Kelet-Magyarország, 1996. október (53. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-05 / 233. szám
1996. OKTÓBER SSZOMBAT Napkelet • A KM hétvégi melléklete Naplemente a felkelő nap országában Csutkái Csaba felvétele Fotók a múzeumban A XIX. század közepe táján, cári utasításra a Pallada fregatt, Afrikát megkerülve, elhajózott Pétervárról felderíteni a titokzatos Japánt. Goncsarov a jeles orosz író, plasztikusan írja le a megdöbbenést ami az elmaradott viszonyok láttán a tisztek és közmatrózok arcán megjelent. Valami ilyesféle arckifejezést lehetett Csutkái Csabán is látni gondolom, amikor kiszállt a repülőgépből. Igaz, az előjel most megfordult, ugyanis testközelbe került a japán csodával. Láthatta és szerencsére fotózta annak a politikai koncepciónak a végeredményét, amelyik a második világháborúban tönkrevert országból fél évszázad alatt világhatalmat csinált. Igaz a negyvenes, ötvenes évek költségvetésének, az akkori statisztikák szerint világviszonylatban legnagyobb részét fordították oktatásra, kutatásra. Mert a japánok tanulnak. A németektől motort készíteni, az amerikaiaktól, franciáktól autót és sorolhatnánk. Tőlünk énekelni tanulnak. Gotoda úr a Cantemus kórus japán vendéglátója nemcsak hasznot lát a kapcsolatban, hanem szereti is a méltán híres énekkart. így ment Csutkái Csaba Japánba, kísérőként vitte magával kedvenc Nikonját és hazahozta Japán egy részét a fotókon. A fotóról nehéz írni. A fotóban nincs új. Szinte mindent és mindenféleképp megcsináltak már azóta, hogy az első üveglapokat beezüstözték. Ezért nehéz jó fotót készíteni. Mert nem elég a már-már önállóan dolgozó technika, nem elég a sötétben is látó film, valaki kell, hogy tartsa a gépet. Nem mindegy, hogy hová és merre irányítja. Ez a mesterség. Amikor a néző korrektnek tartja a képet, helyükön vannak az arányok, egyforma nehezek a színek, a fények észrevétlenül erősítik a kompozíciót, és a téma töprengés nélkül tárul elénk. Megszemléljük és továbbmegyünk. A művészet az, amikor a néző ott marad a kép előtt, esetleg hosszú tíz percekig, s azután, hogy megnézte a tárlatot visszatér a fotóhoz. Csutkái Csaba megörökítette a kórust, blikkfangosán, lefényképezte Szabó Dénest amikor kissé tartózkodva figyel egy magát produkáló szamurájt, pedig a karnagy a „tíz dános”, láthatunk pacsinko gömböket a közkedvelt japán játékból, a lényegét nem sikerült megtudnom egy kedves japán kislánytól. Rácsodálkozott a modern japán épületteóriákra, amelyek ezer és ezer tonnányi betonnal, üveggel és krómmal teremtettek a világon mindenütt ható iskolát. A városunkban is van követője, más kérdés, hogy Japán messze van. Bemutatja a híres japán kertet, amelyik filozófiai gondolatokat közvetít kövek és kavicsok segítségével. Talán azért fontos ott ez az anyag, mert kevés van belőle. A régi japán építészet anyaga a'fa. Csodálatos ácsolatokat láthatunk a jólkomponált képeken, utána feltűnik a japán ember. Az említett szamuráj a félelmetes ta- csi-val (japán kard), egy anyóka, akit Kurosava filmjein láthatunk már, és egy gésa. Itt álltam meg hosszabb időre. Manapság amikor a híres fotómodell N. C. képe fogad úton-útfélen melltartóban és bugyiban, megdöbbentően hat ez a gésa. Teljesen zárt ruhája alatt még csak sejteni sem lehet a test formáit. Szája sem árul el semmilyen érzelmet csak a szemében van valami végtelen. Japán erdőkben bolyonghatunk, zöldek és barnák között, olyan fényben, amelyik kifelé áramlik a képből. A felkelő nap országában különösen fontos lehet a naplemente, a nap búcsúja. Csutkái Csaba egy fotóetűdöt mutat be erről a kényes témáról. És jól. A fentiekben említettem, milyen fontos, hogy a kép sokáig hasson. A kiállított képek között van egy amelyikhez majdnem mindig visszatérek. Egy csendélet. Roppant egyszerű egy tálcán kancsó, csesze, Kavics, barna es re- hér vörösökkel. Nagyon régen Csutkái Csaba lefényképezett néhány fonnyadt almát, gyűrött papíron a piacon. Amikor megláttam, Cezanne jutott eszembe. Most amikor számtalanszor megnézem ezt a képet, nem jut eszembe más, csak a fotós. A kiállítást a