Kelet-Magyarország, 1996. december (53. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-18 / 295. szám
1996. december 18., szerda MEGYÉNKBŐL Gazdasági kötéltáncot járunk Nyíregyháza (KM — Sz. J.) — Két éve alakult meg a nyíregyházi önkormányzat. 1995. júliusában elfogadták azt a négy évre szóló programot, melyben benne foglaltatnak a ciklus teendői. Elég egy kicsit tájékozottnak lenni a megye- székhely életében ahhoz, hogy fellapozva az akkor feltételes módban fogalmazottakat, megállapíthassuk: nagyon sok elképzelés megvalósult. Tegnapi számunkban a közlekedési és infrastrukturális beruházásokat vettük sorra. Csabai Lászlóné polgármestert arra kértük, készítsen egy gyors mérleget az elmúlt időszakról, értékelje a város fejlődését. — Örülök, hogy nagyon sok eredményről számolhatok be. Elég, ha körülnéz az ember a városban, a kertvárosokban, láthatja az épülés-szépülés számtalan jelét. Intézményeink működőképesek, a város gyarapodott. Nem titkoltuk sohasem, hogy az első perctől fogva kötélen táncolunk. A nagy nemzetgazdasági feltételrendszerről nehezen állítható, hogy „helyzetbe hozta” az önkormányzatokat. Hitelállományunkat nem tudtuk csökkenteni. de hitelképességünket és első osztályú adós státusunkat megőriztük. Megalakulásunkkor szembetaláltuk magunkat a zavaros közalkalmazotti bérek ügyével — rendeztük a tartozásokat. Amibe belecsöppentünk. illetve amibe belevágtunk, azt befejeztük. — A városlakókhoz minden lehetséges csatornán azt az üzenetet juttattuk el, s erre biCsabai Lászlóné zonyítékokkal is szolgáltunk, hogy lökhárító szerepre szerződtünk, s ezen nem is változtatunk. Ez azt jelenti, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy a nagy környezeti hatásokat tompítsuk, minimalizáljuk. így lett sikerágazat — keserűen kell mondanom — a szociálpolitika. E téren születtek országosan is elismert eredmények: úgy mint a hajléktalanellátás, a családsegítés. A jövedelem- pótló támogatásokat tudjuk fizetni, valamennyi segély- és intézménytípus működésének biztosított a pénzügyi fedezete. Archív felvétel — Az oktatási és kulturális szférában voltak megrázkódtatások, de elkerülhetetlen volt a közalkalmazotti létszám hozzáigazítása a gyerekek számához. Elértük, hogy az intézmények önállóbbak lettek, takarékosabban gazdálkodnak, mára kifejezetten partneri, élő a viszonyunk az iskolákkal. Átszerveztük a piaci körülmények közé került pazarló kulturális szférát. Miközben azonban racionális gazdálkodásra ösztönöztünk, művelődéspártolók és értékmentők maradtunk. Lépéseink helyességét igazolta, hogy nagy rendezvényekkel, fesztiválokkal teli két évet tudhatunk magunk mögött. Nőtt a kiállítások száma. az új köztéri alkotások — melyek javarészt a művészeti mecenatúra eredményei — sajátos hangulatot adnak a városnak. — Biztos vagyok abban, hogy hasznos volt a vízügy rt- vé alakítása. A távhő stabilizálódott. de napirenden van a szervezet és a szolgáltatás korszerűsítése. Európai körülmények vannak már a piacon és az állatvásártéren, ha három helyett öt év alatt is. de teljesítjük a temetőprogramot. Szépül a Sóstó, a Bujtos, több helyütt egyszerre indul a szennyvízcsatornázás, hamarosan elkezdődik a bokortanyák gázellátásának első üteme. — A biztonságos és gyors közlekedés érdekében nagyon sok pénzt költöttünk összekötő utak. közlekedési csomópontok építésére. Ebben az évben különböző állami forrásokból 700 millió forintot nyertünk. A városlakók elégedettebbek a parkok, közterületek, a zöldfelületek állapotával. — Számvetéskor nekem egy 120 ezer lakosú város perspektívájából kell visszatekintenem, s úgy érzem, ha egy képzeletbeli mérlegre kellene tennem az elvégzetteket, a pozitívumok oldala lenne a nehezebb. — Nem titkolom, hogy vannak félsikerek, voltak kudarcok, problémák is — de azt vallom, ez utóbbiakra mint feladatokra, úgy kell tekinteni. Igazgatóválság a Hunyadiban KisKeletkínáló Nyíregyháza (KM) — Csütörtökön ismét megjelenik 8 oldalon 3 változatban lapunk térségi melléklete, a KisKelet. Nyírségi kiadás: Rázós áremelkedések. Tartozni valakihez, Kiskarácsony, nagykarácsony.... Szatmári és tiszaháti kiadás: Küzdeni akarásból kitűnő. Nemzedékről nemzedékre. Felső-szabolcsi, beregi kiadás: Iskolai relikviák a kastélyban. Számadás Záhony mindennapjairól, Csemege a csemete. Koncert Balsa, Demecser (KM) — A hagyományoknak megfelelően ökumenikus