Kelet-Magyarország, 1996. október (53. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-12 / 239. szám

AKTUÁLIS INTERJÚNK Csalódottság és megcsalatás Létezik egy közfelfogás, miszerint az erkölcsös politika nem lehet sikeres S2őke Judit Sokan mondják: csalódtak az MSZP-ben. Mondják, nem sokat nyert még a megye a parlamenti frakcióval. Mondják, sokan (mint mindig) most is azért igyekeznek a politika, a kormánypártok körül sürgölőd­ni, mert a saját pecsenyéjüket akarják sü­tögetni... A kiábrándultságról, a politika és erkölcs viszonyáról dr. Kiss Gáborral, az MSZP megyei elnökével, országgyűlési képviselő­vel beszélgettem. (Az interjú elkészültekor a Tocsik-ÁPV botrány még a levegőben sem volt.) ö Nézzük először a csaló­dottság érzését! Nem ezt, nem azt ígérték a választási kam­pányban, nem ezt vártuk — ez a vád. Érzik, hogy a világ dőlt össze az emberekben? — Igen, a csalódottságot ma­gam is tapasztalom, a kiábrán­dult közhangulatot megértem, hiszen a magyar társadalom igen tekintélyes része él a rend­szerváltást megelőző időszak­hoz képest rosszabb körülmé­nyek között. Az együttérzés azonban nem jelenti azt, hogy mindenben osztanám ezt a vé­lekedést, hiszen az elkeseredés részben soha el nem hangzott ígéretekre épül. Alaptalan vá­rakozás is élt az emberekben. Jogosultak lehettek a várako­zások például az agrárszférára vonatkozó törvénykezést, a tá­mogatási rendszer kiszámíthatóságát, a foglalkoztatási dráma enyhítését illetően. Az azonban jogosulatlan igény, hogy a munkaerőpiaci gondok, a munkanélküli­ség enyhítése állami erőforrásokból, úgy­nevezett zöldmezős beruházások formájá­ban történhet. A magántőke csak megfele­lő infrastruktúrára mozdul. Ez főleg uta­kat, határátkelőhelyeket, telefont jelent. E területeken jelentős fejlesztések valósulnak meg a megyében, amelyeknek jótékony ha­tása oldani fogja később a csalódottságot. Az illúzióvesztésnck több ponton bizony van alapos indoka. yj □ A legtöbben a szociális ellehetetlenü­lés mellett leginkább a gazdasági visszaélé­seket róják fel... — A korrupció megfékezése sem közgaz­dasági, sem büntetőjogi értelemben nem hatékony. A politikai és a gazdasági hata­lom a kívánatosnál jobban összefonódik. Ezek az érdekkapcsolatok átláthatatlanok, sokszor átívelnek a nyilvánosan hangozta­tott pártállásbeli különbségeken. A köz- tisztviselői rendelkezési jogok, a politikai hatalom az állami források megcsapolá­sának, magánvagyonok felhalmozásának eszközévé válhatnak. Ez súlyos árnyékot vethet a pártokra, az MSZP-re mint na­gyobb kormányzó pártra különösen. A la­kosságot szembefordíthatja a politikával és a politikai közélet szereplőivel. S ha még a közbiztonság romlását is tekintetbe ve­szem (az ennek megállítását célzó eszkö­zök elégtelennek bizonyultak), akkor kény­telen vagyok én is azt mondani, hogy az illúzióvesztésnek több ponton bizony van alapos indoka. Ó Ráadásul erre a hangulatra a mi me­gyénk még rá is nyafog egy kicsit... — Úgy ítélem meg — bár tudom, ezzel sok bírálatot fogok kiváltani —, hogy az ország (súlyos helyzete ellenére is) relatíve jobb pozíciókban van még talán az embe­rek életviszonya tekintetében is, mint ami a lakosság közérzetében kifejeződik. Eb­ben szerepet játszik közviszonyaink szán­dékos tragizálása is. A kormány tevékeny­ségének differenciálatlan kritikája, amely nem tesz különbséget az egyébként szük­séges intézkedések nemkívánatos, bár el­kerülhetetlen következménye és a kétség­telen hibák, súlyos kihatásokkal járó té­vedések között. Ami a megyét illeti: sza­kítanunk kellene azzal a hirdetett önkép­Dr. Kiss Gábor: Létezik erkölcsi minimum Balázs Attila felvétele parlamenti képviselők befolyásos embe­rek... Milyen állapotban vannak a jellemek és mi a helyzet a lobbizás, illetve képvise­lőink egy húron pendülése terén ? — A lobbizás, ha nem a magánérdek mentén szerveződik, nem szégyellni való bűn, inkább erény, helyén való és indokolt. Erre nagyon sikeres példák is vannak. A M3-as út ügyében — talán nem tűnik sze­rénytelennek, ha ebben személyes szere­pemre is utalok — a legnagyobb eredmény­nek azt tartom, hogy sikerült az érintett öt megye összes képviselőjét közös fellépésre egybeszervezni. Ennek meg lett a kívánt hatása. Képviselőink rendszere­sen kicserélik az infomációikat, mindenki tud mások kezdemé­nyezéseiről, s ezeket nagyobb ügyekben össze lehet hangol­ni. Törekszünk ellenzéki társa­ink bevonására is. Hibánk, hogy ez nem elég rendszeres. Másrészt kollégáink némelykor a látványosabb interpellálást választják, mint a munkaigé­nyesebb egyeztetéseket. Az olyan lobbizás, amelynél felme­rülhet a gyanú, hogy a kijáró képviselő személyes hasznát.kö­veti, nyilván más megítélés alá esne. Egy dolog persze a gya­nú, és megint más, ha annak alapja is van. □ Mindig foglalkoztatott a téma: hogyan változtatja meg az uralmi-hatalmi helyzet az egyes embereket. Ön filozófus­ból lett a hatalom közvetett ré­szese — miként vélekedik er­ről a kábítószerről? — Arisztotelész óta tudvalevő, hogy a hatalom az embereket elronthatja. Egyko­ri középiskolai tanárom kaján aforizmája szerint: aki hatalomhoz jut, annak az el­méje elhomályosul, az akarata rosszrahaj- lóvá válik. A közvélemény rosszul tűri a személyes viselkedésmódokban is megnyil­vánuló hatalomgyakorlási arroganciát. E ^ A különböző korrupciós jelenségek aláássák az ország tekintélyét. yy tekintetben van bennem belső elégedetlen­ség és nyugtalanság saját pártom és a ko­alícióm kormányzati technikájával, egyes helyi önkormányzatok stílusával, a politi­ka reprezentánsainak magatartásával kap­csolatban. Ami minket illet: azt gondoltam és reméltem, hogy a rendszerváltás tapasz­talatai és az ellenzéki létezés mint tanulá­si folyamat politikai értelemben megoko­sítottak bennünket. E tekintetben sokszor kellett csalódnom. Néha azt látom, hogy a szükséges emberi gondolatcseréhez sincs bennünk elég türelem és szerénység. El kell ismernem azt is, hogy a politikai klientú­ra kiépítésének 1990-ben elkezdett folya­mata a mi kormányzásunk alatt sem állt meg. A különböző korrupciós jelenségek aláássák az ország tekintélyét. A közélet megtisztítása ezért a legfőbb politikai ér­dek, mert ha az egész rendszerváltó elit könnyűnek találtatik, az ország válhat ata- visztikus indulatok áldozatává. Napjainkban közkeletű és pártsemleges a felfogás, mely szerint az erkölcsös poli­tika nem lehet sikeres. Én ragaszkodom ah­hoz a meggyőződésemhez, hogy a közéle­ti tevékenységnek van olyan erkölcsi mi­nimuma, amely politikai értelemben is hasznos. Ezt kellene megtalálnunk ellenzé­ki és kormányoldalon egyaránt. pel, miszerint minden tekintetben mi va­gyunk a legrosszabb helyzetben élő régió. □ Akkor most készítsünk egy leltárt a sikertörténetekből! — Hamarosan indul az M3-as autópá­lya építkezése. A kormánydöntés megszü­letésének „kikényszerítésében” képviselő- csoportunk fontos szerepet játszott. A zá­honyi határátkelő rekontsrukciója befeje­zéshez közeledik. Reméljük, a híd is elké­szül jövőre — együtt egymilliárdot megha­ladó összegről van szó. 97 első negyed­évében kezdődik három átkelő korszerű­sítése. Ez több mint kétmillárd forintos munka. Megépül a lónyai pontonhíd. Szennyvízcsatornázásra, tisztításra, szemét­elhelyezésre csaknem ötmilliárd forintot kaptunk. A megyei kórházak rekonstruk­ciója három évre elosztva közel ötmilliár- dot jelent és 13 település kapott címzett tá­mogatásként pénzt iskolabővítésre. A te­lepülési önkormányzatok által beadott pá­lyázatok 59 százalékát kedvezően bírál­ták el. Belterületi és kistérségeket össze­kötő utak épültek, épülnek. S hogy miért tartom olyan fontosnak az infrastrukturá­lis beruházásokat? Csak annak a bejelen­A látványosabb interpellálást választják, semmint a munkaigényesebb egyeztetéseket. yy tésnek a hatására, hogy megépül az M3- as, Hevesben különösen, de nálunk is, ér­zékelhetően megélénkült a tőke érdeklődé­se. S végül: tevékeny közreműködésünkkel teremtődött meg a törvényi feltétele és biz­tosítéka a regionális hátrányok mérséklő­désének, az ehhez nyújtható költségvetési források differenciált elosztásának. Ez év­ben ez 1,1 milliárd forintot „hozott”. És sorolhatnám még. □ Akié a hatalom, azé az információ — ez utóbbi meg a legnagyobb hatalom. A MAGÁNVÉLEMÉNY Dactánc Igaz, mi Balma- zon a német fa­lurészben lak­tunk, apámat mégis — feke­te haja, kreolos bőrszíne, no, meg kitűnő ének­hangja miatt — jó páran cigány­papnak titulál­ták. Persze, a dolog hátterében in­kább az bújt meg: mint a települést szolgáló református lelkész köteles­ségként vállalta rábízottjai családi vo­natkozású egyházi ceremóniáinak ren­dezését; nem esett le a csákó a fejé­ről, nem hullt le a palást a válláról a Kiskútújsoron sem, ahová anyám mint az akkoriban (50-es évek) szer- vezgetődő cigányosztályok tanítója családlátogatásra járt. Közösségben, szerete'tbén élt a keményszavú újvá­rosi ember a nem magyarokkal; köl­csönösen tudtak egymás ügyes-bajos dolgairól. Mindez a napokban villant át a fejemen egy számomra döbbe­netes információ ürügyén. Olvastam: manapság egy cigány fiatalnak ha­zánkban ötvenszer kisebb az esélye, hogy leérettségizzen, mint magyar tár­sainak. Hm! Ennyire sikerült men­nünk a kifundált felzárkóztató prog­ramokkal? Ennél még édesanyám cél­ratörően emberséges, írni-olvasni-szá- molni, viselkedni tanító „koncepciói” is többet értek! Dermesztő belegon­dolni, hogy a honi lakosság immár tíz százalékát kitevő cigányság társadal­mi, gazdasági, kulturális degradáció­ja milyen mélységek felé visz vala­mennyiünket. A rendszerváltással a képzettség nélküli cigányok munka- lehetőségei szűkültek be leginkább, így felnövekvő új generációik döntő részben már munkanélküli háztartá­sokban cseperednek. A pozitív tapasztalatok, mint ami­lyenek egy-két napja gyarapították is­mereteimet e mind szélesebb réteget jelentő etnikumról, nem terelhetik el a figyelmet a lényegről: a mostani ci­gányhelyzet tarthatatlanságáról. Mit láttam, mit hallottam az egyik nyíri faluban? Erős, fegyelmezett, kulturált, családias, munkálkodó cigányközös­séget. Nem a semmibe tántorgás, a céltalan dorbézolás, a világ eseménye­inek befoghatatlansága miatti bam- bulás vigyorizó deliriumának rémsé­gei vettek körül, hanem... Beszélgető- társaim — kétkezi munkásemberek — egyenrangú partnerként szóltak: az is­kola fontosságáról, az önkormányza­ti munka döccenőiről, az eltocsikoso- dott ország gazdasági bűneinek arc­pirító pofátlanságáról. A kultúráról is csevegtünk. A dalaikról, táncaik­ról, hagyományaikról. Említették: van egy különlegességük: a dactánc. Két legény veselkedik neki: lássuk, ki jár­ja jobban! Büszkék, hogy megmér­kőzhetnek. Igen. Akik a dactáncot tudják, vállalják, a jövőre voksolnak. A sajátjukra. Meg a miénkre. Mert­hogy közös. Kállai János □ A KM hétvégi melléklete j ’96. X. 12. j

Next

/
Thumbnails
Contents