Kelet-Magyarország, 1996. november (53. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-13 / 265. szám

1996. november 13., szerda HATTER Népszerűség a támogatástól Csatlakozni kívánó cégek rohanták meg az Alma Terméktanács elnökségét CaWBOOBMWCTOWMWCTWWWWWOOWMWt Nyéki Zsolt Újfehértó (KM) — Ha valaki most megkérdezné megyénk agrárgazdálkodóit, legin­kább a kistermelők körében tízből kilenc arról panasz­kodna: magukra maradtak, a termesztéssel úgy-ahogy elboldogulnak, de az értéke­sítésben már senki sem segít. Az észrevételek pedig szinte kivétel nélkül a termesztő­kért megalakult szervezetek kritikájával zárulnak. A termőalapok felaprózódása, a földtulajdonosok számának ugrásszerű növekedése fel­színre hozta a magántulajdon tiszteletén alapuló közösségek megszervezésének igényét, amelyekben az érdekek védel­me, egyeztetése és képviselete a legfontosabb teendő. A létre­hozás módja lehet eltérő, de ugyanazon célokat tűzte zász­lajára az agrárkormány támo­gatását élvező agrárkamara (amely a gazdajegyzői hálóza­tot is összefogja), a vállalko­zói alapon működő szaktaná­csadói kör, a társadalmi szer­vezetként funkcionáló gazda­köri szövetség vagy éppen a kertbarátok klubmozgalma. A termelők, kereskedők, feldol­gozók és a fogyasztók közötti összhang megteremtésének nem könnyű feladatával bir­kóznak néhány éve a termék- tanácsok. megyénkben közü­lük — érthető módon — az Alma Terméktanács munkájá­ra figyelnek a legtöbben. A pi­aci zavarok közepette ez a szervezet sem ússza meg a bí­ráló megjegyzéseket, pedig itt mindenkit képvisel valaki. Filléres akadályok — A terméktanácsok megala­kítását 1993-ban törvény és rendelet is szorgalmazta, ép­pen azért, hogy a központi döntések előkészítésében vé­leményezésében maguk az érintettek, esetünkben az al­mával dolgozó termesztők, ke­reskedők és feldolgozók is részt vegyenek. A felülről irá­nyított kezdeményezés igazi lendületet azonban az 1993-as A rendkívüli elnökségi ülésen kemény szócsatát vívtak az államtitkárral A szerző felvétele év piaci zavara adott, amikor is a termés nagy része az árok­ban kötött ki — emlékszik egy születés gyötrelmeire Jakab Ferenc, az Alma Termékta­nács termelői tagozatát képvi­selő soros elnöke. A három évvel ezelőtti problémákban szerepet játszott keleti piacok elvesztése, a hazai feldolgo­zók pedig akkor még nem ké­szültek fel egy 6-700 ezer ton­nás termés fogadására. A szervezetlenségből fakadó sú­lyos helyzetet látva az Alma­termesztők valamint a Gazda­körök Szövetsége kezdemé­nyezésére alakult meg végül Baktalórántházán az Almater­mesztők Szövetsége 1994 feb­ruárjában. A húsz (illetve a fogyasztók küldöttével együtt 21) tagú el­nökségbe a termelők 10, ke­reskedők és a feldolgozók 5-5 embert delegáltak, az érvényes alapszabály szerint vala­mennyi döntésnél teljes egyet­értésre van szükség. A szerve­zettség jónak mondható, bár akadtak olyan cégek is, ame­lyek egészen az idei támogatás elnyeréséig nem voltak hajlan­dók részt venni a közös mun­kában. Üzleti titokként kezel­ték az ágazat szempontjából lényeges adatokat, és soknak tartották a kilogrammonkénti 1 fillér tagsági díjat. A terme­lők tagsága automatikus abban az esetben, ha terméktanácsi tagnak adja el