Kelet-Magyarország, 1996. október (53. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-28 / 251. szám
1996. október 28., hétfő HATTER Kétszáz nap munka nélkül Mádai tények és érvek • Akik már megkapták a pénzüket • Nincs jogfolytonosság A fatelep, a történések színhelye A szerző felvétele Nyírmada (KM - Gy. L.) — Fizetés helyett perlekedés címmel közöltünk cikket október 16-i számunkban, amely arról szól, hogy a nyírmadai Sawmill Faipari Kft. tizenkét dolgozójának szűnt meg a munkaviszonya úgy, hogy a cég adós maradt a bérrel. A 12 érintett három csoportban indított pert egyrészt elmaradt bére, másrészt a munkaviszony igazolásában bekövetkezett tíz hónapos szünet miatt. Az érthetőség kedvéért annyit el kell még mondani, hogy a faipari kft. 1995 novemberében alakult, előtte a dolgozók Wida József budapesti vállalkozó alkalmazásában álltak — lényegében ugyanott. Fejlemények Október 17-én az üggyel kapcsolatban jelentős fejlemények történtek. A három pereskedő ötös csoport közül az egyiknek a tagjai egyezséget kötöttek a Sawmill Kft.-vel, amely szerint a cég az egyeztetett munkabéreket kifizette. Egyúttal az aláírók „kijelentik, hogy a kft.-vel kapcsolatosan további sem anyagi, sem egyéb követelést a volt munkaviszonyukkal nem támasztanak.” Ami még lényeges: a „nevezettek egyben kérik a Sawmill Kft.-t, hogy a Nyíregyházi Munkaügyi Bíróságnál járjon el... a munkügyi pert a Tisztelt Bíróság megszüntetni szíveskedjen.” Az átvett pénzről elismervény tanúskodik. Egyúttal egy nyilatkozatot is aláírtak, amely szerint kijelentik, hogy „a Sawmill Kft.-t érintő, a cég hitelességét sértő kijelentést sem nyilvános helyen, sem a sajtó munkatársainak nem tettem és ilyen közlésre senkit sem hatalmaztam fel.” Wida József kereskedelmi igazgató egyúttal szükségesnek tartotta, hógy közölje szerkesztőségünkkel, az emberek elbocsátása nem pontosan úgy történt, ahogyan azt Lukács István előző cikkünkben előadta. Az eset körülményeiről a Nyíregyházi Munkaügyi Bíróságot július 12-én és szeptember 24-én is tájékoztatta. Ezekből kiderül egyrészt, hogy a Sawmill Kft. nem jogutódja Wida József vállalkozásának, másrészt: a bérkifizetések csúszása a cég veszteséges tevékenységével voltak összefüggésben. Egyébként a cég a tartozást elismeri, ám a megbeszélt időpontban a pénzt nem vették át, s érthetetlen számára, a pernek mi értelme volt. A cég ma sem zárkózik el a jogos bérek kifizetésétől. Páros lábbal — Amikor áprilisban megérkezett a nagy mennyiségű fa — mondja Wida József —, az emberek ugyanolyan intenzitással dolgoztak, mintha a telepen most sem lett volna munka. Emlékszem, telefonon kaptam értesítést, hogy nem megy a munka, Pest határából azonnal visszafordultam, s másnap, április 30-án tartottunk egy brigádgyűlést. Ezen közöltem, hogy ez így nem megy tovább, hiszen veszteséget termelünk. Aki a keményebb munkafeletételeket nem vállalja, kiléphet. Ám aki marad és továbbra is ilyen intenzitással dolgozik, azt páros lábbal rúgom ki. Egy hét gondolkodási időt kaptak. Szó sem volt arról, amit Lukács István állít, hogy fegyelmivel bocsátom el őket. A tizenkét ember már május 2-án közölte, hogy kilép. Most kerültek elő azoknak a május 2-án kiállított igazolásoknak a másolatai, amelyeket ők megkaptak. Május 