Kelet-Magyarország, 1996. december (53. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-11 / 289. szám
1996. december 11., szerda HÁTTÉR Még életlenek az almakockák Próféta lesz-e a hazájában a sikeres megyei vállakózás? • A látótérben Borsod Állni tudják a versenyt, de ehhez modern technológiára kell átállniuk A szerző felvétele Galambos Béla Nyíregyháza (KM) — Egy jól működő gazdaság gerincét a kis- és középvállalkozások képezik, ezért minden lehetséges módon támogatni kell ilyenek létrejöttét, megerősödését. Ehhez hasonló kijelentések meglehetősen gyakran hangzottak el a rendszerváltás óta eltelt évek alatt külföldi szaktanácsadók, hazai politikusok szájából egyaránt. Ám, hogy a hangzatos elvek a mindennapok gyakorlatában miként valósulnak meg, erről erősen megoszlik az érintett vállalkozói kör véleménye. Vannak persze közöttük elégedettek, viszont szép számmal akadnak olyanok is, akik ügy érzik, éppen akkor nem jön a fennen hangoztatott vállalkozás- és foglalkoztatásbarát segítség, amikor arra igazán szükség volna. A nyíregyházi volt Zöldért Almatároló — ma Euro-Fruct Kft. — afféle spontán ipari parkká alakult telepét bérlők egyike, a mátészalkai Rhedim- pex Kft. A piac követel A cég immár öt éve készít a korszerű táplálkozás, főként nyugat-európai híveinek müzli alapanyagokat, közte egyre nagyobb mennyiségben kiváló gyiimölcsszárítmányokat. A német partner növekvő megrendeléseinek csak úgy tud eleget tenni, hogy már három szárítóüzemben — a nyíregyházin kívül Csengerben és újabban Szajolban — is gyártja a legigényesebb műzlievő népek által is igen előkelő helyen jegyzett termékeit: a kellemesen roppanó, elomló, szárított almakockát, -karikát, - szeletet (chipszet), -pelyhet, valamint a zamatos szárított meggyet, szilvát, körtét. — Míg a másik két helyen korszerű Binder-szárítókon folyik a gyártás, itt a nyíregyházi bérelt üzemünkben a 60- as évek technológiájával, tálcás szárítókkal kell dolgoznunk — vezet körbe a kis manufaktúrán Nagy József, a Rhedimpex szakmai-gazdasági irányítását végző tartósítóipari mérnök. — Ezzel sajnos, nem lehet azt az igényes piacokon elvárt minőséget produkálni, aminél már az is számít, hogy az almakockák szabályosak, élei épek legyenek. Ezért itt szükség volna a technológiaváltásra, amit viszont cégünk nyilván csak akkor léphet meg teljes biztonsággal, ha maga az üzem is a sajátja. Ezért tárgyalunk a megvételéről a tulajdonos Euro-Fruct- tal, ám a vételárhoz kevés a saját tőkénk. Támogatásért folyamodtunk a Megyei Terület- fejlesztési Tanácshoz, de az egyébként hibátlan pályázatunkban kért 10 millió forintot nem sikerült megkapnunk a gazdaságfejlesztési program- tervezetekre odaítélt 700 millióból. Miközben a hámozott és a bámulás ellen megfelelő für- dőztetésen átesett almát a kádból kockázó gépbe lapátoló, alóla pedig a szabályos kis almakockákat szárító tálcákra terítő szorgos munkáskezeket figyeljük, a tulajdonos, Rhédi Ferenc rövid cégtörténettel szolgál. A Rhedimpex 1987- ben kezdte gyümölcs-zöldség felvásárlással, kereskedelemmel és konzervgyártással. A szárítmányok előállítását 1991-ben indították. Ehhez elengedhetetlennek bizonyult a külföldi partnerüknél évek során kivívott bizalom, mert . a német bankgarancia nélkül is hajlandó volt pénzt kölcsönözni a termelés finanszírozásához, ugyanis nem akadt egyetlen magyar pénzintézet sem, amelyik a Rhedimpex mögé állt volna ennek érdekében. Sikeres évek Az eset óta már évek teltek el. A mátészalkai cég időközben meghatározója lett a hazai gyümölcs-, ezen belül is elsősorban az almaszárítmány-ter- melésnek. Megyénk e fontos kertészeti termékéből immár 300 tonnát vásárolnak fel, s tárolnák Bátorligeten, Őrben és Nyírmeggyesen. Utóbbi két helyen azután folyamatosan hámozzák és az említett három bérelt üzemben keresett exporttermékké szárítják. Az alma mellett újabban aszalt meggyel, szilvával és körtével is megjelentek a piacon, akkora sikert aratva, hogy a gyártott két tonnának akár a tízszeresét is el tudták volna adni. A Rhedimpex idén kiállítások egész során — köztük a jubileumi OMÉK-on — aratott sikereket termékeivel. Ám ami a magyar „vállakozásbarátsá- got” illeti, újra csalódnia kellett. — Kezdődött azzal, hogy ez évtől megvonta a kormány a