Kelet-Magyarország, 1996. október (53. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-26 / 250. szám

12 TÁRLAT Megyénk művészei Tőkey Péter: Üzenet M egyénk képzőművészei­nek legrangosabb sereg­szemléje a közelmúltban nyílt meg a nyíregyházi Városi Galéria termeiben. Az idei Őszi Tárlatot a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete égisze alatt ren­dezték meg. Az eredetileg regionális bemutatónak hirdetett kiállításra vé­gül is huszonhét megyebeli alkotó küldte el három-három művét; a hatá­ron túliak jelenléte adminisztratív okok miatt meghiúsult. Az igen színvonalas, mintegy hat­van kompozíciót felsorakoztató tár­lat anyagában találunk festményeket, szobrokat, kisplasztikákat, grafiká­kat, kerámiákat, iparművészeti pro­duktumokat. A hagyományos techni­kák, témák mellett felbukkannak a je­lenkori európai (és világ) művészeti irányzatok megoldásai, a klasszikus harmonizáltság mellett a meghök­kentő, formabontó ötletek, ábrázolá­sok. A látványos kiállítást november 3-ig még megtekinthetik az érdeklő­dők. Bíró Lajos: Király és királynő Gaál Ludmilla: Titokzatos suttogás Elek Emil reprodukciói Napkelet • A KM hétvégi melléklete A giliszta és a birtok Balogh József Egymillió-háromszázezer először! Egymillió­háromszázezer másodszor! És harmadszor! A kalapács lecsapott, s három nyertes tárcsája maradt a magasban. Rövid szá­molgatás kezdődött, azután kiderült, hogy a felajánlott összeg — összesen 13 ezer forint — egy aranykorona századrészére elegendő. Ez pedig földre átszámítva két licitálónak 0,0003, egynek 0,0001 négy­zetméter, vagyis két családnak 3-3 négy­zetcenti, a harmadiknak egy négyzetcenti jutott. A többiek, akik hamar kiszálltak a licitálásból, egyességet kötöttek, s az egész területet megvették ezer forintért aranyko­ronánként. Egy eset volt ez a nyírmadai abból a sok tízezerből, amelyre 1135 árverezésen nyílt lehetőség megyénk falvaiban, városaiban. Ennyi alkalommal tartott földárverezést az öt évvel ezelőtt megalakult Megyei Kárren­dezési és Kárpótlási Hivatal. Az első kár­pótlási törvény kihirdetése után nem úgy nézett ki a dolog, hogy ennyi árverezést kell tartani, mert a megszabott határidő­ig, 1991. november 16-ig viszonylag kevés kárpótlási kérelem érkezett. Amikor azon­ban egy parlamenti döntés a határidőt de­cember 16-ig meghosszabbította, a kérel­^ A földben mindig megvolt a pénz, csak a téeszben értéktelenedett el. mek száma megháromszorozódott. Közel hatvanezer kárpótlási kérelem érkezett. — Én se adtam be a papírokat, azt gon­doltam, nem kell nekem a föld. Aztán min­denkitől azt hallottam, jobban járok, mint ha beszámítanák a nyugdíjba — mondta egy pályibokori hatvan körüli férfi, aki mellé leültem egyik nyíregyházi árverezés­kor —. A földben mindig megvolt a pénz, csak a téeszben értéktelenedett el. Hátha ára lesz. A Ságvári földjének egy része került ka­lapács alá. A tsz-t is képviselték néhányan, s ajánlatot tettek az újdonsült tulajdono­soknak: bérbe veszik tőlük a földet, s bú­zában fizetik a bérleti díjat. Sokan kötöt­tek ekkor megállapodást, de többen vol­tak, akik maguk akartak belevágni a föld­művelésbe. Míg idáig jutott a kárpótlás ügye a tör­vény megjelenésétől, hónapok teltek el. Mi­vel? — 1992. augusztus 24-én tartottuk Nyír- kércsen az első árverést — mondja dr. Sve- da Béla, a megyei kárrendezési hivatal ve­^ Egy fiatalembert a mentő vitt el, mert a tanyájukat körülölelő föld is kalapács alá került. yy zetője, aki mellesleg a hivatal megalaku­lásának első percétől dolgozik a kárpótlás ügyén. — A megyében 125 mezőgazdasá­gi nagyüzem, 9 állami gazdaság, illetve az Erdő- és Fafeldolgozó Vállalat (jelenleg Nyírerdő Rt.) földjét érintette a kárpót­lás. A szövetkezeti földekből egymillió-két­százezer aranykorona értékű kelt el. Ez kö­zel százezer hektár és 28 597 állampolgár tulajdonába került. Ha a kárpótlás számadatait nézzük, ki­olvasható belőle a föld szeretete. Mi iga­zolná ezt jobban, mint az az adat, hogy a vagyoni kárpótlás során megállapított két és fél milliárd forint értékű kárpótlási jegy közel egyharmadáért, 871 359 000 fo­rintért vásároltak az itt élők termőföldet. Bár igaz, nem csak az itt élők licitáltak, hi­szen részt vehettek az itt élőkön kívül kül­földi állampolgárok, s az ország más te­rületén élők, akiket itt ért vagyoni sérelem. De ez is okozott olykor és itt újabb sé­relmeket. Nyíregyházán egy fiatalembert a mentő vitt el az árverezésről, mert a kije­lölt területek között szerepelt a tanyájukat körülölelő föld, amit még a Rákosi-rend- szerben sem vettek el tőlük. Molnár Gá­bor árverezésvezető javaslatára a licitálók természetesen azonnal megszavazták, hogy erre a földre senki nem jelent be igényt. Van példa arra is, amikor a falu lakói saját magukat fosztották meg a földszer­zés lehetőségétől. Tyúkodon 13 táblát je­löltek ki árverezésre, ám ebből hármat ko­rábban bérbe vett valaki, s mivel sok pénzt fektetett bele, kérte: erre a területre — míg nincs bírósági döntés —, ne licitáljanak. Az emberek nem nyugodtak bele, azt mondták: akkor a többire se! Pedig a tíz táblát már évek óta sajátjukként művelhet­nék, azt a hármat pedig megkapják a bí­rósági döntés után. Találgatunk Sveda Bélával és árverezé­seket vezető munkatársaival, hány hektár lehet az árverezésen szerzett legkisebb és legnagyobb terület. A legkisebbet találgat­ni sem kell, azok a nyírmadaiak, akik fel­verték egymillió-háromszázezerre egy aranykorona értékét, annyi földet szerez­tek, amennyit a mutatóujjuk hegyével el­takarhatnak, de előfordult másutt is, hogy a számítógép is csődöt mondott, mert ak­kora terület jutott volna valakinek, hogy ha megfordul benne a giliszta, a szomszéd félj elentheti birtokháborításért. — Nem tudunk rá válaszolni, melyik a legnagyobb terület, amit egy állampolgár megszerzett, elsősorban az 1-es kárpótlási törvény hiányosságai miatt — mondja a hivatalvezető —. Több árverezésen vettek részt meghatalmazással ellátott személyek, s róluk csak találgatni lehet, hogy megbí­zóik számára licitáltak, vagy felvásárol­ták a kárpótlási jegyeket, s saját maguk­nak vették a földet. Volt is néhány helyen elégedetlenség mi­atta. Sőt, egy botrány híre is bejárta akkor az országot. Nagyecseden történt, hogy el­ment az árverezésre egy mátészalkai ügy­Belebukott egy kormány és nem segített azokon sem, akiken szeretett volna. véd és a nála lévő kárpótlási jegyekkel li­citálni kezdett. Neki sok jegye voít, a hely­belieknek kevés, s akkorára nőtt a népha­rag, hogy ki akarták üldözni a kultúrház- ból, s hogy nem verték meg, személyes tes­tőrének köszönhette, aki a levegőbe lőtt, s így csillapította a kedélyeket. SZÍKI KÁROLY: Sorsok tengeren is túl Vallomások az óhazáról és az új honról, a magyar szülőföldről Észak Amerikában. Vancouver A világ egyik legszebb fekvésű városá­ban, a csodálatos Vancouverben él tizen­kétezer magyar. Költőknek, professzorok­nak, kétkezi munkásoknak egyaránt kínált új hazát 1956 októbere után British Co­lumbia legnyugatibb szárazföldi pontja, ahonnan tovább már csak hajózhat az em­ber. Magyarország egyik legkeletibb falu­jából került ide, a világ legnyugatibb vá­rosába Baraksó János. A kedves arcú és beszédű, mosolygó sze­mű professzor hihetetlen egyszerűséget őriz ma is. Mintha nem lenne mögötte negyven évnyi pusztában való bolyongás. A bukott forradalmat is (az idegen földbe kapaszko­dó fájdalmat) mintha a homokba kapasz­kodó akácok erejével és az ég felé törő sop­roni fenyők karcsúságával őrizné. Amikor álmairól beszél és a megszelídült hatvan éves múltról, saját világába menekül, s ott egészen mélyen megmártózik egy rövid idő­re és szemében könnycseppekkel tér visz- sza ismét. — Szülőfalum Nagyhalász, és hiába min­den bolyongás, a szegény Szabolcs a leg­gazdagabb nekem — emlékezik. — Sop­ront is gyorsan megszerettem, mert az új világ mindig nagy titkokat és lehetősége­ket rejt magában. Ha Vancouverből ha­zagondolok — amit igen gyakran teszek — sosem csak külön gondolok az egyik­re, mert rögtön helyet követel a másik is. Szívemben hordozom mindkettőt és ez így van rendjén. Valószínű, hogy igazságsze- retetemet még Nagyhalászból hoztam, szü­leimtől örököltem és Sopron adott lehető­séget, hogy kiélhettem azt. A forradalom kitörése után azonnal meg­választottak a forradalmi bizottság vezető­jének. Október 26. után honvédelmi össze­kötő lettem és feladatom volt, hogy a leg­felsőbb honvédelmi vezetéssel tartsam a kapcsolatot. Igazából harcok nem voltak Sopronban, bár annak rendje és módja sze­rint mi is felvonultunk a város védelmére november 4-én. Ekkor egy gyalázatos áru­lás történt a hadseregben: az ütőszegeket kiszedték a lövegekből és így az orosz tan­kokkal szemben teljesen védtelenekké vál­tunk. Az ellenállás percek alatt szétzüllött, többen még aznap este átszöktek Ausztri­ába. Nem akartam hinni, hogy ez így tör­tént, maradtam hát egy kis időre, hogy megértsem: ez nem álom, hanem valóság. És akkor már nem volt mit tenni, mene­külnöm kellett, ha nem akartam, hogy fe­jem vegyék. így hagyták el hazájukat a sop­roni erdészeti és bányamérnöki kar hallga­tói és a geodéták. — Kanada nyújtott segítő kezet. Azt ígérték, hogy a British Columbia Univer- sityn befejezhetjük tanulmányainkat. így kerültünk mi soproniak Vancouverbe. Az ötödik évfolyam elvégzése után elvégeztem a bányamérnöki szakot is, ahol földkémi­kus szakon diplomát szereztem. Hosszú év­tizedekig megbecsült kutatója voltam egy nagy cégnek, majd saját vállalatot alapí­tottam. Földkémiai kutatásaimat széles körben elismerik. Volt egy ideám, egy kí­sérletem, amely valóra vált: a növények ki­sugárzásából nagy valószínűséggel meg tudjuk állapítani, hogy milyen ásványi anyagok rejlenek a föld mélyén. Mindez­zel az utóbbi évtizedben rendkívüli ered­ményeket értünk el. — A szakmai sikerek — azt gondoltam — majd mindenért kárpótolnak. De a ha­zát nem pótolja semmi. Erre döbbenek rá nap mint nap, gyorsan pergő éveimben. Én úgy gondolom, a magunkfajta ember, aki tele van honvággyal, sosem találja meg a hazáját. Az mindig és örökké hiányzik. Ne­kem nagyon sokáig rémálmaim voltak és még ma is vannak. Legutóbb például azt álmodtam, hogy kétéves unokámmal át akartam szökni a határon. A gyermek vég­telenül éhes volt, s nem tudott tovább menni. Édes kukoricát kerestem neki, s próbáltam megértetni vele, hogy ez igen jó táplálék és ha megeszi, átjutunk a határon. És erre felébredtem. Calgary Aki úgy gondolja, hogy a Sziklás-hegy­ségnél a tájba rejtett szépségek után már több nem is várhat rá, keresse meg a Cal­gary magyar közösséget. Ami harc csak volt, ami szépséget lehet őrizni egy elha­gyott országról, minden ott van, a szikár arcvonásokban, a kemény mozdulatokban és a szemek sarkában meghúzódó könny­cseppekben. Az elmúlt nyáron ezekkel a magyarokkal találkoztam Calgaryban. Po- povics László Szabolcsból származik. — Hogyha Szabolcs messze van innen, próbáld meg közelebb hozni — így biz­, □

Next

/
Thumbnails
Contents