Kelet-Magyarország, 1996. december (53. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-21 / 298. szám
10______________ Napkelet • A KM hétvégi melléklete 1996. DECEMBER 21., SZOMBAT Templomok zengenek Énekkel dicsérjétek az Urat! — hangzik a zsoltáros pátoszú felszólítás, aminek talán sohasincs ennyire megszívlelendő tartalma, mint épp karácsony táján. Nem feledhetem gyermek- és ifjúkorom gyönyörűséges szentestétit, amikor — egybegyűlvén a családi fenyő alatt — apám palástot öltött, úgy jött közénk a „hivatalából” Krisztus urunknak áldott születésén, hogy irányításával megszólalhasson az alkalomra szerveződött familiáris kórus (nagyanyám, nagy- néném, anyám és nővéreim, jómagam) ajkán a sok szép református ének. A Nyíregyházi Vegyes kar Fehér Ottó vezényletéval Balázs Attila felvétele Manapság az adventi időszak telítve hangversenyekkel, melyek zöme a Megváltó „születésnapjának” tiszteletére szerveződött. Bartók és Kodály, Bárdos Lajos és Farkas Ferenc, Szokolay Sándor és Petrovics Emii hazájában — úgy tűnik — beérett hosszú évtizedek fáradozásának a gyümölcse. Illyés Gyula, klasszikus poétánk mondotta volt: a költészetben vagyunk a művészetek közül a legerősebbek. Nos, mintha valamelyest változott volna a helyzet. Előretört a zene, a muzsika, a kóruséneklés; a kamarai és nagyzenekari formációk reneszánszukat élik. Soha ilyen bőséges koncertkínálat nem volt még megyénkben sem, mint az idei karácsonyvárás periódusában. Jutott a színvonalas műsorokból a legapróbb falvakba, kis és nagyobb városaink művelődési házaiba, iskolák tornatermeibe, de leginkább a települések jó akusztikájú, általában nagy közönségbefogadó képességű templomaiba. Mérk, Nyírszőlős, Nagyecsed, Apagy, Napkor, Kálmánháza, Újfehértó, Nyírbátor — találomra kiragadva a listából; de — öröm közhírré tenni — a sort hosszasan lehetne folytatni. Az is figyelmet érdemlő, ahogyan a rendezők néhány év alatt felfedezték az ünnepi koncertek előadására szinte magukat kínáló szentegyházakat. Igaz, egyikben-másikban a fűtés, hangosítás, elhelyezkedés technikai megoldásai nem a legkorszerűbbek, maguk a templomok viszont a bensőséges együttlét, a zene esztétkai élvezetiben részesülés igencsak alkalmas „terepei”. De ne feledkezzünk meg a fellépőkről, az előadókról sem! Gondolatsorom kezdetén utaltam a magyar zeneoktatás világviszonylatban csodálatot kiváltó eredményeire. Igen, ezt bárki füllel ellenőrizhette az utóbbi napokban. Merthogy korántsem csak a profik — pl. a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar, a Pro Musica vagy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatói — adtak maradandó élményt, hanem mondjuk az újfehértói zeneiskolások, a nyíregyházi 16-os iskola gyermekei, avagy a nyírbátori „tinódisok”. A karácsony fényeinek ragyogásához produkcióikkal ők valamennyien hozzájárultak. Ismeretlen Petőfi-kézir átok Padláson találták az értékes hagyatékot • A gyűjtő kétszáz forintért vásárolta A könyveknek megvan a maguk sorsa — mondják az érdemtelenül eltemetett művekről. Még inkább igaz ez a nyomdáig el sem jutott kéziratokról, amelyek útját olykor a szerencsés véletlen egyengeti. Mint ahogy Petőfi Sándor töredezett szélű füzetéről is elmondható, amely másfél évszázados lappangás után ezen az őszön teljesítheti a költő szándékát: a tiszta, szép betűkkel rótt sorokat a nyomdai szedő kézbe vegye. Az ismeretlen versekkel és novellákkal, azazhogy beszélyekkel. Az Argumentum Kiadó hozzájárulásával előzetesen belelapozhatunk a mostanáig lappangó Petőfi-kéziratokba, az Ibolyákba. A kézirat története Dr. Mészáros Vince (1913-1994) technikatörténész, múzeológus, a Közlekedési Múzeum főigazgatója Széchenyi Istvánra és a reformkorra vonatkozó művelődés- történeti dokumentumok gyűjtője volt. A Petőfi-kéziratot a hetvenes évek elején egy ismeretlen embertől vásárolta kétszáz forintért. Az illető afféle vigéc lehetett: lomtalanítások, padlástakarítások alkalmával kiselejtezett kéziratokkal és festményekkel kereskedett. A Petőfi-kéziratot egy padláson találta, de antikváriumokban nem tudta eladni. Dr. Mészáros abban a hi- szemben vásárolta meg tőle, hogy korabeli másolat, egy Petőfi-rajongó munkája. 1995 októberében, a hagyaték rendezésekor Mészáros Emőke talált rá a kéziratra. Édesapja elbeszélése alapján kezdetben ő maga is azt gondolta, hogy puszta másolatról van szó. így került hozzám az Ibolyák kézirata. — írja dr. Szekeres László — Számomra nem volt kétséges, hogy hiteles Petőfi-re- likviát tartok a kezemben, de papírrestaurátorral és grafológussal is megvizsgáltattam, majd pedig filológiai búvárlatokba kezdtem. Ebben nagy segítségemre volt a két kiváló Petőfi-kutató, Fekete Sándor és Lukácsy Sándor is. Az Ibolyák című kézírásos füzetet a Pe- tőfi-művek jelenlegi kritikai kiadásának szerkesztője, Kerényi Ferenc is hiteles Pe- tőfi-kéziratnak nyilvánította. A húszéves költő műhelye A több mint másfél évszázadot átvészelt kézirat két verséről (Engesztelés, Színésztársaimhoz) és két novellájáról (A párbaj: A bajazzo) eddig nem tudott az irodalom- történet, s e kis gyűjteményben található a Disznótorban című Petőfi-vers egyetlen autográf kézirata is. Az új Petőfi-kötet címlapja Az ismeretlen Petőfi-versek és novellák nem módosítják ugyan a költő pályakezdéséről szerzett irodalomtörténeti-irodalomkritikai ismereteinket, mégsem az életmű érdektelen adalékai csupán. Különösen a szépprózai kísérletek érdemelnek figyelmet. Éddig ugyanis csak három Petőfi- elbeszélést ismertünk: A szökevények című „eredeti novellát”, amely 1845-ben a Pesti Divatban jelent meg, továbbá A nagyapa, valamint A fakó leány, s a pej legény címűeket, amelyek az Életképek 1847. évi folyamában láttak napvilágot. A kézírásos füzetben olvasható két beszély, A párbaj és A bajazzo a húszéves költő prózaírói műhelyébe enged bepillantást. Az Engesztelés című költemény az alig húszéves Petőfi jellegzetes udvarló verse. Ihle- tője minden bizonnyal Petőfi pályatársnője, a feltűnően szép és tehetséges De Caux Mimi volt, akiről a színész Némethy György, a költő lakótársa így írt memoárjában: „Egyedül De Cau Mimi volt a színésznők között, kit Petőfi többször meglátogatott; hogy udvarolt-e neki, nem tudom, de könnyen meglehet, mert Mimi kisasszony pezsgő francia vérű gyönyörű leányka volt...” A Színésztársamhoz élményanyaga Petőfi színipályájának kezdeti szakaszából való. Szuper Károly otthonában tett látogatását idézi fel. Abban az időben Petőfi színésztársával együtt a színészet megreformálását tűzte ki célul. Később azonban elváltak útjaik, s talán ezzel magyarázható, hogy a szóban forgó verset kihagyta későbbi gyűjteményeiből. A bajazzo — a másik beszély névadó hőse — sutba veti a pojácák korabeli kellékeit, s egy lépést tesz Shakespeare — a Lear király — bohóca felé, akit kecskeméti jutalomjátékán Petőfi „filozofáló” udvari bolondként jelenített meg. Petőfi 1842-1844 között írói korszakát Horváth János találóan a lírai szerepjátszás korának nevezte. Valóban az volt. Ne feledjük azonban: az Ibolyák szerzője húszéves fiatalember, s bámulatosan rövid idő múlva ő lesz a magyar költészet és a magyar szabadságharc legnagyobb alakja — írja Dr. Szekeres László. Engesztelés Miért haragszol olly igen? Kis leány! tekints ide; Ki itt előtted esdekel, Nem a te híved-e? — De űl durcásan, és reám Csak nem tekint a kis leány. Fűzök hajadnak selymibe Virágos szalagot; Csak oh tekints szemem közé, Csak szűnjön haragod. — De űl durcásan, és reám Még sem tekint a kis leány. Jól áll piciny kacsáidon A gyűrű, kis leány; Arany gyűrűt adok neked, De pillants már reám! — Csak űl durcásan, és reám Most sem tekint a kis leány. Gyöngysorra vágysz? szép gyöngyöket Hozok nyakadra én, Szemednek hajnalcsillagát ha fölveted felém. — Durcás mindegyre, és reám Csak nem tekint a kis leány. Tehát jobban szeresselek? De oh az nem lehet! Határ- és végtelen, hogy én Szeretlek tégedet. S még is haragszol, és reám Még sem tekintesz, kis leány?... De miért is e töprenkedés? Babám, isten veled! Lesz más leány, ki rám tekint, Kettő is egy helyett... Tudtam, tudtam, hamis leány, Hogy még mosolygasz is reám! A Petőfi életrajz fonadéka Részletek a padláson lappangó Petőfi-kéziratokból
