Kelet-Magyarország, 1996. szeptember (53. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-17 / 217. szám
. SPORT 1996. szeptember 17., kedd Ötkarikás szemmel 999 Budapest (KM) — Az ismert és neves író, Végh Antal az atlantai nyári olimpián szerzett élményeit Ötkarikás szemmel című naplójában gyűjtötte össze. Ebből közlünk részleteket. Először a csapatkapitányról, Pető Zoltánról. Rámenős, kemény, konok hátvéd. Arról azonban szó sincs, hogy klasszis lenne. Tíz olyan DVSC-s hátvédet is tudok, aki jobb futballista volt, mint ő. B. Nagy, Szilágyi II., Kovács tiszteletes, Kiss Jancsi... Petőcsakane- gyedik helyezésekhez jó, mert nem elég fegyelmezett. Könnyen gyűjt sárga lapot, néha közel jár a piroshoz is. A középhátvéd A Lokiban soha nem játszik mást, mint balbekket. És íme, a japánok ellen, életében először — úgy, hogy még barátságos mérkőzésen sem próbálkozott vele — középhátvéd volt. Hányszor mondtam annak idején Makray Balázsnak, a DVSC pályaedzőjének: ha vasárnap egy játékost új poszton akarunk szerepeltetni, akkor azt legkésőbb szerdán, a hétközi edzőmeccsen kell kipróbálni. Petőt még eleddig — Dunai Antalon kívül — soha senki nem próbálta ki cen- terhalfban, csak a japánok ellen. Végszükségben. Mu- szájságból lett középhátvéd, mert Hrutkát és Mátyust, hátvédtúltengés következtében. hazaküldte a szövetségi edző. Hányadik helyen is végzett, Pető középhátvéd-játéka után, a magyar olimpiai válogatott? Összesítve a tizenhatodikon. És hányadik helyen van a világranglistán a magyar labdarúgó-válogatott? A nyolcvanhetediken. Aztán Sándor Tamás. Akit vagy betett a csapatba Dunai, vagy nem. Aki viszont mindig helyet kap a Lokiban. A DVSC legértékesebb játékosának tekintik, teljes joggal. Tehetségét nemcsak megmozdulásaival, hanem góljaival, passzaival és trükkjeivel is bizonyította már. De istenigazából ő is olyan, mint Csoóri Sándor ama híresnevezetes versében a fekete rózsa: nem tud kinyílni. A tehetséges Sándor Eddigi legemlékezetesebb cselekedete az volt, mikor a válogatott egyik külföldi utazására a felesége útlevelét vitte magával. Mint újdonsült nősember. Még ha még magát az ifjú feleséget viszi... Sándor Tamás kézírásáról egy debreceni grafológus azt állapítja meg a Hajdú- Bihari Napló hasábjain, hogy az írásmozgásán látható: a kezét ritkábban használja, mint a lábát... Ki hitte volna. Mindig történik vele valami. Főként ha nála van a labda. Talán egy hajszállal több is, mint tehetség. Néhány ilyen játékosra lehetne építeni egy új magyar válogatottat. Talán. De azt akkor meg kellene beszélni Sándor Tamással is. Hogy neki is elég legyen az egy helyben topogásból. Na, és Dombi Tibor? Mi lenne ebből a gyerekből. ha focizni is megtanulna!? Ha nem csak az esésre figyelne oda. Mert szinte ordít róla: lesi, várja, hogy most hogyan kellene elesni. Ha egyszer rájön, hogy a labdarúgásnak több eleme van, mint az esés... Bár a magyar olimpiai válogatottat az ő esései juttatták el Atlantába. És a megadott tizenegyes gólok. (Folytatjuk) Tízen is győztek Nyíregyháza (KM) — NB I-es utánpótlás labdarúgó-bajnokságban szereplő nyíregyháziak egy győztes és egy vesztes meccs után tértek haza Vácról. Ifjúsági A korosztály: Vác-Nyíregyházi Sí 3-2 (1-1). NYSI: Balázsy — Martis, Gerliczki, Szarka — Horváth (Pámer, 80. perc), Lakatos, Szenes, Székely (Mizsák, 70.), — Szécsi (Varga II., 65.), Korpái, Fehér. Edző: Tamás Kálmán. Igen bosszantó, hogy két rúgott góllal sem tudott pontot szerezni a vendégcsapat. Amíg a védőjáték nem lesz olyan színvonalú, mint az ellenfelek java részéé, addig ki fogják énekelni a „nagyok” szájából a sajtot. Gól: Fehér. Korpái. Ifjúsági B korosztály: Vác-Nyíregyházi Sí 0-1 (0-1). NYSI: Kanócz — Asztalos, Kántor, Bárdi — Szedlár, Nyárádi, Ambrusz, Kiss, Gégény — Gulyás, Török. Edző: Gáspár László. Szakmailag nem sokat ért ez a mérkőzés. NB I-hez méltatlan körülmények között („libalegelőn”) játszó, tíz mezőnyjátékossal elutazó, a 35. percben megfogyatkozó vendégcsapat csak a három pontnak örülhet. Gól: Nyárádi. Kiállítva: Török. 13 plusz egy találat: 10 darab, nyereményük egyenként 648 563 forint. 13 találat: 15 darab, nyereményük 225 587 forint. 12 találat: 412 darab, nyereményük 6160 forint. 11 találat: 4585 darab, nyereményük 554 forint. 10 találat: 28 033 darab, nyereményük 151 forint. Bravúr a vízválasztó hét előtt A játék nem volt rossz Kecskeméten, a pontok viszont ott maradtak Nyíregyháza, Salgótarján (KM — B. T.) — Aligha gondolták volna a szurkolók, hogy ilyen eredményes lesz másodosztályú labdarúgó-csapataink hétvégéje. A párosítás ismeretében inkább a Tiszavasvári Alkaloidától volt várható, hogy a gyengébb képességű kecskeméti katonagárda otthonából három ponttal távozik, minthogy a Nyíregyházi FC az addig veretlen Ka- ba ellenében szerez győzelmet. Végül azonban a vasváriak csak egy ponttal gazdagabban térhettek haza a szombati összecsapásról, emiatt még a mérkőzést követően is bosz- szankodott B. Kovács Zoltán, az Alkaloida edzője. — Sajnos, nagyon könnyedén elherdáltuk a lehetőségeinket, pedig minden adott volt ahhoz, hogy megszerezzük első idegenbeli győzelmünket - így a mester.—Az első félidőben Rostinak két ordító helyzete is volt, valamint végig mezőnyfölényben játszottunk, de ezt nem sikerült gólra váltanunk. Érzésem szerint nemcsak nekem, hanem a játékosoknak is rá kellett döbbenjük a mérkőzés után, hogy egyeseknek jóval többet kell nyújtani a pályán, ha valóban el akarjuk érni céljainkat. O Kényszerűségből új ember, Lenkey mutatkozott be a sepregető szerepkörében. Hogyan tetszett a játéka? — Bár valóban kényszerből került a védelem tengelyébe a középpályás, igazából nem volt próbára téve, mert a kecskemétiek csak elvétve jutottak el a kapunk előterébe. Ha időnként kellett is kereszteznie, azt jól megoldotta. l7 Volt-e olyan mozzanata a mérkőzésnek, amely a jövőre nézve biztató lehet? — A mutatott játék nem volt olyan rossz, de mint minden mérkőzésnek, ennek is megvan a maga tanulsága. Ez a mi olvasatunkban annyit jelent, hogy a kihagyott helyzetek után sem szabad kétségbe esni. Érthetően sokkal boldogabb volt a Nyíregyházi FC mestere, Kiss Miklós, akinek irányításával először nyert az NYFC idegenben. — A döntetlenben bíztam, a győzelemben titokban reménykedtem — kezdte az egykori kitűnő csatár. — Nem játszottunk olyan jól, mint egy hete a Tiszakécske ellen, de szerencsére a Kaba sem fogott ki valami jó napot. Igazából nekik helyzetük sem volt, mert a középpályán rengeteg labdát szereztünk, a széleket pedig elég jól lezártuk. Szerencsére csatáraink két helyzetet kihasználtak. kicsit megnyugodva térhettünk volna pihenőre, ám az első játékrész hosszabbításában szépített az ellenfél. l7 Nem tartott attól, hogy a szerencsétlen időpontban kapott gól lélektanilag visszaveti a csapatot? — Kicsit igen, emiatt a szünetben próbáltam nyugtatni a fiúkat. Ekkor egyébként egy kényszerű cserét is végre kellett hajtanom, mert Szakos kissé rosszul lett, el is sápadt, emiatt nem kockáztathattuk a játékát. A helyére beállt Kiss viszont ugyanolyan jól megoldotta a feladatát. A második félidőben kicsit visszábbál- tunk, a Kaba többet kezdeményezett. de a labdaszerzésünk ugyanolyan hatékony volt, mint szünet előtt. Sajnos, a támadásépítés már nem volt olyan folyamatos, elsősorban azért, mert játékosaim gyakran kapkodtak, és nem a legjobb megoldásokat választották. A végén még volt két hazai szöglet, ezeket azonban már meg- úsztuk. O Ha csak a vesztett pontokat vesszük figyelembe, akkor a Nyíregyházi FC az első a bajnokságban... —Igen, de ettől a végén még éppúgy lehetünk utolsók is... A tréfát félretéve, az még semmit nem jelent, hogy most viszonylag jól állunk, mi csakis arra figyelünk, hogy a bajnokság befejeztével is ott legyünk az első nyolc között. Érzésem szerint egyébként egy-két forduló múlva úgymond már „beáll” a tabella, különösen a következő játéknapot érzem vízválasztónak. amikor az eddig jól szereplő csapatok a tabella alján tanyázókkal mérkőznek. Hétfői számunkból kimaradt a megyei I. osztályú labdarúgóbajnokság tudósításai közül a Csenger-Nagyhalász mérkőzés krónikája. Csenger-Nagyhalász 0-4 (0-3). Csenger, 250 néző, v.: Sinka. Csenger: Kimpián — Szabó J„ Petrik, Erdős, Juhász J. (Zwikk), Szilágyi, Juhász Zs. (Osváth), Szabó F. (Csontos), Bakó (Székely), Mester, Herceg. Edző: Magyari Ferenc. Nagyhalász: Kormány — Borda (Földi), Nagy B„ Kovács, Balázs, Bihari (Nagy A.), Hegyes, Oláh (Ballai), Budaházi, Ádámszki, Paulik. Edző: Ma- dalina György. A második félidőre egyenrangúvá javultak a hazaiak, azonban a vendégek győzelme megérdemelt. Gól: Paulik 2, Ádámszki, Földi. Ifi: 0-11. Kettőt rúgott a partjelzőbe A 90 perc alatt történtek nem indokolták a botrányos véget Nyíregyháza (KM) — Már vasárnap este, a lefújás után több telefonhívást kaptunk a botrányos körülmények között véget ért Rakamaz-De- mecser NB Ill-as bajnoki ügyében. Különösen a deme- cseriek voltak felháborodva (nemcsak a nézőtéri balhé, hanem a játékvezetői működés miatt is), a rakamaziak pedig azt sugallták: nem kell ennek az egésznek olyan nagy feneket keríteni. Hétfőn reggel felhívtuk azt a személyt, aki az ügyben talán a legsemlegesebb álláspontot képviseli, egyben testközelből láthatta a történteket: Ficze István játékvezetőt. O Úgy hallani, nem mindennapi körülmények között ért véget a megyei rangadó. — A kilencven perc során semmi különös nem történt a London (Reuter) — Határozott lépésre szánta el magát az Angol Labdarúgó Szövetség (FA). Az Arsenal válogatott futballistája, Tony Adams, illetve Paul Merson korábbi esepályán — így a „spori”. — Volt ugyan öt sárga és két piros lap, a játékosok a lefújás után mégis szinte egytől egyig kezet fogtak