Kelet-Magyarország, 1996. december (53. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-19 / 296. szám
1996. december 19., csütörtök HÁTTÉR Kelendő az állampolgárság A megyénkben lévő külföldiek zöme beilleszkedik, csak kevesen bűnöznek Kováts Dénes Nyíregyháza (KM) — Aki csak egy kicsit is nyitott szemmel jár, tapasztalja a külföldiek jelenlétét megyénkben. Túlnyomó többségükkel semmi probléma sincs, beilleszkedtek, megtalálták, esetleg még keresik helyüket. Akadnak persze bűnöző hajlamúak, esetleg másként rosszban sántiká- lók, sumákolók, tetteik az általános vélemény szerint azért nem nagyon rontják az összképet. Az idegenrendészeti munka sokrétű feladatot jelent az igazgatásrendészeten dolgozók számára, egyik lényeges, és sok tennivalót adó terület a külföldiekkel kapcsolatos ügyintézés. Kiutasítások Ilyenkor, az ünnepek közeledtével nemcsak honfitársainkra, de a külföldi állampolgárokra is kiemelt figyelmet fordítanak a rendőrök, a bevásárlás időszaka ugyanis jó terep a zsebtolvajoknak, az illegálisan árusítóknak. — Ha a törvénnyel összeütközésbe kerülő külföldiekről szólunk — tájékoztatott dr. Tisza Miklós, a megyei rendőrfőkapitányság igazgatásrendészeti osztályának vezetője —, akkor azt sem szabad feledni, hogy a főváros után azért Sza- bolcs-Szatmár-Beregben adnak a legtöbb feladatot, mert ez a megye három országgal határos. November végéig több mint ötszáz külföldi állampolgár kiutasítását rendeltük el. közülük 289-et kitoloncoltunk, azaz kivittük a határra. A kiutasítás okai közül a legjellemzőbb az illegális munkavállalás, az itteni megélhetéshez szükséges anyagi fedezet hiánya, valamint a bűncselekmények és szabály- sértések. O Sok baj van velük? — Ha a beutazások számát, annak milliós nagyságrendjét nézzük, akkor nem. Inkább a létszámunkhoz és adottságainkhoz képest nevezném soknak, vélhetően a látencia nagyobb, azaz több bűncselekEz (is) jellemzi Nyíregyházát: románok a KGST-piacon Kínai büfé magyar és cirill felirattal Balázs Attila felvételei ményt követnek el, mint amennyi ismertté válik, mi ennyi jogsértést tudunk felfedni. A többségük ukrán illetve román állampolgár, de akad közöttük afgán, kínai, örmény,' német vagy francia is, hogy csak néhányat említsek a nemzetek képviselői közül. Más vidékről O Gondolom, akadnak szép számmal, akik nem csupán üzletelni, bevásárolni jönnek, de le is telepednek megyénkben. — A nyilvántartásunk szerint 8990 külföldi állampolgár él Szabolcs-Szatmár-Bereg- ben, közülük 7350 bevándorolt, tartózkodási engedéllyel 1400 rendelkezik, 240-en pedig menekült státust kaptak, ők többségében délszláv országok polgárai. O Egyesek itteni kínai kolóniáról beszélnek. Valós a véleményük? — Az tény, hogy a gazdasági lehetőségek többeket ide vonzottak más vidékekről a keleti határok közelébe, zömmel korábban is hazánkban élőket. Munkavállalás, jövedelemszerzés vezérli őket, különféle gazdasági tárasaságok tagjaiként. !~J Sokan kérik a magyar állampolgárságot? — A magyar nemzetiségű bevándorlók 90 százaléka kéri ezt egy idő elteltével, bizonyos foglalkozásokat, beosztásokat ugyanis csak akkor tölthetnek be, ha honosításuk megtörtént, azaz magyar állampolgárok. Ez az élet több területén is előnyt jelent, nem véletlen tehát kérelmük. Persze az is a kérelem hátterében áll, hogy a magyar útlevéllel könnyebben, egyszerűbben járhatják a világot, nem kell a nagykövetségükhöz vagy konzulátusukhoz fordulni vízumért. A bevándoroltak között persze jó néhány más ország polgára is megtalálható, így — a teljesség igénye nélkül — egyesült államokbeli, görög, etióp, japán, panamai is. Érdekes a munka, amit az igazgatásrendészeten dolgozók végeznek — mondják többen is —, de nagy