láttam: elhunyt kollégám és barátom neve természetesen, magától értetődően simul a papírra. Ez a bizonyos olvasó nem figyelmetlen volt, nem kegyeletsértő: elismerő bejegyzésével mintha ismét sorainkba állította volna az elköltözöttet. Most jutott csak eszembe, hogy a kérdőív aláírását is megnézzem. Hát persze: nő volt az illető. Kimondtam magamban a nevét és megpróbáltam elképzelni az arcát — és csodálatos módon Sandro Botticelli Primaverájának egyik táncoló nőalakjához hasonlított. Az Árpád álmában látott lányok egyike most mégis eljött, hogy valamiképp — síron túli életet adjon halott barátomnak. Harasztosi Pál illusztrációja MÚZSA Rákos Sándor versei Vadállat pusztámba betolakodott pihenőhelyem füvét letaposta fáim alá csalétket rakott ki ágak közül magaslesből lesett rám első napon kitértem előle másodnapon és harmadnapon is nem gyávaságból csak mert undorított kitértem még három hosszú napig de a hetedik napon ráuntam hitványságára a lesből lesőnek és a felkelő nappal együtt a fák közül a tisztásra kiléptem szemvillanásnyi szembenézés ráökrendtem halálos undorom arra aki meghúzta a ravaszt mozdulata s a dörrenés között az a másodperc volt az életem Egy másik törvény milyen mindenség kellene milyen törvénye az anyagnak hogy egyszer mégis szárba szökjön minden elmaradt beteljesülés hogy mégis találkozzanak kik közé évezredek álltak s azok is akik a vitát nem tudták végül befejezni hogy átléphesse a határt akit a határon lelőttek hogy életmentő vallomását a haldokló még megtehesse hogy ártatlan áldozatát mégis megölhesse a gyilkos hogy mi akik szeretjük egymást merjünk mégis bátran szeretni • • Örökség fiam a világ átadom hegyeivel folyóival törvényeivel az elejtett kő lefelé esik legjobb ha ráhagyod én tiltakoztam hasztalanul táplálkozás növekedés szaporodás maradt a régiben százmillió éves forgatókönyv szerint beletörődtem a hullaevésbe a szerelem nevű mirigyjátékba megbízható földlakó vagyok fiam a világ átadom azt ne mondd hogy már az apám is az elejtett kő lefelé esik ne egyezz bele a világba