velünk. Asszisztenseimmel (a partjelzők új elnevezése) már vonultunk az öltözőbe. amikor a demecseriek gyúrója kétszer is belerúgott egyik segítőmbe, Jrizsába (természetesen az eset bekerült a jegyzőkönyvbe), majd már bent voltunk az öltözőben, amikor a rakamaziak technikai vezetője, Kaposvári Ferenc hozta a hírt, hogy a két szurkolótábor összeverekedett. O Sokan azt vetették a szemükre, hogy a szabályoknak megfelelően nem várták meg, amíg a játékosok bevonulnak az öltözőbe, hanem önök voltak az elsők, akik távoztak o pályáról. — Erre azt mondom, van egy bizonyos idő-intervallum, téből kiindulva a szövetség úgy határozott, hogy minden profi klubnál szúrópróbaszerűen alkoholtesztet végeztetnek el játékosokkal. A labdarúgókat nemcsak mérkőzések után, amíg célszerű várni a játékosokra, ám mivel a demecseriek a játékoskijáró felőli kapu mögött álló szurkolóikhoz mentek előbb, úgy döntöttünk, mi elhagyjuk a pályát. Mindezt nem félelemből tettük, hanem azért, mert így láttuk normálisnak. O Amúgy mérkőzés közben a pályán és a kispadok környékén sem történt olyasmi, ami a botrányos befejezést indokolta volna? — Semmi különös, igaz a már említett demecseri gyúró többször bekiabált a pályára, de ilyen máskor is van. Á két kiállítás jogosnak tűnt, igaz a demecseri Balogh nekem akart rontani, de végül saját társai fogták le őt. Sőt, közülük meg is jegyezte valaki, hogy, amit a kiállítása előtt tett (belekönyökölt ellenfele arcába), azért el kellene őt zavarni a csapattól. hanem bármelyik edzés befejeztével megszondáztathatják. Az angol szövetség illetékesei nem közölték, megbüntetik-e azt, akiről bebizonyosodik, hogy alkoholista. Döntetlen Nyíregyháza (KM) — Nagyon sok ilyen szoros, idegi feszültséggel teli mérkőzés szükséges a csapatnak ahhoz, hogy egy kiélezett helyzetben idegenben is, például a Győr ellen is megszerezze a győzelmet, értékelte a Rácz Sándor, a Kárpát-Hús Nyíregyházi KC kézilabdacsapatának edzője a vasárnap esti pontszerzést Kisalföld fővárosában. A győri gárda ellen idegenben eddig egyszer sem tudott pontot szerezni a nyíregyházi csapat, amely nemcsak megtörte ezt a negatívumot, hanem esélyes volt a győzelemre is. — Három perccel a mérkőzés lefújása előtt három góllal vezettünk, de egyéni hibák miatt a végén a döntetlennek is örülhettünk — folytatta a tréner. — Három másodperc volt hátra, amikor a csapatunkból négyen maradtak és az ellenfél végezhetett szabaddobást a felezővonalnál. Ennek ellenére természetesen örülünk az egy pontnak és annak, hogy sikerült megtalálni a győri 4—2-es védekezés ellenszerét. Elsősorban a szélekről próbálkoztunk, ami most a bal oldalnak. Kunnak és Tóvizinek sikerült jobban. Szergyuk sok hibával játszott, nincs még igazi formában, ezért is kellett helyette Szakácsot becserélni, aki fontos gólt szerzett és nem volt eladott labdája. — Szerdán Szolnokon vendégszereplünk, ellenfelünk mindkétszer nyerő állás után vesztett a Pick Szeged és az Elektromos ellen. Azt tudjuk, amelyik csapat 50 percig egyenlő állást tud kiharcolni a MÓL Szolnok ellen, annak esélye van a pontszerzésre. A Ausztráliában is igen népszerű a rali, a finn Makinen Mitsubishija repül a Perth melletti versenyen AP-felvétel Szondáztatják az angol focistákat