korábban a mi termékeinkre is adott 23 százalékos export- támogatást, így jelentősen romlott a versenyképességünk — állapítja meg kesernyésen Rhédi Ferenc. — Szomorú tény például, hogy mezőgazdasági ország létünkre kétszerié drágábban tudjuk kínálni gabonaszárítmányainkat a piacon, mint mondjuk a franciák. A gyümölcsben még állni tudjuk a versenyt, de ehhez itt Nyíregyházán is modem technológiára kell átállnunk. — Pályázatot adtunk be a megyei Területfejlesztési Tanácshoz, amelyben támogatást kértünk a nyíregyházi szárítóüzem megvételére. A kevés forgótőkénkre az alapanyagvásárlásnál van szükségünk, ugyanis ha ezt beruházásba forgatnánk, akkor hitelből kellene gyümölcsöt vásárolni, ez viszont azonnal versenyképtelenné tenne bennünket. Ettől függetlenül azt terveztük, hogy ha kapunk támogatást, kipréseljük magunkból a szükséges saját erőt. Ám a pályázatunk — bár terveinket megismerve szóban sokan álltak mellénk — nem nyert. Pedig hatvan embert foglalkoztattunk volna folyamatosan, ami a városnak sem lehet közömbös. A jelenlegi helyzetben megint a német partnerünk segítségében bizakodunk, aki esetleg beszállna a szárító megvásárlásába. Elkeseredésünkben azt is fontolgatjuk, hogy elmegyünk a megyéből, Borsodban veszünk egy korszerű üzemet. Itt maradnak — Kényelmes megoldás lenne: itt meghámoztatni az almát és elvinni Szajolba leszárítani. De mi, afféle javíthatatlan szabolcsiként, azért csak itt Nyíregyházán szeretnénk korszerű üzemet létrehozni, benne jó terméket versenyképes áron gyártani és legalább hatvan itteni embernek munkát adni. j ngem aztán jól képen /-/ vágott a történelem. M—J Miután felszámolták az állami céget, ahol 20 évig dolgoztam részlegvezetőként, én is lapátra kerültem. Nekem egy saját kis affért is tartogatott a már említett történelem. Még a hetvenes évekre nyúlnak vissza a gyökerek, amikor is, amint már említettem, részlegvezetőként dolgoztam az egyik állami vállalatnál. Mindenkivel jó viszonyban voltam. Megköveteltem a pontos, minőségi munkát, de nem hajtottam az embereket, mint a rabszolgákat. Különben is jól összeszokott brigádok dolgoztak a kezem alatt, akiknek a tagjai egymásra voltak utalva, nem nagyon lehetett lazítani, lin- keskedni senkinek. Kivéve egy embert, akivel már minden módszert kipróbáltunk, de nem lehetett rászoktatni a tisztességes munkára. Mindig azt kereste, hol lehet kibújni a munka alól. Pofon az élettől Három évig rágta a lelkem, tépte az idegeimet, s már a brigádban vele együtt dolgozók rám kezdtek haragudni, miért nem zavarom el a fenébe az ilyen embert. Három évi kínlódás után aztán betelt a pohár, kezébe adtam a munkakönyvét. Nem zúgolódott, nem fenyegetőzött, hogy bepanaszol a pártbizottságon, a szakszervezetnél. Csendben elköszönt. Később nem sokat hallottam róla, de egyszer mégis híre jött: egy hasonló állami cégnél dolgozik. Egy hét sem telt el, akkortájban bizony még nem kellett sokat kilincselni a munka után, már dolgozott is. Azaz, mármint ahogyan ő elképzelte a munkát. Természetesen onnan is kirúgták, nem vártak vele három évet, mint mi. Egy fél év múlva már egy másik cégnél találkoztak vele a munkatársaim. Mint említettem, felszámolták a cégünket. Ez kilenc- venháromban történt. Megkaptuk az elbocsátó szép üzenetet, no meg a munkanélküli járandóságot. Ne gondolja senki, hogy ölbe tett kézzel vártam, hogy valaki bekopog hozzám és felkínál egy állást. Jó kétéves lelki önmarcango- lás, kilincselés után végre találtam egy hirdetést az újságban, igaz jeligéseket. Hát megpróbálkoztam, elküldtem egy rövid bemutatkozó levelet. Már másnap kaptam egy értesítést a hangzatos angol nevű magáncégtől, hogy ekkor és ekkor jelenjek meg a közölt helyen. így is történt. Bár tök egyedül várakoztam az előszobában, sehogyan sem akartak beszólítani a kft. igazgatójához. Jó másfél órás várakozás után megkérdeztem a titkárnőt, egyáltalán van értelme várni, vagy jöjjek máskor. Alig mondtam ki e szavakat, nyílt az ajtó és ott állt a kft. igazgatója. Kifogástalan menedzser öltönyében, mobiltelefonnal a kezében és mézes-mázos áb- rázattal beinvitált. Valahogy így: „Jöjjön csak főnök, rég vártam ezt a találkozást.” Könnyű kitalálni, hogy az erőtől, boldogságtól sugárzó igazgató nem volt más, mint az én munkakerülő, iszákos emberem, akit el kellett za- várnom. O ült az asztal másik oldalán, én pedig úgy éreztem magam, mint a bűnös a vádlottak padján. Csendben becsuktam magam mögött az ajtót, s azon morfondíroztam, mekkorát fordult a világ. Talán a feje tetejére is állt. Az újgazdag vállalkozó — aki úgy látszik bennem látta az egypárti diktatúra egyik kulcsfiguráját gúnyosan még utánamszólt: „További sok szerencsét főnök elvtárs...” Ezt nevezem én pofonnak. Keiet-Magyarország 3 Nem papot Kovács Éva Az egészségügy beteg, s szerencsére orvost hívtak hozzá, nem pedig szerelőt vagy papot. Ezzel a megkönnyebbüléssel sóhajthatnak fel a honi egészségügy dolgozói, akik közül sokan nehezen viselték, hogy a jó ideig üresen álló népjóléti miniszteri posztra egy ideig egy mérnök-közgazdász, egy energetikus volt a legreménytelibb jelölt. A hír nemcsak a szakmát, az orvosok, egészségügyi dolgozók széles táborát, de a közvéleményt is igencsak megdöbbentette. A megdöbbenést és értetlenséget bizonyította, hogy a szocialista frakció szociális munkacsoportja egyértelműen elhatárolta magát az ötlettől, a miniszterelnöki elképzelés hallatán világosan fogalmazott: az ágazat az elmúlt három év alatt minden erőfeszítés ellenére olyan mélypontra jutott, hogy irányítója nem lehet akárki, egy kívülálló, egy más szakmabeli, vezetőjének személye igen jelentős. A munkacsoport tagjai olyan egészségügyi, gazdasági szakembert, vagy az államigazgatás kérdéseiben tájékozott orvost javasoltak a tárca élére, akinek személye garancia a folyamatosságra, kilábalásra. Egybehangzóan állították, az energetikus jelölését sem a frakcióban, sem a bizottsági meghallgatáskor nem fogják támogatni, magát az ötletet is oly mértékben ellentétesnek tartották a szakmai szervezetek véleményével, hogy felbukkanását provokációnak fogták fel. Kár volt az elvesztegetett időért. Mert ugyan kit kellett itt provokálni, s ugyan miért? Nincs még elég baja magyar egészségügyben ahhoz, hogy gyógyítását mielőbb megkezdjék, a diagnózis megállapításai után pedig szakmabeliek, hozzértők határozzák meg a legjobbnak vélt terápiát?! Jó tudni, győzött a józan ész. Az új miniszterjelölt orvos, a tárca volt államtitkára. Megválasztása azt jelenti: beteg ugyan az egészségügy, de lagalább orvost hívtak hozzá, nem mindjárt papot. Helyzetkép Ferter János rajza Pártbirkózás Angyal Sándor ármiféle pártelkötelezettség nélkül adok JLJ mélységesen igazat a kereszténydemokrata Isépy Tamásnak, a párt képviselőcsoport-vezetőjének, aki egy írásában (ahol a pártján belüli konfliktust elemezte) így vélekedett: Lassan igazolódni látszik az a mondás, hogy egy politikusnak más pártokban vannak ellenfelei, ellenségei csak a saját pártjában... A szerző pártjában tapasztalható furcsa rivalizálástól most elvonatkoztatva: a fenti tétel szinte valamennyi, a politikai palettán helyet foglaló pártra érvényes. Ha visszatekintünk a rendszerváltás óta eltelt esztendőkre, szakítások, kiválások, kizárások, vagy egyszerűen csak sértődött háttérbe vonulások egész sorozata esett meg a politikusokkal. Nem volt ez alól kivétel a mostanit megelőző koalíció erősebb pártja sem. A néhai miniszterelnököt gyakorta érték méltatlan támadások saját „elkötelezettjei” köréből. Látványos purparlék terepe volt egy időben a legifjabbak pártja, ahonnan „el is szálltak" jól ismert ifjonti politikusok s az ütésváltásoknak egy ország volt a tanúja. De nem kerülte el ez a sors a szabaddemokratákat sem, (éppen egykori elnökük vált meg legutóbb a csapattól). Vagy, hogy a mostani legerősebb csapatról se higgyük, hogy teljesen szeplőtlen: a kormányból önként kivált, vagy menesztett szocialista miniszterek külön-külön és együtt is igazolják, hogy bizony napjaink „pártélete” nem operettesen felhőtlen, s nem tapasztalhatunk gyakorta hapiendet. Éppen a legutóbbi személyi döntés (a népjóléti miniszteri poszt) körüli huzavona is ilyenre enged következtetni, s akkor még nem esett szó a betöltetlen fontos posztok körüli huzavonákról. Személyes és csoportérdekek ütköznek, nagy a tolongás a jobb helyezésekért. Pártberkekben folyik a birkózás, azon túl pedig nőnek az árak, sok helyütt kikapcsolják a villanyt, a vizet, és kiürül a spájz az öregek otthonában. Erre már nem jut figyelem. □