karácsonyi ünnepség lesz a bal- sai görög katolikus templomban december 20-án 15 órától. Mindhárom felekezet (református, római katolikus. görög katolikus) fiataljai műsorral készülnek az ünnepségre. Szintén karácsonyi koncertre várják az érdeklődőket december 20-án 16 órától a demecseri művelődési házba. A rendezvényen az is kiderül, melyik óvodás készítette a legszebb karácsonyfadíszt, s kik azok a középiskolások, illetve felnőttek. akik a legszebb karácsonyi verset írták. Nyíregyháza (KM — B. I.) — Nem csitulnak a kedélyek a nyíregyházi — örökösföldi — Hunyadi Mátyás Általános Iskola háza táján. Változatlanul nincs igazgatója az intézménynek, sőt már annak a gondolata is felmerült: önkormányzati biztost neveznek ki az élére. Fazekas Jánosi. NyíregyháBeregsurány (KM — K. D.) — Fűrésszel kezében indult el fenyőfáért szombaton reggel beregsurányi otthonából a 66 éves N. l.-né, két kis fenyő volt mellette, amikor kedden délelőtt holttestére rátaláltak, a köztes időszak sem volt eseménymentes. A néni eltűnését vasárnap délután jelentették be a rendőrségre — tudtuk meg Tóth Ambrustól, a vásárosnaményi rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetőjétől, nagy erőkNyíregyháza (KM - GB) — A helyi Nyírép Kft. nyerte el a nyíregyházi magyar-flamand közös inkubátorház építési program komplex kivitelezésének jogát — döntötték el tegnap az illetékesek. A flamand szakemberekkel 2002-ig kiegészült Primom In- kubátorház Vegyes Bizottság tegnapi első ülésén értékelte azt a tíz pályázatot — közöttük kettő belga-magyar vegyes vállalattól származott —. za város jegyzőjét kérdeztük meg: mi is történt? — Nagy Gábor megbízott igazgató meghosszabbított szerződése december 31 -én lejár. A második pályázatra hárman jelentkeztek, ám közülük senki sem szerezte meg a többség bizalmát. így az új évben, január 31 -ig Béres Endre igazgatóhelyettes látja el a kel kezdték keresni a falubeliek. Sötétedésig nem sikerült megtalálni, magától sem jött elő, több változat is felmerült hollétét illetően. Később tovább folytatták keresését, a rendőrökön kívül nemcsak az időt és fáradságot nem sajnáló helybeliek, de bekapcsolódtak a munkába a határőrök is. Bejárták az erdőrészt, ahová a beteges asszony indult, a nádast, az árokpartokat, de nem találták. Időközben olyan bejelentés amelyek a korábban kiírt nyílt tenderre érkeztek be. A döntés eredményeként a nyíregyházi székhelyű Nyírép Kft. végezheti el a több, mint 100 milliós beruházás teljes kivitelezését. Ez magában foglalja az inkubátorház vadonatúj főépületét, valamint a foghíjbeépítést, amelyben komfortos étterem és irodák foglalnak majd helyet. Ezeken kívül beletartozik még a beruházásba a külső vezetői feladatokat. Remélhetőleg a harmadik pályázat meghozza majd az eredményt. — Mihamarabb pontot kell tenni az ügy végére, hiszen az elkövetkező idő igen fontos az iskolák életében, már csak a félévi osztályzások, és a Nemzeti Alaptanterv mind jobban közeledő bevezetése miatt is. is érkezett, hogy hazatért, de ez az állítás valótlannak bizonyult. Kedden 11 óra után, a falu külterületén, a 41-es úttól 150 méterre talált rá — sajnos már csak holttestére — egy határőr, a néni mellett volt két kis — vélhetően karácsonyra szánt — fenyőfa is. Az eddigiek során bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel, halálának okát államigazgatási eljárás keretében vizsgálják. közművek és a térburkolat elkészítése is. A nyertes pályázó több helyi alvállalkozó bevonását tervezi. A beruházás műszaki ellenőrzésével a teljes tervdokumentációt készítő Art-Vital Kft.-t bízták meg. A szerződéseket szerdán kötik meg az érintettek, s ha az időjárás engedi, már januárban elkezdődik az építkezés, július végére elkészül az étterem és 1997. november 30-ra a teljes beruházás. Holtan került elő az asszony Fenyőfáért ment az erdőbe, három nap múlva találtak rá Helyi cég építi az inkubátorházat Mégis kivonulnak Nyíregyháza (KM - Gy. L.) — Á városi önkormányzat ellenzéki képviselői és frakcióvezetői tegnapi sajtótájékoztatójukon felháborodásuknak adtak hangot, amiért a ciklus elején megkötött politikai alkukat rendre megszegi a koalíció. Ennek lényege, hogy a bizottságokban a létszám- csökkentéssel a korábbi egyharmados ellenzéki arány romlana. Helmeczi László (Fidesz-MPP) szerint ez a szakmai munka rovására is menne ezenkívül. Hárommillió