Kelet-Magyarország, 1996. december (53. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-13 / 291. szám
1996. december 13., péntek HÁTTÉR A malacok most hallgatnak Soha nem adtak el annyi párizsit, lecsókolbászt, mint az elmúlt években Lesz elegendő hús az ünnepekre, ígérik a nyíregyházi Kelethús Kft.-nél A szerző felvétele Nyéki Zsolt Nyíregyháza (KM) — Nem is olyan régen párás decemberi hajnalokon nem volt elég gyors az autó ahhoz, hogy egy falun átrobogva ne csapja meg a benne utazó orrát a perzselt disznó jellegzetes szaga. A malacok visítása az ünnepi készülődés aláfestése volt, de az ölés ellenére is a meghitt hangulat egyre ritkább jelenség. Az emberek rohannak, a malacok hallgatnak. A napokban átszelve a megyét egyelőre nyoma sincs az ünnepi készülődésnek, s a nosztalgikus hiányérzet mellett felvetődik a kérdés: milyen lesz idén az ünnepi asztal, s ha már a disznóölésnél tartunk, lesz-e elegendő hurka, kolbász s hús? Kelendőbb az olcsó Általános tapasztalat, "hogy a belföldi fogyasztás visszaesett, megyénkben az átlagosnál is nagyobb mértékben csökkent a fizetőképes kereslet. Sok a kisnyugdíjas, a munkanélküli, de még az itteni átlagkeresetekből is nehéz kiszorítani a 6-800 forintos karajt. Kialakultak a fogyasztói körök, egy szűk rétegnek semmi sem drága, de népesebb azok tábora, akik csak az olcsó termékeket engedhetik meg maguknak. Soha nem készült annyi párizsi és lecsókolbász, mint az elmúlt néhány évben — állítják a feldolgozók, akik szerint a fogyasztói szokás is eltolódott a baromfi felé, a fiatalok már nem azt eszik, amit apáik. Mindez visszavetette a sertéságazat termelését, ám a problémáknak ezzel koránt sincs vége. A 4-5 milliósra becsült hazai egyedszám még mindig meghaladja a belföldi igényeket. így szükség lenne az exportra, de a magas termelési költségek miatt támogatás nélkül nehezen születnek üzletek. Az állam beavatkozása viszont gyakran esetlen, mivel nem működik megfelelő statisztikai jelzőrendszer: a szövetkezetekkel együtt megszűnt az adatszolgáltatási kötelezettség, a magángazdaságok pedig nem szívesen nyilatkoznak kapacitásukról. A központi segítségről éppen ezért megalapozatlan döntésekre támaszkodva határoznak, a források elosztásában nem ritkán egyéni érdekek játszanak szerepet. A támogatási rendszer egyébként is számos bizonytalanságot hordoz magában, mondjuk ma, december 13-án sem lehet még biztosat tudni, milyen támogatásra számíthatnak jövőre a húskészítmények értékesítésénél. Termesztőnek nem Hullámzó a piac, a beavatkozások pedig rugalmatlanul követik a változásokat. Év elején például a csontos sertésfej belföldi ára 40 forint körül mozgott, miközben — igaz, csak néhány hónapig — 100 forintos exporttámogatás volt érvényben erre. Év közepén 12(M30 forint volt az élő sertés felvásárlási ára, ez pedig versenyképtelenné tette a külföldi piacokon. Az állam gyorsan be is vezette a kilogrammonkénti 20 forintos támogatást, amivel sikerült is eladni mintegy 35-40 ezer sertést, a gond az volt, hogy a termesztőhöz ebből nem jutott vissza semmi. Persze, ez most általános problémája a mezőgazda- sági szubvencionálásnak. A hullámzásokat a termelő nem tudja kivédeni és kiheverni, nem csoda, ha tönkremegy. Ciklikusan mozog a takarmány ára is, nyáron a takarmány búza, rozs, árpa aratása idején drága volt (2500-3000 forint a nyers termény), s csak ősszel csökkentette keverék takarmány árát az olcsóbb kukorica. Másik gond a fajtakérdés, a nagyüzemi hizlalást aránylag magas húskihozata- lú, telt izomzatú fajták jellemzik, ezek megfelelnek a fogyasztói igényeknek. A kisüzemek, háztájik viszont izomszegény, rossz húskiho- zatalú fajtákat tartanak, s a takarmányon is spórolnak, inkább gazdasági abrakot és egyéb melléktermékeket etetnek az állatokkal. Örök igazság, hogy ahol probléma van, ott lennie kell megoldásnak is. Alapkövetelmény a jó minőségű fajták tartása, ehhez viszont nem ártana dotálni a mesterséges megtermékenyítést, hiszen a kispénzű gazda a gyengébb donortól származó olcsóbb spermát veszi meg. A keverék takarmány előállításának nagyobb támogatása