3-án közöltem az emberekkel, hogy pillanatnyilag nem, de harminc napon belül kifizetjük nekik az elmaradt bérüket. Rá egy hétre benyújtották rendkívüli felmondásukat. Egy mondat a július 12-én a munkaügyi bírósághoz írt levélből: „Mert a következő héten mi fogjuk ezt — azaz a felmondást, a szerk. — fegyelmivel megtenni.” — Annyit hadd tegyek még hozzá: sajnos akik ma pereskednek, elfeledkeznek arról, hogy hosszú hónapokon keresztül akkor is megkapták a bérüket, amikor gyakorlatilag nem dolgoztak. A cég veszteségei nagyok voltak, amikor megvolt rá a lehetőségünk — kellő mennyiségű anyag és megrendelés —, hogy talpra álljunk, keményen meg kellett fogni a munka végét, ezek az emberek tulajdonképpen cserbenhagyták a céget. Most a tényállás szerint egy ötös csoport megkapta az elmaradt bért, ám a munkaviszonyban bekövetkezett szünet korrigálatlan maradt, hiszen — amint azt Wida József is közölte — a Sawmill Kft. nem az ő vállalkozásának a jogutódja. (Más kérdés, hogy az emberek 1995. január és november között is alkalmazásban voltak és bért kaptak.) A másik csoport, amelyben ketten vannak, még nem jelentkezett. Az Antek György és társai (ide tartozik Lukács István is) perében volt döntés, ám a bírósági meghagyást Wida József nem vette át, illetve — más szemszögből — nem kapta meg. Beleegyeztek — Az nem igaz — mondja Antek György —, hogy nem mentünk a pénzért. A harminc nap alatt harminháromszor legalább. De Wida úr sosem volt ott. Egyébként a május 2- ai dátummal kitöltött igazolást csak 8-án kaptuk meg, ezért éltünk a rendkívüli felmondással május 3-án. hiszen a papírokat azonnal be kellett nyújtani a Munkaügyi Központhoz. Számomra egyébként nem is az elmaradt kéthavi bér a legmegrázóbb, hanem a több mint 200 igazolatlan munkanap. Mert így megszakítás van, s emiatt nem kaphattam végkielégítést. — Amikor elhatároztuk, hogy az újsághoz fordulunk — mondja Lukács István —, mind a tizenketten beleegyeztek, hogy őket is képviseljük. ~m- t szka. Parányi falu t J Szatmárban, annak is a legkeletibb szegletében. Az ország legeldugottabb határállomásától, Tiszabecstől vékony aszfaltút kanyarog délkeletnek. Balról a Tisza mára már kiszáradt holtága, a nevezetes Halvány, jobbra pedig kőrisfasorokkal, juharligetekkel, vadrózsabokrokkal szegélyezett nagy, széles legelők. E kövér füvet nevelő mezőkön juhászkodott egykor az usz- kai Szegedi András. Rég letette a rézfokost, a pulikutyái is kidültek már mellőle, ám amíg él, ő már csak juhász marad. A falu közepén van a háza, ahol a kis, keskeny országút a Batár töltése alá simul, majd hirtelen kanyart rajzol. Mintha csak szándékosan írná azt a lehetetlenül éles kanyart, hogy lelassítsa a forgalmat, hogy alaposan szemügyre vehesse az utas a folyócska tövében álló gyönyörű templomot, harangtornyot. S hát persze a templom melletti Szegedi-portát. Nem sok ilyen portát látni ma már Szatmárban sem! Hatalmas, nagy időt megélt diófák, titokzatos nevű szilva-, körte-, meg almafák, és köztük egy fehérre meszelt, Emlékek pázsitján aprócska ház. Bent öreg, megbámult bútorok, a falon száz éve készült, fakuló fényképek, az első házban pedig egy szabályos csengőgyűjtemény. Van azok közt apró pergő, súlyos kolomp, és mélyen búgó ladang..., a szatmári jószágtartók egykor mindennapos kellékei. Súlyos tízezer forintokat is ígértek már azért a gyűjteményért. De egyetlen darabja sem eladó. Szegedi András inkább adná oda a fél karját, mint azokból egyet! Hogy is adná, az ember nem szokta pénzre váltani az életét. Az ifjúságát..., a meglett férfikorát. Amikor minden olyan szép volt, olyan szép, hogy belesajdul az ember szíve! A lányok, az asszonyok voltak persze a legszebbek benne. Hányszor megleste ő is, miként fürdenek a kert alatti Botárban a ligeti, bokányi, uszkai lányok. És kint a határban, miközben békésen eszegetett a nyáj, hányszor rajta felejtette szemét a szomszédos máléföldön ka- pálgató fiatalasszonyokon! Szép volt, szépek voltak, mégis egyedül él az öreg házban, amely a legöregebb a faluban. Egyedül él, és egyedül alszik. És egyedül álmodik. Régi, kikapós lányokról, szépasszonyokról, két napon át tartó bálokról, veszett mulatságokról. Aztán arra ébred, hogy kihűlt a tűzhely, nyirkos az ágy, és egyedül van. Pedig semmitől sem irtózik annyira, mint az egyedülléttől. Nem is marad sokáig a házban. Felrántja a csizmát, felteszi a kalapot, s kiáll a kapuba, hogy megtudja, mi történt az éjjel. Aztán ha csend van, fellép a korcsmába. Ha ott se hall semmit..., hát akkor'tényleg kár volt felvirradnia a napnak. De ilyen ritkán esik meg. . Uszka kicsi falu, ám mindig van miről beszélni. Hol arról, hogy ötkilós csukát fogtak a B a tárban, hol arról, hogy megszöktek a szembe- szomszéd malacai. De milyen malacok voltak azok! Vadmalacok. Most, nemrég történt egy hideg hajnalon: megy le a gazda a kertbe, a szalmakazalból malacsírást hall. Még ilyet, vakarja a fejét, de hisz nekem nincs is kocám! Nem/ is az ő kocája volt a tettes. Átgázolt a Botáron Ukrajnából egy vaddisznó, az potyogtatta el a kazalban a fiait. Fel is nőttek szépen, ám megjött az eszük: a rideg, de szabad életet választották. Az erdei, mezei vadak szabad életét élte Szegedi András is. Agyban ritkán hált, szobában elvétve hűsölt, kezét se melengette tűzhely fölött. Keményen állta a nyarat, a telet; ha összevonta tekintetét, a legszilajabb szelek is megjuhászodtak. Most se ijed meg a saját árnyékától, de nemigen van már szükség arra, hogy megmarkolja a kampót, összevonja a szemöldökét. Néha felballag a Batár töltésére, körbehordozza tekintetét a falun, a nagy mezőkön, és elcsodálkozik. Minden olyan most is, mint régen, mégis... Pedig a birkák kövérek, az asszonyok szépek, s még a pálinka is jól esik az embernek..., mégis, minden más, fakóbb. F akóbb, mert nincsenek sehol a régiek. Ez fáj talán a legjobban, hogy elmentek a cimborák. A sokat látott, sokat megélt pásztoremberek. Jószerivel már csak egyedül ő maradt a régiek közül. O, Szegedi András Uszkában. Közvetítés Sípos Béla •j-'k öpködnek a milliók — mit milliók, tíz- és IV százmilliók—a levegőben, csak győzze kapkodni az ember a fejét. Vagy inkább kapkodnák sokan, csak éppen nem férnek hozzá. Mert néhány kiváltságos az, akiknek megadatott a nagyköteg ötezres látványa, megfogása, s így természetesen a saját céljaikra való felhasználása. Mások már nem is álmodoznak ilyesmiről, sovány tízezrekről sem, tudják, nekik keményen meg kell dolgozniuk minden betevő falatért. Dagad a botrány. Egyre- másra folytatják a vizsgálatokat, s mint kiderült, az előző kormány volt minisztere, Schamschula György is érintett egy sikerdíjügy- ben. Új pártja szokatlan gyorsasággal járt el ellene. A kereszténydemokraták is tisztázó kérdéseket kívánnak feltenni a korábbi miniszternek, Latorcai Jánosnak. Az is csak most, a To- csik-ügy megbirizgálásakor derült ki: a főváros az 1994-es önkormányzati választások napján adta át az 1000. Ügyvédi Irodának azt a listát, amely alapján az a belterületi földértékek miatt perelhette az ÁPV Rt.-t. Az iroda már jelezte, hajlandó több mint egymilliárd forintról ötszázmillióra csökkenteni a sikerdíjat. Elképesztő számok, felfoghatatlan mennyiség. Gondoljunk csak bele. Napjainkban évi egymilliós kereset már jó jövedelemnek számít. Ótszázmilliót — mai áron számolva — egy ember ötszáz év alatt keresne meg! Becsületes, szorgalmas, kitartó munkával. Azt is megkockáztatom: a nemzet nagyobb hasznára váló munkával. S lám, ahogy a felszínre került ügyek mélyére néznek, nyomban kiderül: a legtöbben hajlandóak lemondani a sikerdíj egy részéről, netán a feléről is. Ami azt sejteti, túlzott pénzekről volt itt szó. Arra már gondolni sem merek, kik kaphattak még ezekből az ötezres kötegekből a ténylegesen megnevezetteken kívül. Mindenesetre az nem fér a fejembe — és még néhány millió honfitársam fe- . jébe —, miért volt szükség a közvetítőkre? Látod, dodó! Mi az életszínvonalunkat még szinten tudjuk tartani Ferter János rajza Galambos Béla zínvonalas oktatási V intézményekben ki- kj művelt embeifők nélkül nem lehet reményünk sem arra, hogy megállítsuk, esetleg végzetessé váló lemaradásunkat és felzárkózzunk a fejlettebb régiókhoz — fogalmazták meg e gondolatot többféleképpen is a múlt heti Kárpátalja konferencia előadói. A megállapítás éppúgy vonatkozik egész Magyar- országra, mint benne megyénkre, vagy éppen azokra az országhatárokon átnyúló földrajzi térségekre, amelyek egyikében — a Kárpátok-Tisza-Eurorégió- ban — mi is érdekeltek vagyunk itt, három határ szegletében. Csak a kor tudományos kihívásaira válaszolni képes oktatók tudnak olyan tudást átplántálni a fiatalabb generációba, amellyel azok megfelelhetnek a gazdaságfejlesztés sürgető követelményeinek. Ami a megyénkben folyó tudományos kutatást illeti, messze nem lehetünk elégedettek, derül ki az ezzel kapcsolatos helyzetjelentésből. Harmincnégy, nehézségekkel küzdő kutatóhellyel rendelkezünk, ám egyetlen saját kutatóintézetünk sincs. A pénzszűke miatt a tudományos életben is megindult fővárosközpontú koncentráció, tovább erősíti Budapest pozícióját. Vannak olyan elgondolkodtató, ám bennünket még sem vigasztaló vélemények is, miszerint minden pénz, amit oda fordítunk, az ország talpon maradását is szolgálja, hiszen a környező fővárosok között dúló ádáz, tőkefogadó-készségi versenyben állnia kell a sarat. Némi reményre adhat okot az a számokban is jelentkező tendencia, hogy a Győr-Budapest-Nyíregy- háza-Záhony innovációs tengely utóbbi szakasza vastagodni látszik. A növekvő beruházási kedv, amelynek fő csapásiránya a mezőgazdaság, élelmiszer- és vegyipar, s a tranzitforgalom, a gazdasági szféra felől adhat majd fellendülést eredményező feladatokat a kutatás-oktatásnak is. Tudásban a jövőnk U ■ mentár ..............................
