Kelet-Magyarország, 1996. október (53. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-24 / 248. szám

1996. október 24., csütörtök HÁTTÉR Kelel-Magyarország 3 Számaink szaporán sokasodnak Kapcsolati kód • Januártól másképp képzik a személyi azonosítót hazánkban Harasztosi Pál felvétele Nyíregyháza (KM - Gy. L.) — Az országgyűlés elfogadta az 1996. évi XX., azaz közis­mert nevén: a háromazono- sítós törvényt, melynek ér­telmében az adóhivatal, az adóazonosító számot, a tár­sadalombiztosítás a táj-szá­mot használja. A népesség­nyilvántartás körében, illet­ve még néhány egyéb ágazat körében marad meg a sze­mélyi azonosító. Ám 1997. január l-je után a személyi azonosítónak válto­zik a képzési algoritmusa is, és nem tükrözheti a továbbiak­ban az állampolgárságot an­nak első jegye. Többek között erről beszélgettünk Farkas Péter névéi, a Központi Nyil­vántartó és Választási Hivatal osztályvezetőjével. Hibajavítás — A törvényi változások kö­vetkeztében egyrészt az egész országos számítógépes rend­szert át kell alakítani, azokhoz kell igazítani, másrészt mind az adóhivatal, mind az Orszá­gos Egészségbiztosítási Pénz­tár (OEP) adatbázisában eta­lonként a mi adatbázisunkat kell használni. Ennek követ­keztében az adatellátás felada­ta is a mi központi nyilvántar­tó rendszerünkre hárul. Jelen­leg folyik az adóazonosító je­lek kiosztása, az adókártyák megküldése az állampolgárok részére. Az az állampolgár, aki úgy találja, hogy a kártyáján nem megfelelőek az adatai, azok az adóhivatalok regiszt­rációs irodáiba kell hogy el­menjen, ahová vinnie kell azo­kat a okmányokat, melyekkel bizonyítja, hogy az ő valósá­gos adatai nem egyeznek meg az adókártyán feltüntetett ada­tokkal. Kitöltetnek vele egy adatlapot, az eltérőket külön megjelölik. Ennek az adatkor­rigálásnak lesznek részesei a népességnyilvántartók is, hi­szen az adóhivatal irodáiból a lakóhely szerinti jegyzőhöz kerül, és a jegyzők feladata lesz, hogy javítsák és továbbít­sák a korrekciót. Ennek kettős célja van: egyrészt, hogy az ál­lampolgárok adatai a valóság­nak megfelelően szerepelhes­senek az adókártyákon, más­részt, hogy a népességnyilván­tartás adatbázisa is a valóság­nak megfelelő adatokat tartal­mazzon, hiszen a nagy ágaza­tok ezt tekintik etalonnak. Te­hát adatokat csak úgy hajlandó javítani az APEH, ha az ke­resztülmegy a népességnyil­vántartás rendszerén. Adatkapcsolat □ Hogy is néz ki az adatkap­csolat a nagy ágazatok és a népességnyi l van tartó között? — Az Alkotmánybíróság ki­fogásolta azt, hogy mindenki a személyi azonosító jelet hasz­nálja, s féltek az adatösszekap­csolástól. A Központi Nyil­vántartó és Választási Hivatal­nál fel kell állítani minden nagy ágazat felé egy úgyneve­zett kapcsolati azonosítós állo­mányt, ami azt jelenti, hogy mi tudni fogjuk, egy adott sze­mély személyazonosító jelé­hez milyen kapcsolati azono­sító tartozik, mi ezt tároljuk le, ezt átadjuk az adóhivatal ré­szére. Ebben az évben még a személyi azonosító jelen törté­nik a kapcsolat, tehát ők is be tudják azonosítani, hogy náluk ki tartozik ehhez a jelhez, utá­na ők a kapcsolati azonosítót és a saját adóazonosítóikat egymás mellett tárolják. Jövő­re az adatkapcsolat úgy bo­nyolódik, hogy csak kapcsola­ti azonosítón adjuk át a sze­mély adatait, személyi azono­sító jelet nem adunk, de miu­tán ők is tudják, ki tartozik ná­luk ehhez a kapcsolati azono­sítóhoz, meg mi is, hogy ki ná­lunk, így ilyen módon ez a kapcsolat fönnmaradhat. □ Nincs ez túlbonyolítva? — Kétségtelen, ezzel na­gyon megnehezítették a hiva­talok munkáját, mert az újon­nan belépő adózók esetén, mi­után már nem fognak személy- azonosítót használni, az ő ada­taik, tehát a természetes azo­nosító adatok alapján kell az állampolgárokat megkeresni, ami nagy probléma lehet, mert, ha csak egy adatot elír­nak, már nem egyszerű megta­lálni az állampolgárt. — Az adatkapcsolatban úgynevezett köztes azonosítót használnak, amelyet ismer a népességnyilvántartás és az adóhivatal is, de egymás azo­nosítóit nem ismerjük. A kap­csolati azonosító tulajdonkép­pen egy technikai köd. Más az adóhivatalnál és megint más az OEP-nél. Tulajdonképpen ez egy egyirányú utca. A né­pességnyilvántartó ad a sze­mélyekről, a változásokról ada­tokat a nagy ágazatoknak, de mi onnan semmit nem kaptunk. □ A híradásokból tudjuk, hogy elég nagy a hibaszázalék a most kiadásra kerülő adó- igazolványoknál. — Ez összefüggésben lehet állampolgári fegyelemmel is, hiszen gyakran előfordul, hogy nem jelentik be a változásokat. A lakcímváltozás bejelentésé­vel szinte egyáltalán nem fog­lalkoznak. Nincs szankció, az állampolgárnak nem fűződik hozzá érdeke. Az adatválto­zást legcélszerűbb az önkor­mányzatnál, a népességnyil­vántartásnál bejelenteni, hisz ott vannak az állampolgár eta­lon adatai. Onnan végig kell futni a többi rendszeren is, hi­szen mi tartjuk azokat is kar­ban. Már az adatváltozás beje­lentésének hetében értesítést kap a másik két nagy ágazat is a változásról. A köz véleménye Megkérdeztük az utca embe­rét, mit szól ahhoz, hogy most már három számunk is van. Dankó Tibor nyíregyházi közgazdász: — Az biztos, hogy nehéz megérteni, mire kell' ennyi szám. Én tudom ennek a hátte­rét és szakmai, az adatvéde­lem szempontjából jogosnak tartom. Az igaz, ennyi számot már nem tudok fejben tartani. Dohai Beáta és Cserepes Csilla főiskolai hallgatók, Nyíregyháza: — Még nem kaptunk adó­kártyát. Eddig különösebb­képpen nem foglalkoztatott a dolog. Volt, aki azt mondta: sza­márság. Volt, aki szerint in­kább a gazdaságot hoznák rendbe, mint hogy ilyesmivel töltik az időt odefent. jpy e jó, de jó—újra gyer- # 1 meknek lenni néha! IS Úgy szabadságaim második hetében fogott el mindig ez a csöndes nosztal­gia az utcán a letűnt kor után, mikor az élet még annyi volt nekem, mint az a tucat­nyi színes gombfesték az ak- varellkészletemben. M ikor úgy látszott: magam vagyok az ecset, és tetszés szerint szánthatom végig a készlet gombjait, és majd a szép sok­színű patakocskák úgy csor­dogálnak le a festékekről és úgy folynak össze az élet szi­várványszíneivé, ahogy én akartam... De jó néha visszaidézni ezt a kort — és úgy szabadsá­gom második hetében rend­szerint sikerült is. Addigra el­felejtődtek — vagy legalább­is gátlás alá helyeződtek — az év gondjai-bajai, megint gyermekien könnyű lettem, ismét biztos kezű művésznek éreztem magam, aki az akva- rellből akarata szerint csalo­gatja elő az élet színeit. Csakhogy ez a dolog nem mindig ment simán. Egy-egy nehezebb év után a napok­Medúzák hetek mentek, s még mindig nem voltam eléggé fogékony az elém táruló új táj szépsé­gei, az idei szabadság kikap­csolódási lehetőségei iránt, egyre csak az elmúlt hóna­pok problémái zsongtak a fe­jemben kitartóan, agresszí­ven. így volt ez abban az évben is. Hiába vonzott ezernyi va­rázsával a bolgár tenger­part, hiába jött elém naponta kána- és kálaseregével Vár­na, ez a csodálatos világvá­ros. Hiába... Csupán az egyik csúnya, esős-zimankós nap hozta meg a föloldódást. Éjjel amo­lyan kisebb vihar volt a ten­geren, a víz reggelre már csöndes lett, de hideg: külön­ben is szemerkélt az eső... Hát kinek van kedve ilyenkor úszni? De a partra azért le­mentem. Ami leginkább csa­logatott: a sok különös ala­kú, választékos mintázatú kő (olyik kész szobor), amelyet egy-egy vihar mindig kidob a fövenyre. Ezeket a tenger­partokon mindig nagy szen­vedéllyel gyűjtöttem, abban az illúzióban ringatva ma­gam, hogy majd mindet ha­zaviszem, de a végén rend­szerint csak a legszebbnek tudtam helyet szorítani a poggyászban. Hát érdekes követ azon a reggelen nem­igen találtam, helyette más- valami borította el a stran­dot: kintrekedt medúzák. Szegény növény-állatkák, gondtalan lebegésű, vidám, büszke gombák! Tiindériesen átlátszóak, és mégis konkré- tan-elevenek. Most mind­egyik csak egy rakás kocso­nya volt az éles kövek között, se formájuk, se egyetlen moz­dulatuk. Először csak ösztönösen cselekedtem. Már úgy van a világ fölépítve, hogy egyik élet nem szereti a másik ha­szontalan pusztulását. Ke­zembe vettem, visszadobál­tam a tengerbe az utamba ke­rülőket, mielőtt még a felhőik közül már-már kikukkantó nap várható délelőtti pergő­tüzében szétfolynának, kiszá­radnának. De jó néha újra gyermek­nek lenni! — 5 miközben a nyálkás élőlény-testvéreket újra az elemükbe juttattam, megcsendült bennem a régi mese: jótett helyébe jót várj! Három kívánság... Nem is három, csak egy! Csak az a probléma, amely egész szabadságom alatt za­vart, amely nem engedte el­szabadulni a gondolataimat. Ha ez az egyetlen megoldód­nék! Egyetlen kívánság! Ha ezt az egyet teljesítenék a visszadobott medúzák! De jó gyereknek lenni új­ra...! Míg furcsa repülőha­lakként szálltak a tenger felé az áttetsző mozgó gombák, én már hittem is, hogy amint hazatérek, ez a nagy gon­dom megoldódik. Majd a me­dúzák... Jótett helyébe jót várj! zabadságom fönnmara- V dó tíz napja derűs volt, f j fölszabadult. Az élet — még egy jó hétig — ismét szí­nes akvafel/festék lett, s én, az ecset, kedvem szerint szá­guldoztam a szebbnél szebb harmóniákat rejtő gombo­kon. Árulkodó eresz Esik Sándor A belvárosi intézmény tetejét gyorsvonati sebességgel újrafed­te egy sereg ember. Az utca embere csak nézte a tempót amivel felállványozták az épületet, ledobták a nap ál­tal még csak alig megszítt zsindelyt. Jöttek a bádogo­sok a rézlemezekkel, és utá­nuk az új födém. A kérdés pedig maradt: vajon miként lehet, hogy csak eddig tar­tott a máskülönben fél év­századra tervezhető tető? A megrendelő, és az iparos nyilván kivitatkozta magát, miért nem jó az előző, és mit kellene csinálni, hogy a következő ne jusson az előd sorsára. A munkát elvégezték, ipa­rosok el, és itt az ígéretesen szép új tető. Még néhány hónap, és elfelejtődik az epizód. Adalékként azon­ban álljon itt egy kis ünnep­rontás. Esővel bőven meg­áldott őszünk egyik különö­sen kiadós zivatara után, pontosabban alatt, az új te­tő eresze alatt kerestem me­nedéket. Mégpedig az egyik zuborgó ereszcsatorna mel­lett. Es, ahogy József Attila nézte a rakodópart alsó kö­vénél az elúszó dinnyehéjat, olyképpen merengtem én azon: mi mindent hozott le a csapadék a tetőről az ereszcsatornán át. Cigaret­tacsikkek garmadáját, zsír- papírcafatokat, amelyek ta­lán valamiféle tízórait bur­kolhattak, aprószöget, fa- szikáncsot, üres gyufásdo- bozt, zsindely darabkákat. Nem sorolom tovább. Két haszna volt a zuhé- nak azon az esős délutánon. Egyrészt kimosódtak az ereszek. Másrészt megtud­hatta az arrajáró, mivel telt az idő odefenn két sor zsin­dely felerősítése között. Aranytiszta víz gyöngyözött a zsáknyi szemét között, és ahogy az utcán végignéz­tem, láthattam: a többi kifo­lyónál ugyanez a helyzet. Elmúlt az eső. Továbbsétál­tam. Felnézve megpillant­hattam: a csillogó tető fö­lött szivárvány nyújtózko­dott. Legalább egy okát már tudtam a tetőcseré­nek. Egy újabb „folt", amit ki kellene vágni Ferter János rajza j Támadások füzében Balogh József A hétközi ünnep politi­kai slágere kétségte­lenül az lett, hogy kedden reggel Horn Gyula a Napkeltében azt mondta: a kormány tagjai nehezen élik meg, hogy szinte na­ponta kell olyan döntéseket hozni, amelyekkel lélekben nem értenek egyet. Ez őt is nagymértékben „koptatja”, ráadásul a rendszerváltás óta folyamatosan, szinte az MSZP „golyálló mellénye­ként" neki kell elviselnie a politikai ellenfelek össz­pontosított támadásait. En­nek kapcsán említette meg: keresi azt a személyt, aki a helyére léphetne a kormány élén. Szerinte a szocialisták között van néhány tehetsé­ges fiatal, fel kell őket ka­rolni, mert a kormányzati munka sok tapasztalatot igényel. Azt is elmondta: ha arra alkalmas politikust ta­lálnak, szívesen átadja a helyét. Nem új hang e néhány mondat a miniszterelnöktől, célzott rá korábban is. Má­sok fejében sem most fogal­mazódott meg a kormány élén egy esetleges változás napirendre kerülése. Nem Torgyán refrénszerű meg­nyilatkozásának utolsó mon­dataira gondolok, aki ezt— márminthogy a kormánynak le kell mondani—, sohasem hagyja ki, hanem politikae­lemzők véleményére is. Kéri Lászlót például né­hány napja azt mondta: Horn Gyula nem érzékelte, hogy ezúttal nem a soros kis botrányok egyikéről van szó, hanem olyan ügyről, amelyben az ő szempontjá­ból minden szerencsétlen csillagzattá állt össze. Ar­ra a kérdésre pedig, hogy mennyire uralja a kor­mányfő „ma a helyzetet, azt válaszolta: ma még csak fe­nyegetőzik, üzenget a pár­toknak, hogy lehet tovább ütni a vasat, de akkor abba minden párt belesántul. Ám a társadalom nagy többsé­ge nem rémül meg attól, hogy belebukhatnak a párt- politikusok és a támogatóik is abba, hogy a kormányfő eltökélt. Az emberek szíve ’96 őszén egyik párt elitjé­ért sem vérzik”. Ne is vérezzen. Nyugati példák bizonyítják, hogy ha idő eléítt leköszön egy kor­mányfő, az élet megy to­vább. Ha a konstruktív bi­zalmatlanság elve szerint az utód kéznél van.-------------------------------------1 E'j;; 111 '■! ................................ ■■ MiMii""".!............ i ítr ' ' ' '*•' - 4 I Eggji * 18 p* mi x -4v j f«jm ^ I * I p m

Next

/
Thumbnails
Contents