Kelet-Magyarország, 1996. november (53. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-05 / 258. szám

1996. november 5., kedd GAZDASÁG Gazdálkodunk, tehát vagyunk Kisséknek Fehérgyarmaton az idén szükségük van minden egyes fillérre Utolérni a többit — ez a vágya minden gazdának A szerző felvétele Kölcsönsarok Nyíregyháza (KM) — Az MRP-szervezet a munka­vállalók által önkéntesen létrehozott, önkormányzat­tal és nyilvántartott résztve­vőkkel rendelkező jogi sze­mély. Az MRP-szervezet által történő vásárlásnál a törvény 1995. június 17-i hatálybalépése előtt kiírt pályázatok esetében az Eg­zisztencia-hitel összegére vonatkozóan nincs felső ha­tár, az ezt követően kiírt pá­lyázatok esetében Egzisz­tencia-hitellel a vételár 50 százaléka törleszthető. A törvény átmeneti hatá­lya alá tartozó pályázatok­nál a hitelnyújtás feltétele az 1992. évi XLIV., illetve a módosító 1993. évi XLIII. törvény szerint, hogy a szervezet saját pénzforrás­sal rendelkezzen. A saját pénzforrás mértéke az egy résztvevőre átlagosan jutó vagyonrész vételárának függvényében a követke­zők szerint alakul: az egy főre átlagosan jutó vételár 0 és 5 millió forint között, sa­ját pénzforrás alapja 0 Ft és a sávba tartozó rész 2 szá­zaléka; 5 millió forint felett 100 000 és 15 százalék. A hitel futamideje maxi­mum 15 év lehet, amiből legfeljebb 3 év a türelmi idő. MRP-szervezet által történő vásárláshoz nyújtott hitel kamata az Egziszten­cia-hitel mindenkori ka­matfeltételeivel azonos. Hitelkérelemmel célszerű először a számlavezetőt ke­reskedelmi bankot felkeres­ni. Az 1995. évi XXXIX. törvény átmeneti rendelke­zéseként rögzíti, hogy azon társaságok esetében, ame­lyek társasági részesedései­nek értékesítésére a törvény hatálybalépése (1995. júni­us 17.) előtt írtak ki pályá­zatot, a pályázatokat a ki­íráskor hatályos jogszabá­lyok szerint kell elbírálni. HATÁRIDŐK cégvezetőknek Molnár Károly Fehérgyarmat — Fehér- gyarmat utcáin nap mint nap feltűnik Kiss Ernő és fe­lesége, edényekkel megra­kott kerékpárral. Ok azzal is megpróbálnak jövedelem­hez jutni, hogy olyan szociá­lis étkezőknek, akik nem tudják maguk felkeresni a helyi Bárdos Lajos Általános Iskola konyháját, házhoz vi­szik a meleg ebédet. Legyen az hétköznap, vasárnap, bármilyen egyházi vagy álla­mi ünnep, az ételkihordó há­zaspárra számíthatnak a rá­szorultak. Nem akadály az időjárás sem. Mint Kissné elmondta, igye­keznek segítséget nyújtani ezen túl a gyógyszer felíratás­ban, kiváltásban, s házhoz szállításban is. Az egykori vo- lános férj, Kiss Ernő ugyanis több éve leszázalékolt, s ő ma­ga is rendszeres kezelésre szo­rul. Lehetőségek A havi ételkihordásért 3-3 ezer forintot kapnak. A férj rok­kantnyugdíja 14 ezer forint, a két gyerekre járó családi pót­lékkal együtt úgy 20 ezer fo­rint, mely kiegészül a feleség jövedelempótló támogatásá­val. Korábban a háziipari szö­vetkezetnél dolgozott. A hato­dikos fiú, a hetedikes lány ne­velése, a mindennapi megél­hetés, négy felnőtt számba menő ember havi 30-35 ezer forintból komoly feladatot je­lent a családnak. így érthetően igyekeznek minden lehetősé­get megragadni ahhoz, hogy valamiféle többletjövedelem­hez jusson a család. Keresik, s meg