Kelet-Magyarország, 1996. október (53. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-25 / 249. szám
1996. október 25., péntek HATTER I Kipréselték a téeszvagyont A barabási elnök története a szövetkezet tündökléséről és bukásáról Galambos Béla Barabás (KM) — Enyhén szólva nem felhőtlen a viszony Barabásban a helyi önkormányzat és a szebb napokat is látott mezőgazdasági szövetkezet vezetése között. — Barabás, Gelénes és Vámosatya 1967 óta gazdálkodik egy szövetkezetben. Amikor ennek divatja lett sem akart szétválni, bár mai szemmel talán szerencsésebb lett volna. — jelzi a történtek fölötti vívódásait Tóth Kálmán. — A tsz az állami támogatások csökkentéséig bizonyítottan eredményesen gazdálkodott, a ’80-as években a beregi térség legjobbjának számított. Az eredmény a helyi tagság számára is kézzel fogható volt prémium, nyereségrészesedés és a tíz év alatt háromszor kapott 13. havi fizetés formájában. A szövetkezet biztonsága egy csapásra szertefoszlott, amikor 1992 második felében a növényi-, majd az állati termékek árkiegészítését is eltörölték. Ez nekünk „helyből” évi 18-19 milliós elvonást jelentett. Tulajdonképpen ekkortól datálható a korábban szövetkezetünkben is dolgozott polgármester és az én ellentétem. Szebb napok — A polgármester nagy vehemenciával látott hozzá a barabási önkormányzat gazdálkodásának a rendbetételéhez. 1993 őszén aztán, az emlékezetes almapiaci problémák közepette, a szövetkezet léüzeme fölött csaptak össze az érdekek. Mint mindenütt, rengeteg alma termett a tsz- nek is, s nagy kincs volt egy feldolgozóüzem. Abban az évben mindent megpróbáltam, hogy az említett kieső milliókat valahogy pótoljuk. Jó üzletnek mutatkozott, ezért megállapodást kötöttem Kárpátalján néhány üzemmel, hogy 150 vagon almát ideszállítanak, s mi felesben levet gyártunk belőle. Nem gondoltam, hogy pontosan ezzel leszek igazán szálka a helyiek, az országgyűlési képviselők, sőt még a minisztérium szemében is — emlékszik fekete báránnyá válására az elnök. A barabási léüzem, ahol a tulajdonos csak alvállalkozó lehetett — Szűcs M. Sándor akkori parlamenti képviselő szintén nagy üzleti lehetőséget látott a léalmafeldolgozásban, s szemet vetve a mi üzemünkre, Barabásba hozta a soproni Kenfer kft.-t, hogy vegye azt bérbe tőlünk. Szóbeli megállapodás után másnap Nyíregyházán a Senátor Panzióban — az akkori megyei politikusok találkahelyén, ahová mikor beléptem nagy röhej fogadott: „itt van a hegyre homokot hozó elnök” — mégsem írta alá a Kenfer a szerződést. A következő napra a barabási Polgár- mesteri Hivatalba hívtak. Itt Szűcs M. Sándor irányította az újabb tárgyalás menetét. Tulajdonképpen politikai ráhatással végül elérték, hogy nem a szövetkezetünk lett a soproniak partnere, hanem a polgármesternek és néhány volt tsz- vezetőnek a Határker nevű kft.-je. Ebben az volt az üzlet, hogy az állami támogatás felett még 50 fillért nyertek volna. a parlamenti képviselő úr saját szakállára, de kizárólag csak a Határkemek tett ígérete alapján. Fekete bárány — Politikai nyomásra tehát az a faramuci helyzet állt elő, hogy a saját léüzemünkben csupán alvállalkozói lehettünk a Határker kft.-nek. Ezzel eleve szertefoszlott a reményünk, hogy a szövetkezetünk gazdálkodásának folytatásához annyira szükséges, almafeldolgozásból származó jövedelem a mi kasszánkba folyjon. Ráadásul a Határker még ezt a szerződést is megszegte: miközben a képviselő úr mindenhonnan hozatta ide a léalmát, a kft. nem vette át szövetkezetünktől a megállapodásban vállalt mennyiséget. Ennek köszönhetően 40-45 vagon tsz-alma lett az enyészeté. Szóval kész vicc: a tsz üzemeltette alvállalkozóként a saját léüzemét, de közben az almáját nem vihette be, nem dolgozhatta fel, az ott rohadt meg a tartályládákban. Némi remény — Átugorva a mába: szövetkezetünknek a tőketartozással plusz kamataival összesen 28 millió forintos követelése van a Határker Kft.