Kelet-Magyarország, 1996. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-06 / 183. szám
1996. augusztus 6., kedd Kelet-Magyarország 3 HÁTTÉR Azé a föld, aki megszerzi A privatizációs folyamatoknak meghatározó szerepük volt a terület növelésében Aratnak a kisgazdaságban Harasztosi Pál felvétele Nyíregyháza (KM - B. J.) — A második nagy nekifutás, a 60-as évek szalonképesebb erőszakkal végrehajtott tée- szesítése után csak néhány év kellett ahhoz, hogy szinte feledésbe merüljön az egyéni gazdálkodó kifejezés, mert a megyében még a százat sem érte el a számuk. Vagy a nagyon makacs emberek, vagy az olyan helyen földdel rendelkezők maradtak ki az átszervezésből, ahol a tsz nem tartotta fontosnak, hogy a terület az övé legyen. Mi újság ma? Hogyan alakultak a birtokok a rendszerváltozás után? A Központi Statisztikai Hivatal a Földművelési Minisztériummal együttműködve 1994. október 1 -je és 21-e között úgynevezett gazdaságszerkezeti összeírást hajtott végre a lakosság körében. A csökkenés oka Ez lehetőséget adott arra, hogy képet kapjunk a lakosság mezőgazdasági tevékenységében bekövetkezett főbb változásokról és az egyéni gazdálkodás jelenlegi helyzetéről. Korábban a lakosság mezőgazda- sági tevékenységét ugyanis az jellemezte, hogy kis földterületen, kevés állat tartásával és általában a nagyüzemek integrálásával, vagyis alapvetően nem vállalkozási jelleggel végezték. A rendszerváltozás óta azonban a mezőgazdasági nagyüzemek (szövetkezetek, állami gazdaságok) átalakulásával és megszűnésével párhuzamosan a lakosság mezőgazdasági tevékenysége is jelentősen módosult. Egyre többen gazdálkodnak nagy földterületen, illetve rendelkeznek számottevő állatállománnyal. A tulajdonosi és szervezeti struktúra gyökeres átalakulása a várttal ellentétben az egyéni gazdaságok számának csökkenését eredményezte. A gazdaságméretet elérő háztartások száma az 1991. évi általános mező- gazdasági összeíráshoz viszonyítva országosan 14, megyei szinten 12 százalékkal (15 ezerrel) esett vissza. Mindazokat a háztartásokat összeírták, amelyek legalább 400 négyzetméter területet műveltek — attól függetlenül, hogy tulajdonosai-e a területnek vagy sem — és/vagy bármelyik haszonállatból legalább egyet tartottak (istállóztak). Ennek megfelelően az országban közel 1,7 millió, a megyében 142 ezer háztartásról állítottak ki kérdőívet. Ebből azonban országosan mindössze 1,2 millió, Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében pedig 113 ezer volt gazdaságnak tekinthető. A számbeli csökkenések valószínű oka elsősorban a háztáji és illetményföldek személyi tulajdonba adása (nevesítése). Ez ugyanis azzal jár, hogy aki nem tudta önállóan megművelni a földjét — elsősorban nyugdíjasok és járadékosok — területük egy részét vagy egészét bérbe adták és ezáltal sok háztartás nagysága a gazdaságméret alá esett. (A statisztika szerint azokat a háztartásokat lehet gazdaságméretűnek tekinteni, amelyek együttesen legalább 800 négyzetméter kert, gyümölcsös, szőlő terület vagy összesen legalább 1500 négyzetméter mezőgazdaságilag művelt földterületet használtak. Legnagyobb, 28 százalékos csökkenés a kizárólag növény- termeléssel foglalkozó gazdaságoknál következett be, miközben az állattartásokkal foglalkozó háztartások száma 56 százalékkal gyarapodott. A megyében 1994-ben 57 892 vegyes típusú, 40 535 növénytermelő és 14 879 állattartó gazdaságot jegyeztek. Ez összesen 113 306 gazdaság volt, miközben a földterület csak 98 400 háztartásban érte el a gazdaságméretet. Mellékállásban Az egyéni gazdaságok használatában lévő összes földterület legnagyobb része saját tulajdonú. A mintegy 112 ezer háztartás 180 ezer hektár tulajdonosa, melynek azonban 18,1 százalékát nem maga művelte, hanem bérbe adta. És ami majdnem hihetetlen: a saját tulajdonú föld négytizede (országosan 31 százaléka) már régebben is a háztartások tulajdonában volt, kárpótlás útján 39 ezer hektár területet szereztek, nevesítéssel 30 ezer hektárt kaptak. Egyéb címen még 37 ezer hektárhoz jutottak. A háztartásokban főfoglalkozásban közel 4 ezer gazda irányította a gazdaságot, ami az egyéni gazdaságoknak mindössze 2,6 (országosan 3,0) százaléka. A lakosság továbbra is általában főfoglalkozása megtartása mellett végzi mezőgazdasági tevékenységét. A gazdaságok foglalkoztatási szerepe amiatt is mérsékelt, mert kevés külső munkaerőt igényelnek. Állandó jelleggel a megyében mintegy 1400 főt, de az idényjellegű munkák végzéséhez is csak 3000 főt alkalmaztak. Az állandó jelleggel alkalmazottak 39, az időszaki alkalmazottaknak pedig 11 százalékát foglalkoztatták a főfoglalkozású egyéni gazdák. A statisztikai hivatal reprezentatív vizsgálatának adatai megerősítik azt a korábbi tapasztalatot, amely szerint a magántermelők körében az utóbbi években a földterület növelésére való törekvés dominált. Ez a magatartás elsősorban a főfoglalkozású gazdákra volt jellemző. Ugyanakkor meglehetősen kedvező pozícióba kerültek a mezőgazda- sági nagyüzemekben dolgozó szellemi foglalkozásúak is, hisz a 100 hektár feletti gazdasággal rendelkezők között jóval magasabb (10 százalék) arányt képviselnek, mint a gazdaságok más csoportjaiban. A privatizációs folyamatoknak meghatározó szerepük volt a földterület növelésében, de legalább ekkora a jelentősége a földbérlet széles körű elterjedésének is. A tények azt mutatják, hogy az 50 hektár feletti gazdaságokban a földterület mintegy háromnegyede bérelt és csupán egynegyede saját tulajdon. Akik megszüntették Az 1995. évi adatok azt is jelzik, hogy a najjoob földterületen gazdálkodók körében jóval erőteljesebb a gépesítésre és általában a modernizálásra irányuló törekvés, mint a kisebb gazdaságokban. Érződik, a paraszti lakosság az eddigiekhez viszonyítva jobban fog polarizálódni, egyrészt a zömében önellátásra berendezkedő rétegre, másrészt a korszerű árutermelést végző vállalkozói rétegre. Ebbe az irányba mutat az is, hogy az utóbbi években elsősorban a nem mezőgazda- sági foglalkozásúak szüntették meg gazdaságukat. Bán Zsuzsa tárcája A véget ért álom M ár csak a fájdalmait, a szenvedését tudták enyhíteni. Egész nap csendesen feküdt a fehér kórházi ágyon, vizitek alkalmával idegen tekintettel nézte az orvost és a nővéreket. Ha kérdezték, felelt távoli hangon. Néha úgy érezte, puha vattafelhőn üldögél, körülötte ragyogó, arannyal átszőtt kékség mindenütt. Ilyenkor végtelenül könnyűnek érezte magát. Volt, hogy azt hitte, kora reggel van, nyár. Azt hitte, nyitva az ablak, melyen át galambok burukkolását hallja. Félrefordított fejjel pihent, örült a galamboknak. Valaki szólongatta. Először nem akart odafigyelni. Nem nyitotta ki a szemét, de összeráncolta a homlokát. — Fájdalmai vannak — mondta az orvos. —Biztosan megint fájdalmai vannak... Korábban fénylő, hosszéi barna haja most szánalmasan megritkulva tapadt sápadt halántékára. Ebben az időszakban már elfelejtette a gyermekeit. — Jobb szegénynek így — mondta pár nappal később az orvos, akit sietve hívtak oda. Pedig ő még álmodott. Egy régi kertről, ahol nagyapjával élt. Szülei igen korán elhaltak egy baleset során, s az öregember magához vette. Szorgalmas, hallgatag ember volt. Kemény élete során nem gyűjtött vagyont, egy kis házacskát épített, melyben felnevelkedett négy fia, kik szakmájukat kitanulva korán saját lábukra álltak. Aztán, feleségét elveszítve, az öreg egészen egyedül maradt. Amikor a négyéves kislány, árva unokája odakerült, valami megváltozott benne. Korábbi szigorúsága, látszólagos ridegsége, mely egész életében jellemezte, mintha enyhült volna kicsit. Gyerekeinek nem szokott cukorkát venni, ő sem kapott soha annak idején. De ennek a kisu- nokának minden bevásárláskor vett valami édességet. A kis Veronikának. — Jaj, most nagy puszit adok neked, Papa! — mondta ilyenkor a kislány. Az öreg szája szegletében kis mosoly rebbent. Amikor fehér lepedővel letakarva kitolták a betegszobából, még mindig erről álmodott. A kis házról, a régi kertről, melyet annyira szeretett. Jó kislány volt, szófogadó, de volt egy gyengéje: nagyon szerette a zöld ribizlit. Amikor nagyapja észrevette ezt, megszidta érte. —Nem szabad, érted? Beteg leszel! Fájni fog a hasad. Meg ne lássam még egyszer, hogy szedegeted a zöld ribizlit! Veronka bólogatott. Volt egy kis fapad a kert végében, mögötte egy fácska, csüngő fürtű lila akác. Ezt a kedves kis zugot az öreg fiatalabb