Kelet-Magyarország, 1996. november (53. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-11 / 263. szám

1996. november 11., hétfő SPORT Kilencezren a keletiek rangadóján Mindkét oldalon érintetlenek maradtak a hálók • Kőzápor a szurkolók buszára Mező bravúrosan szögletre hárította Dzsinovics (föl­dön) fejesét Az Észak-Magyarország felvétele Miskolc (KM - M. L.) — Csípős, de napfényes idő vár­ta szombaton Diós­győrben a másodosztályú labdarúgó-bajnokság Keleti csoportjának slágermérkő­zését, a második helyen álló nyíregyháziak vendégsze­replését az éllovas borsodiak otthonában. A körítés első­osztályú volt, hiszen a két csapat pályára lépését a régi idők focijára emlékeztető ér­deklődés kísérte, a sok nagy csatát megért stadionban majd tízezren voltak kíván­csiak a találkozóra. Diósgyőri FC-Nyíregyházi FC (M). Diósgyőr, 9 ezer né­ző, v.: Mohácsi (Mezei, Baj­kai). Diósgyőr: Rácz — Föld­vári, Dzsinovics, Farkas — Varga, Nagy Buliga, Kiser — Kotula, Bozó, Ruskó. Edző: Tomyi Barnabás. Nyíregyhá­za: Mező — Czap — Kar- kusz, Barna, Kiss — Túróczi, Kovács, Bessenyei, Kákóczki — Sira, Domokos. Edző: Kiss Miklós. Csere: Sira helyett Németh (65. perc), Kiser h. Chiratcu, Túróczi h. Göncz (mindkettő 78.), Kovács h. Capatina (86.) Sárga lap: Farkas 8., Föld­vári 13., Czap 49. így kell kezdeni! Már a má­sodik percben elnémult a har­sány hazai szurkolótábor, hi­szen Kákóczki nagy helyzetbe került, ám a balösszekötő he­lyéről, jó tíz méterről a hosszú sarok mellé lőtt. A válasz is jött, igaz kicsit később: Buliga jó húszról szúrt rá egy szabad­rúgást, ám Mező éber volt. Ahogyan a szokás, hamar kia­lakultak a párok, mindenkinek megvolt az embere, akire fi­gyelni kellett. A hazaik három támadót vetettek be a győze­lem érdekében. Volt is néhány parázsabb pillanat a vendégek térfelén, de amolyan igazi gól­helyzet nélkül. A nyíregyházi­ak a klasszikus idegenbeli já­tékra készültek, ám az első igazi kontrára jó fél órát kellet várni, ekkor Domokos próbál­kozott. A Czap irányította hát­védsor jól dolgozott, ám a kö­zéppályások nem igazán re­mekeltek. Rövid ideig.birto­kolták a labdát, nem tudták azt járatni, kevés volt a passz, és így a lehetőség az elég bátorta­lan támadók kiugratására. Az­tán az első félidő hajrájában Domokos meglódult, azt hit­tük meg sem áll a kapuig, ám túl korán lőtt, a ráadásul gyen­gécske kísérlet nem okozott gondot Rácznak. A második félidőben sem sokat változott a játék képe. Ebben a játékrészben a hazai­ak jutottak először ígéretes le­hetőséghez, ám Dzsinovics közeli fejesét Mező szép vető­déssel hárította. Nem sokkal később kecsegtető vendégak­ció végén Bessenyei jobb olda­li beadásáról lemaradtak a tár­sak. Többet birtokolták a lab­dát Kiserék, ám erre mondják azt, hogy meddő fölény. És ilyen a foci: pár perccel a lefú­jás előtt a csereként beállt Göncz a tizenhatos vonala kö­zeléből lőtt, lövését nagy bra­vúrral hárította a hazai kapu­védő. Ezzel mindkét csapat el­lőtte puskaporát, a vendégek örültek, a hazaiak bosszankod­tak a gól nélküli eredmény mi­att. *** Nem könnyű összefoglalni a történteket, hiszen ha egy semleges drukker ült a lelátó­ra, az nemigen dörzsölgette a kezeit a lefújás után: ez egy jó kis meccs volt, megérte kijön­ni! Mert a hazaik bár többet birtokolták a labdát (az arány olyan 65-35 százalékos lehe­tett) ezt a fölényt nem tudták nemhogy gólokra, de még iga­zi nagy helyzetekre