Kelet-Magyarország, 1996. november (53. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-30 / 280. szám

1996. november 30., szombat HATTER Tocsik-ügy Nyírbátorban nincs Tizenöt perben, százmilliós értékben érdekelt a város privatizáció miatt Kovács Éva Nyírbátor (KM) — A köz­meghallgatások megtartását törvény teszi kötelezővé az önkormányzatok számára, lehetőséget adva arra, hogy a települések lakói megbe­széljék gondjaikat, kicserél­jék tapasztalataikat. Ha úgy tetszik, első kézből értesülje­nek egymás gondjairól, a meglévő bajokról, helyi örö­mökről. Nyírbátorban csütörtök este tartották a közmeghallgatást, ahol nemcsak a kijelölt témá­ról, a város jövő évi költségve­téséről, de a jelenlévőknek kö­szönhetően egyébről is szó esett. Aktív résztvevők A költségvetési koncepció is­mertetésekor kiderült: a képvi­selő-testület ezen a napon tár­gyalta a tervezetet, mely főbb vonalakban határozza meg a település jövő évi gazdálkodá­sát, fejlődését. A keretek felál­lítása után, egy későbbi idő­pontban döntenek majd azok­ról a részfeladatokról, ame­lyek a konkrét gazdálkodást jelenthetik — mondta beveze­tőjében Petróczki Ferenc Nyírbátor polgármestere. A közmeghallgatással a képvise­lő-testület arra teremtett lehe­tőséget, hogy a városlakók be­leszóljanak a tervek készítésé­be, mondjanak véleményt ró­la, ötleteik épülhessenek be a költségvetésbe. A biztatásnak eleget téve, a lehetőséget kihasználva, so­kan mondták el gondolataikat. Csekő Sándor, a város ked­velt fagylaltozójának tulajdo­nosa, a helyi asztalitenisz párt­fogója elsőként kért szót, s rögtön a közepébe vágott: — Sajnálom, hogy nem ismerem részleteiben a költségvetés ter­vezetét, pedig kíváncsi lennék, mennyi jut belőle a sportra? Érdekelne az is, van-e nekünk közünk a Tocsik ügyhöz, vagy mi kimaradtunk a botrányos históriából? A polgármester válaszából nemcsak a kérdező, hanem va­lamennyi jelenlevő megtud­hatta: a sportról a jövőben sem mond le az önkormányzat, az eddig támogatott ágazatokat ezután is segíteni fogja. — Tocsik-ügy Nyírbátorban nem létezik — hallhatták a vá­roslakók, mert Nyírbátor ön- kormányzata senkit nem bízott meg érdekeinek képviseleté­vel, saját maga intézte a priva­tizációval kapcsolatos dolgo­kat. Vannak függő ügyeink, az APV Rt. ellen még annak ide­jén pert indítottunk, mert bíz­tunk saját igazunkban. Munkahely kell Dr. Nagy László jegyző kiegé­szítésül még hozzátette: — Összesen tizenöt perben, százmilliós értékben vagyunk érdekeltek. Nyugodtan mond­hatjuk, minden városi privati­zációs ügyben vannak problé­mák. A legnagyobb, egyben legelső privatizáció a Növény­olajgyáré volt, ebben összesen 28 milliós követelést fogalma­zott meg az önkormányzat, mely összeget első fokon meg is ítélte a városnak a bíróság. Nehezíti a privatizációval kap­csolatos ügyintézést, hogy a témában más szabályok érvé­nyesek 1992. előtt, mint után. A bíróságok munkatempójára utalva Nagy László azt mond­ta: évekig is eltarthat, míg a perek véget érnek, s az önkor­mányzat hozzájuthat a pénz­hez. — Szép dolog, hogy a város támogatja a zenei életet, de kí­váncsi lennék arra, mit tettek és tesznek azért, hogy minél több vállalkozás, minél több munkaadó települjön ide. Sok az üresen álló középület