Kelet-Magyarország, 1996. december (53. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-31 / 304. szám
1996. DECEMBER 3L, KEDD Az év slágerei Kuncze: „Szállj el, kismadár. Hogyha nékem sok pénzem » SSS^' ferterjáms (NANI) karikatúra, Torgyán-G. Nagyné duó: „Nem nem nem nem nem nem, nem megyünk mi innen el...” ’ Forgács: „Megtalállak még, tudom, hogy ennyi még nem elég...” Velünk mindig történik valami A füstpermet Amióta a dezodorok világa ránkköszöntött, nem győzök válogatni a jobbnál jobb szprék, golyósok, kenősök, miegyebek között. A minap az egyik értékesítő-közvetítő láncon keresztül rendeltem egy világmárkát. A remek vásárlást követő nap reggelén be a fürdőszobába. Borotválkozás, tus, after shave, fésű, majd elő a dezo-csoda! Megnyomom a fejet, az aprócska nyíláson hatalmas füstfelhő tör elő. A dolog akkor kezdett izgalmassá válni, amikor észrevettem: a szokásos nedves permet nem kíséri próbálkozásaimat, ehelyett ragadós váladék telepedett meg mindkét hónaljamban. Töprengésre nem volt idő: fel az inget, irány a napi robot. Délelőtt még kicsinyke illatmorzsákat véltem fölhullámzani magam körül, tizenkettő tájban szolid viszketést éreztem hajlataimban, délután vakarózni kezdtem, estefelé pedig már véresre kapartam a bőrömet. Hazatérve rögvest nekivetkőztem. Az X-akták fantazmagóri- kus elváltozásait idéző fehér pöttyök borították a karomat, mellemet, vállamat. De ez semmi! Levetett ingem mellrészén földrésznyi foltok díszelegtek, kartográfiai cizelláltsággal. Elhomályosult tekintettel meredtem az illatszórásra alkalmatlan bi- gyóra. Amikor oszlani kezdett a köd, re- zignáltan vettem tudomásul: valakik túljártak az eszemen. A meglepetés sikerült! Ááááá...! Átverések olyan igaziak ma mái nincsenek, az emberek nemcsak a munkához, a húsos fazékhoz is úgy állnak, hogy más is hozzáférjen. Itt van például a nemzetközi jogászunk (mert hogy már külföldön is ismerik a nevét), a Mártika. Ő élő példája annak, milyen tisztességesen osztják szét a nehezen megszerzett jövedelmet a döntéshozókhoz közelálló nagyvállalkozók. Hát csoda, hogy egy apró műbalhéban alig találnak szegénynél néhány forintot? Nekem az is nagyon szimpatikus, ahogyan a vezető beosztású emberek gondoskodnak a családjukról, ezek mind meleg emberi érzésekről árulkodó cselekedetek. Hogy ez összefügg némi adósságrendezéssel, magánépítkezéssel, megrendelések elnyerésével? Ugyan kérem, velünk magyarokkal mindig az volt a baj, hogy soha nem tudtunk túllépni a kisstílű problémákon. Engem például nagyon is megnyugtat, hogy ennek vagy annak a déd-ük-köbükunokája is nyugodtan megveheti majd a fagylaltot. Szóval, hogy átverések lennének, az csak rosszindulatú pletyka. Na, mondjuk, az azért nem volt kutya, amikor a szerkesztőségi horgászversenyen kolléganőm a hallal együtt a vizet is ráöntötte a mérlegre, s mindezt a szemem láttára. Ezzel az apró, de fölöttébb merész átveréssel végeztünk holtversenyben a második helyen... A sportügyele.t nem tartozik a hák.e ,'üsa0. ir0pji!ZerktSZt'Jsé8i közé. Elkövetke zett számomra az év utolsó ügyelete. B aráti társaságunk nem maradhatott le e gy tiszavasvári rangadóról. Férjem elme nt a mérkőzésre, magával vitte a slusszkulcsot; ha jön haza a meccsről — közölte —5 majd elviszi az autót, így még időben elérhetünk egy névnapra. *^1SZ ámítottam percre pontosan én is, mikor ke|j elindulnom otthonról, hogy ponto san érkezzem a meccsek lefújására, rigómat ugyanis még el kellett vinni a yiékhoz Nyírszőlőbe, hogy tudjak nyu'godtan dolgozni. Mindenre gondol- farr i, csak arra nem, hogy az autó riasztója van kapcsolva és a tartalék kulcs nem tu'Jja ezt feloldani. Nem volt mit tennem: Y* jjogó „szirénával” tettem meg az utat ^ lyírszőlőbe, majd vissza. Az előttem haladók kétségbe esve néz- 1 ék, mi történik; netán lopott kocsival száguldozok...? Az út széléről mutogattak, ! íem tartottak teljesen normálisnak. Gyer- r nekeim a hátsó ülésen ugráltak, kiabál- r ak, utánozták a sivító hangot, hogy még r íagyobb legyen a zűrzavar... , Célba érve aztán: „frissen, kipihenten” hozzáláttam a sportügyelet — az átéltek- hez képest — tulajdonképpen mókás-vi- dám feladataihoz. Bence kutyámat néhány hetes korában vásároltam meg. Az egyik sóstói kutyakiállításon akadt az utamba, ártatlan, gombóc szemeivel pislogott rám egy kosárból. Azóta már legénykorába érkezett, fajtájának minden sajátosságával. Mindez persze nem lenne baj, ha valahol nyájat terelgetne, de sajnos, jobb híján a kertes házunkban a vendégeinket tereli. Bizony gyakran eszembe jut, alaposan átvertek, amikor áron alul, kétezer forintért megvettem. Szó se róla, igazán segítőkész kutya. Bármi dolgom akad a kertben rögtön ott terem. Csak az a baj, ha lehajtok, a hátamon futkos, a tulipánhagymáimat sorban kiszedegeti, az elterelésére kifeszített zsinórokat macskát látva szétszaggatja, büdös csontjait mindenfelé elássa, a fehér kabátban érkező Jutka lányomnak, ugrálva mindenáron cvikipuszit akar adni, a pénzes postást elzavarja, az idegeneket beereszti, az ismerősöket pedig túláradó örömében elriasztja. Megérdemlem sorsomat, nem ismertem a pulitermészetet. Igaz, elmondhatták volna amikor megvásároltam. Mégis, amikor esténként egy kis melegedésre, baráti szóra a konyhába engedjük őkéimét, s a langyos kövön szétterülve hálásan a szemembe néz, újra és újra haladékot adok neki. Egye fene, maradhat még egy ideig! Napkelet • A KM Év végi melléklete vHdSÄmsär^?J"a bícstós. „Tocsik duó: „Csak egy tánc I volthmU Tőled kaptam én-”- m Nincs itt hai Nyéki Zsolt Haladék Szirénázva Horányi Zsuzsa
