Kelet-Magyarország, 1996. december (53. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-03 / 282. szám
1996. december 3., kedd □ Termékváltás során autóalkatrész-gyártást honosít meg a fehérgyarmati FIPKERSZ Kft. Már nyolcvanhat fő dolgozik abban az új üzemben, amelyet 80 millió forintos beruházásból létesítettek. A betanított dolgozók az Opel személygépkocsik elektromos vezetékeit, az ún. kábelkorbácsot gyártják az amerikai cég megrendelésére Elek Emil felvétele Váltás a holtvágány előtt Versenyképes, piachoz közelebb vitt vasút élvezheti csak az állam bizalmát Nyéki Zsolt Nyíregyháza (KM) — Ünnepi, de nem önfeledt pillanatokat hozott Lotz Károly közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter számára a korszerűsített pályaudvar felavatása Nyíregyházán. Súlyos döntéseket hozott a vasút berkeiben: felmentette a MÁV Rt. korábbi vezér- igazgatóját, feladatainak ellátásával új embert bízott meg. Adódik a kérdés: holtvágányra került volna a vasút? Visszacsúszik az eltartottak táborába, milyen jövőt tervez számára a kormány általában és milyen szerephez juthat ezen belül a keleti térség? A miniszter nem kerteltr a több mint 100 milliárd forintos adósságának elengedésével a MÁV Rt. ez év januárjától komoly lehetőséghez jutott, az adósságszolgálat és a rövidlejáratú hitelkezelés terén jó helyzetbe került. Bizonyos jelek most mégis arra utalnak, hogy a MÁV teljesítménye alulmúlja a várakozásokat. Tény: ennek voltak objektív okai is: az elmaradt mintegy 3 milliárd értékű gabonaszállítás, hiába várt érc és más tranzitfuvarok miatt jelentős bevételkiesést szenvedett el a vasút. De ezzel együtt kereskedelmi szempontból a MÁV nem volt elég gondos, nem tárt fel olyan egyéb lehetőségeket, amelyekkel megpróbálhatta volna a kiesést pótolni. Ä vagyongazdálkodás sem állt a helyzet magaslatán, a pénzügyi vezetés nem figyelt eléggé a veszélyes folyamatra, s a rövidlejáratú hitelállomány ismét növekedni kezdett. Ez egyelőre még kezelhető, tehát holtvágányról nincs szó, de a hitelspirál ismét az eladósodás irányába mutat. Megmarad a támogatás A MÁV három évre szóló szerződést kötött a kormánynyal, s már az első évben vállalt kötelezettségeket sem teljesítette, miközben az állam fogyasztói és termelői árkiegészítésekkel, beruházási források biztosításával állta a szavát. Ezen intő jelek miatt kellett komoly figyelmeztetést adni a MÁV-nak. A vasút nem csúszhat vissza a korábbi, eltartotti szintre, bár az állam továbbra is elismeri kötelezettségeit a pályák és átkelőhelyek korszerűsítése, biztonsága és a fejlesztések terén. Erre a célra 1997-ben 9 milliárd forint áll majd rendelkezésre, ehhez még legalább ekkora összeg jön a MÁV gazdálkodásából. Az állam tehát erején felül is segíti a vasút fejlesztéseit, de Lotz Károly miniszter Elek Emil felvétele ennek fejében joggal várhatja el, hogy a piaci viszonyokhoz alkalmazkodva az áruszállítás terén nyereséget produkáljon. A személyszállítás a világén sehol sem nyereséges, itt megmaradnak a fogyasztói árkiegészítések, de ezeket is mérsékelni kell. Piacot kell szerezni A korszerű fuvarozást szolgálja az 1997. január egytől életbe lépő Vasúti Áruforgalmazási Szabályzat, mely új korszakot nyit a MÁV .történetében. A szabályzat szerint jövőre már szerződésben rögzített alkupozíció jön létre fuvarozó és a fuvaroztató között, ez növeli a MÁV-megrendelésekhez kötődő felelősségét, vagyis a piac megszerzésében többszörösére növekszik a vasút kezdeményező készsége. A kínálati pozíciót kétség kívül erősíteni kell, hiszen éppen térségünkben, Záhonyban végzett kísérletek igazolják: a kombinált fuvarozás még alulmarad a közúti szállítással szemben. Kulturált közlekedés A versenyképesség fokozására az állam másfél milliárd forintot különített el jövőre eszköz- beszerzésre, s hangsúlyozottan nem a forgalmi ügyletekbe avatkozik be. Mindemellett a forgalmi viszonyok szempontjából van jelentősége, hiszen