Kelet-Magyarország, 1996. szeptember (53. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-16 / 216. szám
1996. szeptember 16., hétfő HÁTTÉR Levizsgázott és — meghalt A képzés sem könnyű • Évente tízezer ember szerez jogosítványt megyénkben A járművezetést is tanulni kell A szerző felvétele Kováts Dénes Nyíregyháza (KM) — Egyre több az autó, egyre többen kívánnak jogosítványt szerezni. Persze nemcsak ez az oka, hanem az is: a felnövekvő ifjú nemzedék tagjai igénylik, hogy gépkocsit vezethessenek, ennek viszont egyik feltétele, hogy megtanulják, s levizsgázzanak. A múlt évben Szabolcs-Szat- már-Beregben összesen tízezer-háromszázán szereztek jogosítványt. A képzéssel és vizsgáztatással kapcsolatosan természetesen nem egybehangzó az érintettek véleménye, bár azt gyakorlatilag mindenki elismeri: nem mindegy, ki és miképp ül a gépkocsi kormánya mögé. Mert azért találkozunk ifjú és idősebb ámokfutókkal... Csak minimum A minimálisan kötelező óraszám huszonöt, ebből négy a rutinpályára, négy az országúti forgalomra, kettő éjszakai vezetésre, míg tizennégy a forgalomban közlekedésre szolgál, a 25. pedig a vizsga. Ez az óraszám persze nem azt jelenti, hogy ennyit is kell vezetniük, mert a többségnek szüksége van túlórákra. Nem elsősorban az oktatók jövedelmének gyarapítására, inkább azért, mert jó néhányuknak a 25 óra kevés ahhoz, hogy biztonságosan megtanuljon járművet vezetni, azaz hogy vizsgára bocsátható legyen. Az ellenérzések között sorolják a tanulóvezetők a költségeket, mert ha 25 helyett 35- 50-et vezetnek, akkor jóval mélyebben kell a pénztárca mélyére nyúlni. Ez így van — hangzik a viszontválasz —, de ugyan ki kockáztatja meg szívesen, hogy vezetésre alkalmatlan személy kapjon jogosítványt, aki azután majd mások (vagy saját) épségét veszélyezteti. Tragikus példát is hallottam ezen állítás megerősítésére. Egy (már nem túl fiatal) hölgy igen sokat küszködött, sehogy sem sikerült átmennie a vizsgán, többA visszapillantó tükörben látom, hogy a mögöttünk haladó kocsiban kitekeredett a vezető nyaka. Lehetetlen pózban ül: bal válla ferdén, a magasban, valamit a füléhez szorít, miközben jobb kezével tartja a kormányt. Ja persze, ötlik fel, ez az ember telefonál. A villanásnyi jelenet nyomán már nem is olyan nehéz elképzelni korunk hősét, sőt „hősét”, elvégre számtalanszor látjuk akcióban. Vállalkozó — vagy inkább vállalkozónak nevezi magát, egyébként csak seftel. Arról ismerik meg, hogy vastag szőrös karján aranylánc csillog, zömök felsőtestén selyemblézer feszül, élénk színű nadrágot hord és természetesen drága papucscipőt. Kezében pedig az elmaradhatatlan hordozható telefon, amelyet a köznyelv bunkófonnak is nevez. Használója menet közben hív rajta boldogot-boldogtalant. A rossznyelvek szerint még a vécére is magával viszi. Ami szőr megbukott. Férje rosszallását fejezte ki emiatt az illetékeseknek, mondván: asszonyának szüksége van jogosítványra a munkájához. S mit hoz az élet: nem sokkal később az asszony közlekedési baleset áldozata lett... Ez csupán kiragadott példa, de hasonlókat — ha nem is mind ilyen tragikus végű — lehetne még sorolni. Viselkedés... Kötetnyit lehetne összeállítani a megyebeli oktatók történeteiből, melyek jó és rossz tapasztalataikból adódnak. Véleményük szerint a tanulni vágyók jelentősebb része komolyan veszi a képzést, vannak viszont, akik — talán-a családi háttér hatása... —* flegmák, nemtörődömök, jobb esetben csak közömbösek. Előbbire ékes példa annak a fiatalembernek az esete, akit nagyszülei neveltek, s aki két éven át gyűjtötte a pénzt, hogy beiratkozhasson a tanfolyamra. Figyelt, kérte a segítséget, ha valami nem ment, elmagyaráztat- ta, mit is kellett volna tenni. Ezzel szemben egy másik az illem alapvető elemeinek sem volt birtokában, s ha rajta múlt volna, csak azt nem üti el, aki nem járt arra... Bizony, itt is érezhető jelei vannak a társanem volna baj, ott ugyanis nem közlekedik. Hallom viszont, hogy némelyik megyei kórház baleseti osztályára szinte hetente tolnak be olyan sérültet, aki a mobiltelefonálás áldozata lett. A készülék leesett az ülés alá, le kellett hajolni érte, e művelet közepette azonban sikerült kiegyenesíteni a kanyart. Vagy éppen a tárcsázás vonta el a figyelmet, s máris megtörtént a baj, mert a szemben jövő kamion nem könyörül. Sebészek Magyarország-szerte rémtörténetek tucatjait mesélhetnék, úgy látszik, az autóban is használható telefon nemcsak az üzleti ügyintézés jelképe, hanem a presztízsé is. Ha mások szeme láttára, vezetés közben teremtesz kapcsolatokat, akkor elhitetheted magaddal, hogy fontos ember vagy. És telnek a műtők. Kisvárosi barátaimtól hallottam egy közszájon forgó történetet. A meglelt üzdalomban érzékelhető kivagyiságnak, a pénzzel, kapcsolatokkal úgyis elintézem szemléletnek. Bizonyára előfordul az is — visszatérve az oktatottakhoz —-, hogy okkal elégedetlenek képzőjükkel, ha nem vezetteti végig az órát, ha nem magyaráz megfelelően, ha „turpisko- dik”. A vizsgabiztosok sem a legnépszerűbb emberek csoportjába tartoznak, de az ő felelősségük igen nagy. Igaz — hallottam —- ma már azért a tanulók jobban meg merik mondani véleményüket, kevésbé lehet — vagy kevésbé hagyják magukat — átverni. Bár összességében —■ hiszen az ő érdekük is — az oktatók komolyan veszik feladatukat. Mint többen megjegyezték: szinte minden szakmában akad nem odavaló. A tapasztalatok szerint a gépjárművezető-képzésben is érezhetők a gazdasági nehézségek, az életszínvonal romlása. Nyáron van a kampányidőszak, hiszen a diákok ekkor jobban ráérnek, az év más szakaiban kisebb az érdeklődés. Most már elsősorban a fiatalság jelentkezik, idősebbek kevésbé. Míg évekkel ezelőtt egy-egy tanfolyam hallgatóinak átlagéletkora 40 év körül letemben négyesztendős fia szívesen játszadozott a papa mobiltelefonjával. Babrált rajta, nyomogatta a gombokat, látszólag logikátlanul, valójában azonban éppen annyiszor tárcsázott, hogy odaát a tengerentúlon csörögjön egy gyanútlan készülék. Kaliforniában álmos hang szólt bele a kagylóba — hja, az időeltolódás, ott hajnali négy óra van, angolul hellózott. A gyerek természetesen nem értette a haragos szózatot, de mert szűkös szókincsében központi helyet foglalnak el az állatutánzó hangok, ő is társalgóit. Röf-röf röf, cin-cin-cin, vau-vau, miau, nyihaha. Nem biztos, hogy az álmából felriasztott élvezte az előadást. Azzal meg vajon mit kezdett a kornyadozó amerikai, amit a vonal innenső végén mondott a gyermek. Ezt suttogta ugyanis a hordozható telefonba: „Sztrapacska”. volt, mára egy huszonéveinek második felében járó „tanonc” öregnek számít a csoportban. A vizsga mindig drukkal jár. A járművezetés pedig különösen nagy figyelmet igényel, nem véletlen, hogy jó néhá- nyan kényszerülnek pótvizsgára. Olyanok is, akik pedig a gyakorlás során már biztonsággal vezetnek. Elrettentő esetekről is hallottam a túlzott szülői odafigyelés rémpéldáiként. Volt, aki autójába ülve követte vizsgázó gyermekét, nem kis zavarba ejtve ezáltal, sikerült is hibázásra „kényszeríteni” gyermekét. Talán ha hagyja a maga útján, elsőre sikerült volna. Még nem elég A lényeg az, s ezt mindenkinek be kell látnia: csak olyanokat szabad kiengedni a forgalomba, (csak azok kapjanak jogosítványt), akik kellő felkészültséggel rendelkeznek. Ez persze még nem elég, hiszen további gyakorlásra is szükség van: itt kell a gondos szülői odafigyelés, a segítség. Mert a jogosítvány megléte még nem jelenti, hogy valaki ura az autónak, ehhez gyakorlat kell. Hogy ne legyenek felelőtlenség miatt bekövetkezett balesetek... Megoldás Nyíregyháza (KM) — A nemrégiben megalakult nyíregyházi székhelyű Megoldás Munkaerőpiaci Egyesület azt tekinti feladatának, hogy a legilletékesebb partnerekkel és az érintettekkel együttműködve elejét vegye a munkanélküliség további növekedésének, illetve különböző prevenciós lépésekkel, programokkal felkészültté tegye a munkavállalókat az állapot elviselésére. Olyan készségeket, képességeket, technikákat is igyekeznek elsajátíttatni a hozzájuk fordulókkal, melynek révén azok mielőbb visszajuthatnak a munkaerőpiacra. A nonprofit szervezethez tekintélyes, profi szakemberek is csatlakoztak, akik a munkaerőpiaci szolgáltatásokon túl képzések, átképzések, tréningek szervezésével is hozzájárulnak majd a hátrányos helyzetbe került személyek, csoportok rein- tegrációjához. A munkanélküliség rémével most leginkább fenyegetett pedagógusok hamarosan megismerkedhetnek a szervezettel, ugyanis számukra olyan programot készítenek, mely — a szervezet nevéhez méltóan — megoldást jelenthet aktuális problémáikra. Sípos Béla ajnos, nem rúgtak ki V a legutóbbi leépítés- kJ kor sem, húzhatom továbbra is az igát a régi cégemnél. Pedig micsoda jó ötleteim vannak! Remek vállalkozást építenék ki, csak éppen a motiváció hiányzik. így, hogy most van egy viszonylag elfogadható, jól fizető állásom, nem merek belevágni, hiányzik az ösztönzés. Talán megpróbálom a munkám mellett—kesergett a minap egy vállalatifőmérnök. Brrr! Az ilyen embert mutogatni kellene—mondhatják e sorok olvasása után a munkanélküliek, a kisfizeté- sűek. Nem épeszű, aki ma nem becsüli meg jól fizető állását. Pedig nem egy, nem két ember gondolkodik így manapság. Először is: fél az ismeretlentől, nem mer belevágni a bizonytalanba, holott már régen kidolgozott, kész tervekkel jár-kél a világban. Sokszor ezzel fekszik és ezzel ébred, de az a bizonyos lökés, az az első lépés nem érkezett még el. Másodszor pedig: nincs olyan késztető erő, ami hatására feladná addigi munkáját, netán kényelmét, változtatna életvitelén, és egy hajtósabb, sok buktatóval járó másik világba lépne át. Számos példa van rá, mivel jár az ilyen lépés, az életmenet megváltoztatása. Jó és rossz egyaránt felsorakoztatható, ám minden bizonnyal úgy indul el egy vállalkozó, hogy sikeres lesz, biztos egzisztenciát teremthet családjának, netán az utódok is számíthatnak némi maradékra. Mostanra már lefutott a nagy vállalkozási hullám, sok területen telített lett a piac. Bőven van taxis, relu- xás, Dunát lehetne rekeszte- ni a butikosokkal, műszaki kereskedőkkel, úgy néz ki, autókereskedésből sem kell már több, ám vannak fehérfoltok, amelyek még felfedezésre várnak. Senki ne várjon most tőlem felsorolást, a leendő vállalkozóknak maguknak kell megtalálniuk a szükséges rést, betörni rajta keresztül a fogyasztókhoz. Mert vállalkozni soha sem késő. Természetesen nem feltétlenül szükséges feladni egy induló vállalkozáskor a meglévő munkát, csak azt tudomásul kell venni: nagyon nehéz megülni azt a bizonyos két lovat. Szöveg nélkül Ferter János rajza Hamis tilalmak Páll Géza-y -j- nnepélyesen beje- 1 j leniem, ezennel le- Ly mondok a dohányzásról. A hír persze tudom nem nagyon lepi meg a világot. Hátha még azt is hozzáteszem: soha nem dohányoztam. így persze könnyű lemondani... Ez a csalóka játék ötlött fel bennem a minap, amikor arról olvastam, megint adunk egy nagy pofont az egészséget károsító dohányzásnak. Egy készülő törvénytervezet szerint ugyanis tizennyolc éven aluliak ezután nem vásárolhatnának cigarettát. A szándék jóságát nem vitatom, de az ötlet vészesen hasonlít ahhoz a lépéshez, amikor évekkel ezelőtt a boltokban a reggeli órákban nem volt szabad alkoholt árusítani. Ettől persze egy csöppet sem mérséklődött az alkoholfogyasztás, de az intézkedés kitervelői nyugodtabban hajthatták álomra a fejüket. Legyen azonban bármilyen nemes és kitartó ez az országos és világméretű mérkőzés, a végeredmény várhatóan nagyon is egy- esélyes. Amíg a kormánykasszák és egyéb alapok, a dohányipar és tegyük hozzá, az alkoholipar hasznából nagymértékben részesülnek, amíg munkahelyek ezreit, százezreit jelentik ezek az ágazatok, addig nem sokra megyünk az apróbetűs vétókkal. Ha fájó is, tudomásul kell vennünk, még igen sokáig együtt kell élnünk e két közellenséggel, a dohányzással és az alkoholizmussal, s nem az ismétlődő kiátkozás, a hamis tilalmak hozhatnak kedvező javulást, hanem a folyamatos, sok évtizedes felvilágosító szavak, tények. Arról, hogy féljünk a veszélyektől, mert az életünk lehet a tét. Meglehet, ezek olykor nem látványosak, olykor egyeseknek unalmasak is, de más út aligha kínálkozik a sokak által lassú öngyilkosságnak nevezett dohányzás és alkoholizmus ellen, így, ha lassan is, az eddig jobbára egyesélyes mérkőzés kétesélyessé válhat... Halló, kanyar--------------------------------------------ä T 'Jr $ J> fái >I1B Két lovon