Jósa András Múzeumban a Kodály iskola vezetése szorgalmazta. Papp D. Tibor A KM VENDÉGE A Nyírség kutatója Horártyi Zsuzsa — A kutatómunkához kell egy bizonyos megszállottság. Amikor egy kutató eredményt ér el, és lelkesedik a szakmáért, már nem tud visszafordulni az úton, olyan gerjesztő erőt jelent az eredményesség. Az eredmények további kutatómunkára ösztönöznek — vallja dr. Borsy Zoltán, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem emeritus professzora, nemzetközi hírű geográfus, a Nyírség és a Felső-Tisza vidék kiváló kutatója. Különösen nehéz feladat hárult a kutatókra az ötvenes években. Anyagilag hiába támogatták a tudósokat jobban, mint ma, a technikai felszereltség meglehetősen alacsony szinten állt. A nehézségeket fokozta, hogy nem voltak megfelelő laboratóriumok. A hiányosságokat azonban fáradságos munkával és leleményességgel leküzdötték. A kutatások során földrajzi szempontból a Nyírség szerelmese lett, amihez a táj szépségén kívül az is hozzájárult, hogy látta milyen sokat kell tenni azért, hogy a Nyírség földrajzi viszonyait sokoldalúan, a kor színvonalának megfelelően fel tudják dolgozni. Hazánk természetföldrajzi vizsgálatát 1950-ben dr. Kádár László professzorral kezdte meg. Célul tűzték ki a Nyírség és az Alföld északkeleti részének fejlődés- történeti rekonstrukcióját, természet- földrajzi viszonyainak feltárását. A kutatásokat először a Nyírségre összpontosították, majd néhány évvel később megkezdték a Bodrogköz és a szatmár-beregi síkság felszínfejlődésének, felszínformáinak a vizsgálatát is. A kutatások első fázisát 1960-ban fejezték be. A kutatómunka egyik jelentős eredménye a Nyírség 1:100 000- es méretarányú geomorfológiai térképe, amely eredetiségével és feldolgozásmódszerével mintául szolgált a későbbi felszínalaktani térképek szerkesz téséhez. A Nyírségről írt monográfiája, amely kandidátusi értekezése is volt, 19 6 1- ben zásában. Az Alföld északkeleti részének feldolgozása után a kutatásokat az egész Alföldre kiterjesztették. Jelentős terepmunkát végzett a Nagykunságban, a Duna-Tisza közén, a Zagy- va-Tarna hordalékkúpján, a Taktaközben, majd később Belső-Somogy és a Mezőföld homokterületein is. Kutatási eredményeként egyrészt tisztázta a hordalékkúpok kialakulásának körülményeit, felszínfejlődésüket, másrészt genetikai rendszerbe foglalta a hordalékkúpok formáit. Mivel a magyar föld jelentős része futóhomok, e kérdéskomplexum vizsgálatát a gazdasági érdekek, a gazdaságfejlesztési feladatok is indokolták. Nagyon sokat tett annak érDr. Borsy Zoltán Balázs Attila felvétele „A Nyírség természeti földrajza” címmel kében is, hogy a deflációveszélyes terüle- jelent meg az Akadémiai Kiadó gondo- tek agrárszakemberei megismerjék és alkalmazzák a szélerózió elleni védekezés módszereit. A homokmozgás és a defláció témakörében végzett kutatómunkája összegezéseként 1974-ben elkészítette és sikeresen megvédte „A futóhomok mozgásának törvényszerűségei és védekezés a szélerózió ellen” című akadémiai doktori értekezését. A kutatások alkalmával szükségképpen kapcsolatba került a magyarországi löszök problematikájával és sokat tett azért, hogy az alföldi löszök típusait a korábbiaknál pontosabban tipizálhassák. Hazánkban elsőként határozta meg néhány alapvetően fontos löszréteg és fosszilis talaj korát. A nyírségi és a bodrogközi homokbuckák fosszilis talajaiban talált faszenek radiokarbon vizsgálatával sikerült megállapítania a futóhomokmozgás periódusait és a buckák korát. Az újabb terepkutatások alapján fényt derített a későglaciális időszak éghajlatváltozásainak geomorfológiai jelentőségére. Meghívott tanárként a hetvenes, nyolcvanas években a Bessenyei György Tanárképző Főiskola Földrajz Tanszékén is tanított és aktívan segítette a tanszék tájkutató munkáját. A professzor ez év novemberében lesz 70 éves. Az MTA Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tudományos Testületé a napokban tiszteleti taggá választotta. Az évek nem múlnak el nyomtalanul, a közelmúltban súlyos szívműtéten esett át, ám a kutatásokat továbbra is folytatja.
