Kelet-Magyarország, 1996. szeptember (53. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-11 / 212. szám
1996. szeptember 11szerda Támogatásért a végsőkig Tüntetésre, erődemonstrációra nem lát okot a minisztérium államtitkára Szakmai előadások mutatták be az almatermesztés aktuális kérdéseit a megyesátorban A szerző felvétele Nyéki Zsolt Gödöllő (KM) — Nem kevesebb, mint 1,4 milliárd forint támogatásról tárgyal ma a Földművelésügyi Minisztériumban az Alma Terméktanács, melynek termesztői tagozata kész a törvényes keretek között minden eszköz bevetésére, hogy számára kedvező döntést csikarjon ki az agrárkormányzattól. A Gödöllőn augusztus 30. és szeptember 8. között megrendezett Országos Mezőgazdasági, Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron a megyei rendezvények sorában külön szakmai nap foglalkozott az almatermesztés aktuális kérdéseivel. Az Alma Terméktanács soros elnökeként Jakab Ferenc leszögezte: súlyos következményei lesznek, ha a termesztők ismét veszteséges évet zárnak. Támogatási javaslatára rövid választ adott dr. Benedek Fü- löp, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára, akivel a megyesátorban sikerült szót váltani. O Mintha ellentmondást érzetem volna szavaiban, amikor elismerte: a bizonytalan piaci helyzet illetve értékesítési csatornák mellett nem lehet döntést hozni a támogatásról, ugyanakkor számon kérte az irányárat, amelyet viszont éppen a bizonytalan piaci viszonyok miatt nem adott meg eddig a terméktanács. — Az egyes termékek megtermelésére, a megtermelt áru forgalmazására vonatkozó törvényi feltételeket az agrárrendtartási törvényben határozta meg a parlament. Ebben a terméktanácsoknak adta azt a feladatot, hogy meghatározza azt az irányárat, amellyel a hazai illetve nemzetközi piacon a termelők, a feldolgozók és a kereskedők egyetértésével az áru értékesíthető. Hogy az irányárhoz az állam oldaláról akár intervenciós, akár egyéb forrásból kiegészítő támogatást tudjak javaslatként továbbvinni az illetékes testületek elé, ahhoz szükség van az elfogadott irányárra. A terméktanács részéről, a vertikum valamennyi szereplőjének egyetértésével megszületett irányár nékül nagyon nehéz megszabni az esetleges intervenciós támogatás mértékét. De mást is hiányoltam én itt: az államnak ugyan feladata, hogy a hazai ellátás és nemzetközi piacokon való eladhatóság nagyságrendjére keretjelleggel megtegye azokat az intézkedéseket, amelyek a magyar áru elhelyezését segíti, de a konkrét piaci megállapodások a tulajdonosok, vagy a tulajdonosok képviseletében lejáró kereskedelmi szervezetek dolga. Itt látok én hiányosságot, mert amikor felmerül, hogy a lengyel almával szemben kiszorul a piacról a magyar gyümölcs, akkor a kétséges értékesítési lehetőség miatt nem lehet dönteni támogatás mértékéről. Én csak akkor tudok támogatásra javaslatot tenni az illetékes testületek előtt, ha ennek ellenében garanciát látok arra, hogy a magyar almából adott mennyiség normális pozícióban, tehát nem alulértékelve elhelyezhető. O Mit fogadna el Ón garanciaként? Megkötött szerződéseket? — Mindenképpen konkrét, aláírt szerződéseket kell látnunk. Az pedig a tulajdonosok, kereskedők felelőssége, hogy az adott szerződés mögött fizetőképes garancia álljon, akár külföldi, akár hazai vevőről van szó. Ezt az állam nem vállalhatja át, a piacgazdaság mechanizmusát nem helyettesíti az állami szerepvállalás. O Illetékes helyről többször is megerősített hír, hogy az exporttámogatás idei kerete kimerült. Milyen esélyekkel kezdi meg az Alma Terméktanács a tárgyalásokat? — A hazai termékek exportjánál megjelent zavarok kezelésére a minisztérium — a társminisztériumokkal egyetértésben — belső átcsoportosításokat végzett, vagyis az FM rendelkezési körébe tartozó támogatási pénzeszközökből az exporttámogatási kereteket növeltük. Bízunk benne, hogy a költségvetés módosításával kapcsolatban az országgyűlés az így átcsoportosított pénzeszközöket pótlólag rendelkezésünkre bocsátja. A fel nem használt állami támogatási keretek az országgyűlés döntése után a miniszter úr hatáskörébe kerülnek, s a megnövekedett exporttámogatási keretből az alma is részesülhet. Tehát nem reménytelen az Alma Termék- tanács törekvése, mert az lenne, akkor az agrárkormányzatot képviselve most azt mondanám a