Kelet-Magyarország, 1996. december (53. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-21 / 298. szám

1996. december 21., szombat HÁTTÉR Olykor keserű a pirula Csak a franciák előznek meg bennünket • Ha nem jogos, vissza kell fizetni Egyre drágább a gyógyszer Martyn Péter felvétele Györke László Nyíregyháza (KM) — Azt eddig is tudtuk: erős gyógy­szerfogyasztó nemzet va­gyunk. Azt viszont már ke­vesebben tudják, hogy a sta­tisztikai adatok szerint a vényre kiadott egy főre jutó átlagos fogyasztásunk 30 do­boz egy év alatt. Hogy ez mennyi? Igaz, hogy a franci­ák vernek bennünket a ma­guk 51 dobozával, de a né­metek csak 22, a szlovákok 20, a csehek 17, az angolok pedig mindössze 14 doboz gyógyszert fogyasztanak át­lagban egy év alatt. Vajon tényleg ennyire betegek vagyunk? Vagy talán olyankor is a pirulától várjuk a megvál­tást, amikor egy pohár víz is segítene? Vagy talán az állan­dó áremelések miatt spájzo­lunk? Tükör A egészségbiztosítási önkor­mányzat Területi Egészség- biztosítási Bizottságának egyik ad hoc bizottsága a na­pokban fejezte be ez irányú vizsgálatát. A fenti kérdéseket Vaskó Mihálynak, a bizottság elnökének tettük fel. — A hivatalos vélemények szerint a társadalom túlgyógy- szerezi magát. Más vélemé­nyek szerint viszont az adatok a lakosság jelenlegi egészség- ügyi állapotát tükrözik. Ha ki­ragadott példaként megemlí­tem a nyugtatók, altatók terén tapasztalt több mint kétszeres emelkedést, felszínre kerülnek azok a társadalmi, szociális problémák, amelyek kezelése nem csupán az egészségbizto­sító feladata. Az ad hoc bizott­ság véleménye, hogy a gyógy­szerfogyasztásra vonatkozó megállapításoknál figyelembe kell venni a társadalmi kör­nyezetet is. OA reálbérek csökkennek, a gyógyszerárak emelkednek. De miért ilyen rohamosan? — Az Országos Egészség- biztosítási Pénztár (OEP) idei költségvetéséből 71,6 milliárd forintot irányzott elő gyógy­szertámogatásra. Ez azt jelen­ti, hogy egész évre egy bizto­sítottra mindössze hétezer fo­rint jut. Ez reálértékben keve­sebb a tavalyinál. Míg 1995- ben egy biztosított 2942 forin­tot költött gyógyszerre, az idén 3500-at is eléri ez a szám. Az egészségbiztosító tavaly ötször annyit költött a gyógy­szerárak támogatására, mint hat éve, ennek ellenére a la­kosság kiadásai megtízszere­ződtek. Spájzolunk O Mi jellemző megyénk lakos­ságának gyószerfogyasztásá- ra? — Csupán néhány megyei összehasonlító adat a folyamat illusztrálására! Míg 1994-ben a biztosított a támogatáshoz 8 százalékot tett hozzá, tavaly már 16-ot, az idén pedig 26 százalékot! A másik jellemző mozzanat: a spájzolás. Előfor­dul, hogy a betegek egy része a gyógyuláshoz szükséges mennyiségnél jóval több gyógyszert írat fel. Több or­vosnál is. Ugyanakkor sajnála­tos módon egyre gyakoribb eset, hogy az adott patikaszert nem tudja a járóbeteg kiváltani akkor sem, ha a háziorvos a vény kitöltésénél figyelembe veszi szociális helyzetét is. O Hozzánk is érkeztek olyan jelzések, hogy a közgyógyiga- zolvánnyal esetenként vissza­élnek. Vizsgálták-e ezt és mi a bizottság álláspontja? — Természetesen vizsgál­tuk, s azt tapasztaltuk, hogy a közgyógyellátottak körében is előfordulnak túlzott igénylé­sek. Ezzel kapcsolatban a tele­pülési önkormányzatok fele­lőssége is felmerül, hiszen a méltányossági közgyógyellá- tási igazolványt az ő kezdemé­nyezésükre, évi 7200 forint té­rítési díj befizetése ellenében adja ki a MEP. O A kosárban nemcsak a gyógyszerek, hanem a gyógyá­szati segédeszközök is benne vannak. Mi a helyzet ebben a tekintetben megyénkben? — Az sokat elárul, hogy csökkent a közgyógyellátottak számára ingyenesen rendelhe­tő eszközök köre, amit jogo­san rónak fel panaszként a be­tegek. Előfordul, hogy a listán olyan gyógyászati segédesz­köz szerepel, amelyet már nem is gyártanak. A támogatás mértékének igen jelentős csökkenése pedig gátolja az otthon ápolás lehetőségét. Egyébként, sajnos arra is fény derült, hogy bizony itt is van­nak visszaélések: a MEP mint finanszírozó, nemrég több százezer forintos visszaélésre derített