Kelet-Magyarország, 1996. december (53. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-12 / 290. szám
1996. december 12., csütörtök HATTER Rosszul indult idén a cukorrépa betakarítása, a szeptemberi esőzések miatt átmenetileg időzavarba kerültek a termesztők, de szerencsére a kellemes, enyhe novemberi időjárásnak köszönhetően sikerült behozni a lemaradást. Képünkön az utolsó szállítmányokat indítják útra Tiszavas- vári rakodó telepéről, ahonnan ütemezések szerint fogadta az édesipari alapanyagot a Szerencsi Cukorgyár. A termést jó közepesre becsülik a szakemberek, megyénkben hektáronként 45 és 55 tonna közötti termésátlagokat jegyezhettek fel Martyn Péter felvétele Edit és a párjanincs cipő Egyre kevesebb az osztanivaló • Végállomás? • Fillérek és perselyek Györke László Nyíregyháza (KM) — Karácsony közeledtével talán valamivel többet gondolunk azokra, akiknek nem adatott meg, hogy rendezett körülmények között éljenek. Van, aki nemcsak gondol rájuk, hanem tesz is valamit értük: például nem a kukába dobja az elhasznált ruhadarabot, még hordható, ám megunt lábbelit, hanem elviszi mondjuk a Vöröskereszthez. Ködös, szürke hétköznap délelőtt a Vöröskereszt Bethlen Gábor utcai „boltjában”. Hétfőnként szoktak itt ruhaneműt, lábbelit, esetleg élelmiszert osztani. Ez a bolt úgy működik. hogy fizetés helyett a jogosult rászorulók aláírják az átvételi elismervényt. Az átvevő neve, a „cucc” mennyisége bekerül a nagykönyvbe. Lakbér segélyből Az egyik helyiségben az adományok — mindenféle ruhanemű, jobbak és kevésbé jók, gyűröttek és vasaltak — felhalmozva. A másikban, ahol az adminisztráció is folyik, ládákban. dobozokban lábbeli: kicsi, nagy, téli és nyári. Sokan vannak. Van, aki még a ruhák között keresgél, van. aki már sorban áll, hogy aláírjon az asztalnál. Edit egy cipőt próbálgat. Tűsarkú, nem éppen téli lábbeli, de pont jó a lábára. — Az istennek se találom a párját — mormog magában. Felforgatja az egész dobozt, de csak nem kerül elő a balos. — Kár — legyint. — Pedig milyen jó kis cipő. De hát így mit érek vele? Visszadobja a többi közé. Edit sovány, barna asszony, a Guszevből jött. (írhattam volna Huszár telepet is, de hát az itt élők még ma is csak Gu- szevnek hívják a hajdan szebb napokat is látott városrészt.) Kezében már van néhány ruhadarab: egy blúz, amit magának választott, egy ingecske a kisebbiknek, meg egy pizsamanadrág. Editnek három gyereke van. — A segélyből a lakbért is alig tudjuk fizetni. A villanyt, azt muszáj, mert ha kikapcsolják, a tévét se nézhetjük. Ak-, kor meg mi marad nekünk ? — Jó, hogy van ez a lehetőség — mondja a mellette álló fiatalasszony, aki ugyancsak egy páratlan cipőt szorongat a kezében. — Csak hát nem nagyon van miből válogatni, kevés a használható ruha. Az élelmiszer meg még kevesebb. Az kellene, mert nem ritka mostanában, hogy éhezünk. Mária kezében egy hatalmas táska. — Hat gyerekem van — mondja. — A legkisebb másfél éves, a legnagyobb tizenhét. Ruha még csak akad, de A csapos a külvárosi kocsmában, unottan kérdezte: — Mit adhatok az uraknak? — Két sört, meg egy információt — mondta Brinkley rendőrtizedes, azzal is számolva, hogy feldühíti a jámbornak mutatkozó vendéglátót. — Rossz helyre tévedtek, uraim. Ez nem tájékoztatási hivatal! — Mi is a neve? Simon? / — Az a regi tulaj volt. En Hamilton vagyok. — Oké. Hamilton. Rövid leszek. Ez az úr délután a vendége volt. S hogy kellemesebb legyen, egy vörös hölgy is csatlakozott hozzá, itt. magánál. Aki aztán korábban távozott, mint máskor szokott. És magával vitte az ön délutáni vendégének pénztárcáját, 5 ezer dollárral. A hölgy vörös hajú, a blúzából láttatni engedi, amit mások általában titkolnak és feltűnően nagy fülbevalót visel. A hölgy nevét és a pontos címét szeretném... — De nem téliem! Én csupán kiszolgálom a vendégeZsarualku két. S ha ennél is több kell, akkor sem hívok rendőrt. — Azzal felhúzta az inge ujját és megmozgatta a karizmait. — Nézze, Hamilton, a mutatvány nem hozott lázba. És nem azért megyek el, mert itt maga a rendőr. Ezt az urat elkísérem a szállodába, megnézek egy két dolgot erről a helyről, aztán visszajövök a vörös nő nevéért és pontos címért. — Tizedes, nem árt ha tudja, én nagyobb kopóktól sem félek. Nincs félnivalóm! Brinkley tizedes, miután útjára bocsátotta a kárvallott embert, a felesége öccséhez ment és családi szívességre kérte. Az utcán elmondta neki, hogy a szívesség szerep- játszásból áll, a Hamilton kocsmában. Miután a részleteket is megbeszélték, úgy váltak el, mintha sosem találkoztak volna. Brinkley negyed óra múlva érkezett a kocsmába. A csapos vidáman fogadta, de a rendőr az asztalokat nézte, míg aztán megakadt a szeme az egyik cipőt egyik pulyára sem találtam. Hát, gyenge lesz a karácsonyunk. annyi szent. A piacon eladják Aranka bizonytalanul turkál a ruhahegyek között. Kezében egy fehér, kirojtosodott rövidnadrág. Aranka először jár itt. — A Vöröskeresztnél mondta egy kedves fiatalasszony, hogy idejöjjek. A fiamnak keresnék valami nadrágfélét, de nem nagyon találok. Aranka sápadt arca és tekintete elárulja: nem szívesen jött ide. annak sem igen örül, hogy kérdezgetem. Valószínűleg nagy lelki megrázkódtatás számára, hogy egyáltalán itt van. itt kell keresgélnie. De ha már a turkálóra se futja, akkor nem marad más hátra. István hallja beszélgetésünket. A fiatalember, miután elbúcsúzom Arankától, utánam szól: — Azt se hagyja ki a riportból, hogy vannak olyanok, akik ölszámra viszik innen a ruhát, aztán a piacon eladják. Más szegény emberre nem gondolnak. Bohácsné Vágó Beátától, a Vöröskereszt megyei szervezetének szociális munkásától megtudom, hogy ésszerű keretek között korlátozzák azt a mennyiséget, amennyit egy- egy ember elvihet. Persze, akadnak, akik úgy vélik: nekik több jár. Ebből aztán komoly nézeteltérések is szoktak lenni. Jó idegek és állóképesség kell ehhez a munkához is. A külső folyosón Erzsi néni megjegyzi: — A javát már kiválogatták. A Malom utcai irodában Szarkáné Kövi Mártától, a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének titkárától megtudom, hogy sajnos a lakosság adakozó kedve ugyancsak megcsappant az utóbbi időben. Ennek háttere nem a közöny, hanem az a szomorú tény, hogy egyre kevesebben tudnak adni. Főleg élelmiszerre volna nagy szükség, de éppen ebből érkezik kevesebb. A város öt különböző pontján kihelyezett perselyek közül a McDonald’s-nál lévőben gyűlt össze a legtöbb, s a Kaszinónál a legkevesebb pénz. (Nem akarok ebből messzemenő...következtetéseket ., bevonni, csak tényként jegyeztem meg.) Az iskolák akciói igen figyelemreméltóak, különösen a Kossuth gimnáziumé, ahol 50 ezer forintot gyűjtöttek össze a diákok, tanárok. Csepp a tengerben A filléres akció segített, hogy több rászorulónak legyen — ha egy árnyalattal is — szebb a karácsonya. De ha belegondolunk, hogy a megyében mindössze ezer (ezer forintot érő) szeretetcsomagot tudnak szétosztani, ez a mennyiség csak egy csepp a tengerben. vendégen. Odalépett és határozottanfelszólította. — Igazolványt kérek! Jó lesz a jogosítvány is, feltéve, ha meg tudtál venni valakit, hogy ebben az életkorban adjanak. A fiatalember lázasan keresgélt, de mivel nem talált semmiféle papírt, kinyögte: — Hamarosan 16 leszek, tizedes úr... — Megállapítom, hogy ebben a kocsmában fiatalkorúakat itatnak —- s már vette is elő a jegyzetfüzetét, leemelte a falról az iparengedélyt és másolni kezdte az adatokat. A csapos az ismeretlen fiatal vendége mellé állt és dühösen motyogta: — Ki vagy te? Itt még sosem láttalak... Biztos azért, mert sok a melód a központi szeméttelepen. De oda sem korengedménnyel vettek fel! Tizedes úr, nézze meg jól ezt a srácot, elmúlott ez már 25 is... A rendőrt egyáltalán nem érdekelte a dolog, csak másolta az iparengedély adatait. — Tizedes úr... hm... áll még az alku? Ha megmondom a nő nevét és címét, nincs feljelentés? — Hogy aztán holnap egy másik hölgyvendég dolgozzon itt? Na, nem! — Bízza rám, hogy kit fogok beengedni! — Közelebb hajolt a rendőrhöz és a fülébe súgta a vörös zsebmetsző örömlány nevét és címét. A rendőr a fiatalember felé fordult. — Maga tűnjön el! És nem szeretném még egyszer itt látni — mondta fenyegetően. Aztán a telefonhoz lépett