Kelet-Magyarország, 1996. szeptember (53. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-21 / 221. szám
Napkelet • A KM hétvégi melléklete TÁRLAT Szikora Tamás képei zikora Tamás Munkácsy-díjas festőművész kiállítása október 6-ig tekinthető meg a Budapest K J Galéria kiállítóházában (III. kerület, Lajos utca 158.). A Nyíregyházáról indult alkotó művei között most a legújabbak láthatók; zömmel azok, amelyeket az idén Párizsban készített. Képein a közismert „dobozmotívumai” megmaradtak, ennek ellenére első pillantásra észrevehető: a művészi alkotófolyamatban azutóbbi időkben jelentős változás történt. Két fekete doboz sárga háttérrel Dobozok, 1996 I. (Párizs) Dobozok, 1996 II. (Párizs) Fehér Bizánc Nagy Gábor (ISB) felvételei Magyar szóval Rómában Szabolcsi tanárok is részt vettek a világ bungarológusainak kongresszusán Bodnár István Minden út Rómába vezet — tartja a szólás. A mi repülőgépünkre most mindenesetre igaz az állítás, valóban Rómába tartunk, az örök városba. A Boeing simán rajtol, nincs semmi izgalom, bízunk benne, a gépre most a szokásosnál is jobban vigyáznak, hisz útitársunk a köztársasági elnök, Göncz Árpád is, és még vagy száz hungarológus, nyelvész, irodalmár, akik a magyar művelődés és kereszténység évszázadaival foglalkozó nemzetközi tanácskozáson vesznek részt. A kongresszusra mintegy félezer vendéget várnak harminc országból. Ám most még vasárnap este van. Jó egyórás repülőút után érünk az Adriáig, aztán még egy bő félóra, lent a Campagnya síkja, a Tir- rén tenger kék vize, majd a kanyargó Teverévei Róma. A világ egyik legnagyobb repülőtere, a Leonardo da Vinci repülőtér fogad. Innen még vagy 25 kilométer Róma. Kisvonat visz a Termini pályaudvarra, ahol rögtön az örök város szívében találjuk magunkat. ^ Az egyetemi városban mintegy kétszázezer diák tanul, tizenhárom karon. yy Nézelődni alig marad idő, egy élelmes taxis nyakon ragad, markolássza is bőröndjeinket, a címet kérdezi. Beletörődve megadjuk magunkat, már csak azért is, mert fogalmunk sincs, hol a szállásunk, csak a címet tudjuk: Via Casilina 323. Jó messzinek tűnik, elfogadjuk a taxis ajánlatát, ami nem kis pénz, 40 ezer líra. Ezzel a gyors belenyugvással alighanem bakot lőttünk, s ez rögtön igazolódni látszik, amikor a boldog fuvaros a mobiltelefonján a mamáját hívja, és elégedetten számol be valószínűleg arról, milyen jó fuvart fogott. (Gyanúnk másnap beigazolódik, a szálláshelyünk az Instituto Religiosa alig nyolc-tíz buszmegállónyira van a pályaudvartól.) Az apácák által fenntartott szálloda azonban feledteti az olaszok iránti gyanakvásunkat, á fityulás kis apácák szolgálatkészek, a szálloda egyszerű, de tiszta. Másnap reggel hét órakor a folyosóról behallatszó szolid zeneszó, Vivaldi Négy évszaka ébreszt. Mi két nap alatt két évszakot is megtapasztaltunk, vasárnap még hűvös, késő őszi idő volt Budapesten, Rómában pedig igazi nyár fogad. Mintha nem is szeptember lenne. Az ablakredőnyt felhúzva minden gondunk elszáll, a szállodánk előtt néhány ernyőkoronájú pínia-fe- nyő, pálmafa és még mindig virágzó leanderbokrok. Tagadhatatlan, mediterrán kert. A soványka reggeli után igyekszünk a kongresszusra, amelyet az egyetemi városban tartanak. Mintegy kétszázezer diák tanul itt, tizenhárom karon. A megnyi^ Az olasz köztársaság elnöke is eljött, az őt megillető két díszruhás, jól megtermett testőrrel, yy tó nagy eseménynek számít, hiszen két köz- társasági is jelen van, Göncz Árpád mellett ott