Kelet-Magyarország, 1996. szeptember (53. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-27 / 226. szám

HAZAI HOL-MI i wo. ^epiemoer z/pence* "■“lit «* |<Áf ms»*é\IM Balkán Györke László j-T ét napon belül két olyan esemény bor- IV zolta a megyeszék­helyen a kedélyeket, amely­re nem lehet ésszerű magya­rázatot találni. Az egyik a hét elején a Tőke utcai böl­csődében történt kárcsiná- lás, a másik az Amstel disz­kóbeli gyújtogatás. Ez utóbbi esetében még el lehet képzelni — ha vala­kinek igen élénk a fantáziá­ja —, hogy esetleg a konku­rencia keze vatt a dolog mö­gött. Tehát, úgymond, aljas indítéka lehetett (volna) va­lakit k)nek, bár semmilyen emberi mércével nem lehet kellő súllyal elítélni a gaz­tettet. Ami a bölcsőde feldúlását illeti — mivel el nem vittek semmit —, még ezt a hal­vány indítékot sem lehet fel­tételezni. Egyszerűen embe­ri ésszel nincs rá magyará­zat, hogy miért kell egy — általában súlyos anyagi gondokkal küszködő, apadó költségvetési keretből mű­ködő — gyermekintézményt tönkretenni. Ilyen vandalizmus láttán újra és újra előjön a kérdés: vajon jók-e a törvényeink. Maradéktalanul szolgálják- e az értékeket létrehozó tár­sadalom, az alkotó egyén • érdekeit? Hiszen a tettesek, ha kézre kerülnek is, olcsón megússzák. Büntetésük aligha van arányban a kár — anyagi és erkölcsi — nagyságával. A kérdés köl­tői: miféle aljas fondorlat­nak, gazságnak vagyunk na­ponta kitéve? Mikor és ki fé­kezi meg végre az ok nélkül, szinte kéjjel pusztító vandá­lokat? 19 am #f a wtutá m m# a I# 1117 Vllffl?» W 17fl¥ 1711 Mozi KRÚDY MOZI: A kebelba­rát. Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra. BÉKE MOZI: Hárman párban. Előadás kezdete: 16, 18 és 20 óra. MONTÁZS MOZI: Ponyvaregény pulp fiction. Előadások kezdete: 18, 21 és 0 óra 0 perc. Kiállítások A nyíregyházi Városi Galé­riában a Korok, stílusok a magyar művészetben soro­zat újabb részeként A „szoc- reál” című tárlat tekinthető meg. Ugyanitt látható Csiz­madia Zoltán festőművész és Tóth Sándor szobrász- művész kiállítása — októ­ber 6-ig. A Jósa András Mú­zeumban Csutkái Csaba fo­tókiállítását, valamint a ha­zánkban élő japán szobrász- művész, Mitsui Sen tárlatát tekinthetik meg az érdeklő­dők. Ugyanitt a magyar gö­rög katolikus egyház művé­szeti értékei címmel látható kiállítás. A Korona Hotel alulájában megnyílt Gaál András festőművész kiállí­tása, amely két hétig látha­tó. B. Tóth János festőmű­vész állandó kiállítása a Ho­tel Centrál aulájában tekint­hető meg. Mátészalkán, a Szatmári Múzeumban Vencsellei Ist­ván fotóművész felvételei­ből tekinthetnek meg válo­gatást az érdeklődők. A nyíregyházi Zrínyi Ilo­na Gimnázium galériájában Csepeli Pálma. Hollandiá­ban élő magyar festőmű­vész „Képes utazásaim" cí­mű kiállítása tekinthető meg iskolai napokon 8-tól 18 óráig. Vaján, a Vay Ádám Mú­zeumban rendezett A Bará­tok maradunk a Styx-folyó partján című kiállításon Czeizek György és Gubcsi Attila alkotásai láthatók. Kelet^p-iipiisái Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független nepilapje Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Esik Sándor, dr. Nagy István Attila, Sípos Béla. Rovatvezetők: Tóth Kornélia (belpolitika), Kováts Dénes (aktuális), Galambos Béla (gazdaság), Kállai János (kultúra), Máthé Csaba (sport), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés). Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u. 5. Tel.: (45) 415-955, Mátészalka, Kölcsey u. 2. Tel./tax: (44) 310-651. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. emelet 8. Telefon: 269-5706. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Esik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (06-52) 413-101. Terjesztés: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató. Árusításban terjeszti: Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft., Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. Levélcím: 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. Telefon: (42) 311-277/35 mellék. Felelős: Sipos József. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. 11993001-02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél. Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László u. 5., Mátészalka, Kölcsey u. 2. Előfizetési díj egy hónapra 536 forint, negyedévre 1608 forint, fél évre 3216 forint, egy évre 6432 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 25,50 forint, pénteken a TV Plusszal 28,50 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Uj magyar dráma született Rajhona Ádám vegyészhallgatóból lett színész • Akin átgázolt a történelem Nagy István Attila Nyíregyháza (KM) — Van abban talán valami sorsszerű is, hogy Rajhona Adám először rendez egy színház felkérésé­re, s akkor is a Tündérkertet ajánlják neki. Valaha Erdély­ben — hiszen onnan származik a színész-rendező — ez volt az egyik szamizdat olvasmány, amelyből erőt és hitet lehetett meríteni. Móricz Zsigmond nagyszerű regénytrilógiáját ma kevesen olvassák, Erdélyben bizonyára többen, de nem ele­gen. — Szökött kémikus vagyok — mondja nevetve, amikor ar­ról faggatom, hogyan lett a ko­lozsvári vegyészhallgatóból színész. — Első évesként nem éreztem magam jól. Valami hi­ányzott a mindennapjaimból. Pedig szerettem a kémiát. Kö­zépiskolás koromban nagy kí­sérleteket végeztünk otthon. Mégis. Keresgéltem, s ráakad­tam egy színjátszó csoportra, amelyik éppen a Csongor és Tündét próbálta. Én lettem az egyik ördög. A csoporttal ma­radtam, majd marosvásárhe- lyen elvégeztem a színi akadé­miát. □ A történelmi tárgyú dara­bok esetében sokan keresik a párhuzamot. A Tündérkert ese­tében van ilyen? —- A Tündérkert Báthory Gábor álma. A fejedelem kita­lálja, hogyan kellene megvaló­sítani, de nincs ereje hozzá, ke­vés a gyakorlati érzéke. Hiába ő Erdély „legszebb virága”, vannak benne caligulai voná­sok, tele van szélsőségekkel. A zsenialitás és a praktikum ben­ne sem fér össze. A darab nem a történelemről szól, hanem azokról az emberekről, akik ré­szesei a cselekvéseknek. Nem akartunk történelmi téziseket a színpadra állítani, mert az em­berek jobban érdekeltek ben­nünket. ÜA legtöbb néző rendszerint mégis vágyik arra, hogy vala­milyen üzenetet hazavigyen magával. — Úgy gondolom, azzal az érzéssel állhat fel a néző, hogy egy jobb sorsra érdemes, tehet­séggel megáldott ember a saját és a világ malomkövei között felőrlődött. S ebben a folya­matban nem lehet a részvétet megtagadni a fejedelemtől. O. A rendező kinek a sorsá­val azonosul? — Az előadás Báthory Gá­bort állítja a középpontba, s nem tagadom, számomra is ő a fontos. Átgázolt rajta a történe­lem, s ez ellen nem tudott mit tenni. Benne volt egy hatalmi struktúrában, de egy kifosztott nép fejedelme volt. □ A Tündérkertből olyan dráma született, amelyiknek megvan az az esélye, hogy má­sutt is bemutassák? — Szerintem igen. Személy szerint jobban szeretem Mó­ricz epikáját, mint színpadi munkáit, de úgy gondolom, hogy Venyige Sándor adaptá­ciója megállja a helyét. Dráma született. Remélem, a közön­ség is így érzi majd. Vízbőség HTO-támogatás Nyíregyháza (KM) — A hű­vös, szeszélyes nyár után a szeptember minden eddiginél alacsonyabb hőmérséklettel, és rendkívül sok csapadékkal jelentkezett. A szeptemberi sokéves átlaggal szemben a megye területén eddig átlag 160 milliméter csapadék hul­lott, ami négyszerese a sokéves átlagnak. A legtöbb, 216 milli­méter Nagykállóban hullt. A sok eső miatt a földek tel­jesen átnedvesedtek, sok kis belvízfolt, tócsa keletkezett. Legsúlyosabb a helyzet Felső- Szabolcsban. Itt a terület két­harmada túlnedvesedett. a csa­tornák pedig sok helyütt kiön­téssel fenyegetnek. Á Vízügyi Igazgatóság a felső.-szabolcsi terület három belvízvédelmi szakaszán másodfokú belvíz- védelmi készültséget rendelt el szeptember 25-én, s folyama­tosan szivattyúzza a vizet, fo­lyik a csatornák kaszálása, a vízfolyást akadályozó tárgyak eltávolítása. Rendhagyó módon a hazai vízgyűjtőterületen sokkal több eső hullt, mint a külföldin. Ed­dig néhány kisebb, de a meder­ben maradó árhullám vonult csupán le a Tiszán és a Túron. Az Orvosklub... ...szeptember 27-én, pénte­ken 19 órakor kezdődő foglal­kozásán Ratkó Józsefre emlé­keznek, aki az idén lenne 60 éves. A nyíregyházi Centrál Hotelben működő oryosklub rendezvényén dr. Fazekas Ár­pád, dr. Szabó Gyula emléke­zik a megye ismert költőjére. (KM) Alap- és... ...középfokú állami nyelvvizs­gát tehet az az 500 ember, aki angol és német nyelvtanulását kezdte el a TIT nyíregyházi nyelviskolájában. A nyelv­Nyíregyháza (KM) — Közel tízmillió forint központi támo­gatást kap a megyeszékhely HTO-támogatásra illetve áta­lakításra. A pénz elosztásáról legutóbbi ülésén alkotott ren­deletet a város közgyűlése. Hozzájárulást azok igényel­hetnek, akik lakásukat háztar­tási tüzelőolajjal fűtik, illetve, akik a tüzelőolajról más, gaz­daságosabb fűtési módra tér­nek át. Normatív alapon jár a támo­gatás egyedi HTO-fűtésre, to­vábbá akkor, ha a központi hő­ellátást HTO-val biztosítják, vegyes tüzelés esetében, ha legalább egy lakószobát kizá­rólag olajjal fűtenek. A kérelmeket a közgyűlés Egészségügyi, Szociális és La­kásügyi Bizottsága bírálja el, a támogatás ez év december 31 - éig állapítható meg és fizethe­tő ki. Ha egy háztartás az 1995-96-os fűtési szezonban átalakítási támogatásban ré­szesült. a továbbiakban HTO- kiegészítésre nem jogosult. (Lakásfenntartási támogatás nem adható arra az időre, míg HTO-támogatást kap az érin­tett.) vizsgákra november elején ke­rül sor. A vizsgák előtt konzul­tációt és vizsgatréninget szer­veznek. (KM) Használtkönyv-... ...árusítás lesz szeptember 28- án, szombaton 9-13 óra között Nyíregyházán a Szabadság tér 2. alatt a megyei könyvtár ga­rázsában 30 forintos egységá­ron. (KM) A kereskedelmi... ...menedzser szaktanfolyam hallgatóinak tanévnyitója ok­tóber 2-án lesz 13 órától Nyír­egyházán, a KPVDSZ Műve­A támogatás megállapításá­hoz a kérelmet írásban kell be­nyújtani, csatolni kell hozzá a lakás 30 napnál nem régebbi tulajdoni lapját, a nyilatkozatot arról, hogy HTO-val fűtenek (bérlő esetében a bérleti szer­ződés egy példányát, vagy bér­beadói igazolást arról, hogy HTO-val fűt). Fűtés átalakításnál szükség van még hivatalos igazolásra arról, hogy HTO-val fűtöttek, a kérelem benyújtásáig elvégzett átalakítási munkákat pedig számlákkal kell igazolni. A támogatást két részletben (előbb 40, majd 60 százalékot) fizetik ki a polgármesteri hiva­tal gazdasági irodájának házi­pénztárában. A lakások fűtési költsé­geinek körülbelül 20 százalé­kát jelenti a HTO-támogatás. tehát nem fedezi a fűtési költ­ségeket, csak a többletet. A tá­mogatás nincs jövedelemhez kötve, mindenkinek jár, aki olajjal fűt. Például egy 40 négyzetméteres lakás fűtésé­hez 30 ezer forint hozzájáru­lásra lehet számítani, míg 41 és 60 négyzetméter között 36 ezer forintra. lődési Házban a Szarvas utca 95. szám alatt. (KM) Vi rág kötészeti... ...tanfolyamot indít a nyíregy­házi Kertvárosi Közösségi Ház. Jelentkezni a Prága utca 7. szám alatt lehet a 342-313- as telefonszámon. (KM) Gergelyiugornyán... ...az idősek világnapja alkal­mából a helyi iskola tanulói műsorral köszöntik a több mint száz hajlott korú helyi polgárt. Az ünnepséget október elsején 18 órakor tartjuk a művelődési házban. (KM) M «X Mindenféle megyénk településeiről ___- - - .........s__________:__:____t_:_:_:.................................................... ...... Flóra napok NagykálIó(KM-T. K.) — A természetes életmódról, a varázslatos vadászatról, a lakókörnyezet értékeiről lesz szó a nagykállói Budai Nagy Antal Szaközépisko- la szervezésében sorra ke­rülő Flóra napokon október 1-4-e között. Az ünnepé­lyes megnyitót október 1- jén 9 órakor tartják. Kihe­lyezett programként a csa­ládi díszkerteket látogatják végig. Harminchá­rom diák,, a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium tanulói jöttek haza a napok­ban a németországi Iser- lohnból, ahol a testvérgim­náziumban tölthettek egy hetet. A nyelvi táborban csiszolhatták idegennyelv­tudásukat. Velük együtt jött haza a Zrínyi gimnázi­um két tanára, Hrotkó An­na és Sárga Tamás, akik egyhónapos ösztöndíjat nyertek Németországba. ?ÁSÍ úiegyeszckhelyen :x Széni istván u, ió. sz. alul! látják cl a betegeket este 1 tő) reggel 7-ig Ezen a bé­len a S/t. Erzsébet .gyógy­szertár tart ügyeletét i\vir egyháza. Szent István ti. 6U Állandó állatorvosi ügyeidet tartanak a ,i\ a egyházi allatkorhazbais, a Keleti u. I. s/. alatt,-ivViv vert■ y.iv.i Szerintem jó előadás lesz Harasztosi Pál felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents