Kelet-Magyarország, 1996. szeptember (53. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-26 / 225. szám

1996. szeptember 26., csütörtök HATTER Hamis volt az aláírás Az alpolgármester nem tagadja • Bagatellf?) • Rágalmazási per • Papírok Györke László Nyírmihálydi (KM) — „Nemcsak a magam sérelmét akarom a nyilvánosság elé tárni, hanem több özvegy­asszony sorstársam megaláz­tatását" — írja özv. Bodnár Józsefné Nyírmihálydiból. Miről is van szó? „Nyírmihály- diban Szollár Ferenc alpolgár­mester. képviselő, temetőfő­gondnok 1993 óta sorozatos okirat-hamisítást végzett. A halotti számláknál nem a számla összegét sérelmezzük, hanem a saját nevünk aláírását, s nem értjük, az okirat-hamisí­tás mit takar. Hiába fordultunk a helyi jegyzőhöz, megnyugta­tó választ nem kaptunk.” Tételes válasz Özv. Bodnár Józsefné és özv. Nagy Jánosné augusztus 5-én bejelentéssel fordultak ez ügy­ben a polgármesteri hivatal­hoz. Majd egy jegyzőkönyv is előkerül, amely még aznap ké­szült. Ez utóbbi szerint a „bel­ső ellenőrzés során megállapí­tottuk a következőket: a teme­tőgondnok az Orfeusz Kft. tel­jes körű érvényes árkatalógus­sal rendelkezik, melyet a vá­sárlás során alkalmaz. A pana­szosok által benyújtott számlá­kat tételesen felülvizsgáltuk (itt télsorolás következik, a szerk.)... az árkatalógus szerint értékben eltérés nincs, csak a 2. tétel alatt szereplő 2100 Ft költségkihatása nincsen meg­bontva.” Szollár Ferenc szó­ban is hozzáteszi, hogy a hár­mas szám a fejfarovatban nem darabot, hanem tételt jelent. Beismerés Az említett jegyzőkönyvben „Szollár Ferenc elismeri, hogy a számlát aláírta, mivel Bodnár Józsefné a megbeszélt idő­pontban nem jelent meg, de ez­zel nem károsította meg anya­gilag. különben a temetkezési megrendelőre nem történt ha­misítás, ugyanis az eladónak kellene aláírni, nem a vevő­nek.” A számlán egyértelműen az áll: „a megrendelő aláírása”. (Egy apróság. A jegyzőkönyv .Jelen vannak” című felsorolá­A nyírmihálydi temető hallgat sában Szollár Ferenc neve nem szerepel, csak Szollár Ferenc- néé. Meg kell említenünk, hogy Szollár Ferencné hivata­losan a temetőgondnok, tény­leges a teendőket azonban al­polgármester férje látja el.) Szollár Ferenc e sorok írójá­nak is elmondta: — Nincs mit tagadni, hiszen így történt, én írtam alá a szám­lát. Bodnár József este halt meg. mondtam a feleségének: a lakásában félhomály van, a számlát még aznap este elké­szítem. másnap reggel nyolc és kilenc között jöhet átvenni, aláírni. Ha nem érkeznék ide­jében, mondta Bodnámé, nyu­godtan aláírhatja, Feri bácsi. Hát kérem, így történt. Nem ér­tem, eddig miért nem volt mindez senkinek sem fontos. Özv. Nagy Jánosné bejelen­tésében azt írja. hogy „örök bá­natot hagyott a lelkűnkben, hogy férjemet megégették”. A botrány még 1994-ben történt, a tetemet — állítólag áramki­maradás miatt — nem hűtöt- ték. hanem „fűtötték”. Az eset­ről egyébként lapunk annak idején beszámolt. — Hogy szegény uramat így kellett eltemetni, az életben nem bocsátom meg Szollárék- nak — tette hozzá. Az álaláírás története önma­gában — amennyiben anyagi visszaélés valóban nem történt (?) — véznának tűnik, bár meglehetősen bizarr. Bodnár Józsefné említett bejelentésé­ben azt írja, hogy „férjemet életében is megalázták, jogta­lanul önök közül elítéltették”. Ezt a következőképpen egészí­ti ki szóban: — Még 1992 novemberében kárpótlási földjére fakivágási engedélyt kért a férjem. Előve­szi a jegyző által 1992. novem­ber 30-án kiadott határozatot, mely szerint „Engedélyezem kérelmező részére, hogy 1992. december 1-től dec. 20-ig ter­jedő időszakban a saját tulaj­donú földterületről a Csillag- hegyi dűlőben lévő fasorból 20 űrméter tűzifát kitermeljen.” — Mikor a férjem kiment, hogy megkezdje a munkát, többen megjelentek, köztük a polgármester is, aki összegyűr­te a határozatot. Háttér Szollár Ferenc szerint a háttér­ből Szabó András bujtogatja az özvegyasszonyokat, aki 1990 óta folyamatosan piszkálja őt. Elővesz egy jegyzőkönyvet, mely arról szól, hogy 1996. jú­lius 23-án Szabó András sértő megjegyzéseket tett az édesap­jára, s azt állította: „írásos bi­zonyítéka van édesapámról 1945-től 1947-ig a kommunis­A szerző felvétele ta párt titkára volt és bizonyíté­ka van, hogy hány embert in­ternált el. (...) Megjegyezni kí­vánom, hogy édesapám mező­őr volt és ilyen irányú feladat­tal nem volt megbízva.” Szol­lár Ferenc rágalmazás címén ez év július 25-én feljelentést tett a Nyírbátori Városi Bíró­ságnál. — Szabó András kijelentet­te, ha én visszavonom a felje­lentést, ő sem piszkálja az alá­írásügyet. Eszemben sincs visszavonni a feljelentést. Szabó András nyugdíjas vál­lalkozó: — A jegyzőkönyv, amit Szollár Ferenc önnek mutatott, egyoldalú, hiszen engem meg sem hallgattak. Olyat ugyanis nem is állíthattam, hogy az ő apja intemáltatta az embere­ket, mert 1944 késő őszén nem ő volt a bíró Nyírmihálydiban. A dokumentumok szerint ő csak 1947-ben lett bíró. Én nem beszélek a világba, amit állítok, dokumentumokkal alá is tudom támasztani. Ami pe­dig a bujtogatást illeti, az nagy tévedés Szollár Ferenc részé­ről, hiszen sem a bejelentést, sem az önöknek küldött levelet nem én írtam, és nem is diktál­tam, mint ahogy akkor sem én fogtam a kezüket, mikor az ügyben feljelentést tettek a rendőrségen. Páll Géza tárcája ................................................................................................................................................................................................. L ehet, mások is megta­lálták már a titkát an­nak, hogyan örülhet­nek jobban egymásnak. Csak megőrzik a titkot. Talán el kell utaznunk valahová, ez a dolgok nyitja, a megspórolt pénzünkből elmehetünk mondjuk üdülni. Sajnos, sok mindenről le kell mondani, hogy ez megvalósuljon. Ha mégis, egyszer csak ott talál­ja magát az ember a híres für­dővárosban, ahol el akarja felejteni legalább néhány napra az otthoni környezetét, az olykor megunt parányi vi­lágát. Új arcokat, más embe­reket szeretne látni... Aztán váratlanul a fürdő­város utcáit járva, szembejön velünk egy otthoni arc, sőt kettő. Egy rég látott nyíregy­házi házaspár. Evek óta nem találkoztunk, már a név is egy kissé halványul, de most nem ez számít. Felcsillan valami bennünk, s máris barátságo­sabbnak érezzük a világot magunk körül. Majdnem egy­más nyakába borulunk. Per­sze azért valahogy leplezni kell az örömöt, s az ember hirtelen ilyesmiket kezd mon­Örülni egymásnak dani zavarában: „Nahát, az ember már sehol sem lehet nyugodt? Ilyen kicsi a világ? Nektek is épp ide kellett jön­ni...?” Néhány perc múlva a nevek is eszünkbe jutnak, s már együtt szidjuk a városun­kat, mondván ez a város mennyivel rendezettebb, tisz­tább, az emberek mennyivel kulturáltabban viselkednek. Egymás szavába vágva bi­zonygatjuk: itt még nem lát­tunk ágrólszakadt, kukázó embereket, s minden ház, minden fa a helyén van. Nem úgy, mint otthon. Már odáig jutunk a mgy lerendezésben, hogy bánni kezdjük, miért is nem ide szü­lettünk, miért nem ezen a gyö­nyörű helyen lakunk, ahol még a levegő is más. Ahogy telnek a napok, lassan kezd­jük észrevenni a: eddig csak a szép arcát mutató város szépiáit is. Ettől kezdve egy kicsivel csendesebben szidjuk a városunkat, az otthoni lehe­tetlen körülményeket, s mód­jával kezdjük dicsérni az üdü­lőhelyeket, ahol csodák cso­dája, mégis felfedezünk nem tetsző dolgokat is. Milyeneket? Például a hí­res emlékház, múzeum ven­dégkönyvébe, az elismerő szavak mellett olyan észrevé­teleket is beírnak, minthogy az emlékház udvara gazdát­lannak tűnik, térdig ér a fű, jó lenne valamikor rendbe ten­ni. Másutt, a város egyik ha­talmas parkját nézegetve, fel­tűnnek a nehéz teherautók ke­réknyomai, ki tudja mit keres­tek ott, de alaposan helyben hagyták a zöld gyepet. Ké­sőbb már olyan apróságok is szemet szúrnak, amelyekre az elején nemigen figyel az ámu- ló, bámuló vendég. Az éttermi felszolgálónk egy rövid nyelű seprűvel tisztítja meg az asz­talunkat a morzsáktól. Ezen elcsodálkozunk, nem éppen a legkulturáltabb formája a morzsátlanításnak. De ezen inkább mosolygunk, mint bosszankodunk, mert egy ki­csit komikusán hat az aszta! - söprögető mutatvány... De egy ideje nincs kivel megbeszélni az apró epizódo­kat. Hiába sétálgatok, vélet­lenül épp arra, ahol a nyír­egyházi házaspár elém top­pant, csupa ismeretlen em­bert látok. Hát persze, ötlik az agyamba, ők már hazautaz­tak, lejárt az üdülésük. Ettől egy kicsit árvábbnak érzem magam, bár jól eltár sál gok a pécsi, miskolci és egyéb váro­sokból jött üdülőtársakkal, de ezek csak általánosságokról folyó csevegések. y-l gy-két nap és én is ha- zaindulok, s az jár az JLLé eszembe, talán otthon megint évekig nem találko­zom az ismerős házaspárral. Mert vagy olyan nagy ez a vá­ros, vagy itthon nagyon sok­szor közönyösen elmegyünk egymás mellett az utcán. Ta­lán köszönünk, talán bólin­tunk, talán némán tovább me­gyünk. Ki-ki a saját szimpáti­ája szerint. Itthon nem biztos, hogy úgy tudunk örülni egy­másnak, mint idegenben. S most már azon tűnődöm hosszasan, vajon miért is van ez így... Sárba dőltek a remények Galambos Béla •m y agy bajban vannak a IKl földművelők. Míg a J. Y legtöbb kultúrnövé­nyüket immár sokadszorra ezen a nyáron is az aszály sanyargatta, az utóbbi egy hónap során a korábban annyira áhított, most pedig a „mindent pótolni akaró égi áldás” teszi tönkre azt, ami nagy kín-keservek kö­zepette megtermett. A már kialakult naprafor­gótermés esőzések miatti enyészetét ledőlt növények­kel illusztráló, másfél hete megjelent címlapfotónk széljegyzetére reagált az egyik elkeseredett beregi gazda: „Való igaz, hogy a napraforgó-termelők tragi­kus helyzetbe kerültek—ír­ja —, mondhatom, hogy a 90-es évek legjobb termése szemünk előtt megy tönkre és