ül Oscar Luigi Scalfaro, az olasz köztársaság elnöke, az őt megillető két díszruhás, jól megtermett testőrrel. A megnyitón több egyházi személyiség is jelen van a Vatikánból. Szép beszédet tart Göncz Árpád, aki előadásában az Urál táján két évvel ezelőtt tett útjának emlékeit a mai kultúrához fűződő kapcsolatunkat köti össze. Majd arra emlékeztet, mennyi szállal kapcsolódik a kereszténység története Magyarország történelméhez. A kongresszuson sok mindent megtudunk az olaszországi hungarológiáról, a magyar nyelv és irodalom ottani oktatásáról, valamint az olasz egyetemeken és kulturális intézetekben folyó magyar vonatkozású kutatásokról. Nos, a legtöbb egyetemen —'Udinében, Padovában, Pa- viában, Torinóban, Firenzében, Rómában és Nápolyban — Olaszországban élő magyar lektorok oktatják a nyelvünket. Kilenc kötet — másfél ezer oldal terjedelemben — ad részletes képet az utóbbi évtized olaszországi hungarológiai tevékenységéről. A hosszú beszédek után ideje szétnézni kicsit Rómában, barátaink (Nyíregyházáról hét tanár vesz részt a tanácskozáson), a Szent Péter térre, s a Vatikáni Múzeumba tartanak, mi is velük megyünk. Néhány megálló metrón, máris ott találjuk magunkat a Vatikáni Múzeum előtt. Parányinak érezzük magunkat a nemzetközi kavalkád- ban, Szent Péter sírja fölött. Az áhítat után a múzeum következik. A bejáratnál ügyesen szemléltetve túravonalakat ajánlanak, s bizony szükséges is mivel a múzeumokban látható kiállítások és műalkotások olyan gazdag tárháza fogad, hogy szinte elvész az ember a sok lehetőség között. Az útikalauzok segítségével jól lehet tájékozódni, és a bőség zavarából csak később tisztul az emlékezet, s ülepedik le lassan, hogy mit is láttunk. Mindenesetre a Six- tusi kápolna falán lévő freskók látványa örök élmény marad. Este séta a Spanyol lépcsőhöz, amit a Magyar Televízió is bemutatott filmsorozatból sokan ismernek. (A Spanyol lépcsőhöz többször is visszatérve, meggyőződhetünk róla, hogy állandó rendőri felügyelet alatt áll, talán a turistákra vigyáznak, hogy meg ne lopják őket, na meg a rendre. Áz egyik lépcsőn üldögélő, fagylaltot fogyasztó házaspárra rá is szólnak: itt ne tessék fagylaltozni, kérem! A közel egy hétig tartó kongresszus alatt Rómában szinte mindenütt magyar szót hallani. A résztvevők többsége ugyanis magyar nyelvet tanít. Kanadában, Ausztráliában, Angliában, Lengyelországban, Törökországban. Reggel, ahogy sietünk Róma polgármesterének a fogadására, már a metróban magyarul beszélgető csoportba ütközünk, s teljesen megdöbbenünk, amikor egy vietnami házaspár is bekapcsolódik a beszélgetésbe. A férj magyart tanít Saigonban, felesége, a bájos Flóra pedig közgazdász. Megtudom tőlük, hogy Vietnamban több tucatnyian tanulják a magyart, de már kevesebben, mint nyolc-tíz évvel ezelőtt. Mostanában) ők is inkább Nyugat felé fordulnak. Flórától megkérdezem, hogy tudja-e, az egyik legszebb magyar szerelmesverset éppen Flórának írták. Már idézem is neki: „Úgy kellesz nekem Flóra, mint a növénynek a zöld, hogy levelei kiviruljanak.” Később Keresztes Lászlóval, a Norvégiában tanító magyar professzorral beszélgetünk, aki a norvégiai terNápolyban manapság is ápolják a magyar kulturális hagyományokat, yy mészetről mesél, egy bolgár hölgy pedig a közeli bulgáriai választásokról és az ottani inflációról beszél. A társalgást folytatva szinte az egész világról tájékozódhatnánk magyarul. A Kapitóliumban Francesco Rutelli, Róma polgármestere köszönti a