a záhonyi és a rédicsi kamionsorokat megvizsgálva kiderül: nagyrészt ukrán járművek vesztegelnek a közutakon: Ezt hidalná át a kombinált fuvarozás, mint gyors, kulturált közlekedési mód. A MÁV Rt. vezérigazgatói székét most elfoglaló Sipos István minden bizonnyal megkülönböztetett figyelmet fordít e területre, hiszen korábban a záhonyi átrakókörzetet irányította. Kiválasztásában persze nem megyei, hanem szakmai szempontok játszottak szerepet, posztját hamarosan megpályáztatják. Ekkor dől el majd, ő kapja-e meg a kinevezést. y- -T- natkoztam, bekap- M / csoltam a rendőrségi W rádiót és nem sokkal utána hallottam is az értesítést: Minden kocsinak! A Jo- nes-shopot kirabolták. A tettes körülbelül 180 centiméter magas, széles vállú. Feltehető, hogy még a házban tartózkodik. A közelben voltam, ki akartam tehát szállni, amikor feltépték az ajtót és egy férfi zuhant az ülésre. Rendőrruha volt rajta. Hű, de gyorsan a helyszínre ért — gondoltam —, amikor észrevettem a pisztolyt a kezében. S ez a pisztoly engem vett célba. — Csak semmi őrültség. Szép lassan indulj el. Az arcába néztem és láttam, hogy gumiálarcot visel. Az úton megint megszólalt: — Fordulj balra! Ebben a pillanatban megint megszólalt a rádióm: — Minden kocsinak! A tettes elmenekült. Vigyázat, fegyver van nála és gumiálarcot visel! A mellettem ülő fickó felnevetett. —Jól figyelj—mondta. — Ha okos leszel, nem lesz bajod. Kicsit kocsizunk, aztán kiszállok, te pedig elmehetsz. A gumiarcú A stukkerod persze nálam marad. Ezzel kivette a pisztolyomat a táskából és mintegy mérlegelve, nézegette. Ekkor megpillantottam a kézfejét és ez úgy hatott, mint a villám- csapás. Ez a kéz csak egy emberé lehetett! Szeplős volt. Rozsdásnak hívtuk és a gyűrű is az ujján volt... Hogyhogy előbb nem vettem észre? Felötlött bennem a rendőrségi karate-kiképzés, melyet a Rozsdás tartott, aki a gyakorlatok előtt mindig gondosan levette a zöldköves gyűrűjét. Állítólag a házassági évfordulóra kapta. — Te vagy az, Rozsdás? Akarom mondani Donald! — Tört ki belőlem. Dermedt csend következett. Rájöttem, hogy nagy baromságot csináltam. Amikor megszólalt, nagyon higgadtan a következőt mondta: — A halálos ítéletedet mondtad ki, fiú! Csakugyan Donald vagyok... Házat akarok venni és nincs pénzem. Sajnálom, hogy nem úszód meg élve a fuvart. De meg kell értened, nem kockáztathatok. Kezdett alkonyodni. Gondoltam. még tíz percem lehet, aztán vége. Útkereszteződéshez értünk, s a lámpa pirosra váltott. Balról és jobbról is beálltak mellém a kocsik. Baloldalt egy taxi volt. A sofőr át is nézett hozzánk, rutinszerűen. Minthogy az ablak le volt eresztve, mintha csak nyújtózkodtam volna, kitettem a kezemet, könyökből lefelé fordítva. Tudtam, hogy az ajtón van a rendőrautó száma. Rámutattam és a taxis arcába néztem mereven. Visszanézett. Megindultunk az alagút felé. Lassan mentünk, mert ez volt az utasítás. A tükörből láttam, hogy egy kocsi szorosan követ. Gázt adtam. A gumiarcú azonban rám rivallt: — Lassan, vagy lövök! De ekkor már csakugyan lőttek, bár másképpen, mint ahogy Donald gondolta. Az alagútban ugyanis mindkét oldalon leállósáv volt a meghibásodott kocsiknak, vagy akik valami miatt ki akartak állni. Az egyik sávból láttam a torkolattüze- ket és arra emlékszem, hogy átvillant rajtam: egyszerre lőtték ki mind a négy gumit. Aztán elvesztettem az uralmat a kocsi felett, a falnak csapódtunk. — Minden rendben, ezt jól megúszta — mondta az orvos a kórházban, fölém hajolva. — Itt van az utasa is. Már vallomást is tett. Az életét egyébként a taxisnak köszönje majd meg... A taxisofőr ugyanis először nem értette, hogy mit mutogatok, de a közelben maradt és azonnal beszólt a rendőrségnek, megmondva a kocsi- számát is. Mi több, biztonság kedvéért mögöttünk is jött. A központ vette a lapot, egy pillanatra sem volt kétséges, hogy a mutogatás embernek köze lehet a gumiarcú rendőrhöz is. gy aztán vártak az alagútban. Donald