forintos megtakarításról beszélnek, holott egy megfelelő szakértelem nélkül előkészített döntés több tízmilliós kárt is okozhat a városnak. (Lásd: Taurus-ügy, ahol pert veszített az önkormányzat.) A nyolcpárti megállapodás szerint az öt ellenzéki párt négy felügyelőbizottsági helyet kap az önkormányzat gazdasági társaságainál. Ezt az alkut is felrúgta a koalíció azzal, hogy a Sóstó Fejlesztési Rt. felügyelő bizottságába nem választották be az előzetes megállapodás ellenére sem dr. Dobay Csillát. Tor- mássy Géza (KDNP) kijelentette: ha ez a szakmai munka rovására menő, csak a politikai érdekeket szem előtt tartó tendencia folytatódik a koalíció részéről, az ellenzék kivonul a bizottságokból. Elhibázott és jogsértő Állásfoglalás az 1997. évi társadalombiztosítási jogszabályokról Az Ipartestületek Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége Elnöksége és a Szabolcs-Szatmár-Be- reg Megyei Kézműves Kamara Elnöksége az alábbi állásfoglalás közzétételére kérte lapunkat: Az Ipartestületek Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége és a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézműves Kamara gazdaságpolitikailag szükségesen elhibázottnak tartja. jogilag pedig jelentős részben alkotmánysértőnek véli azokat a társadalom- biztosítási jogszabályokat, amelyeket a kormány 1997. január 1. napjától hatályba kíván léptetni. Mint ismert, e rendelkezések megszüntetik a munkaviszony melletti egyéni vállalkozók „kiegészítő tevékenységet” folytató jellegét, és ezzel összefüggésben az általuk eddig fizetett 10 százalékos baleseti járulék helyett 45 százalékos társadalombiztosítási járulék megfizetésére kötelezik őket azzal, hogy a járulékalap nem lehet kevesebb a mindenkori minimálbér összegénél. A munkaviszony melletti egyéni vállalkozók társadalombiztosítási terhelése ezzel négy és félszeresére növekszik. amit 36 órás munkaviszony mellett — figyelembe véve a belső kereslet erősen korlátozott voltát is — gyakorlatilag lehetetlen kitermelni. Ezen intézkedésével a kormány gazdasági ellehetetlenülésre, mondhatni halálra ítéli a ténylegesen működő egyéni vállalkozók közel kétharmadát, mintegy 280 000 személyt. Ez vonatkozik a nyugdíjfolyósítás melletti vállalkozókra is, hiszen a havi 1800 forint egészség- ügyi hozzájárulás őket is ellehetetleníti. Az átgondolatlan intézkedések miatt az érintett vállalkozói réteg számára nem marad más lehetőség, mint visszaadni vállalkozói igazolványukat, s egyben dönteni, hogy a jövőben a szociális segélyért folyamodók, vagy a fekete vállalkozók táborát kívánják-e gyarapítani. Bármelyik utat is fogják választani, a termelésből. szolgáltatásból való kiesésük az egész nemzetgazdaságot károsítja. amiért a felelősséget a kormánynak kell viselnie. A gazdaságpolitikai hátrányok mellett az alkotmány- sértés ténye is nyilvánvaló, hiszen a rendelkezések — a minimálbérhez való kötés miatt — olyan jövedelem után is járulékfizetési kötelezettséget állapítanak meg, amelyet a vállalkozó esetleg meg sem keresett, másrészt pedig olyan 15 százalékos egészségbiztosítási járulék megfizetésére is kötelezik a munkaviszony mellett vállalkozók körét, amelyet a munkáltatójuk egyszer már megfizetett. Az IPOSZ és a Kézműves Kamara legális eszközökkel, a törvényhozás, vagy az Alkotmánybíróság útján kívánja elérni a sérelmezett szabályok megváltoztatását. Nem zárható ki, hogy az érinteti vállalkozók demonstratív lépésekre szánják el magukat. Beruházók előőrse Nyíregyháza (KM - GB) — Logisztikai fejlesztési kérdések, az itteni külföldi és magyar beruházások helyzete érdekli leginkább a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara ügyvezető elnökségének német tagját, aki december 18-án érkezik Nyíregyházára — tudtuk meg vendéglátójától Seres Antaltól a megyei közgyűlés elnökhelyettesétől. A német szövetségi kamara vezető munkatársaként. s a Német Vállalkozók Szövetségének tisztségviselőjeként is hozzánk érkező dr. Jürgen Illing magyarországi megbízatása a német-magyar vegyes vállalatok szervezése és az itteni német beruházások irányítása. Két napra tervezett látogatása során szerdán találkozik a megye vezetőivel, a helyi kamarák, befektetési társaságok képviselőivel, s megnéz egy nyíregyházi ipari vállalatot. Csütörtökön Nyírbátorba, Máriapócsra megy, majd a helyszínen ismerkedik a Záhony és Térsége Vállalkozói Övezettel.