tehetetlenek vagyunk. Sokmilliós kárt okoz az esős idő termelőnek, feldol­gozónak, ha úgy tetszik az egész gazdaságnak. Au­gusztus elején még örömmel tekinthettünk a szép, egyen­lő fejlettségű napraforgó tábláinkra. Nem gondoltuk. hogy pár héttel később már nem az öröm, hanem az el­keseredés könnyei csillog- 1 nak majd szemünkben, ha a tábla szélén megállunk. Nem értek egyet azzal a megállapítással, hogy az érésgyorsítóval takarékos­kodtunk, nem szórtuk ki. így aztán nem indulhatott meg a betakarítás. Az augusztus eleji kilátások nem indokol­ták az érésgyorsítást, ami­vel csak a költséget növeltük volna, a kár csökkenése nél­kül.” Sajnos, az utóbbi két hét alatt csak rosszabbodott a helyzet a földeken. A min­dennapos „özönvíz” követ­keztében tragikussá vált a helyzet, s nem csak a napra­forgótáblákon. Rothad a szőlő, szüretre várva hullik az alma, a sárban sorra dől­nek ki a terméssel rakott fi­atal gyümölcsfák. Sokfelé áll a víz a cukorrépa-, a bur­gonya-, a kukoricasorok kö­zött, hosszú időre lehetet­lenné téve a betakarítást, s az azt követő vetést is. A lo­csogássá vált táblákon egyedül a gyomok érzik jól magukat. Különösen, ahol tavasszal nem tettek ellenük semmit. Vállalkozói mutatvány Kommentá Ferter János rajza Magyar beetetés Balogh József C sak jártatjátok a szá­tokat, örökösen fel­emlegetitek, hogy rengeteg hátrány éri a me­gyét, pedig a megkülönböz­tetés nem mostanában kez­dődött — mondja fővárosi kollégám. Aztán sorolni kezdi, hogy már az egyház is kifejezte az ország fejlettsé­gének rangsorát, amikor évezrede egy Kisvárda mel­letti községet Pap-nak ke­resztelt, az ország belseje felé már Püspök-ladány lett a keresztnév, aDuna-Tisza / közén egy falut Ersek-csa- nádnak hívnak, a Dunántú­lon meg mi van? Pápa. A rangsoroláson jót mu­lattunk, s bár mind a ketten biztosak voltunk benne, hogy ebben semmi szándé­kosság nincs, mégis kifejez valamit abból a naponta ta­pasztalható és érzékelhető folyamatból, amit állandó­an érzékelünk akár aka­runk, akár nem. Tegnap adta hírül példá­ul egy országos lap, hogy a Földművelési Minisztérium elkezdi a veszettség felszá­molását, mert az idén au­gusztusig közel ezer veszett állatot fedeztek fel, s mivel tavaly egész évben találtak annyit, ez azt jelzi, hogy egyre nagyobb a veszély, több a vírushordozó. Csak­hogy erre a célra sincs ele­gendő pénz, ezért először az ország legnyugatibb részén pusztítják ki a veszett állato­kat, s az idén csak a Duna vonaláig etetik be a veszett rókákat. Meg bennünket is. Igaz, mi nem a hallisztből és pa- rafinolajból készült csalé­tekbe helyezett kapszulákat kapjuk, ami az embernek büdös, de a róka kedvence, hanem jól csomagolt, tán még valamilyen illattal is beszórt magyarázatot. Hogy nincs rá pénz. Mint ahogy mondták annyi más esetben, amikor nem volt elég a kasszában. Mi fizet­tünk először közműépíté­sért, mert máshol korábban és ingyen kapták, az autópá­lyaépítéshez először a Nyu- gat-Dunántúlon láttak hoz­zá, s amikor kitalálták, hogy dijat kell szedni használatá­ért, nem az M7-esen, a ba­latoni villatulajdonosokkal akartak először fizettetni, hanem a kelet felé induló M3-ason. Hogy legyen mi­ből máshol beetetni a rókát. r m v is

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents