Kelet-Magyarország, 1996. szeptember (53. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-20 / 220. szám
SPORT 1996. szeptember 20., péntek 1-------------------------------------—----------------—I Ötkarikás szemmel Budapest (KM) — Az ismert és neves író, Végh Antal az atlantai nyári olimpián szerzett élményeit Ötkarikás szemmel című naplójában gyűjtötte össze. Ebből közlünk részleteket. Ilyet látni a magyar puszta kellős közepén! Négyszáz hektányi földön. Csak úgy, a semmiből kinőve. De hisz ez itt a világ hetedik csodája! Ez a homoki gyöngyszem. Ez az ékszeres doboz. Ez a varázslatkastély. És a pálya zöldje! Lehet, hogy Stadler József vétett a törvények ellen? Mit tudom én! De hogy amit megalkotott, és amit még ideig-óráig fenntart... Nincs mit tenni a kalappal, meg kell emelnem előtte. A szőke nő íme, Stadler József birodalma. És a háttérben egy nő. Az asszony. A maga szőkeségével. Mint egy idevarázsolt pusztai dizőz. Aki az idénynyitó mérkőzésig háromszor is átöltözik. Pedig sok az elfoglaltsága. O a csapat technikai vezetője is. S még azt mondják, Akasztón Stadler úr állítja össze az együttest. Egy frászt! Az asszony. Menten le is teremti elnök-urát: „Hogyhogy nem lehet most igazolni? Ilyen hülyék vagytok? Miért nem nézitek meg a szabályokat ti is?” Ezek szerint ő már megnézte. De a Stadler-stadion! A legjobb ízlés szerint megálmodva, kigondolva, megtervezve, létrehozva. Ha néhány foglalatból hiányzik is az égő. Mert arra a villanykörtére már nem jutott. Nem is valószínű, hogy mostanában jut. Bár a kereskedelem még élénk. Az emberkereskedelem. Sándor István, az edző ukrántudása aranyat ér. Mert az úgy van itt, mint a halpiacon. Ha mocsári a hal, ki kell füröszte- ni friss, tiszta vízben. És akkor elmegy a mocsárszaga. Importjövevény Egy ukrán „senkit” meg kell lobogtatni néhányszor a magyar NB I-ben, hogy jó haszonnal tovább lehessen adni. Stadleréknél most is annyi a kérő, mint a legkeresettebb lányos háznál. Ni- csenkót húszszoros pénzzel adták tovább a Fradinak. És most még pénzesebb kérők is oldalognak az akasztói stadion körül. Ukrajnából meg annyi az importjöve- vény, mint égen a csillag. És ők még akarnak is valamit. Nevet szerezni, figyelmet kelteni, még pénzt és pénzt. De már az ukrán piacon is magasabb az emberár. Erről Stadler úr sokat tud. És nem is köntörfalaz. Most ebédel a stáb. Fogalmuk sincs, hogy mit akarok, de Stadler úr asztalhoz invitál. Nem étterem ez, hanem egy nagy családi ebédlő. És a koszt sem éttermi, házias inkább. A konyhában nem hivatásos szakácsok működnek, „csak” helybéli parasztasszonyok. (Folytatjuk) Útlezárás szombaton Nyíregyháza (KM) — Szombaton a Samsung- és a Bütyök-futás miatt az lábbi útlezárások és útelterelések lesznek. A Samsung-futás útvonala: városi stadion, Sóstói út, Ferenc krt., Korányi u., Csaló köz, Sóstói út, Stadion u. Rajt 11 órakor, a várható időtartam 50 perc. A futás idejére a futók elhaladásáig részlegesen lezárja az útvonalat a rendőrség, amit a futók elhaladása után folyamatosan megnyit. A szakaszok lezárása várhatóan 5-10 percet jelent. A Bütyök félmaratoni rajtja 13 órakor lesz a városi stadionból. A verseny várható időtartama, kb. 90 perc alatt a Kelet Áruház előtti fordulótól a Kossuth utcát, a Sóstói utat a Csaló köz előtti fordulóig a rendőrség teljesen lezárja, a keresztező forgalmat sem engedi át, csak a megkülönböztetett jelzésű járműveket. A 8-as és a 8 Á-s útvonala a következőképpen módosul. 8-as: a vasútállomástól az Egyház utcáig változatlan, utána Vay Ä krt., Dózsa Gy. u., Korányi F. u., Csaló köz, Sóstói úti kórháztól változatlan, visz- sza ugyanígy. A 12-es járat: a vasútállomástól az Északi krt. 4-ig változatlan, utána Vasvári P. u., Rákóczi u., Vay Á. krt., Dózsa Gy. u., Korányi F. utcától változatlan. Vissza ugyanígy. Tippelő 38. hét 1. Ferencváros-Haladás 2. Zalaegerszeg-Kispest 3. Vasas-Videoton 4. Bochum-Hamburg 5. Bayern München-Karlsruhe 6. Bielefeld-Schalke 04 7. St. Pauli-1. FC Köln 8. VfB Stuttgart-Düsseldorf 9. Internazionale-Lazio 10. Bologna-Milan 11. Perugia-Juventus 12. Roma-Sampdoria 13. Vicenza-Atalanta 14. Duisburg-Bremen Demecserben elég az ikszekből Bátorban csúcsrangadó lesz • Hétközi változások Kállóban és Rakamazon Nyíregyháza (KM — B. T.) — Újabb megyei rangadók és egy csúcsmérkőzés. Ez lesz az NB III. hetedik fordulójának hétvégi kínálata. Két pályán is két megyei csapatunk találkozik, Nyírbátorban pedig a tabella első két helyezettje lép pályára. A hétből hatodik meccsét szombaton játszó Baktaló- rántháza (3. helyezett, 12 pont, házi gólkirály: Gdovin 3 góllal) a zsinórban harmadik megyei ellenfelével mérkőző Rakamazt (9. h., 8 pont, h. g.: Szekrényes, Marcsek 2-2) fogadja. Á vendégek az elmúlt két fordulóban egyaránt döntetlenre végeztek a Kisvárda és a Demecser ellen, így érthető, hogy Veigli Géza együttese ezúttal nyerni szeretne. A héten újabb változások történtek a rakamaziaknál (egy hete Kovács /. és Feczkó távozott, az ózdi Kozma érkezett), most pedig a Kertvárosból eltávozott Drágár érkézésére van igen jó esély. Balogh Gyula eltiltása lejárt, ő játszhat, Csornára viszont vasárnapi kiállítása miatt alighanem kényszerpihenő vár. — Miután az ön(bajnok)je- lölt Kisvárdát legyőztük — ezt már Kozma Attila, a baktaiak szakosztályelnöke mondja —, a szombati mérkőzésen más célunk nem is lehet, mint a győzelem. Gdovin hál’Isten- nek újra játszhat, Knoblok viszont a hasfalát fájlalja, így ő nem lehet ott a pályán. Nagyon reménykedem abban, hogy nem járunk úgy, mint a Tisza- újváros elleni idegenbeli győzelmünk után, amikor kikaptunk itthon a Borsodi Volántól. A szombati másik mérkőzés a forduló rangadója lesz. Nem véletlen, hogy a Nyírbátor (1. h., 14 pont, h. g.: Lőrincz 5)-Tiszaújváros (2. h., 13 pont, h. g.: Papp 5) találkozóra új idei nézőcsúcsot várnak Bátorban. Baracsi János, a mezőnyben egyedüliként veretlen hazaiak edzője is elmondta, hogy a csapaton belül is érezni lehet: nem akármilyen mérkőzés lesz a szombati. Kosán eltiltása lejárt, Szegedi és Sipos viszont sérülése miatt aligha játszhat. Ha a Kálló elleni teljesítményt meg tudja ismételni a bátori tizenegy, akkor alighanem továbbra is üresen marad a vereségeket jelző rublika a bátoriak neve mögött. Vasárnap a Demecser (6. h., 9 pont, h. g.: Lehoczky 5)-Má- tészalka (15. h„ 4 pont, h. g.: Barcsai 3) mérkőzés kerül a középpontba. Főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a demecseriek immár négy hete nyeretlenek, a szalkaiak viszont legutóbb végre győztek. — Elég az otthoni döntetlenekből, kitartó szurkolótáborunk igencsak megérdemelné, hogy újra győzzünk — így Eszenyi Dénes, a demecseriek edzője. — Bár azt is tudom, hogy a mezőny nagyon kiegyensúlyozott, bárkitől ki lehet kapni. Legutóbb Rakamazon a játék már sokat javult, és ha jobb lesz a helyzetkihasználásunk, akkor megszülethet a várva várt győzelem. Ennek kivívásában megakadályozhatja a demecserieket az, hogy Baloghot alighanem eltiltják, Brankovits pedig sérülése miatt nem játszhat. Szálkán sokat javított a hangulaton Szabadesés nyolcvanon felül A nyugalmazott ezredes 81 éves • 144-en kapaszkodtak össze Békéscsaba (KM) — Nagyszabású repülőnappal kezdődött Békéscsabán a XXIII. Ejtőernyős Világbajnokság, amely szeptember 22-ig tart, kaptuk az információt Csabai János repülőoktatótól. Látványos ejtőernyős programokat láthattak a nézők, akik megcsodálhatták a vadászrepülők bemutatótját is. Harminckét ország nevezett a VB-re, amelynek zászla- it ejtőernyősök hozták. A magyar csapat tagjaként ugrott Magyar Miklós ny. ezredes, aki nyolcvanegy évesen nyitott ernyőt. Miklós bácsi több mint ötven éve kezdett ejtőernyőzni, a Magyar Honvédség ejtőernyős főnökeként Magyar Miklós Amatőr felvétel ment nyugdíjba. A közelmúltban elhunyt rovatvezetőnk, Kovács György ejtőernyős ugrótársa volt a magassági rekordnál. A repülőoktató a VB alkalmából az ejtőernyőzés