az almáját, mi­vel a tagdíját a vevő fizeti be helyette. Kiharcolt támogatás A nehézkes indulás után ma már elmondható, hogy szerve­zetten, megalapozott társadal­mi vezetéssel, szakmai ügyve­zetéssel dolgozik a termékta­nács, központját az Újfehértói Kutató Állomáson berendez­ve. Az elnökségi ülésekre vi­szont mindig más helyszínen kerül sor, ezzel is jelezve: a szervezet nem csak szabolcsi érdekeket képvisel, annak el­lenére, hogy az ország alma­termesztésében ez a térség ját­szik a legnagyobb szerepet. Az önszerveződő, önkéntes tagság feltétele annak a szán­déknak, amely valamennyi partner eredményes munkáját célozta meg. Ezt az olykor el­lentétesnek tűnő törekvést kell sikerre vinnie az elnökségnek, amely gyakran parázs viták­ban keresi a mindenki számára elfogadható megoldást. Ez általában olyan felvásár­lási árak kialakítását jelenti, amely minden fél számára va­lamennyi hasznot biztosít. Az első két év vontatott egyezte­tési mechanizmusa után ebben az évben már teljes egyetértés alakult ki az árképzésben, s ez a Földművelésügyi Miniszté­riumban illetve az Agrárrend­tartási Hivatalban is kedvező visszhangot kapott. Ennek kö­szönhető, hogy idén sikerült kiharcolni a termelői körnek címzett központi támogatást. Hogy ennek szabályozása, fo­lyósítása késedelmet szenved, az a lassú, rugalmatlan tárca­közi munkának tudható be. Utat mutat — Idén ősszel érzékelhetően izgalmas dolog lett a tagság, hiszen várhatóan a termékta­nács kapja először meg azt a jogot, hogy a sűrítményen ke­resztül a léalmára exportszub­venciót juttasson el a terme­lőkhöz, a támogatást saját el­vei szerint osztja majd el, s el­lenőrzi is a kifizetést. Ezzel is magyarázható, hogy legutóbbi elnökségi ülésünkön húsz új cég jelezte felvételi kérelmét, bár az egyezség úgy szól, hogy ők már csak jövőre él­vezhetik a tagsággal járó elő­nyöket — kommentálja a hir­telen felerősödő népszerűséget az elnökség soraiból Földvári István, a nyíregyházi EKO Kft. beszervezési osztályveze­tője. Szerinte az igazi érdek- egyeztetés hosszú évekre megmutatja a helyes utat min­den résztvevőnek, kezdve at­tól: mit, hogyan s mennyit kell telepíteni, egészen az értékesí­tésig, a piac szervezéséig. A z öregember nézte a gyereket. A párába ful­ladó őszi alkony lassan tenyereit a tájra. Ez a gyer­mek szakasztott olyan, mint az övé volt. Aztán legyintett. Minden gyermek egyforma. Virgonc, sertepertélő, forró­fejű. csupa elevenség. Hiszen ő is ilyen volt. mint a csík. Csak Margit hangja téríti észre./ — Ákos. hagyd a dédit! De Ákos ügyet sem vet az anyja hangjára. Csak ott sündörög az öreg körül. — Azt ígérted, hogy meg­mutatod a lovacskát! — Hát ha azt ígértem, ak­kor meg is mutatom! Próbált felállni. De vissza- hanyatlott. A fémmel pótolt részek nehezen engedelmes­kedtek. Kér ez a kis lurkó. Számára minden szara pa­rancs. Aztán az alkonyi égre néz. — Majd holnap Akoska! Már sötét van a padláson. Biztosan elaludt a lovacska is. — Biztosan elaludt — he­lyeselte Akoska. Tovább már nem tudott, mert Margit el- ráncigálta. — Gyere, még a leckét is meg kell csinálni! Paripa Aztán korholni kezdte, amiért úgy összekente ma­gát. És ez fájt az öregember­nek. Összefogta botjait, feltá- pászkodott és belódult a szo­bába. Bosszús volt Margitra, de legfőképpen magára. Hogy ilyen tehetetlen. A küszöbön átérve a kinagyított kép fo­gadja. Jóska a focidresszben. Neki már így marad meg. Most is fülébe cseng a bizta­tás, a sok elismerő szó, amel­lyel játékát magasztalták. Ó is szerette a futballt. De Jós­ka szinte rajongott érte. Nem győzte a kerítéskapun a dró­tot pótolni, mert a sok rugdo- sástól állandóan kilyukadt. Jóska gyakorolt. Néha órák hosszat, és mindig a sarko­kat, ballal-jobbal. Tudta, hogy hol kell keresni, ha nem volt otthon. A paszulyföldön. Valamikor paszulyt vetettek bele. Sohasem tudott megnő­ni. Aztán nem is kísérleteztek vele, a suhancok örömére, akik még kapukat is állítot­tak, hogy igazi legyen a meccs. És amikor megnőtt, a tsz-bajnokságban. meg a ku­pában. Mindenki arról be­szélt, hogy Jóskát el akarják vinni egy nagy csapatba... Benedvesedik a szeme. Ez a mokány Ákos gyerek sza­kasztott olyan. Erős, mint a vas, akaratos mint ő volt va­lamikor. Örökké érdeklődik, hogy alig tud megfelelni a sok gépies miértjére. Az öregember alig várta a pirkadatot. Alszik mindenki, csak a kutyák vakkantanak néha. Megcsóválja a farkát Bernát is, és csak nézi, ahogy az öregember kapaszkodik fel a létrán. Kiveri a verejték az iszonyú erőlködéstől, de kapaszkodik... Már kedvenc hintaszéké­ben ücsörög. A macska ott dorombol ölében. Előtte a hintaló. melyen a gyerekek lovagoltak valamikor. Akos­ka jön. Megáll a küszöbön. Dörzsölni kezdi a szemét, majd úgy marad a keze. Bá­mulja a kis paripát. — De jó, nincsen csak egy füle. Hova lett a másik füle? — szorongatja az öreg kar­ját. — Tudod, valamikor olyan nagy hó esett, hogy nem lát­szottak ki a házak. Meg olyan hideg volt, hogy röptében fagytak meg a madarak, s le­fagyott a lovacskának a szarva... Margit sündörög elő a konyhából. — Egek ura, ez még megvan? — csapja össze a kezét. Akoska csak néz, hallgat egy darabig, mint aki mélyen átgondolja a hallottakat. Majd nevetni kezd: —Didi! Dédi! Hát a lónak nincsen is szarva! Az öregember nevet, majd elfordul. Potyognak a köny- nyei. Jóskára gondol, a fut­ballistára, aki csak úgy alá­került az autó cdá. Hogy megülte ezt a szilaj paripát. Hirtelen biztatni kezdte a kis lurkót. — No pattanj a hátára! Úgy elrepít, mint a szélvész, mert ez egy táltos paripa. Akoska rázta a fejét. — Biztosan fáj neki, hogy csak egy füle van. j—j kkor az öregember elővette a futaballab- 1—J dát. Akoska szeme fel­villant. A köüvetkező pilla­natban már rugdalni kezdte a labdát, el-vissza a pici ud­varon, rá a kapura, a drótok csak úgy zörögtek, mint vala­mikor. Nézopoiit Fér, nem fér Kovács Éva A két kormánypárt, a szocialisták és az SZDSZ illetékesei, frakcióvezetői napok óta folytatják a megbeszélése­ket. A téma nem kisebb, mint a hogyan tovább? Szétszedik, vagy egyben hagyják a babaruhát, sza­kad, vagy marad a koalíció. Mint az SZDSZ egyik képvi­selője a minap elmondta, az eddigi legmélyebb válság a mostani, a nézőpontok soha ilyen távol nem álltak még egymástól, mint ezekben a hetekben, napokban. A té­mák sokasága kerül napi­rendre, de a hírekből mára tudni lehet, az egyik legtöbb időt a képviselői összefér­hetetlenségi törvény kap­csán töltötték el egymással