Kelet-Magyarország, 1996. október (53. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-21 / 246. szám
1996. október 21., hétfő HÁTTÉR Védeni kell a vizet is A felszín alatti készletek is sérülékenyek • Közös felelősségünk vigyázni rájuk Az ember gyakran megsebzi a környezetét A szerző felvétele Balogh Géza Nyíregyháza (KM) — A víz olyan mint a mesebeli só: ha van belőle elég, észre sem vesszük. Nyomban rádöbbennünk azonban a jelentőségére, ha túl kevés, vagy túl sok jut belőle. Ráadásul a víz, borzasztó ereje ellenére többnyire védtelen, kiszolgáltatott: ha nem vigyázunk rá, könnyen megsínyli az ember beavatkozását. Márpedig az ember gyakran felelőtlen. Többségünknek a vízről általában a látható folyók, tavak, források, kutak, s a csapból ömlő vízsugarak jutnak az eszébe, csak kevesen gondolnak a láthatatlan, felszín alatti vizekre. Pedig azok jelentősége felbecsülhetetlen. A lakossági ivóvízellátás országos szinten kilencvenöt százalékban e vízfajtából történik, megyénkben pedig teljes egészében onnan nyerjük az ivóvizet. A felszín alatti vizek nélkül sok helyen lehetetlen volna az ipartelepítés, vagy öntözéses mezőgazdálkodás, hiszen a felszíniek, mint a folyók, tavak, tározók több helyen egyáltalán nem. vagy csak időszakosan állnak rendelkezésre. Közgyűlés előtt Ellentétben például a folyókkal, melyek döntően az országhatárokon kívülről érkeznek hozzánk, s egyáltalán nincsen rájuk hatásunk, a föld alatti készleteinkkel való gazdálkodás teljes egészében a mi felelősségünk. Ennek tudatában-foglalkozott legutóbb a megyei közgyűlés is a rétegvizeink gazdálkodásával, védelmével kapcsolatos feladatokról, s határozta meg azokat a tennivalókat, melyek biztosíthatják e vizek jövőjét. Ö Miért olyan fontos a láthatatlan vizeink védelme, amikor még a láthatóak minőségét sem tudjuk mindig megőrizni? — Többek között azért, mert az a vízkészlet nemcsak a mienk, hanem az unokáinké is — feleli a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója, Fazekas László. — Igaz, a mi megyénk a kevésbé iparosított területek közé tartozik, így a felszín alatt vizeinket sem fenyegeti annyi veszély, mint a gyárakkal, üzemekkel telezsúfolt vidékeket, ez azonban nem jelenti azt, hogy nyugodtak lehetünk. Különben sem csak az ipari szennyezés fenyegető. Nálunk is voltak, s vannak nagy állattartó telepek, ha csökkent is, de így is rengeteg vegyszert használunk el a földeken, s nagyon sok kommunális szennyvizet engednek a talajba. £7 Milyen , vizet iszunk mi egyáltalán? — Jót. Az ivó-, az ipari és mezőgazdasági célú víz öt- ven-háromszázhúsz méter mélységből származik. Nem lehetünk azonban elbizakodot- tak, mert összefüggő zárórétegek alig vannak, a felső rétegekbe jutó szennyező anyagok fokozatosan terjednek lefelé. A nyolcvanas évek közepén végzett rekonstrukciós vizsgálatok során alapos vízminőségi elemzések is történtek, a Nyírség kútjaiban az ammonium-, a nitrát- és nitrit-ion mennyiségének növekedését tapasztaltuk. A becslések alapján a Felső- Tisza vidékén található felszín alatti vízkészlet meghaladja a másfélezer köbkilométert, ami elképzelhetetlenül nagy meny- nyiség. A számítások szerint ez a víztömeg ezerszer több, mint az emlékezetes tavaly karácsonyi áradás során folyóinkon levonult vízmennyiség. Úgy tűnik tehát, bőviben vagyunk a víznek. A szakembernek azonban más erről a véleménye. Védelem — E készletből büntetlenül csak annyit szabad kivennünk, amennyit pótolni tud a természet. Ha nem ezt tesszük, komoly környezeti problémák születhetnek, megbomolhat az egyensúly: ellehetetlenülne a növénytermesztés, ennek következtében az állattenyésztés, időszakossá válnának a folyóink, kiszáradnának a tavaink. A felszín alatti vizek védelmével kapcsolatosan a mennyiségi, minőségi, és gazdálkodási kérdések egymástól elválaszthatatlanok. Az érintett hatóságokon kívül a döntések előkészítésében meghatározó szerepet kell vállalniuk a tulajdonosi szerepet betöltő önkormányzatoknak és maguknak a vízhasználóknak is. Szennyező források ?1 Mit tehetnek az önkormányzatok a vizekrvédelmében? — Itt is vannak olyan pontok, ahol a területi vízügyi igazgatási szervezetek és az önkormányzatok hatékony együttműködésére van szükség. A vízbázis védelme mellett nagyon lényeges az engedélyezési hatáskörök átfedési területein jelentkező koordináció, így például a kismélységű kutak engedélyezése. A szakszerűtlenül végzett létesítmények a felszín alatti vizek szennyező forrásait jelentik. O Meg tudjuk-e védeni a sérülékeny vízkészleteinket? —- Komoly erőfeszítések történnek ennek érdekében. A kormány is felismerte jelentőségét, és tavaly programot fogadott el, hogy megóvhassuk őket. Megyénkben Mezőla- dány térségében folyik figyelemre méltó állami beruházás. Mintegy negyvenmillió forintot fordítunk arra, hogy a megfelelő létesítmények megépítésével folyamatosan nyomon követhessük a vízminőség változásait. Nyúlpaprikás jött visszafelé, kezében szőlőfürtök. — Estére kész lesz. Ómaga hozza el, csak menjünk utána a szőléíbe. Gazsi még az ebédet is kihagyta. A gyíkhúst egyébként sem szerette. Hát még a Hóvirág sajtot, mely egészen odatapadt az ínyéhez. A vasutas már várta a két fiút.—Nem volt otthon az aszszony vitéz urak — szabadkozott. — Hát én fektém meg. Gazsi belendült. Falta az ízetlen nyúlpaprikást, mely csak arról emlékeztetett rá, hogy nyálból készült, meg paprikából, mert egyetlen csípős kotyvalék volt az egész. M ost megint viszi a nyuíat, verdesi hátul a lábszárát. Talán csöpög belőle a vér is. Évtizedek múltak el. Az ellenségképet, melyet úgy belesulykoltak messze űzte magából. De a nyúlpaprikást nem. O biztosan nem fog belőle enni, még ha a vadászok készítik is el, vagy Erzsi, aki az ízeket úgy Össze tudja hozni a piciny konyha kotyvasztó melegében. A szürke bundás nagy füleit hegyezve fel- emelkedett egy pillanatra. Tamás, a főhajtó elrikkantotta magát. — Nézd már milyen merész! A. nyúl gyorsan rácáfolt, mert nyaka közé kapta a lábát, kinézte a csalitost és már futott is. De vesztére, mert onnan meg a kutyák rontottak rá. Hirtelen irányt változtatva az erdő felé indult. S ekkor eldörrent a sörétes. Mint egy kis szőrgombolyag, elhagyva a szálakat gurult még egy kis ideig. Aztán már csak vonaglott. Tamás elkapta a két hátsó lábát, s felemelte. Jól megtermett, hosszú nyúl volt. Nézte a kifordult szemű bundást, amelynek porcikáit még itt- ott mozgatták az idegek. S ekkor eszébe jutott a nyúlpaprikás. Régen volt, spon- gyát rá, de azért kis ideig piszkálgatta a nyúlpaprikás története. Katona volt. Szerelemmel és határtalan fiatalsággal teli. Hazamentő nagy gyakorlaton volt. Nem számított a természetvédelmi táj sem. Dombok, hegyek, síkságok, felszántott területek, s munkabrigád, akik szedik a krumplit. Szeptember van. Távolabb a nádas haragos- zöldje. Szemben szőlőskertek, gazdátlanul. Azaz hogy mégsem. Egy vasutas őrizte a sajátját kunyhó nélkül, csak úgy. A többiek árválkodhattak. Mit tud tenni egy vasutas, ha a katonák le akarnak venni néhány fürt szőlőt. Semmit. Legyinteni, hogy biztosan jó helyre kerül. Egyszóval, a gyakorlat ment a maga módján. Híradó és felderítő együtt. A várost biztosítani kell. Látcsővel, rádióval, s éberen, a kukoricásban letelepedve. Csak ki kellett nézni a kukoricásból, s a szántáson mindig kószált néhány nagyfülű, sokszor csapatosan. Gazsiban ekkor merült fel először a nyúlpaprikás ötlete. Példa is volt, hiszen az őrszemeket széthurcolászó terepjáró őrmestere a mozgó kocsiból pisztollyal lőtte le a nyulat, ott, a kukoricás szélénél a bakák szeme láttára. — Megpróbálom én is, csak figyeld az utat — mondja Gazsi Tamásnak, s gyorsan kitárazott. Hát a géppisztoly műanyagtusájának zeg- zugaiból kerültek elő a lövedékek. Főleg nyomjelzősök. Tamás elégedetten csettin- tett. Fél óra ha eltelt, s Gazsi már hozta is a nyulat. Hatalmas szürke nyúl, a bundája szinte vörös lőtt a hátán. A nyúl volt ilyen, amit most ő cipel. S annál több is, mert látta a golyó ütötte nyomot, s a vért, ahogy végigfolyik a lapockán, be a fogak közé, s csepeg le a földre. Gazsi beindult. Dőlt belőle a szó. Szélesen gesztikulálva magyarázta, ahogy a nyomjelzős golyó a szántásokon... Majd horkant egyet. — Főzessük meg! Bemegyünk a házakhoz, oda a tanyára... — Oda ne. Vidd a vasutashoz! Gazsi elvitte. Fütyörészve Macskaeledel Nagy István Attila j vekkel ezelőtt tör- tént, amikor kora . * J > egge! levittem a szemetet a kukába. Máimé ssziről láttam, hogy egy idős asszony turkál a szemétben. Lelassítottam a lépteimet, hátha elmegy, mire odaérek. De csak nem akart elmenni. Kivett egy darab kenyeret, lefújta róla a port, oldalra fordította a fejét, és harapdálni kezdte a száraz kenyérvéget. Szégyelltem magam, pedig nem dobtam ki semmi olyasmit, amit valaki még hasznosítani tud. Az aszszony megtett néhány lépést, majd visszafordította a fejét és rámemelte a tekintetét. Nem volt benne sem harag, sem a sajnálat könyörgése. Inkább tárgyilagos pillantás volt, ha lehet egy ilyen helyzetben tárgyilagos az ember. Ez az emlék mindannyiszor feltolul, valahányszor látom és hallom a televízióban a hirdetést, miszerint a macskák csak azt a bizonyos ételcsodát vennék, mert attól rugalmasak, bársonyos és csillogó a bundájuk. És egyébként is: minden, a szervezetük számára nélkülözhetetlen tápanyag benne található ebben az ételben. A reklámnak az a dolga, hogy felkeltse a vásárlás iránti vágyat, fogyasztásra ösztönözzön. De milyen szélesre nyílt a nagyvilág, s benne a mi kis országunk, hogy érdemes macska- és kutyaeledelt hirdetni, az üzletekben polcsorokat megtölteni a divatos termékekkel, miközben emberek tízezrei állnak sorba (különösen a téli hónapokban) az ingyenkonyhák előtt. Az elmúlt években sokan, sok mindennel foglalkoztak ebben az országban. Leginkább a privatizáció korbácsolta fel a kedélyeket, hiszen ott nyílt igazán pénzszerzésre lehetőség. Azzal keveset, vagy egyáltalán nem foglalkoztak, hogy miképpen éli meg a kisember az életében lezajló szélsőségeket. Egyáltalán képes-e feldolgozni a hirtelen és váratlan perifériára kerülést, nem lenne-e társadalmi méretekben szükséges valamilyen „tréning", amely hozzásegíthetné a talpraállás- hoz. Többek között azért is, hogy ne nyíljon ki a zsebében a bicska, ha macskaeledelreklámot lát, miközben üres a tányérja. Önnek van alig használt kocsija?... Ferter János rajza ttMMMMOeMMHtoMMMMMCMMMMMMMMMMMMWMMMMMMMMMi Nyéki Zsolt C sak abban az esetben vagyok hajlandó befizetni a tagdíjat, ha ezzel jóval több pénzhez jutok — summázható röviden egy fővárosban működő, külföldi érdekeltségű élelmiszeripari cég együttműködési készsége, hiszen az alma felvásárlásával és feldolgozásával foglalkozó társaság eddig a maga útját járta. Nem lépett be az érdekegyeztető szervezetbe, nem tett eleget információszolgáltatási kötelezettségének, üzleti titokként kezelte az éves teljesítményének adatait. Az agrárágazat szervezettebb, irányítottabb működéséért dolgozó szakemberek nyeltek egyet, s tudomásul vették a különcködő magatartást. Mert ha nem tudni pontosan, mennyi alma termett, mennyit adunk el étkezési minőségben, mennyi sűrítményt exportáltunk, akkor nehéz meghozni az ágazat fejlődéséhez szükséges intézkedéseket. Ezt hagyta figyelmen kívül a pesti cég, amely most mégis rohan, hogy megszüntesse exlex állapotát. Na nem azért, mert hirtelen öntudatára ébredt a vezetés, csupán arról van szó, hogy a nehezen kicsikart költségvetési támogatásból a szóbeli megállapodás szerint csak az Alma Terméktanács tagjai részesülhetnek. Ezt megtudva a pesti cég azonnal bejelentette csatlakozási szándékát, még a tagdíjat is hajlandó befizetni. Hát nem aranyos? Apró szépséghiba, hogy a tagdíj sokszorosát várja vissza támogatás formájában. Más kérdés, hogy miként fog leülni ennek a cégnek a vezetője azokkal egy asztalhoz, akikkel eddig nem állt szóba. Vagy a támogatás pénzét felmarkolva megint kilép az érdekvédelmi szervezetből? Bár a miniszter rendelete még mindig nem jelent meg, a pesti ügyvédek buzgólkodá- sa már jelzi a várható eredményt. S ehhez asszisztál az az agrárvezetés, amely elszántan küzd a szervezettebb termelésért. * Kalet-Magyatomag 31 m, ■ ■ ■■■■■■ ■" ■ i■■ .»yMJ Bllli a,. Megjött a kedve