magyarokat Michelangelo által tervezett gyönyörű palotában. Meghatottsággal szól arról, milyen nagy dolog neki abban az épületben dolgoznia, amely olyan helyen épült, ahol mintegy háromezer évvel ezelőtt állt már SINKOVITS PÉTER: Időindák kapaszkodtak „Várlak. Vera.” Mindössze két szó, Tamás megenyhülve futotta át a távirat hívó szövegét, késő délután becsöngető postástól általában rosz- szabb hírekre gyanakszik az ember. De mit akarhat Vera ilyen hirtelenében? Folytatva az újságolvasást visszaheveredett, bár ez idő tájt illenék talán neki is megnéznie a híradót, Tamás azonban inkább a lassan ereszkedő árnyakra figyelt, bolyhok foszlányai rajzolódtak egyre kuszábban, időindák kapaszkodtak a lámpa felől a szekrénysor irányába, s rojtolózó fürtként megjelentek a sötétülő, hatalmas képkeret alján is. „És most bújjunk el”, hallotta valahol belül Vera hangját; akkor is este volt, kinn álltak a Balatonra néző hotel hetedik emeletének teraszán, Vera egy váratlan mozdulattal leoldotta saruit, s a mélybe dobta, azok hangtalanul ütődtek a járda szegletéhez. „És most bújjunk el”, ismételte Vera (Irén? — későbbi leveleit homály-titkosán e kettős névvel látta el) a sürgető biztatás cinkos derűjével, de előbb még gyorsan lemosakodott, majd a leengedett függönyök botorkálásában kissé meglepve ereszkedett a férfi fölé. „Hiszen ez kész tornamutatvány”, kiáltotta vidáman. Aztán lassan szótlanná vált. Izmos testének nyirkos csuszamlása. „Három éve élek itt, de ez még így nem jött össze”, mondta később gyors lélegzetvételek közepette, majd „szerelme tárgyáról” kezdett beszélni, aki valahol másutt egykor az övé volt, de kapcsolatuk meglazult, „szerelmem tárgyát elhárítottam”, súgta kuncogva, „szerelmem tárgya megfakult és...”, közben Tamás hirtelen megcsókolta, lendületét a maguktól nyíló combok párnázták, „szerelmem tárgya”, lüktetett szótagolva Vera, „szerelmem tárgya”, mondta végül teljes hosszában elnyújtózva. Másnap a tanácskozás szünetében címet cseréltek. Ezt követően érkeztek a levelek Verától (Iréntől?) a határon túlról, azok egyhangú pesti napokról tudósítottak, kellemetlen orvosi ellenőrzésekről, és a hatalmas sétákról, amelyek „tájbarangoló ismeretségek”. És jöttek a levelek Verától (Iréntől?), hosszabbak, rövidebbek. Végül egy keskeny papíroson rövidke közlés: „Várlak. Bárhol, bármeddig, bármikor”. S most ez a távirat. Újvidéken e nyári este semmiben sem különbözött az előzőektől: a Duna utca megtelt sétálókkal, üres asztalt alig találni a kerthelyiségekben, fényáradatban a péter- váradi vár, mindenki ügyesen titkolja az évek óta tartó háború omladékos erózióját. A szerkesztőség ablakaiban még égnek a fények, készülőben a másnapi szám, lenn utcai árusok kínálják portékáikat, mások az egyre ritkábban közlekedő városi buszra várakoznak a bolt előtti téren. Néhány hét múlva Tamás Budapestre utazott. Éste jó társaság a Bem mozi melletti kocsmában, indulatokat leplező-szító borozgatás. Az utolsó járattal közelített a megadott címhez. Óvatosan körbejárta a hatalmas háztömböt, minden bejárat címlistáját végigböngészte, de Veráé (Iréné?) sehol. Talán tévesen jegyeztem fel, gondolta, miután mégegyszer tüzetesen ellenőrizte a kapualjak névjegyzékét. Jóval később értesült Vera haláláról. Akkor is szinte véletlenül. Igaz, feltűnt, hogy Vera (Irén?) levelei elmaradoznak, de azokra ő eddig is meglehetősen rendszertelenül válaszolgatott. Nyirkos, izmos teste meg-megjelent előtte, Tamás azonban ekX