sem válta­ni. Eléggé elképzelés nélkül próbálkozgattak, a kísérleteket jól fojtogatta el a dicséretesen záró vendégvédelem. A másik oldalon elmaradtak a megszo­kott, idegenbeli kontrák, eb­ben főként a nyíregyházi kö­zéppályások voltak ludasak, hiszen Kovács játéka a meg­szokottnál mérsékeltebb volt, talán csak Bessenyei próbálta meg időnként megtartani, já­ratni a labdát. Ráadásul az ékek is gyámoltalannak tűn­tek, ezért hiányoztak a gyors kiugrások, kapuratörések. A drukkereknek (természe­tesen a piros-fehérek, a debre­ceniekkel megerősített hazai­aknak jóval többen voltak) azért jobban tetszett a játék mint egy kívülállónak. Mert ők egy rangadó, egy prezstízs- meccs részesei voltak. Ezért is volt érthetetlen a vendégek visszafogott játéka, a néhány játékos visszafogottsága, mert az ilyen rangadókon szinte csak a házigazda veszíthet. A pályaválasztónak már a dön­tetlen is kudarc, így az ellenfél lélektani előnyben játszhat, számára a vereség úgymond benne van a pakliban. Ezért volt kicsit érthetetlen Ková­csék visszafogottsága, ám ez­zel együtt jó eredmény a dön­tetlen. Mert az élen álló diós­győriek nem tudtak jobban megugrani, igaz a tarjániak közelebb kerültek. Ez nem baj, hiszen a szombati záráson ép­pen ők lesznek a nyíregyházi­ak vendégei. Még egy mondat a játékve­zetésről: Mohácsi remekül sí­polt, a két korai sárgával meg­fogta az indulatokat, végig ke­zében tartotta a kemény, de sportszerű csatát. *** A balhé nem maradt el! A két csapat tábora a lelátón csak szópárbajt vívott, ám a meccs után komolyabb problémák is adódtak. A csapat buszát rend­őrautók kísérték ki a városból, ám a szurkolókat szállító busz­hoz nem járt kíséret. A diós­győriek ezt ki is használták, és megkövezték a járműveket. Ablakok törtek, karosszéria sérült, és sajnos olyan drukker is volt, akit fejen talált egy jó­kora kő, így ápolásra szorult. Sajnos a mai focihoz ez már hozzátartozik... Mérkőzés előtt: Ternyi Barnabás: Nagyon szeretnénk legyőzni a Nyír­egyházát és megőrizni pozí­ciónkat a tabellán. Kiss Miklós: Azt szeret­ném, hogy a mérkőzés után a kettőnk közötti különbség ne legyen több két pontnál. Szünetben: T, B,: Pontatlanok vagyunk a támadójátékban, ha nyerni akarunk, ezen kell változtat­ni. K. M.: Középpályán meg kell fognunk a labdát, a tá­madásoknál pedig határozot- tabbnak kell lennünk. Mérkőzés végén: T. B.: Kapott gól nélkül fe­jeztük be hazai, őszi szerep­lésünket, az elhullajtott pon­tok miatt bánkódunk, de a mai mérkőzésben nem volt benne a győzelem. K. M,: Bár a hazaiak töb­bet birtokolták a labdát, igazi gólhelyzetet nem tudtak ki­alakítani, így az eredményt reálisnak tartom. Tovább menetel a Sportula Az NYVSC-Szabolcs Gabona egy játszmát nyert Barcikán Aranyos Budapest (MTI) — A Ju­ventus Rádió 21 népszerű magyar könnyűzenei elő­adó közreműködésével ké­szített egy CD-t az atlantai ötkarikás játékokon részt­vevő magyar csapat támo­gatása céljából. A kiad­vány immár „aranylemez” lett, ezért a rádióállomás­nál úgy döntöttek, „Juven­tus Aranyparty” néven a Budapest Sportcsarnokban koncertet tartanak, ame­lyen a nagysikerű váloga­táson szereplő popzené­szek lépnek fel. Szombaton a nagysikerű előadások közben egy-egy „aranylemezzel” jutalmaz­ták az ez évi speciális olimpia hét legsikere­sebb magyar sportolóját. Ugyanebben a megtisztel­tetésben részesült a nyolc magyar aranyérmes: Eger- szegi Krisztina. Kőbán Ri­ta, Horváth Csaba, Kolo- nics György, Kovács Ist­ván, Czene Attila, Rózsa Norbert és Kiss Balázs. „Aranylemezt” ajándékoz­tak az atlantai paralimpián bajnoki címet szerzett ma­gyar versenyzőknek is. Székesfehérvár (KM) — Az első osztályú nyíregyhá­zi labdajátéksport­ágban szereplő csapatok be­csületét a hét végén a Hansa- Plastik Sportula női röplabda­gárdája mentette meg. A négy idegenben szereplő együttes közül egyedül a Sportula nyert, a többiek ugyanis vesz­tettek. Az NYVSC-Szabolcs Gabona Extra Ligás gárdája ellen a Kazincbarcika az első győzelmét szerezte meg. Kazincbarcika-NYVSC- Szabolcs Gabona 3-1 (-11, 5, 8, 10). Kazincbarcika, 200 néző. NYVSC-Szabolcs Ga­bona: Gebhardt, Kuznyecov, Pál, Pampuch, Dragichi, Hor­váth G. Csere: Bugyi, Veres, Drotár, Zádor. Edző: Balázs István. Balázs István a két hazai bravúrgyőzelem után tartott a mérkőzéstől, hiszen a Kazinc­barcika odahaza mindig ve­szélyes ellenfél. Ráadásul a hazaiak szerették volna egy­szer már győztesen távozni a pályáról. Most sikerült nekik, pont a nyíregyháziak ellen. Az első játszmában fej-fej mellett haladt a két gárda, a befejezés a vendégeknek sike­rült jobban. Ezután érthetetle­nül teljes csőd következett, a nyitások nem jöttek be, sánc- és mezőnyvédekezésben pe­dig gyenge produkciót muta­tott be az NYVSC. A harma­dik játszmában ismét megsze­rezhette volna a vezetést a Nyíregyháza, de a végjáték ezúttal a hazaiaké volt. A be­fejező játszmában 9-2-re el­húzott a Kazincbarcika, bár a vendégek 9-6-ra szépítettek, de előnyüket megtartva, a ha­zaiak nyerték a játszmát és ez­zel a mérkőzést. Balázs István: Gyenge tel­jesítményünkkel jó partnerei voltunk a nagyon lelkesen ját­szó barcikaiaknak. Székesfehérvári Radi- an-Hansa-Plastik Sportula 0-3 (-13, -9, -2). Székesfe­hérvár, 200 néző. Hansa- Plastik Sportula: Botos, Ga- ál, Szabó, Adorján, Lőrinczné, Erdősné. Csere: Korpái, Ku- runczi. Edzők: Szekér László és Kolozsi János. Vasárnap reggel fél kilenc­kor indult Székesfehérvárra a csapat, amely délután három órára ért a dunántúli városba. A hosszú utazás után egy olyan hideg terem fogadta a vendéggárdát, ahol majdnem látszott a lehelet. Az első játszmában nehezen melege­dett be a Sportula, a hazaiak 3-0-ra vezettek. Innentől kezdve vendégpontok követ­keztek és az eredményjelző máris 11-3-as nyíregyházi előnyt mutatott. Ekkor ismét fordult a kocka, feljött a fehér­vári gárda és 13-12-re ismét átvette a vezetést. Szerencsére a hajrá a Sportulának sikerült jobban. A második játszmá­ban 8—1-ig nagyszerűen ját­szott a nyírségi gárda. Ekkor ismét feltámadt a Székesfe­hérvár és 11-9-re feljött. Ek­kor már fokozatosan lendült játékba a Sportula és a végjá­tékban már biztosan nyerte a játszmát. A harmadik játszmát simán nyerte a vendégcsapat, amelyet a hazaiak teljesen fel­adtak. Változatos meccsen meg­őrizte veretlenségét a Sportula a Székesfehérvár ellen. A ven­dégek újoncot is avattak a mérkőzésen, hiszen Korpái is pályára lépett. A Sportulából Botos, Szabó, Adorján, Lő­rinczné és Erdősné nyújtott jó teljesítményt. Háromgólos Győzelem a messzi Azerbajdzsánban Baki (MTI) — Hiába szerepelt a tévé műsorán a magyarok lab­darúgó-világbajnoki se­lejtezője, csak minimális részleteket láthattunk a meccsből, ugyanis vonal­hiba miatt a moszkvai té­vé adása lépett, a foci- meccs helyébe. így csak Nyilas első gólját láthat­tuk élőben. Még szeren­cse, hogy 