Kelet-Magyarország, 1996. november (53. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-20 / 271. szám
1996. november 20., szerda HÁTTÉR c A vékony buksza bumerángja A kukoricaexport engedélyezése nem dönti sírba az állattartókat A szakszerűtlen fajtaválasztás szárítási költségekben üt vissza Elek Emil felvétele Galambos Béla Nyíregyháza (KM) — A jó kukoricatermések, no és a betakarítás kezdetétől érvényben lévő exporttilalom következtében a termelők minden előzetes elképzelésénél alacsonyabban alakultak a kukoricafelvásárlási árak. A termelői érdekvédelem szerint 5 tonnás termésátlag mellett már az önköltséget is alig fedezi a jelenleg kialakult tonnánkénti 16-18 ezer forintos ár. A kukoricát előállítók nyomására is a kormányzat november 11-től engedélyezte a kukorica exportját, amitől a növénytermesztők az árak fölfelé mozdulását várják, ellentétben az állattartókkal. Az exportengedélyezésnek a kukoricaárakra gyakorolt hatásaival kapcsolatban nem sok biztatót tud említeni a megyei gabonapiac egyik meghatározó szereplője a Szabolcs Gabona Rt.-nek a vezérigazgatója Simon György sem: „Meg van immár a lehetőség a kukorica kivitelére. Aki rendelkezik a búzára kapott korábbi kiviteli engedéllyel, az átválthatja kukoricára. Az exportengedélyek viszont lejárnak január 1-jévei. Összesen tehát egy jó hónap áll rendelkezésre a kukoricaexportra. Hogy milyen hatással lehet ez az árakra? Amikor ezelőtt mintegy két héttel köztudottá vált a kivitel engedélyezése, akkor is látszott már, hogy a világpiacon folyamatosan esnek a kukoricaárak, így a hazai emelkedésére sem lehet számítani. Ilyen körülmények között aztán várható jelentősebb meny- nyiségű kukorica kiszállítása.” Nem húz a piac Nem elképzelhetetlen, vélekedik a vezérigazgató, hogy ezúttal is úgy járnak a gabona- kereskedők, miként a búzánál. Hiába volt meg ugyanis az exportengedély a kenyérgabonára, annak csupán a töredékét tudták kivinni a már addig megkötött szerződésekre. Ellentétben a korábbi évekkel, most nem állnak sorban kukoricáért az exportőrök. így nem lehet számítani élénk mozgásra a piacon. A fölvetésre, hogy jövő tavaszra alakulhat-e ez másként, a gabonás szakember nem próbál hamis illúziókat kelteni. Véleménye szerint tavaszra még tovább csökkenhet a kukorica ára. Persze mint mindig, ezúttal is az eladó, a termelő dönti el: eladja a kukoricát, vagy vár az értékesítéssel. Mint mondja: nem szokta győzködni a partnereket. Sem arra, hogy most adják el a terményt, mert később alacsonyabb lesz az ár, sem ennek az ellenkezőjére. Pénz-, és tudáshiány A kukoricát is termelő gazdálkodók körében tapasztalható súlyos problémák egész tárházát tudná bemutatni egy-egy nagyobb, a közvetlen környezetében termelésszervezéssel foglalkozó eég. Az ilyen integrátori feladatokat a kisvár- dai gabona és malomipari cégnek, a Proforg Rt.-nek felvállaló Porcsalma Szatmár Szövetkezet szakvezetője Szénás Sándor magyarázattal szolgál a Szatmárban most általánosnak mondható gondokra: „A jó gazdáknál igazán jó idén a tengeritermés. Eléri a 6-7 tonnát is hektáronként. Kezdetben mi is 20-22 ezer forint bruttó árért vásároltuk a kukorica tonnáját a Proforg megbízásából, ám mostanra az ár 18 ezerre esett vissza. Mi a szakszerűséget szem előtt tartva próbáltuk meg koordinálni a környék kistermelőinek kukoricatermesztését. Ezért nem túl hosszú tenyészidejű hibrideket, s hatékony gyomirtási technológiához való vegyszereket ajánlottuk a gázdáknak. Aki a mi ajánlatunkat elfogadta, bár több pénzt kellett kiadnia vetőmagra, most 22-23 százalékos nedvességtartalommal vághatja le a termését. Ugyanakkor azok, akik vékony pénztárcájuk miatt bedőltek a különféle cégek olcsóbb vetőmagajánlatainak és az erre a vidékre szakmailag megalapozatlanul kínált, későn érő fajtáikat vetették, most nagyot csalódnak, mert rendre kiderül szemnedvesség-méré- seinkből. hogy 35 százalék vizet tartalmaz a tengerijük. Ilyen víztartalommal pedig nem tudjuk felvásárolni a kukoricájukat, mert össze kellene keverni szárazabb tételekkel, viszont nem oldható meg a korrekt árelszámolás. A túl nedves kukorica, a jelenlegi gázolajár mellett, csak akkora költséggel szárítható raktározásra kész állapotra, hogy a levonások után egy mázsa bevitt kukoricáért szélsőséges esetben végül még ezer forintot sem kap tisztán a tulajdonosa. De milyen lehetősége van azoknak a termelőknek, akik mégis csak úgy gondolják, hogy jobb árak reményében várnak az értékesítéssel, s tárolni akarják terményüket egy ideig? A Szabolcs Gabona vezérigazgatója szerint a megyében van annyi tárolókapacitás, hogy ezt a termést el lehet raktározni. Maga a részvénytársaság is rendelkezik ilyennel, amit erre a célra fel tud ajánlani a termelőknek. — Jelenleg is foglalkozunk szinte minden telepünkön bérszárítással, bértárolással — mondja Simon György. — A termelő akkor viszi el raktárunkból, amikor jónak látja. De úgy is dönthet, hogy eladja nekünk, bár vásárlási kötelezettséget a bértárolt tételekre nem vállalunk. Ki nevet a végén? O Az alacsony takarmánykukorica-árak fel kellene lendítsék az állattartási kedvet. — Egyelőre még kiszámíthatatlan, hogy milyen export- lehetőségek lesznek a baromfi-, és a sertéshúspiacon. A tőzsdén azonban máris megfigyelhető, hogy a kukoricáéval összefüggésben a sertéshúsárak is csökkentek. Ez az áresés azonban nem jelentős és csak remélni tudjuk, hogy nem közelíti meg az idei mélypontot. Végső soron tehát az állattartás számára az alacsony kukoricaárak kedvező helyzetet jelentenek. Az ágazat eredményessége hamarosan visszaállhat egy normális szintre. Bár a termelők fejében érthetően szöget üt a gondolat: a kukoricaárakkal párhuzamosan tán csökkenhetnének a ke- veréktakarmány-árak is, a Szabolcs Gabona első számú vezetője a gazdasági valóság talaján állva érvel: „Ha már másként nem érinti a kukoricaár-csökkenés a tápárakat, csak oly módon hogy a folyamatosan növekvő egyéb költségeinket (energia, import és hazai alapanyagárak, bér) kompenzálja és ennek eredményeként a tápárak nem növekednek, már akkor is kedvező hatással van az állattenyésztés jövedelmezőségére.” M eghalt a falu legidősebb gazdája. Elmúlt kilencvenéves. Szegről-végről rokonok voltunk, elmentünk hát a temetésére. A szertartást megelőzően az elsők között vettünk tőle búcsút nyitott koporsója előtt. Széles, csontos arca sárgásán derengett a ravatalozó félhomályában, de még így is erőt sugárzott, tiszteletet parancsolt. A fóhajtás után félreálltunk, néztük, hogyan köszön el halottjától a közösség. A gyerekek csodálkozó szemmel álltak meg előtte, a középkorúak komoly arccal, elgondolkodva, az öregek viselkedése pedig egészen különösnek tűnt. Hosszasan időztek a koporsó előtt, motyogva beszéltek a benne fekvőhöz, szólongatták, sóhajtoztak. — Hogy felgyűlt benned az Teremtő élet idő, Sándor! — lépett elé rogyadozó térdekkel az egyik idős fétfi, és megtörölte könnyes szemét a keze fejével, majd régimódi csizmanadrágja zsebében kezdett kutatni, talán zsebkendő után. Milyen találó kifejezés, gondolkodtam el a megjegyzésen, s felidéztem magamban az elköltözött életútját. Az első világháború után kezdett önállóan gazdálkodni, s bár nem tartozott a legmódosabbak közé, szorgalmával hamar kivívta a falu megbecsülését. Függetlenségét sohasem adta fel, ia:on kevesek közé tartozott, akik nem léptek be a termelőszövetkezetbe. Az övé volt a környék legszebb gyümölcsösr kertje, méhészkedett, házát maga tervezte, építette. — Különös — mondta nekem egyszer róla a szövetkezet egyik hivatalnoka —, ez a Sándor bácsi semmiféle gazdasági iskolát nem végzett, mégis ő ért errefelé a legjobban a földhöz... Tökéletes persze nem volt ő sem. Makacsságáról történetek keringtek — televíziót például még akkor sem vett, amikor a felesége halála után egyedül maradt —, s a gyerekei a megmondhatói, hogy bizony a keze is hamar eljárt. Nem volt modern gondolkodású, mondanák rá sokan, s ez részben igaz is lenne. Ha beszéltem vele, én is úgy éreztem, közelebb áll lélekben egy kuruc kori paraszt- emberhez, mint mondjuk az unokájához. Jól feltalálta viszont magát a piaci viszonyok között. Mindig tudta, mit kell vetni, ültetni, mire lesz kereslet— értett a felszínen maradáshoz. Az efféle ntagatartás pedig minden időben korszerűnek nevezhető. ^ zívesen tartózkodtam V a társaságában, talán kJ épp azt a bizonyos „felgyűlt időt” szerettem benne. Nemcsak az általa megélt múltat, hanem a még régebbi időt is, amit közvetített, sőt mintegy megjelenített. Hiszen azoknak a makacs, életet teremtő paraszt- embereknek volt ő egyenes leszármazottja, akiknek a munkája révén itt ország létezhetett, magyar kultúra virágozhatott. Róluk kevés szó esett a millecentenáriumi ünnepségeken, pedig nekik is adósai vagyunk — mindannyian. Egy mondatban Balogh József A z önkormányzatok az év végéig hozzájuthatnak a nekik járó energiaszolgáltató részvényekhez. Csiha Judit mondta hétfőn ezt az SZDSZ frakciójának megbeszélésén. Mióta várták már az önkormányzatok ezt a mondatot, de úgy látszik egy új minisztert kellett kinevezni ahhoz, hogy ez elhangozzék. Bár ha nincs privatizációs botrány, akkor nincs új privatizációs miniszter sem. Tekinthetnénk év végi ajándéknak is a részvény- csomagot, meg ígéretnek is, ami arról szól, hogy ha a jövőben olyan értékeket privatizál a kormány, amelyben önkormányzati tulajdon is van, nem cirkuszok árán, hanem természetes úton juthatnak hozzá. A pénz persze mindig jól jön, pláne olyan nehéz év után, mint amilyen az önkormányzatok számára 1996 volt. Idézhetünk polgármester leveléből, amelyből arról tudósít bennünket, hogy már bélyegre vagy egy Kelet-Magyarországra sincs pénzük, nem beszélve a drága közlönyökről, pedig azok nélkül szinte lehetetlenné válik az önkormányzat tevékenysége. Felidézhetjük, mennyi vitába, csatározásba, utazásba került megyénk önkormányzatainak, hogy legalább elismerje áz APV Rt., hogy a gázvezetékek ára nekik jár, hiszen önkormányzati pénzből, a lakosság hozzájárulásából építették azt, még ha kaptak is hozzá állami támogatást. Az elmúlt napokig mindez eredménytelen volt, sőt még akkor is veszélybe került, amikor már vevőt is találtak a vagyonra, mert akkor a Környezetvédelmi Minisztérium találta ki, hogy a kapott pénzből vissza kell fizetni az állami támogatást. Ez lett volna az önkormányzatok igazi ki semmi- zése, mert a vagyonukat is elvesztették volna, hiszen eladták azt, meg a bevételüket is. Az egyezkedés szerencsére sikerült, így remélhetően rövid időn belül jogos járandóságukhoz jutnak az önkormányzatok. Ezért érthetetlen, miért és kinek volt fontos az érvényes törvények ellenére is végigjáratni veiül a bolondok útját? Mikor lesz már vége?. Ferter János karikatúrája Közös szólamban Sipos Béla A z összhangon van még mit javítani, de legalább ismét elkezdődött valami a parlamentben. Na ne tessék véresen komoly dologra gondolni, sokkal inkább egy kis szórakozásra és kikapcsolódásra. A szórakozás sem az állampolgárokkal történik, sokkal inkább magukat szórakoztatják az ország- gyűlési képviselők. S nem is az ülésteremben, munkaidőben, hanem az üléstermen kívül és munkaidő után. Ugyan Torgyánné Cseh Mária cserbenhagyta néhány kollégáját, nem ment el a próbára, de amint ő mondta: ha egy profi abbahagyta az éneklést, legyen következetes. Ez nagyon becsülendő tulajdonság, sok mindenkinek, így több képviselőtársának is meg lehetne ezt fogadni. Különösen munkaidőben, az ülésteremben. Igen, mint ahogy már valószínűleg kitalálták, énekkar alakult a hét elején a magyar parlamentben, teljesen magánkezdeményezésre. Végre itt szóhoz juthatnak az elnyomott, mezei képviselők is, akik még nem frakcióvezető-helyettesek. Túl az énekkaron, nem ártana olykor, ha egy nótát fújnának az ülésteremben is kormánypárti és ellenzéki képviselők, a többség, vagyis a nép jobb kedvvel járná hozzá a táncot. Még azt is megkockáztatom, önként és dalolva raknák jobb lábukat a bal után. (Persze valószínű, az APEH befizetési oldalán csak emiatt még nem lenne nagyobb a tumultus.) Szóval, ez már jelent valamit, hiszen a sportpályán túl ismét egy kezdeményezés, ahol a parlamentben politikai nézeteikkel szembenálló képviselők leülnek egymás mellé. Úgy tűnik, a karmester vezényletével — jelen esetben a vásárosna- ményi SZDSZ-es Iványi Tamás irányításával — megtalálják a közös hangot és konszenzusra jutnak, netán még akkor is, ha esetleg belevegyül a szólamba egy- egy fals hang is. Reméljük, az nem a csakazértis hangja. KelSSSgyarőrsíá^^l NéZÖDOPtf