Kelet-Magyarország, 1996. december (53. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-20 / 297. szám
? 996. december 20., péntek HATTÉR Feléledt a volt téesztelep A kerítés megerősítve, az épület rendbe hozva, az elektromos rendszer megjavítva Egy kis kikapcsolódás a lótás-futásban Harasztosi Pál felvétele Balogh Géza Papos (KM) — Ha két-há- rom éve születik ez a riport, alighanem így kezdődik: A valamikor szebb napokat látott paposi téesztelepen lassan már a madár se talál védelmet, a tetők beáznak, a falak között szél fütyül. A gazdátlan portán szanaszét heverő deszkadarabok, szalmacsomók, rozsdásodó vasdarabok, és sehol egy lélek. A december most is olyan, mint korábban itt a paposi határban. Gazda nélkül A hatalmas, öreg akácok suhognak a szélben, az út menti tócsák hátán már jég feszül, s az egykori téesztelepen melegre vágyik az ember. Abban más többek között a mai helyzet, hogy most van hová bújni a hideg elől. A leghangulatosabb kétségkívül a lóistálló lenne, mi azonban az új gazdával, Fülöp Bálinttal átmenetileg inkább a pihenőházat választjuk. Bent rekamié, fotel, kályha, és természetesen fürdőszoba. A valamikori telepen ma hárman osztoznak, nagyobbik részét Fülöp Bálint vette meg tavaly télutón. Kinyitja a szekrényt. fényképeket keres, amelyek akkor készültek, amikor megvásárolta a portát. A képek azonban otthon. Mátészalkán lehetnek, így a tulajdonos visszaemlékező szavaira kell hagyatkoznunk, amit tömören is össze lehet foglalni: úgy is nézett ki a telep, mint aminek nincsen gazdája. Most példás rend mindenütt. A kerítések megerősítve, az épületek rendbe hozva, a kút, az elektromos rendszer megjavítva, s ami mégiscsak a legfontosabb: él a telep. Az egyik épületben daráló zúg, a másikban lovak dobbantanak, a következőben pedig éppen a hízómarhák elé szórják a keveréktakarmányt, amely természetesen saját termék. Sokkal olcsóbb, mintha megvenné az ember. Igaz. most még fárasztó a készítése, de hamarosan munkába áll a keverőberendezés, amely a faluban élő gazdákat is kiszolgálja majd. — Dehogy akartam én gazdálkodni! — eleveníti fel a kezdeteket Fülöp Bálint. — Van egy mélyépítéssel foglalkozó vállalkozásom, a gépeimnek, berendezéseimnek kerestem valami nyitott színt, mert addig különböző kényszerhelyeken kellett tárolnom őket. így bukkantam a volt paposi téesztelepre, ahol találtam egy megfelelőnek tűnő vasvázas színt. Igen ám. de amikor kijöttem szétnézni újból, meg újból, egyre jobban megtetszett maga a telep is. Nem is beszélve a tájról, ezekről a gyönyörű nyírségi lankákról. úgyhogy amikor meghirdették eladásra a telepet, pontosabban annak egy részét, akkor én már nem csupán a színre pályáztam. Az álma: egy tanya Jellemző a tolongásra, hogy egyedül ő pályázott. Reorganizációs hitelt vett fel, és hozzákezdett a telep rendbehozatalához, mert ott jó érzésű gazda be nem rendezkedett volna. Ahogy mondja, nem két forint volt az épületek megjavítása, de ma már nyugodtan be lehet mutatni az idegeneknek is. Az első azonban, akit végigvezetett a felújított majorban, az édesapja volt. Na fiam, ha eddig nem volt álmatlan éjszakád. most lesz. kommentálta a látottakat az idősebbik Fülöp, de azért ott volt a szemében egy kis büszkeség, meg egy kis öröm. Pláne, amikor meglátta a lovakat. — Tudni kell, hogy én fent, Szatmárban. Nagyhódoson nőttem fel, s mindig egy kis tanya volt az álmom. Es édesapám nyomán haladva bolondultam a lovakért — folytatja Fülöp Bálint. — Ma már van két csikóm, s két vemhes kancám, nem adnám oda őket a teljes hortobágyi ménesért. Az viszont igaz, hogy ebből a telepből még így sem lehetne megélni. Sőt, azt kell mondanom, a mélyépítő vállalkozásunk tartja el ezt a gazdaságot. Sokan mondják is, minek küszködsz te itt ezen a sovány homokon. Mert nem lehet kivonulni mindenünnen, felelem. Ezt a logikát követve akkor ezt az országot is el kellene hagyni. * Az egykori téesztelepek egy része még ma is gazdátlan, állapotuk fokozatosan romlik. Sok mindenre lehetne pedig hasznosítani őket. mint a paposi major is igazolja. E telep gazdájának a példája is bizonyítja azonban, jószágot tartani csak úgy érdemes, ha megfelelő növénytermesztői háttérrel rendelkezik az ember, mert a piacon vett gabona drága. Igen ám. de a paposi határ három-négy aranykoronás, itt szóba sem jöhet az eredményes takarmánytermesztés. Fülöp Bálint is otthon. Nagyhódoson, meg a felesége falujában. Szamosszegen termeszti meg a jószágoknak kellő takarmányt. S még így sem éri meg nagyon. Még sikerül — Az ember reménykedik — mondja elgondolkozva a Baján végzett vízépítő mérnök. — Reménykedik abban, hogy még sikerül megmenteni a romlás szélére sodródott, de még így is nagy értéket képviselő téesztelepeket, s reménykedik az agrárpolitika megváltozásában. Hogy aztán lesz-e türelmünk kivárni...? Ez az ország szempontjából sem elhanyagolható kérdés. A : ötvenedik születésnapján elhatározta, hogy még egyszer megpróbálja. Két éve, hogy kijött a börtönből, azóta nagyon vigyázott. Legutóbb pedig kertészként fogadták fel, s hozzá nem is akárki: egy dúsgazdag úr, aki nagy házat vitt. politikusok is jártak hozzá. Willy kertészfizetése természetesen nem volt magas, ez bosszantotta is. Az életét szebbé tette, hogy jóban volt a szakácsnővel, aki eleinte pompás falatokkal traktálta, aztán pedig rákapott az információira is. Az ostoba némber elpletykálta, hogy az ár páncélszekrényében annyi a pénz, hogy abból bizony szépen lehetne élni, munka nélkül is. Willy a tömött mackó gondolatára is hőhullámot érzett és egyre erősebb vágyat, hogy megnézze, csakugyan igaz e. amit a szakácsnő fecseg. Utoljára, persze, meg lehetne próbálkozni vele... Áttanulmányozta a villa beosztását. A szakácsnő ebben is sokat segített, gyanútlanul válaszolgatott minden kérdésére. Már azt is tudta, hogy éjszakára bekapcsolják a riasztóberendezést. Úgy döntött, hogy a házhoz épített A balek garázs kis ablakán jut be a villába. A szakácsnő még a széfet is megmutatta: egy festmény mögött volt. Az alkalom hamarosan el is érkezett. Az úr Londonba utazott, a villa ühes, a házmester öreg és különben is az alagsorban lakik. Már az első éjszakán a cselekvés mellett döntött. Átugrott a sövényen, melyet aznap gondosan alacsonyra nyírt és a garázshoz lopakodott. A tapadókorongot az ablakra tette, körbevágta, aztán a koronggal együtt, zajtalanul kivette az üveget. Benyúlt, kinyitotta az ablakot. A házba vezető ajtót ugyan zárva találta, de ennek kinyitása nem okozott különösebb gondot. A riasztót ártalmatlanná tette. „így ni!" — mondta nyugodtan. „Hát akkor lássuk a beteget" — motyogta, miközben elővette a sztetoszkópot és forgatni kezdte a szekrény számkerekét. Végtelennek tűnt az idő, bár csak egy óráig ügyeskedett. Aztán kinyílt az ajtó. Erezte, hogy a verejték a hátán is csordogál. A szekrény csakugyan tele volt pénzzel és különféle dobozokkal. Határozott mozdulattal rakodni kezdett, amikor hirtelen felgyulladt a villany. —Ne mozduljon! Fel a kezekkel! Willy tudta, hogy ilyenkor engedelmeskedni kell. megfordult és elképedten nézett az előtte álló rendőrfelügyelőre. — Nézd csak! Hát te vagy az Willy ? —fakadt ki a rendőrtiszt is meglepetten. Willy némán, földbe gyökerezetten állt és nézte, amint a felügyelő lázasan turkálni kezdett a széfben, de szemmel láthatóan nem a pénzkötegek érdekelték. —Nahát, akkor ez megvolna! — kiáltott fel hirtelen. — Finomított heroin és legalább félmilliót ér. Végre, elkaptuk! Willy egy kukkot sem értett az egészből. — Hát. nincs szerencséd, öregem! — mondta a felügyelő —. de nagyon nagy szolgálatot tettél nekünk. — Én? Hogyan7 — Már jó ideje gyanítjuk, hogy az itt lakó úr vastagon benne van a kábítószer-kereskedelemben, de olyan kapcsolatai vannak, hogy nincs az a bíró. aki kiadná nekem a házkutatási engedélyt. Most már a villát is figyeltük, de hiába. És ekkor jöttél te, ahogyan ez egy régi ismerőshöz illik. Willy végre megértette, miért örült a felügyelő. — Persze, maguk meg várták. hogy kinyissam a mackót, igaz? A felügyelő biccentett. — Ilyen az élet Willy. Mindig a kisember a balek. Te azonban segítettél nekünk. — Hú, de boldog vagyok... A felügyelő a megroggyant kasszafúró vállára tette a kezét. — Öreg, már több. mint húsz éve ismerjük egymást. Azt is mondhatnám, hogy barátok vagyunk, te a törvény egyik, én a másik oldalán. Azt akarom, hogy ezt az ügyet is intézzük el baráti alapon. Willy kérdően nézett rá.' — Te most itt. megígéred, hogy ez volt az utolsó dobásod. Mi pedig azt írjuk a jegyzőkönyvbe, hogy nem kaptuk el a tettest. Oké? —És én akkor?! — Úristen, ilyen hülyét — sóhajtott a felügyelő. — Tűnés... Willy most már csakugyan nem kérdezett többet. Serkentő Kováts Dénes-g- j- nnepi jutalom, / / egyszeri juttatás, pluszpénz — tulajdonképpen mindegy, minek nevezzük a valamennyi (civil és hivatásos) rendőrségi dolgozót érintő, karácsony előtti rendkívüli ajándékot, a lényeg a gesztuson van. Gondolom, elégedettséggel tölti el valamennyinket az intézkedés, hiszen az anyagiakban közismerten nem dúskáló rendőrök munkájának egyfajta elismerését jelentheti, hogy egyhavi bruttó bérük háromnegyedét kitevő forintokhoz jutnak. Valószínűleg hangulatjavító, sőt. munkaserkentő hatása lehet a gondolatnak illetve az összegnek, talán még az új országos rendőrfőkapitány ázsióját is növeli: lám, hivatalba lép, és máris van pénz a rendőri tevékenység elismerésére. Az ország nem túl rózsás anyagi helyzetének ellenére is üdvözlendőnek tartom e gesztust, nem hiszem, hogy irigyelni kellene a pénzt az érintettektől. Az intézkedés talán, arra is utal. hogy a vezetőcseréket követően a Belügyminisztérium illetve a kormány fokozottabb figyelmet fordít a rendőrségre, erkölcsi szempontból éppúgy, mint a pénzügyek tekintetében. Igaz, arra is kíváncsi lehet az átlagpolgár: vajon ha maradnak a régi vezetők, akkor is sor került volna-e a pénzosztásra. Most már nem is ez a lényeg. Inkább az, hogy valóban helyére kerüljön a rendőrség pozíciója és elismerése a hatalmi ágazatokon belül, a létező gondok, visszásságok ellenére. Mert olykor a szándékot hiányoltuk korábban — még ha szavak, ígéretek el is hangzottak. Itt és most ugyanis nem az „erőszakszervezet’’ tagjai lelki egyensúlyának helyrebillentése az elsődleges, hanem az az objektív felismerés, hogy erősíteni kell a rendőrséget. Ha Forgács László országos rendőrfőkapitány ezt eléri, akkor már nem volt hiábavaló kinevezése. Hiszen ő is csak kellő háttérrel tud eredményt felmutatni. Kisvállalkozói mérleg Ferter János rajza Gomolyfelhők Horányi Zsuzsa A keleti országrészben már nem csodálkozunk azon, ha egy művelődési házat bezárnak. megszüntetik a programokat, a foglalkozásokat, s egy vállalkozónak adják bérbe a helyiséget, hogy ott gazdasági tevékenységet folytassanak. Még ez a jobb megoldás, ha valahogyan működik a ház, rosszabb, ha üresen áll, s csak az enyészet eszi. A kultúrára, a művelődésre ebben a régióban nagyon kevés pénz marad, még a nagyobb városokban is borotvaélen táncolnak a kisebb művelődési házak vezetői. Eddig azt hittük: a gazdagabb nyugati határszélen több figyelmet szentelnek a művelődésnek. Majd felröppent a hír, egy zalai kisközségben felmondtak a művelődésszervezőnek és a könyvtárosnak is, előbbi havi ezer forintért látta el feladatait, utóbbi még ekkora összeget sem kapott azért, mert hetente kétszer nyitva tartotta a község könyvtárát, hogy a gyerekek szellemi táplálékhoz jussanak. Zömében gyermek olvasók kölcsönöztek a kiskönyvtárból, ők úgysem apellálnak, hogyan tart nyitva a bibliotéka. A képviselő-testület úgy gondolta, ez a csekélyke összeg is felesleges pénzpo- csékolás, nincs szükség művelődésszervezőre, könyvtárosra, az ő munkájukat majd elvégzi a hivatalsegéd. A megmaradt összeget, ami egy évben alig húszezer forintra rúg, szociális segélyként osztják szét. A kiragadott példa mutatja, óriási gomolyfelhők gyülekeznek a kis művelődési házak fölött, nincs pénz, s könnyen rájuk olvassák, nincs rájuk igény sem. Minél előbb életbe kellene léptetni az új közművelődési törvényt, amely úgymond a település lakosainak arányában adna állami támogatást a kisebb művelődési házaknak, illetve állapítana meg népművelői létszámot, s nem az önkormányzatoknak adná a művelődésre szánt pénzt. Egyébként sorra megszűnnek a még meglévő fellegvárak is. □