nagy pillanatait is felevenítette. Az első sikeres ejtőernyős ugrást 1306-ban Fo-Kin császár koronázási ünnepségén jegyezték fel, az első ejtőernyős tervrajzot Leonardo da Vinci rajzolta 1485-ben. A világ legnagyobb relatívugrás alakzatát Quincy (USA) fölött mutatták be 1988-ban, 4877 méter magasból 144 ejtőernyős ugrott ki, majd kapaszkodott össze. Az amerikai Dale Nelson 24 óra alatt, 301 ejtőernyős ugrást hajtott végre szintén 1988-ban, ami rekordnak számít. Csak egy perc hiányzott A médiaválogatott 9:8-ra kapott ki azÁB-AEGON gárdájától Nyíregyháza (KM) — Már a negyven- harmadik másodpercben gólt kapott a médiaválogatott, mégis ha még egy perccel tovább tart a meccs, az ÁB-AEGON gárdája ellen, akkor talán sikerül a hőn áhított döntetlent kiharcolni. így maradt a 9:8-as győzelem a biztosítósok javára. A mérkőzés a médiások szempontjából a lehető legrosszabban kezdődött, majd ha lehet fokozni, akkor még rosszabbul folytatódott. A biztosítósok szervezett ügynöki munkával cserkészték be a médiások kapuját és könnyedén lőtték a gólokat. Négyig meg sem álltak, de ekkor az oxigénhiánynyal küszködő médiások Batai révén szépítettek. A félidő így is 5:1 lett, de nem ide. A második félidőben valami álomjátékot produkált a médiaválogatott, ekkor jött be Mán Magic húzása, mely szerint a labdába is lehet rúgni. Onnantól kezdve megindult a gólhalmaz, de az iksz már nem sikerült. Pedig a SzféraKelet munkatársai is nekünk drukkoltak. a Karcag elleni győzelem, bár ennek a mérkőzésnek áldozatai is vannak, hiszen Barthát kiállították, Varga T. pedig három sárgája miatt nem játszhat. Kása Józsefnek viszont lejárt az eltiltása, Tóth Zoltán pedig felépült. Pénzes András egyesületi elnök elmondása szerint a demecseriek már csak azért is esélyesei a találkozónak, mert a nyáron alaposan megerősödtek, de ez nem jelenti azt, hogy feltartott kezekkel lépnének pályára. Nehéz mérkőzés vár a múlt héten veretlenségét hazai pályán elvesztő Kisvárdára (4. h„ 11 pont, h. g.: Kocsis, Mar- ginean 4-4) Szikszón (13. h., 6 pont, h. g.: Nagy L. 3). A héten nagy változásokat megélt Nagykálló (14. h., 4 pont, h. g.: Ötvös, Barczi és Boros egyaránt 2) (távozott Pók, visszatért Polonkai és Spisák) a még mindig nyeretlen Karcag otthonában próbálja megszerezni második idegenbeli győzelmét. Boda Mihály abban reménykedik, hogy csapata a Mezőkövesd ellenihez hasonló eredményességgel játszik majd. Röviden SAKK. A megyei Senior- bajnokság végeredménye: 1. Révész István (Záhony) 7,5, 2. Fellegi Sándor (Vízügy) 7,0, 3. Márkus Mihály (Start) 7,0. A Kiss Emő-em- lékversenyt a megyei szövetség szeptember 21-én 9 órától rendezi a Vízügy székházában (Széchenyi út 19.). Az idei sakkcsapatbajnokságra (I. oszt. 8 fő, II. oszt, 4 fő) szeptember 24-ig lehet a sakkszövetségnél jelentkezni. FITT PRÓBA. A 4. próbát, a Horizont Duatlont szeptember 29-én 10 órától tartják, a versenyközpont a városi stadionban lesz. Korcsoportok. A és B: 800 m futás, 4 km kerékpár, 400 m futás, C és D: 1200 m futás, 6 km kerékpár, 800 m futás, E és F: 2000 m futás, 10 km kerékpár, 1200 m futás. KARATE. Black Leopard Önvédelmi Harcművészeti csoport néven szerepel ezentúl a korábbi Hong Lung Chuan Tao csoport, amely szeptembertől a Magyar Utcai Harcosok Egyesületéhez tartozik. Az egy tjies Csikós Gábor, a csoport vezetője elmondta, az ÉVISZ tornatermében kedden, pénteken, vasárnap edzenek. A fekete leopárdo- sok a Szabolcsút Kft. támogatásával indulnak a következő versenyeken. TENISZ. Dr. Magyar János amatőr tenisz emlék- versenyt szervez a Megyei Tenisz Szövetség Amatőr Teniszklubja a városi stadionban szeptember 21—22- én. Nevezési határidő: szeptember 21-e 9 óra. A gólvágó Batai a levegő ura lett Harasztosi Pál felvétele Mai műsor RÖPLABDA. Magyar Kupa, férfi: NYVSC-Sza- bolcs Gabona-Dág, bujtosi csarnok, 16.30. TÖMEGSPORT. Volán Kupa kispályás labdarúgótorna, Tiszavasvári út, 14. 1 x 1 X X 1 2 x 2 1 1 2 x 2 2 1 x 1 2