is találják a munkale­hetőséget. Olyan családi házban lak­nak, ami véggel a városi erdő szomszédságában van. Itt le­hetőség van állatok tartására Üzletember-... ...találkozóra szervez szak­mai utazást november 28-29-ére Genovába az „Europartenariat Italia 1996”-ra a Magyar Vállal­kozásfejlesztési Alapít­vány. amelyik Phare pén­zekből '50 százalékos tá­mogatást tud adni a no­vember 8-ig jelentkező ex­portőri nen tál t magyar kis-, és középvállalkozók rész­vételi költségeihez. Érdek­lődni a PRIMOM AMC- ban. (KM) Magyarország... ...idegenforgalomból szár­mazó bevételei idén várha­tóan elérik a 2,3 milliárd dollárt. Ez mintegy 30 százalékos bevételnöveke­dést jelentene 1995-höz képest, hangzott el hétfőn a 3 napos Welcome to Hun­gária és Duna-börze meg­nyitóján Budapesten. (MTI) A röszkei... ...vámhivatal pénzügyőrei közül hármat őrizetbe vet­tek és további több mint tí­zen gyanúsíthatok a múlt hét végén napvilágra került vesztegetés (30 százalékot kaptak a jogtalanul visszai­gényelt áfa összegéből) és hivatali visszaélés elköve­tésében. (MTI) is. A család erre gondolva, az akkori SERKÖV-től vásárolt kocát. Az azóta eltelt időszak­ban már közel félszáz kisma­lac örvendeztette meg a gaz­dát. A törődés eredménye A felnevelésük az egész csa­ládnak adott, ad munkát. A táp azonban napról napra többe kerül, így lépni kellett. A szü­lők tiszaháti földterületének művelésébe is besegítettek, il­letve földet béreltek. Döntően szemes terményre használva a területet. Amikor a részletek­ről beszélgettünk, kiderült, a legcélszerűbbnek a kukorica vetése bizonyult. Ez adta a legnagyobb mennyiséget, s ugyanakkor ez a legjobb takar­mány is az állatoknak. Nagy érdeklődéssel olvastam a Kelet-Magyarországban a „Kipréselték a téeszvagyont" cím . alatt megjelent újság­cikket. Sajnálattal kellett meg­állapítanom, hogy néhány részigazságot eltúlozva, szinte teljes mértékben a Határ- ker Kft.-t, illetve engem, a pol­gármestert tüntettek ki bizal­mukkal. miszerint a szövetke­zet miattunk jutott oda, ahol van. Korábbi nyilatkozatomban úgy igyekeztem fogalmazni, hogy nem egy ember (Tóth Kálmán igazgató úr) tehet ar­ról, hogy a szövetkezet ilyen helyzetbe került. Valóban el kell ismernem, hogy vezetése alatt voltak szebb napok is, azt viszont Igazgató Úr sem gon­dolhatja komolyan, hogy a „Határker” csinálta ki a szö­vetkezetei. Nem azzal a céllal írok, hogy sorozatot indítsak a lap­jukban, bár megérdemelnék a történtek azt is. Megjegyzem, hogy a sok valótlan és pontat­lan állítása mellett Igazgató Úr nem tér ki olyan jelentős ese­ményekre, melyek szintén az ő vezetése alatt történtek és megítélésem szerint nem a szövetkezet, illetve a tagság érdekeit szolgálták. Például nem szólt arról sem, hogy vezetése (uralkodása) alatt mennyi fiatal és magasan Szóba került: nem mindegy, mikori fialásról beszélünk. A két hónapos korbani leválasz­tást követően ugyanis még ál­talában 7-8 hónapra van szük­ség, hogy némi haszonnal le­hessen értékesíteni a malaco­kat. Téli időben viszont az is komoly anyagiakat igényel, hogy a jószág éljen, s állapota legalább ne romoljon. Azok, akik tudatosan próbálják a ser­téstartást, igyekeznek minde­zeket számba venni. S azt