Kelet-Magyarország, 1996. szeptember (53. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-28 / 227. szám
1996. szeptember 28., szombat HÁTTÉR Kapaszkodó munkanélkülinek Hatmilliárd forint áll rendelkezésre • Okos ötleteket várnak a szakemberek Balogh Géza Nyíregyháza (KM) — Ha valaki még pár hete azt mondja, hogy létezik olyan program, amely akár néhány héten belül is több ezerrel csökkentheti a szabolcsi munka- nélküliek számát, arra egészen biztosan nemcsak a szakember, hanem a laikus is azt feleli, mese habbal. Azok a települési, illetve kisebbségi önkormányzati vezetők azonban, akik a napokban leülhettek Nyíregyházán az Országos Közmunka Tanács elnökével, Halmos Csabával tanácskozni, azt hallhatták, nem is olyan hiú ábránd mindez. A közmunka tanács elnöke mindjárt azzal a nem éppen szokványos bejelentéssel lepte meg a vendéglátóit, hogy pénz van, csak okos, helyi javaslatok szükségesek. A tanács pár hónapja alakult, s erre az évre egymilliárd forintot kaptak a költségvetésből, de jövőre már ötmilliárd forint áll a rendelkezésükre, amit természetesen alapos tájékozódás után, de minél hamarabb szeretnének eljuttatni a szerencsés pályázóknak. Erdőtelepítés — Az a dolgunk, hogy társadalmilag hasznos munkalehetőséget biztosítsunk a rászorulóknak — foglalta össze a közmunka tanács filozófiáját az államtitkár, majd így folytatta: .— Tudjuk, ez az öt-, pontosabban hatmilliárd forint is csak csepp a tengerben, de ha okosan használjuk, használják fel, akkor nagyon sok munkanélküli sorsán tudunk majd segíteni. Eddig mintegy nyolcszázmillió forintot vettünk ki az idei keretből, s ez hét-nyolc- száz ember foglalkoztatását tette lehetővé. A jelen lévő szabolcsi polgármesterek ezen adat hallatán kezdtek el számolni, s jutottak az írás elején jelzett következtetésre. Arra, hogy ha alaposan kidolgozott, részletesen alátámasztott pályázatokkal jelentkeznek, nem elképzelhetetlen a tízezres szám sem, akár ennyivel is csökkenthető, igaz csak átmenetileg, az itteni munkára vágyók száma. Igen, ám, de milyen ötletekkel, javaslatokkal érdemes előállni? A szabolcsi polgármesterek közül a nyírlugosi Ho- vánszki György rukkolt ki a legrészletesebb csomaggal. — A Dél-Nyírséghez körülbelül húsz település számíthanyét, hogy azok a pénzek valóban a legrászorultabb területekre jutnak majd el, s a döntések nem az alapján születnek, hogy melyik kérés mögött áll erősebb érdekcsoport. A kezdeményezés fontosságát elisegyütt másra is. Többek között közmunkában képzelik a borzasztóan elhanyagolt, gazdátlan csatornák kitisztítását, a so- kadrangú utak karbantartását, a hírhedt parlagfű megfékezését. Nem véletlen persze, hogy A szerző felvétele Közmunkában sok régi ház is megmenthető tó, a munkanélküliség majd mindenütt meghaladja az ötven százalékot — kezdte. — Miután e tájon sohasem játszott komoly szerepet az ipar, ráadásul ma a mezőgazdaság is olyan, amilyen, a mi munka- nélkülieink helyzete szinte reménytelen. Több mint ezer hektár van parlagon a határunkban, annak hasznosítása csak összefogással valósítható meg. A legésszerűbb az lenne, ha ez a terület átmenne önkormányzati tulajdonba, s mi gondoskodnánk róla. A lugosiak az első lépéseket már meg is tették. Eddig kétszázötven hektár erdőt telepítettek saját erőből, s további ötszáz hektár nyárfást terveznek. Természetesen élve a lehetőséggel, a Közmunka Tanács forintjaival. Objektív döntés Ahhoz egyébként a különféle tárcák, a regionális fejlesztési tanácsok, illetve a települési önkormányzatok juthatnak, ha szerencséjük van. Ez a „ha” szócska egyébként is többször szóba került a megbeszélésen. A megyei közgyűlés elnöke, Zilahi József is kifejezte remémerve a szabolcsi polgármesterek is hangot adtak aggályaiknak, mondván, Szabolcs sohasem tudott igazán eredményesen lobbizni, a fővárosi, vagy a dunántúli megyék többségének igyekezete sokkal hatékonyabbnak bizonyult korábban. Objektív, pártatlan döntést várnak hát a pályázatok elbírálásánál. Igazán könnyű helyzetben persze akkor volnának a pályázók, ha megmondanák nekik, mivel számíthatnak a legnagyobb sikerre, ezt azonban nemigen várhatják. Halmos Csaba szerint ugyanis a foglalkoztatáspolitika korántsem csak kormányzati ügy, annak össztársadalmi üggyé kell válni. A közmunka programok kimunkálásában is a helyi kezdeményezéseknek kell majd a fő szerepet játszaniuk, a sok kis, helyben megszületett ötletből állhat majd össze egy nagy program, amely valóban enyhíthet a munkanélküliség okozta súlyos gondokon. A nyírlugosiak erdőtelepítése csak egy példa a számtalan lehetőség közül, készülnek ők a dombrádiakkal, nagyecsedi- ekkel, szatmárcsekeiekkel meglódult a jelenlévők fantáziája, hiszen ezt a fajta foglalkoztatást az állam száz százalékban fedezi. Nádvágás Igen értékes ötletekkel érkezett a megbeszélésre a Magyarországi Cigányok Országos Ön- kormányzatának alelnöke, Farkas Kálmán, aki egyben javasolta azt is, a tanács döntéseibe vonják be a cigányságot is, hiszen a munkanélküliség éppen az ő körükben a legnagyobb. Ők el tudnák képzelni, hogy közmunkában indítanák meg a szociális lakásépítést, a C-telepek közműveinek kiépítését, de kiterjedhetne az a nádvágástól a halastavak létesítéséig sok mindenre. Ezek a javaslatok, ötletek is mutatják, nagy fantáziát látnak az érintettek a közmunkák nyújtotta lehetőségekben. Minden bizonnyal értékes pályázatok is születnek majd, de abban mindenki megegyezett: nem szabad csodát várni. A közmunka ugyanis csupán időlegesen enyhít a gondokon. Tartós javulást csak a gazdaság komolyabb fellendülése hozhat.-w—| gy hatalmas gyümöl- i-4 csöskert az egész me- JL—J gye, szüreti zajoktól hangos szerte a határ ezekben a napokban. Sokan lehetünk olyanok, akiknek az egész életét végigkíséri az almaszüret, holott nincs is még egy piciny kis birtokunk sem. Egykoron — még ifjú korunkban, általános és közép- iskolás diákként — szövetkezetekben, állami gazdaságokban szedtük az almát, később pedig évről évre rendszeresen a rokonok, a barátok számítottak, illene számítanak mind a mai napig több évtizedes tapasztalatunkra. Élmények, feledhetetlen kis történetek mindig adódtak, ezekből szeretnék most kettőt feleleveníteni. Még valamikor a rendszer- váltás környékén alakult ki az a helyzet, hogy a szövetkezetek már nemigen voltak a hatalmas almáskertek tulajdonosai, ám az új birtokosok Szüreti szemelgetések sem voltak még a láthatáron, így a legjobb megoldásnak az tűnt, ha kiadják bérbe a vállalkozó kedvű városi polgároknak a gyümölcsöst. A bérlőnek tulajdonképpen egész évben semmi dolga nem volt, ősszel csak le kellett szüretelnie az almát. R. Józsi barátom is bérelt néhány sor almát, s mikor eljött a szedés ideje, riadóztatta a rokonságot és a haverokat. Szedtük is lelkesen a szépen pirosló almákat. Volt mit kapkodni bőven, áfák roskadoztak a sok gyümölcstől. Munka közben jutott idő a beszélgetésre is, hiszen sok ismerőssel az ember évente csak egyszer találkozik, az az alkalom is éppen az almaszedés. A második nap már befejezéséhez közeledett a szüret, valamennyien azt vártuk, hogy az utolsó fa is magányosan árválkodjék, mikor megállt mellettünk egy kocsi. —A szomszéd sorok bérlője — súgta felénk nagy nyugodtan házigazdánk, miközben hordtuk az almákkal megtelt vödröket. Az autóban ülő férfi kiszállt, s nagy, csodálkozó szemekkel nézett bennünket, illetve a már megszedett fákat. Mi tudomást sem véve róla tovább dolgoztunk, ám ő egyszer csak jó hangosan felkiáltott: — Uraim! Tudják maguk, hogy mit csináltak? Leszüretelték az én almáimat! * * * Nemcsak a házak épülnek kalákában, szüretkor is szükség van a közeli és a távoli családtagok szorgos munkájára. Természetesen a gyermekeket sem lehet otthon hagyni ilyenkor, egy-egy szép napsütéses időt kifogva valóságos kaland számukra az almaszedés. A nagyobbacska legényeket, leányokat még hadra is lehet fogni, a kisebbek azonban játszadoznak, a környéken barangolnak. Az egyik alkalommal is eltűntek az apróságok vagy másfél órára. Mikor visszaérkeztek, mi felnőttek faggattuk őket, merre jártak, mit láttak. —A tanyához ki kellett hívni az állatorvost, mert a tehén felfúvódott—mesélte a városi gyermek számára nagy élményt az ötéves Liliké, a cser- fes kislány. — Miért, mi történt a bocival? — kíváncsiskodtunk tovább. — Almát evett, s rosszul nyelte le. — Vajon ki etethetett almát azzal a szegény állattal? — szörnyülködtünk el valamennyien. — Hát mi! — vágta rá boldogan, sugárzó arccal Liliké. —— Kflläl v 1 Mj Sikerdíj Angyal Sándor jr titársunk említette: # / alkalmi munka adó- L/ dott, „szakérteni" hívták egy bizonyos ügylethez. Amikor megkérdezték, mit kér a munkáért, ő tanácstalan volt. Nézze — mondták neki — tőlünk legfeljebb 25 ezret kaphat — óránként... Leesett az álla. Más. A vegyes rendeltetésű épület szervezése még csak az elején tartott, ám a működtetésére létrehívandó társaság alapszabályát kidolgozó jogász „szakember” még a szabály elfogadása előtt, a tervezet leadása pillanatában követelte magának a 60 ezer forintot. Megkapta. (A történet vége: a társaság létre sem jött!) A legújabb. Szakértői botránytól hangos megint a hazai sajtó: milliárdos sikerdíjról, meg annak a cáfolatáról hangzik el a pro és a kontra, lévén, hogy az egyik fiatal honatya fellebbentette a fátylat a privatizáció körüli gyors meggazdagodás módjáról. Az ügyben érintett hölgy végül azt nyilatkozta: „Ebben az országban, aki legalább száz forintot keres, bízvást számíthat arra, hogy meggyanúsítják mindazok, akik önhibájukból vagy tehetségük híján képtelenek erre.” Itta fájdalomtól összeszorul az ember torka. Először is nem igaz, hogy ebben az országban, aki csak száz forintot keres, azt nyomban meggyanúsítják mások. Ezzel szemben nehéz cáfolni, hogy jó néhány bukott „szakember” szinte hivalkodik új egzisztenciájával, mondván, hogy most egy nap alatt többet keres, mint amikor egy gyár felelősségének súly a nyomta a vállát. Tudniillik szakért. Elvégzett ehhez egy akármilyen tanfolyamot, s most az ő minősítése (ami jobbára stencile- zett nyomtatvány), meg az aláírása a feltétele a privatizációs adás-vételnek, felszámolásnak. A milliárdos sikerdíjról szóló mostani rege szerint a megtakarítás 10 százaléka üti a szakértő markát, aki menteni akarja a köztudottan menthetetlent. Nem semmi. Tízmilli- árdnál (ennyi vagyontömeg könnyen kikerekíthető ingatlanokból és más vagyontárgyakból) már egymilliárd. Ha ez „csapatmunka”, akkor ez egy jól fizetett csapat! Nem százforintos órabérben... Mondd fiam, neked állandóan így kell hazajönnöd?... Ferter János rajza IC<M«tit!e«itá Kézen fogva Györke László Av t hónap alatt készült í 1 a Kislétai Egészségkor ügyi Gyermekotthon foglalkoztatója. A minapi átadási ünnepségen maguk az otthon lakói kedveskedtek a vendégeknek műsorral, a végén ajándék- tárgyakkal. Verseket mondtak, előadtak egy humoros magyar népmesét. Figyeltem arcukat: a maguk módján roppant élvezték a játékot. Látszott rajtuk: fontos nekik amit csinálnak. Talán mindennél fontosabb, mert ezek ők maguk, és erre ők képesek. Figyeltem a tekinteteket. Kinek átszellemült volt, kinek rezzenéstelen. De mindig keresték a fix pontot: a pedagógust, aki ezzel a lehetőséggel őket megajándékozta. Mert ajándék volt számukra, hogy ennyi néni és bácsi tapsolt nekik. Ok maguk is megtapsolták magukat. Ünnep volt tehát számukra, nemcsak azért, mert egy olyan csodálatos, jól felszerelt létesítménnyel gazdagodott az intézmény, ahol kipróbálhatják a végtelenül türelmes nevelők, gondozók segítségével, mire képesek még—varrhatnak, házi szőnyeget (pokrócot), paplant, vázákat, tányérokat készíthetnek, akár megfőzhetik maguknak az ebédet is stb. —, hanem azért is, mert érezhették: ez a sok idegen bácsi és néni is fontosnak tartja az ő örömüket. Nem állhatom meg, hogy ne említsem meg egyik élményemet. Az ünnepi rész után a termet gyorsan visszaalakították a gyerekek „szövődévé”. A kézi szövőgépekben megkezdett munkadarabok voltak. Megkérdeztem egyiküktől, hogy azokat már ők készítették-e. A megszólított, aki verset is szépen mondott, büszkén válaszolta: mi bizony! De tudunk majd ennél szebbet is! Tekintete, hanghordozása elárulta, mennyire fontos neki, hogy olyan valamit csinálhat, ami felkelti mások érdeklődését.