és a nyomozócsoport vezetőjének bediktálta a lány pontos címét. hozzátéve, hogy biztos forrásból tudja: otthon tartózkodik. A fiú egy közeli étteremben várta. — Kitűnő voltál — mondta Brinkley. — S ha letettem a szolgálatot, meghívlak egy jobb kocsmába és a whiskyn kívül akár írásba is adom. hogy már elmúltál 20 éves. Ha véletlenül akkor sem lennének nálad a papírjaid. Csáberő Galambos Béla j-k arátságos arcot kér a fényképész, s igaza U van, mert egy savanyú pofát ábrázoló felvétellel a megrendelő sem lesz elégedett. Ugyancsak derűs, magabiztos viselkedést ajánlanak a lélekbúvárok azoknak, akik menedzseri állásajánlatra jelentkeznek, vagy az üzleti életben szeretnének sikereket elérni. Nem véletlenül mondják tehát: a siker sikert vonz. Ettől függetlenül érvényben van a másik változat is, miszerint pénzt csak pénzzel lehet csinálni. Az előbbi aranymondásnak azonban sokkal könnyebb megfelelnie egy, a miénkhez hasonló szegény (ebb) vidéknek. Nem járnánk rosszul mi sem, ha ezt a gondolkodás- módot sikerülne itt a keleti végeken magunkévá tennünk. Elsősorban gazdasági céljaink gyorsabb elérése érdekében, de a saját lelkünk méregtelenítése sem elhanyagolható szempont. Amellett tehát, hogy bőségesen rendelkezésre álló gondjainkkal nap mint nap birkózunk, kifelé a látványosan fejlődő régió képét (esetenként akár annak kicsit kiszínezett változatát) ajánlatos mutatnunk. Bele kell szugerálni az üzleti világba, hogy bár a fejlett Európa közlekedési mércéjével mérve ma még valóban a könnyen elérhetőség küszöbén túl helyezkedünk el, ide mégis megéri eljönni. El kell hitetnünk a befektetőkkel — s ez csak úgy lehetséges ha sűrűn és büszkén beszélünk róla —, hogy itt fontos dolgok törtétek eddig is a gazdaságfejlesztésben. Méghozzá olyanok — mint például a multik megjelenése a dohány-, a gyógyszer-, a bútor-, optikai iparunkban, vagy a záhonyi gazdasági övezet, az ipari park programunk — amelyeknek a folytatásából egy magára valamit adó tőkésnek egyszerűen nem lehet kimaradnia. Kéretik tehát derűsebb arcot vágni. Még ha sokszor nehéz szívvel is vagyunk képesek megtenni. Nahát! Még itthon is rohan mint egy őrült... Ferter János rajza Felül a hálón Balogh József P éldátlan méreteket öltött a szegénység és a brutalitás a pécsi-baranyai iskolákban — olvastam egy országos lapban. Egy felső tagozatos fiút — miután nem volt hajlandó átadni a télikabátját — a Nevelési Központ folyosóján lefogták és leszedték róla. Egy másik országos lap arról ír, hogy a gyermektámogatási rendszer átalakítása miatt 170 ezer család esett el az idén a családi pótléktól. Gondolom túlzás lenne ráfogni, hogy a szegénység és a brutalitás annak köszönhető, hogy 170 ezer család nem kapott pótlékot, hiszen sok olyan család él az országban, aki ha kap is családi pótlékot, az nem elég emberi élet megélésére. Másfelől viszont az is igaz, hogy a gyermektámogatási rendszer átalakításának nem az volt a célja, hogy még ettől is megfossza a legszegényebbeket, hanem: csak azok kapjanak, akik igazán rászorultak, s ne az olyan családokat támogassa az állam üresen kongó kincstárából, ahol enélkiil a pénz nélkül is elviselhető színvonalon, vagy annál jobban élnek. Hogy mégis van összefüggés a kettő között, arra utalt a Népjóléti Minisztérium helyettes államtitkára. Elmondta: a 170 ezer család közül többen jogosultak lettek volna pótlékra, de elmulasztották azt megigényelni, vagy nem tudták kitölteni a bonyolult igénylő nyilatkozatot. Talán éppen az ilyen családok figyelmét akarták ráirányítani mulasztásukra a napokban, amikor figyelmeztető leveleket és az igényléshez szükséges nyomtatványt küldtek nekik. Hogy hányán pótolják a mulasztást, nem tudjuk, de azt igen, hogy január 1-től ismét nyilatkozni kell aki családi pótlékot akar, mert a jövedelmek egy év alatt is változtak. Jó lenne, ha nem azok lennének többen, akiknek jövedelme a mostanit sem éri el, hanem azok, akik felülemelkedtek az alsó határon. Meg, hogy akik rászorulnak a támogatásra, azok — ha nem verik naponta az önkormányzat asztalát, akkor is fennakadnak azon a bizonyos szociális hálón. □