tulajdonképpen megkönnyítette a dolgukat, hogy pontosan kilőjék mind a négy abroncsot, hiszen arra kényszerűéit, hogy lassan menjek... Nem létezők Tóth Kornélia agy apparátussal és még nagyobb elszántsággal ellenőrzik ezentúl a feketemunkát a munkabiztonsági és munkaügyi főfelügyelőség szakemberei. Hogy erre a hírre kik kapják fel a fejüket, egyelőre nehezen jósolható meg. Az ország érdekeit szem előtt tartó hivatal szeretné keretek közé szorítani a feketefoglalkoztatást. De hogy az ellenőrzés hírére bejelentik-e a foglalkoztatott alkalmazottaikat a cégek — az már más lapra tartozik. Folytatva a költői kérdések sorát — költői, mert nincs rá azonnal és egyértelmű felelet — vajon annyi bért fizetnek ki dolgozóiknak papíron is, mint a valóságban? A mai gyakorlatot ismerve kétlem. Nézőpont kérdése az is, az alkalmazottak egyértelműen örülnek-e annak, ha ők ezentúl fehéren-feketén vehetik fel a járandóságukat? Tartok tőle, nem egyértelmű az igenlő válasz. Még mindig remek jövedelemkiegészítő tevékenységnek tűnik, ha valaki rokkantsági vagy öregségi nyugdíj, esetleg munkanélküli-segély vagy jövedelempótló támogatás mellett egészíti ki a jövedelmét, természetesen feketén, csak szóbeli szerződés alapján. Ennek fényében nem csodálkozhatunk azokon az egyébként megdöbbentő válaszokon, amelyeket a munkaügyi tanács munka- vállalói oldalának kezdeményezésére, a szakszervezetek készítettek arról: miért nem vállalnak állást a munkanélküliek? Ugyanis a 10-20 ezer forintos havi fizetésért meg kell dolgozni, míg ugyanezt a pénzt szociális juttatásból, feketén kiegészítve, körülbelül feleannyi munkával elérheti valaki. Az pedig egyelőre vagy nem fordul meg a fekete- munkások fejében, vagy elhessegetik a gondolatot: mi lesz, ha az utcára kerülnek, veszélyes munka végzésére is kényszerülnek? Ki képviselheti őket a munkaadóval szemben, ha ők hivatalosan nem léteznek, csak a valóságban nő a táboruk? Szöveg nélkül Ferter János rajza Kállai János yjWWMOOOWWOOWMWOOWOWWMOWMOOOOMOOCCWOOWCftMWOWm-» -r eves látogatója volt a közelmúltban a JL V nyírtelki 1. Számú Általános Iskolának. Amíg Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszterre várakoztunk, az intézmény igazgatónője amolyan elő- sajtótájékoztatót tartott munkájukról, terveikről, szándékaikról, pedagógiai tevékenységüket meghatározó elveikről. A rögtönzött — egyszersmind magabiztosan alapos — beszámolóból megtudhattuk: a tanoda tagja annak az önfejlesztő iskolacsoportnak, melynek felkészítő programja a finiséhez közeledik. A nyírteleki „egyes" vezetője és még két kollégája vett részt a kurzuson, s aktivitásukkal, kreativitásukkal, ötletekben bővelkedő koncepciójukkal felhívták magukra a figyelmet. Különös érdeklődés kísérte a cigánytanulókat felzárkóztató, speciális tantervűket — oktató-nevelő pro- ject-jük —, melynek gyakorlatban történő alkalmazását a szaktárca első számú irányítója maga is szemügyre vehette; láthatta-hallhatta, milyen emberséges módszerekkel lehet a kezdetben megszólalni alig merő (tudó), köbre emelten hátrányos helyzetű roma apróságokat eljuttatni addig, hogy szerepeljenek, beszéljenek, szerezhessenek minél szélesebb körű tantervi és egyéb ismereteket. A miniszter számára — ő mondta — a megyénkbeli tartózkodás legrevelatí- vabb élménye éppen a nyírtelki óvóházban szerzett információhalmaz volt. A családias közösségben jelenleg tucatnyi, rendkívül nehéz sorsú cigánytanuló kap meg mindenfajta segítséget, hogy_ leküzdhesse szinte behozhatatlannak tűnő hátrányait. Persze, mint általában, e szép szándékú, egy iskola kollektívája által támogatott törekvésnek is vannak ellenzői. Miért? Most ne firtassuk; mélyreható elemzést igényelne. Azt szívleljük meg inkább, amit lózungként az igazgatónő idézett ottlétünkkor: Egy iskolának túl kell látni a saját kerítésén. A régióközpontnak kiszemelt suliban — úgy tűnik—egyre messzeb- re képesek tekinteni. Túl a kerítésen ,HÁTTÉR _