is, mi lesz a sorsuk? — kérdezte Zsadányi Jánosné, aki a téli útkarbantartással is igencsak elégedetlen. — A munkahelyteremtést kívülről igen nehéz befolyá­solni, de az önkormányzat igyekszik idecsalogatni a be­ruházókat. Most éppen egy be­vásárlóközpont építésére tett vállalkozói ajánlatot fogadott el a testület — mondta vála­szában a város polgármestere, aki az üresen álló ingatlanok sorsáról, majd a téli útkarban­tartásról is igyekezett számot adni. Elismerte a mulasztáso­kat, s arra biztatta a városlakó­kat. szólaljanak fel, jelezzék, ha lakóhelyükön nekik nem tetsző dolgot tapasztalnak. Sajtosné Róka Mária a nyír­bátori sérült gyermekek érde­kében emelt szót. A felvetésre Gyermán László, az 1-es szá­mú iskola igazgatója válaszolt, aki megígérte, igyekeznek a sérült gyermekek helyzetén jobbítani. Szó esett még a nyugdíja­sokról, a munkanélküliségről, a nagyszámú cigányság gond­járól, helyzetéről. Dr. Veres János, a település MSZP-s parla­menti képviselő­je pedig a jövőre induló helyi be­ruházások kap­csán jegyezte meg: olyan pá­lyázatokon szere­pelt sikerrel a vá­ros, amelyeknek megvalósításá­hoz saját erőre is szükség van, en­nek a saját erő­nek az előterem­tése pedig már a jövő esztendőben komoly kiadáso­kat jelenthet Nyírbátornak. Jó hímek tartotta, hogy a település önkormányzata nyitott szemmel jár a világban, az itt lakók érdekében minden olyan lehetőséget megragad, mely az előbbre jutást szolgál­ja. A képviselő gondnak azt tartotta, hogy a munkahelyte­remtő beruházások elindítása nehéz, pedig a munkanélküli­ség a város egyik legégetőbb gondja. Sok a szemét A kérdések sorában visszatérő motívumként szerepelt a város tisztasága, illetve annak erő­sen kifogásolható állapota, az utak, járdák hiánya, a vasút környéki, illetve azon túli te­rületek rendezetlensége is. A válaszok — ha nem is mindig teljes sikerrel — de arról győzhették meg a kérdezőket és hallgatókat, hogy a képvise­lő-testület igyekszik a gon­dokra megoldásokat találni. Megpróbál segíteni minden olyan esetben, ahol maguk a városlakók sem ülnek ölhetett kézzel, ők is akarnak az előbb­re lépésért tenni valamit. Ha volt haszna ennek az es­tének, ez a felismerés minden­képpen az. Sslávik Tünde tárcája Farkastörvények lég strapás lehetett Kőmíves Kelemennek, amikor még oly fokon állt az építőipari technoló­gia, hogy amit estig felhúz­tak, az leomlott reggelre. Szi- szifusz sem volt irigylésre méltó helyzetben a maga visszagördülő köveivel. De tudják-e, hogy e peches férfi­ak utódai itt élnek közöttünk? Csak éppenséggel manapság pedagógusoknak nevezik őket. Órákig lehetne sorolni az elmélet alátámasztására szolgáló példákat. Amikor a közlekedésről tanultakat csi­csergi a kis másodikos, mi­közben a vacsorának való beszerzésén töprengő mamá­ja átszalad vele a tiloson. Vagy apuka kikapja a füzet­ből a csúnyán, rosszul megírt feladatot tartalmazó lapot, hiába tiltakozik a gyerek: a tanító néni nem szereti, ha megtépázzák az irkát. Az sem leányálom, ha sze­gény diák napról napra kénytelen elviselni a dorgá­lásokat. mert hogyan is tart­hatná be a házirendet, ha szülei fölösleges luxusnak minősítik a váltócipőt, papu­csot? Pedig a viselkedésszabá­lyok dzsungelében, az illem­tan útvesztőjében, az erkölcsi normák buktatói között bo­lyongva gyakran még azok a gyermekek is nehezen isme­rik ki magukat, akiket otthon ugyanazokkal az elvekkel ru­háznak fel, mint az iskolá­ban. Ebben a fogékony életsza­kaszban szüntelen, ellent­mondások nélküli megerősí­tésekre van szükség. Elég egyetlen negatív példa és hi­ábavalóvá válik a tanárok erőfeszítése. ügy tűnik, szűnőben van az a hallgatólagos megállapo­dás is, ami egykor a felnőttek között azért alakult ki, hogy minél tovább távol tartsák csemetéiktől a nagybetűs élet pofonjait. Az üzleti életben semmi sem szent ma már. Jön a vál­lalkozó, hulladékgyűjtésre buzdítja az iskolásokat. Már amennyire csábító lehet mos­tanság a kilónként ajánlott 4- 5 forintos ár. Az osztályfőnö­kök — kissé nosztalgiázva — komoly érvekkel hozakodnak elő, hosszasan ecsetelve, mi­lyen jól jön majd az a kis pénz is a kiránduláson, bal­lagáson. A suliudvar végé­ben gyűlik a rozsdás vas: fele éles, fele szúr. A mazsolák guberálnának, de a nagyok sárkányként őr­zik a homlokuk verítékével idegürcölt kerítésdrótot, kályhákat, lemezeket, tudjis- tenmit. A halom a váltakozó szerencsével végződő harcok eredményeképpen folyama­tosan terjeszkedik, lassan életveszélyessé válik a fél ud­var. Az igazgató úrnak kezd elege lenni az egészből, rá­adásul hetek óta süket a va­sas pasas mobilja. Amikor befut végre, abban sincs sok köszönet. Miért is ne a gyerekekkel pakoltatná meg a kocsit? Miért is vinne el mindent? S vajon miért nem tisztázta jó előre, mit ért ő ipari hulladék alatt? Mert ami a műhelyből kikerült, ta­karosán hordókba szuszakolt forgácsokat, kisebb-nagyobb fémdarabokat illeti, az sze­rinte nem az, nem is tart rá igényt. Csináljanak vele, amit akarnak. Mi köze hozzá? De azért nagylelkűen ad egy tip­pet: öntsék oda a kerítés tö­vébe! Hogy a megállapodás ön­kényes és utólagos módosítá­sával becsapta, megrövidí­tette a gyerekeket? Istenem, szokjanak hozzá a farkastör­vényekhez. S hogy frappáns ötletével meghazudtolta, le­köpte mindazt, amit ezek a gyerekek évek óta hallanak a környezetismeret, biológia, földrajz és osztályfőnöki órá­kon a környezetvédelemről, a tisztaságról, a balesetek megelőzéséről, a személyes példamutatásról, a becsület­ről, a felnőttekbe vetett biza­lomról, a jól végzett munka öröméről? Az sem az ő gond­ja ■ emélem, nem csodál­koznak, ha ezek után a tanárok úgy érzik: a virágnak, amit ők évekig gondoznak, ápolnak, óvnak, mások szüntelenül vagdossák a gyökereit. Vagy a legelső példázatnál maradva: talán nekik is be kellene falazniuk valakit} hogy felépülhessen végre magos Déva vára? Urbánus évek Angyal Sándor ■y -T annak társaink, akik 1 / már a gyermekko- T rukban emberöltőnyi küzdelmen mennek át. Is­mertek országrészek, tele­pülések, melyek hatványo­zott küzdelem árán lépnek előbbre, feljebb a történel­mi ranglistán. Mint például Nyíregyháza, mely a hon­foglalás óta eltelt 1100 év­nek csupán az ötödét élhet­te meg városként. Erre em­lékeznek ma a székhelyvá­rosban, ezért leng a zászló az önkormányzat megfiata­lodott épületén. Ünnepi szónoklat, a napi sajtó (la­punk) idézi a történelmi mércével lélegzetvételnyi­nek tetsző 210 urbánus évet; tisztelgünk az előttünk járóknak, csodálva azt a sok áldozatot, melyet a „be­települtek” hoztak a meg­maradásért. Ez így méltó, így tisztességes. A császári rendelet („... örvendjen a városi név­nek" ) csak lehetőség volt a település vonzóbbá tételé­re; a feltételek megteremté­se a városalapítókra ma­radt. Azokra, akik itt ipart teremtettek, iskolát, temp­lomot építettek, hosszú éve­ken nélkülözték meg a váro­si földek örökös megváltá­sának árát. akik a modern világhoz közeledve vasutat hoztak, megyeszékhellyé tették a fiatal várost. Mond­hatjuk, Nyíregyháza pol­gárságának máig sokszor kellett megváltania magát, erejét nem kímélve a város­építésben, a városi, urbá­nus lét, a központi szerep feltételének megteremtésé­ben. Épületeket felhúzni a háborús romok helyén, kör­utat, toronyházakat, főisko­lát, színházat, közösségi lé­tesítményeket alkotni, mél­tánytalanul háttérbe szorít­va, amolyan mostohaváros­ként. Az én szőke városom (Váci Mihály) ma sincs jobb helyzetben; sőt az ön- kormányzati pénzszűke, a munkanélküliség, a támo­gatásra szorulók szaporo­dása is felér egy örökvált- ság kihívásával. Mégis: a magyar nagyvá­rosok legifjabbja most is gazdagodik, emberléptékű méreteivel, merész és mégis gondosan tervezett külle­mére irigykedve csodálko­zik az erre megforduló ide­gen. Mi pedig már észre sem vesszük ezt, mert sokakat a munkanélküliség emészt, sorban áll szociális segé­lyért, mások figyelmét a szerzés vágya, a kis presz­tízsvillongások kötik le. Legalább ünneptájt tegyük lábhoz az ilyen fegyvereket. Jut eszembe Dodi! Ránk is férne már egy kis meleg holmi... Feter János rajza Honvédfogyókúra Tóth Kornélia ékében is élesben gyakorolnak, hiszen főzni, járművet javí­tani, eszközöket szállítani ekkor is kell —ezt mondták tegnap a logisztikai ezred ünnepi állománygyűlésén Nyíregyházán. A NATO- hoz csatlakozás szellemé­ben egy éve nem ellátónak, hanem logisztikai ezrednek hívják az alakulatot. Ami persze jottányit sem változtat a helyzetükön. Már csak az átszervezés fo­galma tekinthető állandó­nak. több mint tíz esztende­je folyamatosan karcsúsít­ják a honvédséget, tucatjá­val bocsátják el a tiszteket, tiszthelyetteseket, közalkal­mazottakat. Kezdődött mi­felénk ez az utánpótlás bá­zisának számító honvédkol­légiumi képzés megszünte­tésével, majd szépen sorra kerültek az alakulatok. A „Hotel-Damjanichnak” be­cézett laktanyába kétna­ponta betörnek. így különösen fontos a helyőrségparancsnok meg­állapítása: jelentős vissza­esés nélkül tudták megszer­vezni a hadrafoghatóságot, a személyi állomány mun­káját és a technikai felsze­relések működését. Az pe­dig, hogy a tegnap megün­nepelt logisztikai nap mennyire hozta közelebb egymáshoz az azonos fegy­vernem művelőit, valójában nem mérhető objektiven. A logisztikai alakulatok anya­gi-technikai főnöke mond­ta: december elsejével négyről háromra csökken­tik az országban az ilyen tí­pusú alakulatok számát. Megy a kötélhúzás a par­lamentben, a politikusok és a civil szervezetek egy része még drasztikusabb leépítést sürget, míg az európai rea­litásokkal jobban számolók a NATO-hoz jobban igazo­dó, de működőképes hon­védséget szeretnének látni. /N Kelet-Magyarorszag 31 Nyírbátori városkép Balázs Attila felvétele

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents