Kelet-Magyarország, 1996. október (53. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-19 / 245. szám
1996. október 19., szombat HATTER Kútba eshet a privatizáció A területfejlesztési miniszter szerint a jogszabály nem ad más lehetőséget Kováts Dénes Nyíregyháza (KM) — Baja Ferenc területfejlesztési miniszter levele alapján — amelyet Zilahi Józsefnek, a megyei közgyűlés elnökének küldött — arra lehet következtetni, hogy könnyen veszélybe kerülhet megyénkben a települési önkormányzatok gáz-közmű vagyonának értékesítése: ugyanis alig kapnának valamit tulajdonukért. — Egy 1991-es kormányhatározat alapján indult el Sza- bolcs-Szatmár-Beregben a kiemelt infrastrukturális fejlesztés, a vízközműveket ’94-ben problémamentesen befejeztük, az energiahálózaté (melyet hat év alatt kell befejezni) elkezdődött, miként a távközlésé is — utalt vissza a múltra Zilahi József. — Az önkormányzati törvénynek megfelelően a víziközművek a települési önkormányzatok tulajdonába kerültek, ugyanígy kellett volna történnie a gázvagyonnaF is. Itt azonban már jelentős gondok merültek fel. Nem kapták meg A közgyűlés elnöke utalt arra, hogy 1993-ban egy kormány- döntés alapján a gázvagyon 25 százalékát kapták volna meg az önkormányzatok (ez nem történt meg), majd egy 1995- ös döntés alapján ez 40 százalékra emelkedett. De csupán a döntés, és nem a végrehajtás szintjén, hiszen máig nem kapták meg a részvénypaketteket. Megyénk — illetve a TI- GAZ-érdekeltségbe tartozó hét alföldi megye — sajátos helyzetbe került, hiszen az országos gyakorlattól eltérően itt a beruházó nem a szolgáltató, hanem az önkormányzatok voltak, 12 milliárdos vagyonról van szó. Az önkormányzatok több esetben is kérték a privatizációs minisztert illetve az ÁPV Rt-t. hogy az állami vagyonnal együtt kezeljék e vagyonrész privatizációját is, de eleinte választ sem kaptak — később annyit: az ÁPV Rt. az állami vagyon értékesítését végzi csak. Elgondolkodtató, hogy a vagyon állami hányadát 279 százalékos áron adták el, az önkormányzati érdekekkel szemben pedig inkább a külföldiekét tartották szem előtt. — Egyéves munka fekszik abban, hogy megpróbáljuk értékesíteni a gyakorlatilag forgalomképtelenné vált önkormányzati vagyonrészt, több szervezettel is tárgyalásokat folytattunk. Ez év augusztusában jutottunk el addig, hogy a TIGÁZ 40 százalékos áron megvenné ezt (kivéve a záhonyi körzetet, ott más a helyzet) Kié lesz a TIGÁZ-vagyon? — tért a mára a közgyűlés elnöke. — Megyénkben jelentős önkormányzati és lakossági önerőből készült el a gázberuházás, ehhez kaptunk vissza nem térítendő állami támogatást, átlagosan 35,6 százalékot, így az, hogy a vagyont csak 40 százalékos áron tudjuk értékesíteni, már egyharmados értékvesztést jelent az önkormányzatok számára, de a nehéz anyagi helyzetük miatt kénytelenek belemenni. — Az a döntés azonban, amiről most kaptam meg Baja Ferenc miniszter levelét, gyakorlatilag azt jelenti, hogy visszatérítendő állami támogatássá változtatják önkényesen a kapott összeget, hiszen amellett, hogy hozzájárul a 40 százalékos értéken történő eladáshoz, előírja, hogy be kell fizetni a területfejlesztési alapba a korábban vissza nem térítendő támogatásként kapott pénzt. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a négymilliárd forint helyett, 2,6 milliárd körüli összeget kapnának csak az önkormányzatok. — Kértük a miniszter urat, jelöljék meg azt a törvényhelyet, ami alapján visszakérik ezt a pénzt, de érdemi választ nem kaptunk rá. Ehelyett csak azt nyilvánítja ki, hogy ha eladjuk a gázvagyont, akkor a területfejlesztési alap igényt tart a korábban folyósított összegre. Ezt elfogadhatatlannak tartom — jelentette ki Zilahi József —, hiszen ha így történne, akkor szinte kilátástalan helyzetbe kerülne nagyon sok települési önkormányzat. Miképp akkor is, ha Elek Emil felvétele nem tudnák e vagyont értékesíteni. Sajnálatos, hogy a külföldiek pozícióját erősítik e téren akkor, amikor ilyen lehetetlen feltételeket szab a minisztérium, az állami beavatkozás eredményeképpen veszélybe sodródik jó néhány önkormányzat működése. Több mint valószínű, hogy a Települési Önkormányzatok Szövetségének generális pere az ÁPV Rt. ellen, s más hasonló kezdeményezések mellett újabb indul, mert ez az intézkedés vélhetően megint egységes fellépésre készteti az ön- kormányzatokat. Kötelezettség nélkül Baja Ferenc készséggel állt rendelkezésre, hogy megvilágítsa az ügy hátterét: — A jogszabály nem ad mérlegelési lehetőséget, tehát nem az ellentétes szándékról van szó. Az előző kormány idején nem kötöttek ki feltételeket a településfejlesztési támogatással kapcsolatban, de mióta én miniszter vagyok, mindig ott a záradék. Nem úgy működik a dolog, hogy megkapja valaki az állami támogatást, aztán a ráeső vagyonrészt eladja a maga javára, azaz így húz hasznot belőle. — A minisztérium is azon dolgozik — fejtette ki Baja Ferenc —, hogy ha lehet, segítsünk, de a dolgot nem lehet meg nem történtté tenni. Hiszen úgy is fel lehet fogni a dolgot, hogy ha eladják azt, ami állami támogatásból valósult meg. akkor kétszeres hasznot húznak belőle. Az viszont nem az én problémám, hány százalékos értéken adják el a vagyont, azaz a támogatás visszafizetése után mennyi marad számukra. A visszafizetett összegből ugyanis mások is támogathatók lesznek. Jogilag nem megoldható, hogy lemondjunk a településfejlesztési támogatás összegéről, ehhez kormánydöntés vagy jogszabályváltozás kellene. Bármi lehetséges — Gondom az is — fogalmazta meg a miniszter —, hogy a vagyonértékesítési tárgyalásokba nem vonták be a minisztériumot, holott a beruházás részben a mi forrásainkból va-; lósult meg. tehát az önkormányzatok felhatalmazás nélkül adnák el az állami vagyonrészt. Bizonyára egyszerűnek vélték a dolgot, úgy gondolva, ők kapják meg egységesen a vételárat. — Felesleges revolvereznie az önkormányzatoknak, hiszen a helyes megoldás az lett volna, ha ők, mi és a vevő együtt ültünk volna le tárgyalni. Nem adhatják el nélkülünk a vagyont, ez jogi problémát vet fel. Erről a privatizációról így azt mondhatnánk: az állami forrás kikerül a közérdek területéről, külföldi tulajdonba. Senki sem kötelezi az ön- kormányzatokat arra, hogy eladják a közművagyont, miképp arról sem vagyok meggyőződve, hogy kikérték azok véleményét — az állampolgárokét —, akiknek köszönhetően hozzájutottak a támogatáshoz. Hiszen ők is birtokosok, az ő véleményük is kellene ehhez. — Az is előfordulhat, hogy később olcsóbban kapnák a gázt, vagy esetleg jobb árat kapnának a vagyonért. Üljünk le. keressük, beszéljük meg a megoldást, én ennek a híve vagyok, hisz a dolog még nincs véglegesen lezárva — fejezte be Baja Ferenc miniszter. Az első üdülés ét éve szinte mindent K megvontak maguktól. x\. A legszükségesebb kiadásokon kívül, mint a lakásrezsi. a két gyerek iskolai költségei, a napi étkezés, semmire nem költöttek. Már a buszbérletről is lemondtak. Előkerült a su fniból a jó öreg kerékpár, a kis Trabant pedig csak akkor bújik elő a garázsnak kinevezett fészerből, amikor a nagyszülőkhöz mennek falura. — Még nem voltunk együtt üdülni, pedig nagyon szeretjük a természetet. Néhányszor már kirándultunk a zempléni hegyekbe, László tanyán is jártunk, de az üdülésig csak az idén jutottunk el. A gyerekek zsebpénzét is elfogadtuk, amikor kiderült: még néhány ezer forint hiányzik az üdülési pénzből... A munkanélküli gépészmérnök, aki az üdülési élményeiről mesélt, feleségével és két tizenéves gyermekével először jutott el a Balaton- parti üdülőbe. Azaz nem egészen. mert diákkorában, már töltött egy hetet a zamárdi ifjúsági táborban, de felnőttként az idén sikerült hozzájutni egy kéthetes beutalóhoz. A felesége ügyessége folytán. — A feleségem munkahelyén valaki meggondolta magát, visszaadta az üdülési utalványát. Ez annyit, jelent, hogy félpénzen juthat az ember beutalóhoz. Ha sikerül ilyen üdülési utalványt kapni. Csak igen kevés van belőle, s igen sok a jelentkező. Nekünk véletlenül sikerült. Bár most már nem is tudom szerencse volt-e, vagy éppen szerencsétlenség. Egy apró balesettel kezdődött az üdülés. A kisebbik gyerek egy óvatlan pillanatban megcsúszott az üdülő előcsarnokában. Hanyatt vágódott, alaposan beütötte a fejét, a mentő szállította a siófoki kórházba. Szerencsére nem történt komolyabb baj, enyhe agyrázkódást állapítottak meg az orvosok, délután már ott lubickolt a vízben. A feleség így emlékezik a nagy ijedelmet okozó esetre... — Ez a gyerek úgy látszik vonzza a veszélyt. Tavaly majdnem belefulladt a ha- rangodi tóba. Ezt csak később tudtuk meg, ugyanis ott táboroztak az osztállyal néhány napig. Egy barátja szólta el magát mi is történt Józsival.. Úgy gondoltuk, már nem jöhet semmi, már túl vagyunk az esedékes szörnyűségen. Néhány napig csend és nyugalom volt. Legfeljebb a pénz miatt akadtak vitáink a gyerekekkel. Már a második héten kegyetlenül fogyott a pénzük, mert délben is enni kellett valamit. Nem futotta ugyanis teljes ellátásra, az olcsóbb félpanziós megoldást választották. reggelit és ebédet kaptak. Igyekeztek reggel alaposan jóllakni, mert a svédasztal bőséges kínálattal várta az érkezőket. Legalábbis, ha időben érkeztek. — Még három nap volt hátra az üdülésből, amikor egyszer telefonhoz hívtak. Az otthoni szomszédunk telefonált: azonnal jöjjünk haza. mert teljesen kirámolták a lakást. M ég az üdülőből felhívtam a rendőrséget, de nem sokat tudtak mondani. Még aznap hazajöttünk. Elképzelheti milyen látvány fogadott bennünket... Egy életre elment a kedvük az üdüléstől. Tudni lehet Marik Sándor r öbbször írtam már e hasábokon arról, hogy el kellene dönteni, meddig terjed ma „hivatalosan” a titkok határa. Most alkalmasint roppant kényelmes ugyanis: bárki szinte bármiről azt mondhatja, hogy üzleti titok, s ezzel kész. Nyilvánvaló dolgokról sem lehet információt szerezni. Viszont ha elfogadjuk, hogy a nyilvánosság ereje az igazságot erősíti, sok bosszúságtól mentesülhetnénk. Természetesen nem két szabad ember között köttetett üzletekre gondolok — ez esetben vigyázzon mindenki a saját érdekére, vagyonára. Ha viszont állami, önkormányzati tulajdonról van szó (amihez minden adófizető állampolgárnak köze van) igenis fontos lenne a legszélesebb nyilvánosság. El nem tudom képzelni, miért titok az, hogy X. és Y. mennyiért vett meg egy volt állami gyárat, vagy ingatlant. Gyanítom, nyomós „ok” volt az egyébként szerintem teljesen indokolatlan titkolózásra. Ezt azért merem kijelenteni, mert — emlékezzünk csak például a HungarHotels, a Fórum Szálló ügyére — amikor nyilvánosságra kerültek az eladási értékek és a miniszterelnök „megfúrta” az ak- ( kori eladást, mindjárt duplájáért is akadt vevő. Amikor nyilvánosságra került a ,„sikerdíjak” összege, hamar lehetett csökkenteni. Az is elképesztő, hogy a leváltott főprivatizátor csaknem minden adatot még a parlamenti bizottság előtt is üzleti titoknak nyilváníthatott. Miért csak ő tudhatja — és még felhatalmazol sem —. hogy mit, mennyiért kótyavetyél- nek(?) el. Miért üzleti titok egyáltalán az, hogy mit mennyiért adnak el? A Fórum Hotel új tulajdonosainak sem lett semmi bajuk attól, hogy nyilvánosságra került az ár, s az államnak sem. Feltételezem, Nyíregyházán azért nem lengi majd körül a gyanú árnyéka — szemben a Luther utcaival — a másik hasonló belvárosi ingatlan, a Dózsa György utcai hajdani Európa Szálló épületének eladását, mert mindenekelőtt nyilvánosságra hozták: ennyi a telekár, ennyi az épület, aztán lehet licitálni. Ilyen egyszerű (lenne...) Mondd, fater, te itt vagy? Ferter János rajza Közjóba bugyolálva Szőke Judit 0 ^ szintén mondom, amilyen szép, olyan hasznos is a civil szervezeti élet. Épp ezért nem tudom (illetve dehogynem), miért érzi szükségét egynémely alapítvány, hogy bizonyos körülöttük lebzselő személyek, akár politikai csoportosulások zsebébe csúsztassák az állam pénzét, lejáratva ezzel a non- profitokat. Mert mire másra gondolhatna az ember, mint a kerülőutakra, amikor azt hallja, hogy 1992 és 1994 között állami támogatásként néhány alapítványnak 360 milliárd forintot utaltak ki. S még egy adat a bosszankodáshoz: a közpénzekből adott támogatás csaknem a fele a privatizációból befolyt összegnek, és a pénz jelentős részét az ösz- szes civil szervezetek mindössze egy százalékát kitevő 399 alapítvány kapta. Az ASZ egyik vizsgálata arról tanúskodik, hogy az érintett alapítványok egy részének nem volt elfogadott költségvetése, s több mint a fele nem rendelkezett tevékenységi szabályzattal, nagy részüknél pedig máig sincs felügyelőbizottság. <4 Társadalmi Unió, amely nagyon helyesen nyilvános elszámoltatást követelve levélben fordult a parlament elnökéhez és a miniszterelnökhöz, hangsúlyozza: az alapítványoknak, juttatott összeg, amelyet szintén közpénzekből fizettek ki, 450- szerese a Tocsik-ügyben vitatott 804 millió forintnak. Ez azokat igazolja, akik úgy sejtik, napjaink botránya egy csepp a tengerben. És piszkos párttaktika. Egy valamire nagyon jó ez az egész: a közvélemény talán már nem reagál olyan tétován, bugyután az etikai vétségekre és gazdaságiipolitikai trükkökre, a közjóba bugyolált hazugságra. Mert különben mindenki vétkes a maga (legalább gondolatban elkövetett) kis biztosítási csalásában. hamis adóbevallásában. a kis fekete munkájában. De van egy határ, amikor már nem fordíthatjuk el a fejünket a praktikák eme repertoárjától. Erről jut eszembe egy etikapofesszor mondása: a szabadság és a felelősségvállalás egyforma feltétele az erkölcsnek — és a piacgazdaságnak. JL