is, hogy 16 kismalac felnevelése egy anyakoca által nagyon ne­hezen képzelhető el. Sokan talán el sem hiszik, hogy a gyámoltalanabb kisma­lacokat külön helyen tartják, cumiztatják, erősítőkkel pró­bálják feljavítani. Az emberi törődés általában eredményre képzett szakember menekült el a szövetkezetből, mert nem látták vele a lehetőséget az együttműködésre. Persze arról is bölcsen hallgat, hogy a szö­vetkezeti vagyon értékesítése (felélése, elherdálása) sem a tagság érdekeit szolgálta. Ér­demes lenne ezt akár meg is vizsgálni, mit, mennyiért és kinek?! Érdekes lehet az is, hogy egyesek csak licit útján vásárolhattak (igaz volt egy hibájuk, ők tagok voltak) míg mások zárt ajtók mögött licit nélkül. Szóval elég „tocsikos” a helyzet itt is. Örömmel olvastam, hogy így visszamenőleg mennyire aggódik az Igazgató Úr a szö­vetkezet almájáért. Jó lett vol­na, ha ezt megfelelő időben te­szi, hiszen ha akkor nem az ő és társa által beszállított több mint 1500 mázsa almát kell át­venni..., de az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a cikkben említett 40-^5 vagon szövet­kezeti almát, amely be sem lett takarítva, uram bocsá’ meg sem termett, nagyon nehéz lett volna feldolgozni. Úgy gondolom arról, hogy egy társaság megtévesztett-e vagy nem bárkit is, nem az igazgató úrnak az elfogult vé­leménye alapján kell dönteni, hanem a bíróságnak. Az ukrán almáról csak annyit, valóban jó bulinak nézett ki (no ne vezet, s viszonylag rövid idő alatt utoléri az ilyen állat is a többieket, s piaci áru lesz 8 hó­nap múlva. Addig azonban sok-sok energiát kell még erre áldozni. A Kinizsi utcában van veze­tékes gáz, azonban a Kiss csa­lád pénztárcájából nem futotta ennek bevezetésére. Hagyo­mányosan fával és szénnel fű- tenek, sütnek-főznek. A család itt is igyekezett „áthidaló” megoldást találni. A Fehér- gyarmatról Tiszabecs irányába vezető út bal oldalán, több év­vel ezelőtt erdősítés történt. Ma már ez igazi erdőként „szállítja” a jó levegőt a város lakóinak. Ugyanakkor elengedhetet­lenné vált a ritkítás. Amikor a család ezt meghallotta, arra gondolt, bizonyára olcsóbb lenne így tüzelőhöz jutni, mintha a Tüzép-telepről vásá­rolnák. Valójában így is tör­tént. A gyerekeknek ez volt a nyaralás: az erdő ritkítása, a ki-, illetve levágott fa hazahor­dása, felaprítása, elraktározá­sa. Igaz, dolgoztak egész nyá­ron. A Kiss család fizetett a fa ki­vágásért, ritkításáért, de az ud­varon most annyi a fa, hogy melegedhet a család, s készül­het a jószágnak is a meleg moslék. Jól felkészültek a télre. Fillérenként előre Kissné azzal is próbál némi tá­mogatáshoz jutni, hogy szak­tudását hasznosítva pulóver, mellény, bébigamitúra kötésé­re is vállalkozik. Gazdálkodunk, tehát va­gyunk — fogalmazzák meg, egy kicsit keserűen. Tény, szükség van minden fillérre, s nagyon körültekintően kell megtervezni a mindennapo­kat, hogy ne kelljen könyöra- dományért kilincselni, ugyan­akkor a család, a gyerekek le­hetőleg semmiben ne szenved­jenek hátrányt. gondoljuk, hogy a szövetke­zetnek) az olcsó ukrán alma miatt háttérbe szorítani az amúgy is elnyomott belföldi kistermelői szférát. Egyébként az igazgató úr könnyen van, hiszen ha kell nyugdíjas, ha kell