a felelőssége, hiszen emberi sorsok fölött döntenek. Kicsit diplomatái is hazánknak, mert ők képviselik azt a hatóságot, ahol a külföldiek megjelennek ügyeiket intézni, s nem mindegy, milyen vélemény alakul ki hazánkról. Foglalkoznak velük Nem az egyetlen feladat a jogsértőkkel szembeni szankciók meghozatala, a napi ügyintézés jóval sokrétűbb ennél. Elég, ha csak a bevándorlásokkal kapcsolatos ügyintézésre, a tartózkodási engedélyek elbírálására és kiadására gondolunk. Itt a külföldiekkel mindaddig foglalkoznak, míg megkapják a magyar állam- polgárságot, vagy míg el nem hagyják hazánk területét. A fasor felől kelt fel a Nap. Átröntgenezte a kopasz akácfákat, megsimogatta a ház falát, s Áron szemét, ahogy a verandán állt. Eleresztette Pengőt a láncról, aki nagy csaholás- sal futott egy kört az udvaron. — Mi ütött beléd? Az éjjel is mondtad a magadét. Pengő hálálkodott még kis ideig, majd újra csaholni kezdett és nem tágított. Áron elindult a kutya után. Legalább kiengedi a tyúkokat, akik a kakas harsány kukorékolása közben kimasíroztak az ólból. Csak egy hiányzott közülük, a kopasz nyakú. Körbenézte az ólat, sehol semmi. Elbotorkált az asszonyhoz. — Gyere anyjuk! Eltűnt a kopasz nyakú. — Nem lehet igaz, a legjobb tojó volt. Biztosan elkó- ricált. Akármerre keresték, nem volt sehol. A ház körül némaság. A külső kert bekerítetle- nül árválkodott. Legközelebb Görény a villán a Fekete portája volt. Legalább háromszáz méter. Ahogy a drótokat vizsgálta néhány tollat felfedezett a kerítésnél, s úgy rémlett a kendermagos tollai voltak. Az akácos felé vitte el valami. — Kutyateremtésit! — ká- romkodta el magát. Fölvette a rövid vattakabátot, füttyentett Pengőnek, s kilódultak a kapun. Neki az akácos erdőnek. Vajon mi vihette el? A környéken is sok a kóbor kutya, a megunt állatokat is itt veszejtik el a ví- kendesek. Hirtelen jutott eszébe. Ez csak görény lehetett. A történet régen volt, ő még csak suttyó gyerek volt akkor. István szomszédra emlékszik, aki csak halmozta mindig a tűzrevaló, karnyi vastag akácfákat. Egészen tele volt a hátsó udvar, ahogy az évek során összegyűlt. Egyszer csak megszaporodtak a tyúklopások. Főleg a túlsó, Elek szomszédé. Volt esze a tyúktolvajnak, a háziakét nem vitte el. Miklós, a sántikáló lábú gyerek fedezte fel a görényt. — Ott bújt be valami a farakás közé! Gyorsan összegyűlt a stáb, még a kertvégesiek is eljöttek. Hurcolták szét a töméntelen felhalmozott fát. Aro- nék izgatottan lesték, hogy mi is lehet ott. Ahogy fogyott a facsomó, egyre nagyobb bűz áramlott szerte. Tollak, szárnyvégek csomói jelezték, hogy itt van a görény. A nagy halom fát már egészen szétszedték, amikor a tollak közül előugrottak a görények. Mint valami apró párducok, csupa izom mindegyik. Hárman is voltak, s szerteszét futottak. — Csak a fejét üssétek! — kiabált Elek. Látta, ahogy csépelik a felnőttek, szinte minden bosszúságukat beleadják. István szomszéd felvillázta az egyiket. Iszonyatos látványt nyújtott, ahogy rőt bundájában a földhöz volt szegezve. Még a villát is vinni akarta. A másik kettő már a földön vonag- lott. — Add csak ide! Ez az enyém! — szólt Elek. Ahogy a villa alól kiszabadult, elkapta az állat nyakát, s szorította. Iszonyúan kemény volt. — Mintha csak vasból lenne! — vicsorgottá a fogát. A görény elernyedt. Eldobta. —-Te dögfészek. Áron lassan túlért a kiserdőn. Lövéseket hallott. Megtorpant. Még füstölgőit a kétcsövű sörétes, amikor odaért. L előttem ezt a disznó görényt! -— dörmögte a vadőr. — Elpusztított egy csomó apró vadat. Nem járt a tanyán? Áron csak bólintott. Az ő kopasz nyakúját már úgysem adhatja vissza. Ment Pengő után megnézni a görényt. Nézőpont Munkaterápia Nyéki Zsolt T» -j éha vegyes érzel- f\/ meket kelt, ha a fe- L V ketemunka elleni küzdelem újabb módszereiről, nem különben az eredmények sorjázásáról esik szó. Az ország nyugati szegletében például legutóbb a munkaügyi központ a rendőrség mellett már a határőrséggel, sőt, a tűzoltósággal is szorosabbra fűzte kapcsolatait, hogy gátat vessen a titkolt jövedelmek szerzésének. Arról pedig szinte minden nap friss hírekhez jutunk, hogy itt, keleten éppen milyen a helyzet, mikor, s hogyan lép akcióba a hatóság. Nem újdonság: az állam szigorú cerberusként figyel minden olyan műveletet, ahol valamennyi nyereség keletkezhet, s azonnal leszedi a maga részét, de hasonló gyorsasággal lép fel, ha valaki a színfalak mögött próbálja jobbítani a saját sorsát. Ez így működik, amióta az ember megalkotta első államformáját, csak az a kérdés, mikor olcsóbb, s mikor drágább az élettér. Napjainkban maradhatunk nyugodtan az utóbbi jelzőnél, nemzetközi összehasonlításban is súlyos terheket raknak a polgár vállára, éppen ezért igen erős a késztetés a megszerzett pénz eltüntetésére. Talán jogosnak is mondható reakció ez a magas elvonásokra, a kieső bevételeket viszont az állam igyekszik pótolni. Számtalan eszköze van erre, ezek egyike az egyéni vállalkozókat sújtó rendelkezés, mely esetükben — megszüntetve a másodállás kiegészítő jellegét — egyik évről a másikra négyszázötven százalékkal növeli a társadalombiztosítási járulék terhét. A hatás biztos nem marad el: a kezdő vállalkozók vagy visszaadják igazolványukat, s inkább elheverészik szabad idejüket, vagy nagyobb rizikóval ugyan, de még többet igyekeznek eltitkolni jövedelmükből. A folyamatokat visszájára kellene fordítani, s talán jobb lenne, ha napi 12-15 óra munkát önként vállaló embert engednék több pénzt keresni, abból több jutna a közös kasszába is. Önzetlen segítők Kovács Éva arácsony közeledte vén szinte naponta A. \_ hallunk jótékony- sági bálokról, szeretetakci- ókról, segélyosztásokról. Olyan eseményekről, rendezvényekről, melyeknek célja a rászorulók, bajban lévők megsegítése, a hátrányos helyzetűek életének, de legalább karácsonyának elviselhetőbbé tétele. A sze- retetakciók eredményeiről azután rendre tudósítanak a szervezők, megtudhatja tőlük ország-világ, ki mit, mennyit adott. Visszás dolgok ezek. A szeretetakciók némelyike ugyanis — sajnos egyre gyakoribb esetben — alaposan elvéti a célt. Miközben fennhangon azt hirdeti, másokon kíván segíteni, valójában önmagát árulja, kommendálja, kínálja. Egyes jótékonynak nevezett bálokon a fél tánctermet beterítik a reklámtáblák, melyeken az „önzetlen” segítők neve, tevékenységi területe olvasható ölnyi nagyságú betűkkel. A tombolasorsolások meg valóságos adatlisták, amelyekről mindenki megtudhatja, (az is, akit egyáltalán nem érdekel) hogy X. Kft. és Y. Bt. mit és mennyit ajánl ki tudja mekkora jövedelméből jótékonysági célokra. Az ilyen cselekedetet nem jótékonykodásnak, sokkal inkább reklámfelület megvásárlásának kellene nevezni. Vannak azért szerencsére másfajta, valóban önzetlen segítők is. A megyei kórházban hallottam nemrég, hogy egy idős ember csekélyke jövedelméből tízezer forintot küldött a gyermek- osztálynak, s egyetlen, de annál szigorúbb kikötése az volt, hogy nevét ne árulják el senkinek. A másik eset egy kisfaluban történt, ahol a templomépítéshez adott egymilló forintot egy önzetlen adakozó, aki köztudottan nem milliókkal játszik, talán ezzel minden tartalékát odaadta, amit eddig összegyűjtött. Cserébe ő sem kért mást, csak névtelenséget... Azt gondolom, így karácsony táján a névtelenül segítőknek, a kevésből adakozóknak van nagyobb becsülete. Mert sokból adni könnyű. Kevésből meg szép... □ Csőd Ferter János rajza