is kedvező folyamatot indítana el: kisebb hizlalási költséggel olcsóbban kínálhatná a termelő a sertést, a feldolgozó versenyképesebb lenne a hazai és a külföldi piacon egyaránt. Vagyis ha a szubvenciót a termelésbe pumpálnák, s nem a kereskedelembe, kiegyensúlyozottabbá válna a termelői háttér, miközben az eladhatóság nem szenvedne csorbát. Magát a támogatási rendszert pedig időben és hosszú távra kell meghirdetni, de ez már szintén általános agrárprobléma. Á szakemberek azért megnyugtatnak: idén is lesz elegendő virsli, kocsonyának való és szilveszteri malac. A hagyományos falusi disznóölések hagypmáóya is él, de ezek elvesztették piaci befolyásukat, s persze a hangulat sem a régi már. Néhány óra Valamikor az egész család összejött, s kicsik-nagyok egyaránt kivették a részüket a munkából. Együtt voltak. Ma fogadnak egy hentest, aki néhány óra alatt végez a munkával. Ilyen rohanó világban élünk, csak az a megnyugtató, hogy azért nem maradunk éhen. KÉSZkarácsony Nyíregyháza (KM) — Karácsonyi ünnepséget rendez a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének nyíregyházi városi elnöksége december 16-án, hétfőn délután 5 órától az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium dísztermében. Az ünnepségen dr. Endreffy Ildikó, a KÉSZ városi elnöke mond beszédet, az est házigazdája dr. Bánszki István, a gimnázium igazgatója. A műsorban a gimnázium tanulói lépnek fel. A program végén baráti beszélgetésre és ünnepi koccintásra kerül sor. Romadöntő Nyírbátor (KM) — A Magyar- országi Cigányok Megyei Kulturális Szövetsége és a Megyei Önkormányzati Hivatal vers és prózamondó versenyt hirdetett, amelynek döntőjét december 14-én délelőtt rendezik Nyírbátorban az Éles Mátyás Általános Iskolában. A zsűriben több neves személyiség foglal helyet, köztük Lakatos Menyhért József Attila- díjas író. / óindulatú figyelmeztetésnek szánom, amikor azt mondom, eszébe ne jusson senkinek azt kérdezni az ismerősétől, akivel netán elég régen találkozott: „Mondd, hol is vagy te most?” A kérdés önmagában nem lenne illetlen, de könnyen úgy járhatna a gyanútlan kérdező, mint jómagam, amikor az utcán összefutottam egy rég látott ismerőssel. Miután túljutottunk az „és te hogy vagy?” Szokásos udvariassági sablonon, a világ viselt dolgait vettük nagyító alá. Alig öthat perc alatt az ország, sőt a világ szinte minden gondját, baját megoldottuk. A búcsúzásnál csúszott ki a számon a nem éppen konkrétnak nevezhető kérdés. „ Te most mit is csinálsz?" Talán egy kis együttérző mellékzönge is lehetett a hangomban, külseje, öltözete a korábban ismerthez képest kopottasnak tűnt. Gondoltam. talán munkanélküli lehet, mivel a cég, ahol vezető volt, ismereteim szerint megszűnt. De így direktbe: „Nem vagy talán állás nélUtcai hangulatok kül?” mégsem akartam megkérdezni. Egy kis kerülővel gondoltam. De az arcom mégis piros lett, amikor már néhány lépéssel távolabbról, jó hangosan visszaszólt. „Vezérigazgató vagyok az X-cégnél.” Azóta nem egy ismerősömtől kérdeztem meg, akikről keveset tudok az utóbbi években: „Hol is vagy te vezérigazgató...?” Ezért még senki sem sértődött meg, sőt, jó kis poénnak vélték. Azzal a képtelen ötlettel állított meg a minap egy utcai ismerősöm, tudom-e, hogy a fővárosban díszelgő bőrfejű újfasisztákat maga a kormány pénzeli, tartja készenlétben, hogy fel lehessen mutatni egy csipetnyi fajgyűlöletet. így aztán — vélekedett — a köztársasági elnök időnként önmagát fütyülted ki, hogy együttérzést váltson ki a közvéleményből. Hangos nevetésem haragra keltette az általam fejlövé- sesnek nevezett ismerőst, aki nemrég arról is meg akart győzni, Kádár János nem is halt meg, él, nemrég Nyíregyházán is látták... Persze, sivárak és mosoly nélküliek lennének a hétköznapok, ha ilyen csodabogarak nem élnének köztünk és időnként nem traktálnának a szörnyűségeikkel. A megye- székhelyi Kossuth téren a nyugdíjas bíró, villamoskalauz, kereskedő, csendőr, párttitkár, focista együtt sza- pulta a Szparit, vagy legrosszabb esetben a csapnivaló ellátást a boltokban. Manapság talán kevesebb, mondjuk így, az utcai