vállalkozó, ha kell szövetkezeti választott igazgató, ha kell eladó, ha kell vevő, igaz nem mindig derül ki, melyiket gyakorolja! Tehe­ti, hiszen ez kérem zártkörű rendezvény, halandó ebbe be nem tekinthet, igaz már átlátni úgysem tudná. Egy biztos, a szövetkezetben évek óta ter­melő tevékenységet nem foly­tatnak, de még most is fut a fe­kete Volga. Véleményem mindezeket fi­gyelembe véve továbbra is az, hogy önmagában nem lehet mindezért egy személyt fele­lősségre vonni, hiszen mind­nyájan felelősek vagyunk azért, hogy mindezek ma meg­történhettek Magyarországon. Daróczi Pál polgármester, Barabás (Mint a fenti sorokból is kide­rül, írásunkban egy korábbi nyilatkozatra reagált az érin­tett; így nem a lap véleményé­re vonatkozik e mostani vá­lasz, amellyel részünkről le­zártnak tekintjük a nyilvános vitát. A szerk.) Nyíregyháza (KM) — No­vember 5. A tejtámogatás igénylése, a kifizetők által levont jö­vedelem- adó előleg befizetése, a jogi személy felelősség- vállalásával működő gmk-k tb-járulékának befizetése a felelősséget vállaló gazdál­kodó szervezethez, gyako­rított áfa-befizetés. November 7. A földmű­velésügyi hivatal tájékozta­tása a mezőgazdasági szö­vetkezet által a tagoktól fel­vett kölcsönök összegéről. November 10. A társada­lombiztosítási kötelezettsé­gek teljesítése, a társasági adó előlegének befizetése. Öregségi nyugdíj. Az Al­kotmánybíróság 45/1996. X. 22. határozata értelmé­ben alkotmányellenes a tár­sadalombiztosításról szóló Érvényben: 1996. november 4. Valuta Deviza Pénznem ______Vétel Eladás Közép árf. Angol font 258,05 262,81 260,46 Ausztrál dollár 124,15 126.55 115.20 Belga franki 100 ) 504.87 514,89 509.80 Dán korona 27,07 27.61 27,33 Finnmarka 34,73 35.41 35.02 Francia frank 30.78 31.38 31.08 Holland fonni 92.79 94.63 93.67 ír font 258,15 263.09 260,55 Japán jen (100) 139,18 142.00 14049 1975. évi II. törvény végre­hajtása tárgyában kiadott 89/1990. V. 1. MT-rendelet 266. paragrafusának 1-3 bekezdése. Az Alkotmány- bíróság kifejtette, hogy az említett rendelet a törvény­nyel ellentétes módon szű­kítette a jogosultsági felté­teleket, az pedig a diszkri­mináció alkotmányos tilaN mába ütközik, hogy mun­kaviszonyban álló személy­nek meg kell szüntetnie a munkaviszonyát ahhoz, hogy nyugdíjra legyen jo­gosult, ezzel szemben a szövetkezeti tagra csak a jogviszonyon belüli mun­kavégzés tilalma vonatko­zik, az egyéb kategóriába tartozókra (egyéni és társas vállalkozók, segítő család­tagok) az sem. A felhívott rendelkezéseket az Alkot­mánybíróság 1996. október 22-ével semmisítette meg. Kanadaidollár 118.12 120.34 119.05 Kuvaiti dinár 526.17 536J7 531.14 Német márka 104.02 106.08 104.99 Norvég korona 24.79 25.18 24.94 Olasz lírai 1000) 103.68 105.70 HH.53 Osztrák sc. 14.78 15.08 14,92 Pori. esc.l 100) 102,89 104.89 103.87 Spanyol pes.t 100) 123,44 125,86 124,72. Svájci frank 124.14 126.66 125.27 Svédkor« 22(95 24,41 24.10 USA dollar 157,48 160.54 158.97 ECU 199.45 203,33 201.41 Ki préselt, kit a hegy alatt? A polgármester válasza egy korábbi nyilatkozatra Árfolyamok Kárpótlási jegy Tőzsdei Index (ideiglenes) 1996. november 4-én: 3606,82 (-7,38) Hivatalos árfolyamok mmm □

Next

/
Thumbnails
Contents