terméktanács előadására, hogy nem tudunk érdemi tárgyalásokat kezdeni. De én azt hangsúlyoztam, hogy érdemi válaszokhoz érdemi ajánlatokat kérek. O Az Alma Terméktanács termesztői tagozata most nagyon elszántnak tűnik, s bár itt most semmilyen fenyegetés nem hangzott el, korábbi kijelentések szerint számolni lehet demonstrációkkal, kapuk eltorlaszolásával. Reális veszélynek tartja ezt Ön? — Én mindig a tárgyalásos megoldás híve voltam, és vagyok most is, eleget ültem a másik oldalon, amikor ilyen súlyos kérdésekről volt szó. Bár vannak olyan esetek, amikor el lehet és kell menni a törvényes eszközök legkeményebb rendszeréig, én most nem ilyennek ítélem meg a helyzetet, hiszen ha korrekt, jól előkészített ajánlattal jelennek meg a terméktanács, a Megyei Önkormányzat, az Agrárkamara képviselői, akkor van remény a békés megállapodásra. Munkatársaimmal készek vagyunk olyan jellegű tárgyalásokra, amelyen a nálunk összegyűlt információk alapján képviselni tudjuk a minisztérium álláspontját. Az itt elhangzott általánosságokkal azonban nem tudunk mit kezdeni. Szükségünk van az irányárra, az Agrárrendtartási törvényben meghatározott terméktanácsi ajánlatok, csak ezekre tudunk érdemben reagálni, s vihetjük az agrárrendtartási bizottság elé az ügy. se Ifi I í# jh I \ é 4 f jf i| f; 1 A gondok már Etelközben elkezdődtek. Már az se ment simán, amikor Árpádot a törzsfőnökök vezérré választották, és pajzsra emelték ősi szokás szerint. Először Előd kapcsolt, hogy itt most erő-emelés lesz. Előkapta saját keményített marhabőrből készített harci pajzsát, de kicsinek bizonyult. A 60 cm átmérőjű könnyű kis eszközön alig fért el Árpád és a vezérek sem tudták körülállni, hogy felemelhessék. Végre előhoztak egy kazároktól zsákmányolt hatalmas díszpajzsot, ledobták a földre és biztatták Árpádot, hogy álljon rá. — Fogás, emeld,'— vezényelt Almos — de Árpád súlyától úgy lenyomódott a sztyeppe talajába a pajzs pereme, hogy a vezéreknek nem fért alá az ujja. — Várjatok, szállj csak le, —fogjuk meg előbb és aztán lépj fel rá — javasolta Kond. Körülfogták, alámarkoltak, és Árpád ruganyos léptekkel felpattant a földtől mintegy 50 cm-re lévő pajzsMillecentenárium ra, megkapaszkodva Huba és Ond vállába. —Na most—próbált segíteni Almos ismét —, de még így sem sikerült egyszerre megemelni terhüket. A pajzs félrebillent, és Árpád átbucs- kázva Tass fején, leesett a gúláról. Még szerencse, hogy gyakorlott lovas lévén a levegőben maga alá kapta a lábát, és puhán landolt a földön. A sámán csak hümmö- gött, hogy nem lesz ennek jó vége, amit a történelem igazolt is, de ekkor Hubának támadt egy jó ötlete: — Urak, tartsátok fejetek fölé azt a pajzsot én meg nyakamba veszem az Árpit, és onnan könnyen átléphet a pódiumra. —Miért pont te lennél a vezér legfőbb támasza replikáz- tak a többiek és elvetették ezt a megoldást. Végül is Tass javaslatát fogadták el, Árpádot török ülésben ráültették a pajzsra, ez a sámánnak is tetszett, mert tudta, hogy így alacsonyabbra kerül a súlypontja. — Majd feláll odafenn, ha már kinyomták. Nekiláttak tehát harmadszor is, Árpád a pajzs peremébe kapaszkodott, mert a bizonyos az emelés nem ment egyszerre, hol erre, hol arra billegett. Nem az a 75 kiló okozott gondot a fiúknak, az meg se kottyant volna, csak rossz fogás esik a pajzson, meg hát mikor volt utoljára vezérválasztás, a fiatalabbja még most emelt először. Azzal meg végképp nem számoltak, hogy az egyik oldalon a nyurga Előd nyomott a másikon meg a zömök Töhötöm tett ki magáért. Csak hát kettejük emelőmagassága között legalább harminc centi volt a különbség. Úgyhogy Árpád másodszor is kénytelen volt leugrani, úgy félrebillentették a pajzsot. —Állj ki Töhötöm, mert elrontod az egész történelmet — ripakodott rájuk Almos egyre dühösebben. Tartsátok már fel tisztességesen azt a vacak pajzsot, te meg Töhötöm adjál egy besenyőktől tanult tolvaj-létrát a fejedelemnek, és dobd fel a tetejére végre, mert olyat teszek, hogy magam is megbánom. / Töhötöm szót fogadott, és Árpád ezen a módon felkászálódott a pajzsra, óvatosan kiegyenesedett az izgő-mozgó pódiumon és jelentőség- teljesen elnézett a Vereckei- szoros felé. A vezérek megkönnyebbült üdvrivalgásban törtek ki, a harcosok hujogattak és hangos kurjon- gatással nyugtázták, hogy sikerült mutatvány, a zsűri elfogadta a gyakorlatot. —Na most hogy megyek le innen — kérdezte magától Árpád apánk. De nem véletlenül ő lett a magyarok vezérlő fejedelme — egyetlen cifra füttyentéssel odahívta kedvenc paripáját, átlépett nyergébe és onnan intézte első szózatát hozzánk: — Na ez is megvót. És ezeregyszáz éve, azóta is megvagyunk. —így— Vádemelés Marik Sándor A bíróságok munkáját bírálni kockázatos dolog, hiszen a jog legjobb ismerői ott dolgoznak, és olyan belső- és részletinformációik vannak, amelyekre a mezei halandó csak rácsodálkozhat. Ráadásul kell lenni az ember életében néhány sarokpontnak, amelynek őreiben feltétlen megbízik. Én az egyik ilyennek a bíróságot tartom. Mindezek előrebocsátása után inkább csupán elgondolkodnék azon, amit a médiák tegnap országos hírré tettek a Világgazdaság információja nyomán: vádemelés után mintegy 1300 bűnper évült el az 1994. január 1. után bíróságokra került ügyek közül. Ezek többsége vagyon elleni bűn- cselekmény volt. És — fo- góddzunk meg — a szóban forgó ügyek többségében az okozta a büntetőeljárás kudarcát, hogy a vádlottat az elévülési időn belül nem lehetett megtalálni, részére a vádiratot nem lehetett postázni. Mindez egy olyan országban, amelynek szélehossza nem több, mint 250x500 kilométer, ahol van bejelentési kötelezettség, tucatnyi igazolvány. A kérdés: nem túl engedékeny-e a bírósági gyakorlat a vádirat kézbesítése terén? Miért nem lehet visszanyúlni a gyökerekhez, és valódi tekintélyt adni a lakcímnyilvántartásnak? Hozzáértők állítják, alig akad olyan ügy, amely a bíró hanyagságából évül el. A kívülálló viszont erre azt kérdezheti (a jogalkotóktól is): akkor meddig kell arra várni, hogy magától értetődő alapkérdéseket rendezzenek. Meddig szolgálja, és mikortól akadályozza az igazságszolgáltatást, hogy nem tudnak dűlőre jutni magáról az elévülés fogalmáról, meddig jó és mettől káros az ügyek aktáinak bíróságra érkezés szerinti tárgyalása (ahol sok a tyúkper, ott elévülhet sok nagyobb ügy stb.)? Mondhatnák erre az érintettek: már készül az igazságszolgáltatás reformja, hároméves program zajlik. De — bocsánat — ezalatt az élet által felvetett természetes dolgokban sem történhet változás? Mindenki másra vár? És most következik Józsi bácsi, aki bemutatja, hogyan kell szociális segély nélkül élni Ferter János karikatúrája Kommentár Drága spórolás Orémus Kálmán T» j emrég jelentette be l\l népjóléti miniszte- 1 V rünk, hogy az országban tovább folytatódik az egészségügyi intézmények karcsúsítása, de ez megyénket nem érinti, sőt itt a szükségesnél lassan már kevesebb a kórházi ágy. Ez akár meg is nyugtathatna minket, ha végre választ kaphatnánk arra a kérdésre, hogy mibe kerül nekünk ez a takarékosság. Mert könnyen elképzelhető, hogy ami az egészségügy tekintetében csökkenti a kiadásokat, az országos szinten pazarláshoz vezet. Itt van például a baktalóránt- házi tüdőgyógyintézet esete, mely az utóbbi bő két évtizedben a megyei kórház egyik tüdőosztályaként működött. Csaknem egy év telt el azóta, hogy ezt az osztályt beköltöztették Nyíregyházára, ami a szakemberek szerint számottevő megtakarítást jelent. Sem okom, sem illetékességem nincs, hogy megkérdőjelezzem a szakemberek véleményét. Amaz már szinte regénybe illő, ahogyan az intézménynek helyet adó egykori Dégenfeld-kastély, illetve a hozzá tartozó, mintegy négyhektáros gyönyörű park sorsa alakult. A megyei közgyűlés annak rendje és módja szerint meghirdette eladásra az ingatlant, s ezt a fővárosi ön- kormányzat vette meg. Legalábbis papíron. Utólag ugyanis kiderült, hogy a vevő abból a pénzből akarja kifizetni a többszázmilliós vételárat, melyet majd az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáért kárpótlásként kap. Hogy a kormány mikor fogja tárgyalni ezt a kérdést, akkor még senki sem tudott válaszolni. Az ötlet olyannyira életképtelennek bizonyult, hogy állítólag a fővárosi önkormányzat időközben már el is állt vételi szándékától. A legnagyobb baj az, hogy közben a kastély állaga, mint az már a funkciót- lan épületekkel lenni szokott, egyre romlik, s a park is magán viseli a gondozat- lanság jegyeit. Pedig a megyei önkormányzat az idén mintegy hétmillió forintot költ a megőrzésére. Most már csak az a kérdés, hogy kinek olcsó, ami drága. mm HLWflnréi E mmmmmmmmm /»k mm % • • *