3-0-ra győz­tünk... Azerbajdzsán-Magvaror- szág 0-3 (0-1). Baki. 35 ezer néző, v.: Poliak (hor- vát). Azerbajdzsán: Zsid- kov — Gajszumov, Asza- dov, Abusov, Agajev — Ahmedov, Rzajev, Izsidov, Licskin — Szulejmanov, Guszejnov. Magyaror­szág: Sáfár — Bánfi — Mracskó, Kuttor — Nyilas, Urbán, Illés, Halmai, Nagy N. — Klausz, Torma. Csank igazán jól „meg­komponálta” a védelmet, mert a kezdeti hazai roha­moktól nem' kellett sokat tartani. A hatodik percben Mracskó távolról célozta meg a kaput, nem sokkal té­vesztvén el a célt. Kisvár­tatva egy szögletet követő­en Bánfi is lövéssel kísérle­tezett. A biztató próbálko­zás szintén elkerülte az azerbjadzsáni kaput. Az utolsó pillanatban csapatba került Guszejnov és nála nevesebb éktársa, Szulejmanov középen pró­bált áttömi több alkalom­mal issr 'dé MfacSkóék jól álltak a lábukon. A 34. percben Guszejnov balról, éles szögből „próbálta ki”, mit is tud Sáfár, akinek ad­dig sok oka nem volt az ide­geskedésre. A Vasas Casi­no Vigadó kapusa a jobb saroknál kiválóan ellen­őrizte az éles lövést. Rá egy percre Klausz középen ke- vergetett, beindult, majd 17 méterről a kapu jobb oldala mellé lőtt. A meglehetősen gyen­gécske első félidei játsza­dozás kellemesen zárult. A labdát többet birtokló ma­gyarok a 43. percben veze­téshez jutottak. Nyilas — élete első válogatottbéli ta­lálata volt ez — mintegy 13 méterről, ügyesen célozta meg a hazai kaput. Lövése Gajszumovot is érintette, a kapu jobb oldalában landolt (0-1). Fordulás után föltámadt a szél,, és Azerbajdzsán csak­nem negyedórán keresztül a közönség frenetikus bizta­tása közepette gőzerővel tá­madott. A magyar védelem szervezetten védekezett, olykor azonban a szerencse is szükségeltetett ahhoz, hogy a Csank-csapat meg­ússza gól nélkül. A nehéz negyedóra vé­geztével Halmai bődületes erővel a felső kapufát talál­ta el, s ekkor már látszott, a magyarok akarata kezd ér­vényesülni. A 70. percben a második játékrészre alaposat javult Urbán cselezgetett az azer- bajdzsáni büntetőterületen belül, a kaputól nyolc mé­ternyire ellökték. A bünte­tőt Nyilas a kapu bal oldalá­ba lőtte (0-2). Azerbajdzsán szemmel láthatóan kedvét veszítette, így a 82. percben bebiztosí­totta győzelmét Magyaror­szág. Nagy Norbert a bal oldalon vezetett akciót, ügyesen tálalt Urbán elé, aki hat méterről okos góllal állította be a végeredményt (0-3). A magyar válogatott de- rekas munkát végzett ezen a vasárnapi erőpróbáján, idegenben gyűjtötte be azt a három pontot, amely két­ségkívül visszaadta a hitet. Egységesebb, jobb gárda benyomását keltette, mind­össze a második félidő első harmadában kényszerült je­lentősebb védekezésre. A törékeny azerbajdzsáni vé­delmet háromszor sikerült feltörni, a diadal megnyug­tató. Az idei három vb-selejte­zőn hat pontot gyűjtött a magyar legénység, és ha az elkövetkezendő hónapok­ban Csank János tovább folytatja hasznosnak tűnő szakmai ténykedését, akkor lehet bizakodni abban, hogy az együttes ott lesz az 1998-as franciaországi vb- fináléban. Persze az 1997- es folytatás mindjárt óriási feladatot jelent, április 30- án Svájcban játssza le ne­gyedik kvalifikációs össze­csapását a magyar gárda. A horváth Goran Ivanisevic nyerte a Kreml Kupa te­niszversenyt Moszkvában. A haját elől csutkába kötő Goran a döntőben a hazaiak kedvencét, Kafelnyiko- vot 3-6, 6-1, 6-3-ra győzte le AP-felvétel Eredmények □

Next

/
Thumbnails
Contents