-vel szemben. Ebből 18 millióról már legfelsőbb bírósági részítélet is rendelkezésre áll. Mintegy 8 millió forint tőketartozást 1994 január 2-án maga az adós is elismert, de ki nem fizetett. Hozzáteszem, ha a kft. 1993- ban teljesíti a szövetkezetnek vállalt anyagi kötelezettségeit, akkor a tsz ma is működne tagjai és persze a falu javára. Most viszont a felszámolása folyik. — A 18 milliós tartozás behajtására a bíróság ítélete alap^ jj.. ;c ... m > r 'irt* I 11 * > 'mt v i i Ti I r:- RNÉi M - .' » iMMMUÉfli A z ajándékba kapott szép októberi napok egyikén a két városi férfi eleget tett a meghívásnak és kikocsikáztak a szatmári faluba. A falu közepén lévő takaros háztól gyalog tették meg az utat a Túrig. Jó emberek, leendő barátok közt mentek, de meg-megáll- tak. Szilvalekvár, illetve cibere meg léalma illata szállt. Idilli volt a táj, béke és csend honolt mindenütt. A helybeliekkel együtt öten voltak. Senkinek nem jutott eszébe a tévé híradó valamelyik lélekromboló képsora, a sokkoló pénzbotrányokra sem gondolt senki. Felemelő volt ez az idegnyugtató légkör. A nádas szélén egy fácánkakas büszkén tipegett, látszott rajta, hogy ezen a háborítatlan tájon nem fél senkitől. Már majdnem a farkára léptek, amikor felrebbent. A közelben egy őz nézett bambán, ő sem félt..,Itt ma a halaknak van félnivalójuk" — mondta derűsen az A A pénz szaga egyik helybéli és lobogtatta pecabotját. Egy árok partján még piros és kék mezei virágok pompáztak. A part menti fák alatt gombák sorakoztak, mintha csak köszönés félét motyogtak volna a kalapjuk alatt. Erős csob- banás hallattszott az egyik part menti lyuk mellett. „Az meg egy pézsmapatkány” — jegyezte meg az egyik vendéglátó. A két városi ember meghőkölt, amikor meglátták a part mentén a feketére festett monstrumot, a szivattyúgépet. Nem fog rajta az idő vasfoga és még működik, ha kell — tudták meg a városiak. Mindenki elfoglalta a tüzelő, pontosabban a vizelő állását, aztán néhány órán át csend telepedett a keskeny folyóra. Temetői csend. Ha néha akadt valami a horogra, csak a szemek beszéltek. Esőház féle építmény fehérlett az említett szivattyú közelében. Ide zsúfolódtak be öten halpucolás és pálinká- zás közepette. Aztán a házikó előtt rotyogott, sőt énekelt a halászlé. Ama két városi embernél megindult a pavlovi feltételes reflex, s alig várták a tálalást. A legidősebb helybéli észrevette ezt, s hogy elterelje a figyelmet, a régi falusi szokásokról kezdett mesélni. Arról, hogy ilyenkor őszidőben mi foglalkoztatta a környékbelieket. Mesélt lekvárkavarásokról, kivilágos kivirradtig tartó bálokról. kétnapos lakodalmakról. Meg arról, hogy a bűn már megérintette a falusi embereket is. „De a falusi emberek általában ma is tisztábbak, erkölcsösebbek, mint a városiak jó része" — jegyezte meg. Aztán elmesélte, hogy a bolt melletti egyik ház udvarán nem rég kamion fékezett. A rakodásnál érezni lehetett a nem éppen kellemes hagymaszagot. Rakodás után a kamionos a boltba ment és tört magyarsággal beszélve sok enni- és innivalót vásárolt, ötezressel fizetett. A boltos szerint szinte érezni lehetett a barnássárga pénzen a hagyma szagát. Pár órával később rendőrök jelentek meg a boltosnál és érdeklődtek: nem látott-e valami gyanúsat a kamionoson. Kiderült: a hagymás zsákok mögött a kamionban egy lopott nyugati személyautó volt, ál akarták vinni a határon. y j acsora után az egyik 1 / vendéglátó javasolta, \ hogy ne beszéljenek bűnről, politikáról és az óráról órára értéktelenedő pénzről. Inkább szálljon az ének és zengjen a dal. Erre az iménti mesélő rázendített, hogy „Száz fo-rint-nak már negyven a fele. Egye meg a fészkes fekete fene...” A szerző felvétele ján kísérlet történt tavaly januárban. Ám a kft.-nél e célra bírósági végrehajtó által lefoglalt vagyontárgyakat — a cégbíróságot is megtévesztve — bevitték egy új, részben a Határker által alapított gazdasági társaságba: a Barker Plusz Kft.-be. így a szövetkezet csak nem tudta a hitelezőit kifizetni. Végül az APEH a vele szemben fennálló 4,7 milliós tartozásunk miatt ’95-ben kezdeményezte a felszámolást, ami idén februárban meg is kezdődött. — A hogyan tovább kérdésre nehéz a válasz — taglalja az esélyeket az elnök. — Az utolsó közgyűlés fealadatul jelölte a vezetésnek: szedjük be az összes követelést, s fizessük ki a hitelezőket. Ha így alakul, mint ahogy nem ez történt, egy újabb közgyűlés határozott volna a tiszta vagyon valamilyen elv — községenkén- ti, vagy tevékenységi körök — szerinti felosztásáról, netán végelszámolásban történő értékesítése utáni szétosztásáról. Miután az előbbi lehetőség, éppen a Határker Kft. miatt bekövetkezett felszámolás okán meghiúsult, egyetlen lehetőségünk maradt. Ha behajtjuk a kft.-nél lévő követeléseinket, nem kizárt, hogy meg tudnánk állapodni a hitelezőinkkel, s akkor még lenne a maradék vagyonjegyekre is fedezet, mégis csak lenne jövőnk. Gáz van Kováts Dénes A jelek szerint még kemény csaták várnak az érintettekre a megyei gázprivatizáció során, s csak remélni lehet, hogy megszületik az egyezség. Sok önkormányzat bízott abban: — ha többért nem is, de — az egyeztetések alapján elfogadhatónak tűnő 40 százalékos áron értékesíteni tudja vagyonrészét a TIGAZ-nak. Komoly bökkenőnek tűnik azonban az a területfejlesztési hatósági állásfoglalás, ami szerint a területfejlesztési alapból kapott vissza nem térítendő támogatás összegét vissza kell(ene) fizetni, amennyiben eladják az ön- kormányzati gázvagyont. A minisztérium azzal érvel, hogy kétszeres haszonhoz jutnának a települések, az önkormányzatok véleménye szerint azonban a támogatás túlnyomó részét még az előző kormány idejében kapták, akkor viszont nem volt efféle kikötés, tehát megalapozatlan a pénzvisszafizetés igénye. Ide kívánkozik az a kérdés is, hogy vajon azon településeknek, amelyeknek kötelező volt átadni tulajdonukat a TIGÁZ-nak 270 százalék körüli értékben — részvényekért cserébe —, vajon a részvényük értékéből vissza kell-e fizetni a területfejlesztési támogatást? Kistérségi egyeztetések zajlanak napjainkban, a hírek szerint a jövő héten a minisztérium képviselőjének jelenlétében tanácskozásra gyűlnek össze az érintettek, hogy tisztázzák a helyzetet, keresve a legkedvezőbb megoldást. Elképzelhető azonban, hogy további bonyodalmakkal kell még szembe nézni, hiszen bizonyos / információk szerint az APV Rt. olyan vagyonrészekre is tervez kiadni részvényt, melyek ma is a települési vagyon részei. Az összekuszálódó szálak kibogozása valószínűleg nem lesz könnyű, s kérdéses, meddig tart. Az önkormányzatok jelentős részét az idő is sürgeti, hiszen éppen e privatizáció bevételei jelenthetik számukra egy időre a stabilitást, ez az összeg enyhíthet égető anyagi gondjaikon. Megoldásra várnak tehát, s mielőbb. Kérdés, hogy nem újabb privatizációs bomba robban-e hamarabb. Őszi „betakarítás" A városlakó lelke Szondi Erika A lig több, mint egy esztendeje alkotott rendeletet Mátészalka képviselői testületé a fizető parkolókról. Azóta is bosszantja az itt élőket, hogy fizetni kell a parkolásért a város forgalmasabb területein. Az elmúlt héten beszámolót hallgattak meg a városatyák erről a témáról, ahol elhangzott, összesen három-négyszázezer forint haszna van a városnak ebből az intézkedésből. A képviselők is elgondolkodtak azon, ennyi pénzért érdemes-e bosszantani az itt élő embereket. Különösen ha arra gondolunk, ez az intézkedés is a becsületes állampolgárokat sújtja. Aki betartja a szabályokat az fizet, aki nem, jót nevet a markába, hiszen nehéz érvényt szerezni a rendeletnek. Érdekes felvetés hangzott el arról, hogy mennyit ér a városlakók hangulata. Vajon pénzben ki lehet-e fejezni. mennyibe kerül komfortérzésünk, lelki jólétünk. A közelmúltban megkérdeztük az itt élőket, mi a véleményük a fizetőparkolókról. Mindenki csak arról beszélt, bosszantja ez a dolog, sőt olyan is volt, aki elmondta, kifejezetten anyagi kár is érte e rendelet miatt. Az illető úr kereskedő, aki úgy érzi, több százezer forintos bevételtől esett el mióta üzlete előtt fizető parkolók vannak. Nem szívesen állnak meg itt az emberek, nemcsak a díj miatt, hanem a parkolójegyek beszerzésének nehézkessége, külön tortúrája miatt is. Arról nem is beszélve, hogy a parkolási díj bevezetésével nem oldódtak meg a város közlekedési gondjai, sőt egyes ingyenes parkolóban sokat romlott a helyzet. Ebben az évben még nem várható változás, ám a város vezetői decemberi ülésükön újra napirendre tűzik a parkolók ügyét. Akkor döntenek arról marad-e a régi rendszer, vagy megszüntetik az egészet, vagy éppen csökkentik a fizető- parkolók számát, akkor talán az is kiderül, mennyit ér a városlakók lelke. — A, Ferter János karikatúrája