társasági életet élő ember. Egyre többen otthon, családi körben dühöngik ki magukat vagy élik meg napi örömeiket. Sokan szégyellik a szegénységüket, az állásta- lanságot, a sikertelenséget. Otthon morgolódó, önemésztő nép leszünk, ha így haladunk. Pedig néha, ahogy a köznyelvben gyakran mondják, ki kell engedni a gőzt, mert szétveti a mozdonyt... Kelet-Magyaroiszág 3 Megállt az idő Cservenyák Katalin C sak támogatni tudom a január elsején megalakuló nyíregyházi Városüzemeltetési kht. igazgatójának törekvését, miszerint nagyon komolyan fogják venni ezentúl az útfelbontási engedélyek kiadását, szerződést kötnek a kivitelezővel, és keményen szankcionálják azokat, akik képtelenek a határidők betartására. Néha olyan érzésem támad ugyanis, mintha ezen a téren megállt volna az idő Nyíregyházán. Visszaköszönnek a korábbi évtizedek, amikor egy vacak járdával hónapokat pöszmö- töltek el a munkások: egyiknek az volt a dolga, hogy felülről támassza a lapát nyelét, míg a másik alulról fogta, hogy fel ne dőljön, a harmadik meg nem győzött rohangálni a boltba a felesekért. Utáltuk, de tudtuk: ez volt az ára a teljes foglalkoztatásnak. De most, amikor szinte ész nélkül rohanunk a piac- gazdaság felé, meglehetősen furcsa: egyesek még mindig megengedhetik maguknak, hogy hónapokig elbóklásszanak a munkagödörben, s szemrebbenés nélkül hivatkozhassanak nem várt komplikációkra. Az a sanda sejtésem (ne legyen igazam!), hogy a komplikációk általában nem ott és nem/ a gödörben találtatnak. Építkezők a megmondhatói, a határidők be nem tartásának más oka van. A következő: a kivitelezők — tisztelet a kivételnek — szeretnek túlvállalni, vagyis minden lehetőséget megragadni. Magyarra fordítva úgy is mondhatnám: mohók. Figyelik a pályázatokat, mindenhová megteszik az ajánlatukat, felvállalják a többszörösét is annak, amit egyébként el tudnának végezni. Hogy ki ne lógjon a lóláb, mindenütt elkezdik a munkát, ottfelejtenek egy-két dolgozót aztán mindig ott húznak bele, ahol jobban szorít a cipő, vagy ahonnan hamarabb csurran a forint. Lehetőleg előre, hogy a megrendelő még véletlenül se táncolhasson vissza... Péntek esti őrület Ferter János rajza Vas(utas)akarat Kovács Bertalan / avában folyik a vasutasok béralkuja munkáltatójukkal a mamut rt-vel. Mint hírlik, a dolgozók érdekeit képviselő szak- szervezeti vezetők következetesek és kemények kívánnak maradni a továbbiakban is: nem engednek a — korábban meghirdetett, s a dolgozóknak is megígért — 19 és fél százalékos béremelési követelésükből. (Valamicskét ebből persze minden bizonnyal sikerül majd „lefaragniuk” a munkáltatóknak, elvégre ettől alku az alku.) Mellesleg a MÁV Rt. 15 százalékot ajánlott tárgyalási alapként, ám ezt igencsak kevesellték nemrégiben megyénk vasutasvárosában tartott munkásgyűlés(ek) résztvevői is. Az egyszerű dolgozó nem érti, miért verik rá a balhét azért, mert idén sem ■ úgy teljesített a MÁV, mint ahogyan azt a tulaj, a magyar állam elvárta tőle. Az is igaz ugyanakkor, hogy az apai szigor első megnyilvánulása a MÁV vezérének menesztése volt, legalábbis a fejvesztést a várt teljesímény elmaradásával indokolta az illetékes tárca vezetője. A szakszervezeti vezetők is úgy vélik —s ezen álláspontjuk találkozik a beosztott dolgozókéval is — igazándiból a menedzsment az igazi felelőse a vasút kudarcának. Ennek ellenére a vasutasok felső kasztjának nincs miért harcolni — vélekednek az alullévők—ők így is, úgy is megkapják járandóságukat. Ezen túlmenően a vasút berkein belül az is gond, hogy nem csupán az elit, hanem a mozdonyvezetők is különvizeken, az átlagosnál simább víztükrön eveznek. A masinisztákkal szembeni kivételezett bánásmód bizony nem tetszik a kollégáknak. Pedig a kívülálló úgy gondolná, a vasút szürke hajósai a mozdonyvezetők oldalvizein evezve talán könnyebben és hamarabb célba érnének. Azonban a pályán belülről másként látják az együtthaladás esélyeit. Mert míg a masiniszták motor-, a többiek evezős csónakon haladnak! Most azonban az evezősök is vitorlát szereltek lélekmentő- jükre. A nagy kérdés: lesz-e szél az előrehaladáshoz?