a felek. A vita befejeződni látszik, ma már csak egyetlen lénye­ges kérdésben nincs egyet­értés, ez pedig az, hogy ki­terjedjen-e az összeférhe­tetlenségi törvény azokra a képviselőkre, akik a törvény szerint majdan összeférhe­tetlenné váló tisztségüket még a jogszabály hatályba­lépése előtt szerezték meg. Ha józan paraszti nyelvre fordítjuk a dolgot, a tárgya­lások résztvevőinek, késeibb pedig maguknak a képvise­lőknek azt kell eldönteni­ük, szükséges-e valamiféle szankció azokban az esetek­ben, amikor valaki esetleg szándékosan „ vétkezett": tudta, hogy olyasmibe kezd, amibe később már nem kezdhetne, de addig is, — reménykedve a törvény megszületésének mind ké­sőbbi időpontjában, — ki­használja a hátralévő hó­napokat, heteket. A dolog attól nehéz, hogy a válasznak komoly morális tartalma is van, hiszen olyan emberek cselekedete­it kell minősíteni, akik egy ország ügyeinek képvisele­tére, előbbre jutásának elő­segítésére esküdtek fel, s akiktől az átlagosnál több tartást, tisztességet, tiszta­ságot, bölcsességet vár- (ná)nak az emberek. Azok a szavazók, akik el­hitték a választási ígérete­ket, s azért mondtak igent a most kormányzókra, mert tőlük a fenti jelzőkkel illet­hető viselkedést, tulajdon­ságokat reméltek. Jó lenne, ha nem kellene csalódniuk... Gyere Pitt, felvesszük az álarcot és mehetünk sétálni Ferter János rajza Kommentár A jószág értéke Szondi Erika A rról, hogy mit jelent a szatmári ember életé­ben évszázadok óta a jószág, a szarvasmarha azt hiszem, mindenkinek van némi fogalma. A megél­hetés forrása mellett érzel­mi kötődést is Jeltétele­zett valamikor. Am arról, hogy Ököritófülpösön miért kényszerül éhen halni több mint négyszáz állat, csak a közelmúltban értesülhet­tünk. Mint lapunkban beszá­moltunk róla a gazdálkodá­si mélypontra jutott Har- denpont Bt. telepén éhhalál és fertőzésveszély fenyegeti az állatokat. Az új vezetés szinte tehetetlen, hiszen olyan adósságállomány halmozódott fel. amelyből egyszerűen képtelenség ki­lábalni. A héten ülést tar­tottak bt. beltagjai. Kide­rült az is, hogy a korábbi vezetők 5,6 milliós hitelt vettek fel éppen a szarvas­marhatelep fejlesztésére. Csak az a baj, hogy ebből a pénzből egyetlen fillért sem használtak fel erre a célra. Am akkor hová került a pénz? Talán kiderül, ha hosszú huzavonák után vég­re elkészül a leltár. Az idő pénz. így hangzik az örökbecsű mondás. Am Ököritófülpösön az t idő most életet jelent. Eletet, vagy halált az állatoknak. Az iszonyatos helyzetről szóló cikk megjelenésének napján izzottak a telefonok a szerkesztőségben. Volt aki dicsért, volt aki átkozó- dott, s újabb adatokkal egé­szítette ki az amúgy is hosszú listát. Jó érzés volt hallani azonban annak az úrnak a hangját, aki el­mondta, segíteni akar, mert nem bírná elviselni, hogy az állatok éhen pusztuljanak. Takarmánynak valót és alomszalmát ajánlott fel a bt. számára. Többen jelez­ték vásárlási szándékukat is, hogy megmentsék az ál­lományt a pusztulástól. Va­lami megmozdult tehát az emberekben. Mind a bt. új vezetősége, mind a jóérzésű emberek vívják csatáikat a jószágért. A jószágért, amely gazdagságot, pénzt, tisztességet jelentett vala­mikor ezen a vidéken. □

Next

/
Thumbnails
Contents