fényt. Az elkövetőket kártérítésre kötelezték. — Az OEP október 1-jétől kötelezővé tette a gyógyszer- tárakban a vények adatainak rögzítését. E módszer alkal­mas arra, hogy nyomon köves­se a patikák forgalmát, az or­vosok gyógyszerrendelésének szokásait. A MEP munkatársai a szúrópróbaszerűen kiválasz­tott orvosok ellenőrzése során könnyen kigyűjthetik a jogo­sulatlan és hibás támogatási elszámolásból eredő eltérést. A rendszer lehetőséget ad egy- egy gyógyszer megyei fo­gyasztásának elemzésére, ily módon nemcsak az orvosok, hanem a patikák egyidejű el­lenőrzése is megtörténik. Javaslat OA bizottság mit javasol? Hi­szen a vizsgálódás aligha ön­célú. — Javasoltuk többek között a MEP-nek és az OEP-nek a háziorvosokkal kapcsolatos információs együttműködés fokozását, hogy jobban kiszűr- hetőek legyenek a negatívu­mok, a közgyógyigazolvá- nyok méltányossági alapon történő kiadásának kritikusabb elbírálását. m i Iső történet: kezdődött a ruhásszekrényben, I J ahol a megunt, kicsit már kopottas blúzok, pulóve­rek, nadrágok, dzsekik sora­koztak és részben kiszorítot­ták a többi, újonnan vett ru­hákat. Többször is elhatároz­ták a férjével, most már nem őrizgetik tovább a régi hol­mikat, s mivel a bizományi már nemigen adna értük semmit, a piacra meg röstell- nének kiállni, karjukon a vi­seltes ruhákkal, maradt a jó­tékonysági megoldás. — Majd én elviszem, vál­lalta a szolgálatot a férj. — Jártam már máskor is a se­gélyező egyesületben, ahol az ilyen adományokat gyűj­tik.t így is történt... Egy tetsze­tős dobozba kerültek az új gazdájukra váró megunt, vi­seltes ruhák. A fél fi a dobozt még jobban sajnálta, mint annak tartalmát. Mindig is amolyan dobozgyűjtögető volt. Nevette is érte eleget a felesége. Néhány nap múlva lelkendezve érkezett haza a munkából a felesége. — Képzeld, Marival, a ba­rátnőmmel belelovaltuk ma­gunkat az élelmességbe. Meggyőztük egymást, hogy mindketten a szegényréteg­hez tartozunk, s mikor a se­gélyező hely ablaka alatt el­sétáltunk, egy ismerős, aki a csomagokat osztogatta, ki­szólt, nem akarunk-e benézni hozzá. Benéztünk. Itt a cso­mag, amit kaptunk. Még meg se néztem, mi van benne. A férj nagy fejcsóválással, rosszallással fogadta a vá­ratlan hírt. Ránézett a doboz­ra, és annyit mondott. Látom, az idén sem sikerült megsza­badulni a régi holmiktól. Hát nem vetted észre, hogy ez a mi csomagunk, amit a múlt héten vittem a segélyező egy­letbe... Második történet: egy egyedül élő, középkorú hölgy szomszédai, ilyenkor ünnep táján mindig azzal dicseked­nek, milyen jó kis csomago­kat kapnak a Dunántúlon élő gyermekeiktől. A magányos Harmadik történet: A fő­szereplő egy aprócska, kétke­rekű bevásárlókocsi és egy idős férfi, s persze a kocsin lévő csomag. Kanadában él az idős ember fia, s ilyenkor az év vége táján mindig küld egy jókora csomagot neki, benne egy kis hazai, s néhány szem dió, saját termésű al­ma, no meg aszalt szilva. Azt nagyon megkívánta a távol élő fiú. Eleinte ugyancsak csodálkoztak az ismerősök, barátok, még ilyet nemigen láttak, inkább onnan szoktak csomagot küldeni az itthoni­aknak, nem pedig fordítva. Az idős ember ilyenkor ki tudja, az évek során hányad­szor, csöndesen annyit vála­szol a csodálkozóknak: r udjátok, addig boldog egy szülő, amíg adhat valamit a gyermeké­nek. Nem azért küldöm én ezt a csomagot, mert a fiam, vagy a családja éhezik. Azért küldöm, hogy érezze, az apja most is ott van mellette, ha már az anyja nem lehet, mert tavaly temettem el... Kelet-Magyarország 3 Angyal Sándor-» j em tudom, ki, hogy van vele, de nekem X y rendkívül nagy gon­dot okoz az egy százalék. Mármint az az egy százalék, amit az évi adómból — így mulat egy magyar úr! — annak adok majd, akinek akarok. A döntés megszüle­tett (mit össze nem lobbyz­tak érte a szabaddemokra­ták!). Sőt már azt is tudjuk, hogy kik lehetnek a címzet­tek, meg, hogy a magamfaj­ta adófizetők nyilatkozat­ban utalhatjuk majd át ama egy százalékot a kiválasz­tott szervezetnek. De nem ám holmi nyílt levelezőla­pon vagy üdvözlő kártyán, hanem zárt borítékban he­lyezzük el a nyilatkozatun­kat, amit aztán vagy az adó- bevallási csomagba teszünk vagy odaadjuk a munka­adónak továbbításra. Legendásan híres jó lel­kem és a nagy szívem miatt vagyok most zavarban. Tudni illik, annyi, de annyi, hozzám közel álló szervezet van, akinek juttatnom kelle­ne, hogy azt sem tudom, hogy mitévő legyek. Szat- márból származván bizo­nyára jól jönne a reformá­tus egyháznak némi forint juttatás az adómból; aztán elvetemült futballszurkoló lévén adnék a „szparinak" is; de, hogy emelt fővel sé­tálhassak a premieren, gondolnom kellene a ked­venc színházamra. No, meg most jut eszembe: kuratóri­umi tag vagyok egykori középiskolámban az öreg diákok alapítványnál, aho­va bizony elkelne egy kis juttatás, amiből aztán a rá­szoruló gyerekeket támo­gathatnák. Értesülvén a köz rendjén és az én biztonsá­gomon őrködők megélheté­si gondjairól, hogyan feled­kezhetnék meg a rendőrök­ről? Nem számoltam, hány ez eddig, de még a felénél sem tartok a listának. Aztán gyorsan osztani meg szo­rozni kezdek, s rögvest ki­derül, hogy bizony-bizony ha szétoszthatnám az én adóm egy százalékát, akkor az legfeljebb morzsákban mutatkozna meg (s hát még annak az adója, aki csak minimál szinten keres!). Mégis, ha eljő a nagy pil­lanat, döntenem kell. Még az is előfordulhat, hogy nem tudok majd dönteni, s hagyom az egészet úgy, ahogy eddig volt. Szidják majd a pénzügyi kormány­zatot, akik ki tudja hova herdálják majd el azt az egy százalékot! Szöveg nélkül Ferter János rajza Űzött vadak Szőke Judit r iltakoznak a szakmai és érdekvédelmi szer­vezetek, sőt kilátásba helyezték: alkotmánybíró­sághoz fordulnak a vállal­kozók jövő évi nyúzása el­len, az ágazatonkénti vélel­mezett nyereségmeghatáro­zás és az azonnal fizetendő kötelezettségek miatt. Vall­juk be őszintén, igazuk van a fel hördűlőknek. Annak idején megszületett a szent elhatározás: márpe­dig ettől kezdve vállalko­zásbarát ország leszünk, mivel a magyar gazdaság strukturális válságát ez old­ja majd meg, nem beszélve arról, hogy a hatékony kis szervezetek munkahelyeket teremtenek. Aztán jöttek, majd hamarosan mentek (mármint tönkre) a kény­szervállalkozók, akiknek a lelkesedésen és odaadásu­kon kívül sem tehetségük (honnan is lett volna), sem tehetősségük (honnan is lett volna) nem volt „a modern alappillér" építéséhez. Ha­marosan világossá vált szá­mukra például, hogy a ban­kokhoz hitelért csak annak érdemes mennie, akinek egyáltalán nincs is rá szük­sége. Nem emlékszem olyan év­re, hogy valamivel ne ijeszt­gették volna a vállalkozókat — s jobbára be is váltották a fenyegetéseket. Nem mon­dom, hogy nincsenek közöt­tük ártatlan tekintetű rafi­náltak, de a többségük nem velejéig romlott — belehaj­szolják a jövedelem-elhall­gatásba. A mostani elkép­zelések már látható „ered­ménye” is főleg a fekete­munka lesz, ami ellen pe­dig időnként ugyancsak meg-meghirdetik a hábo­rút. Az biztosan egy másik minisztérium érdeke. Bennünket mindenütt a világon tehetséges és vál­lalkozó szellemű nációnak tartanak. Ez igaz azonban arra a válogatott módsze­rekkel folytatott alkotó munkára is, melynek úgy látszik az a célja, hogy a vállalkozókból űzött vadak váljanak. Százalékzavar Emberarcú csomagok asszony eddig csak hallgatta a talán nem is dicsekvésnek szánt epizódokat, aztán ki­gondolt valamit. Neki is van ugyanis egy asszonylánya a fővárosban, de az bizony nemigen küld neki semmit, haza se látogat. Csak ő tudta, senki más, a szegény lánya az alkohol rabságában él, egyetlen fillére sincs soha, már elvonókúrán is volt. — Nem csak ti kaptok ám csomagot—mondta az egyik napon a lépcsőházban cseve­gő szomszédoknak, és felmu­tatta az ölében alig férő nagy dobozt.—Ezt a lányom küld­te karácsonyra, Pestről. A szomszédok nem mutat­tak se örömöt, se meglepő­dést. Valamit morogtak és becsukták maguk mögött az ajtót. A magányos hölgy pe­dig széles mosollyal vitte, ci­pelte az egyébként pehely­könnyű csomagot, melyet maga adott fel saját magá­nak. De legalább a szomszé­dok nem szánakoznak rajta.

Next

/
Thumbnails
Contents