korában még a feleségének tervezte ide. Alkonyaikor, egész napi munka, tevés- vevés után elüldögéltek itt, ő meg az asszony. Hallgattak nagyokat, szívták a jó levegőt, váltottak néhány szót a gyerekekről, hogy tanulnak, lesz-e belőlük valami. Ez a kis pad volt a legkedvesebb helye Veronkának is. Kincseit—szépformájú kavicsokat, üres csigaházakat, egy fából készült kisszekeret —a pad alatt tartotta. Onnan nem látszott a ház sem. Csak a fák lombja, csicsergő madarak. Egyszer ahogy lépkedett a kerti úton a ház felé, jött vele szembe az öregapja. Veronka megijedt. Mind a két kis marka tele volt zöld ribizlivel. Megállt. — Mi van a kezedben? — kérdezte a nagyapja. — Semmi! — mondta rémülten a kislány és hátradugta mind a két kezét. Nézett fel az öregre, aki olyan magasnak tetszett, mint egy torony. Kis csend ereszkedett közéjük, nagyapa a kislány ijedt arcát fürkészte. — Azér ám... — mondta enyhültebb hangon. Megfordult, visszament a házba. Veronka hátraszaladt a pádhoz, aztán ott ledobta a zöld ribizlit. Könnyes szemmel határozta el, hogy soha többet nem csapja be a nagyapát. Az álom itt véget ért. Megszűnt minden. —Istenem, de szomorú! — mondták volt betegtársai. — Milyen szomorú, hogy el kellett mennie ilyen fiatalon. JjjkJÉ í? jStSL JtL NvlOpOflf A siker ára Nagy István Attila izonyára sohasem M-e lehet megfejteni teljesen, miért van akkora rangja az olimpiai játékoknak, hiszen előtte is, utána is érnek el a sportolók nagyszerű eredményeket. Mégis. Egy olimpiai érem, pláne, ha arany, egészen különlegesen mutat a vitrinben. Megélni azt. hogy a sportoló kedvére kússzon fel a legmagasabbra a nemzeti lobogó, s szóljon a himnusz, felejthetetlen érzés lehet. Érdemes érte éveken át küzdeni. Ennek a nagy és szent áhítatnak az is lehet az egyik magyarázata, hogy az ókori játékok idején szünetelt a szemben állók harca. Nem a fegyvereké, hanem a fétfias küzdelmeké volt a főszerep. Igaz, München és most már Atlanta óta ennek is vége. De hát az elmúlt évtizedekben annyi illúzióval lettünk szegényebbek. Mi, magyarok sorsfordító időnek tartottuk ezt az olimpiát is. Megtippeltük, hány aranyunk lehet. S amikor nem teljesültek a remények, az egész országra sötét felhő ereszkedett. Csak Rózsa Norbert és Egerszegi Krisztina győzelme lendített ki bennünket a mély süllyedésből. Mi sohasem elégedtünk meg az apró sikerekkel, a csúcson kellett érezni magunkat. A csillogás, a siker az mindig is kellett, de a hozzávezető kemény küzdelem már kevésbé. Az ezüstnek alig van értéke, a pontokat pedig senki se becsüli. Csak az arany! Pedig hát vannak bőven olyan országok, amelyek gazdasági teljesítőképességben, erőben, hagyományokban messze előttünk járnak, de csak a töredékét szerezték annak, mint mi Atlantában. Mégsem érzik úgy, hogy vége lenne a világnak, mert a siker jobban része mindennapi életüknek. Nagyszerű eredményeket értek el sportolóink. Dicséretet érdemel már az is, aki kijutott, azok pedig még inkább, akik a döntőkbe kerültek. Sokan ültek a tévé előtt, s várták, hogy valaki, egy magyar, végre sikeres lesz. Igaz, amikor a sport támogatása kerül szóba, nehezen nyílnak meg a szívek. De a készülékek előtt a lelkesedés nem kerül sokba. Legfeljebb egy-két üveg sörbe. Nyugdíjas víkend «# *■# >0 A Kertvárosi chenyt emlékművet. Meghí- Nosztalgia vétikfinom gulyással vendé- 1 Nyugdíjas Klub gelte meg a résztvevőket. "—^ meghívást ka- Ezúton is köszönetét mon- pott Tiszadobm. A közel- dunk az élményteljes napért múltban került sor a kirótt- szíves vendéglátónknak, ifi. UttlM.J, ,l. Megismerkedtünk Bán Györgynek, a helység történetével, megnéztük az Andrássy-kastélyt A Nosztalgia Nyugdíjas és megkoszorúztuk a Szé- Klub vezetősége “ l| Magyarok a színpadon! Bodnár István-» j em panaszkodhat a / színi előadásokat ± 1 kedvelő nagyérdemű, augusztusban több színvonalas előadás látható megyénk szabadtéri színpadain. A múlt hét végén a kis- várdai Várszínházban például igazi színházi csemegét láthattunk. Görgey Gábor: Fejek Ferdinándnak című elgondolkoztató vígjátéka, bizonyára sok néző számára marad emlékezetes élmény. (A produkció felvételét később a Magyar Televízió is műsorára tűzi.) Az előadás érdekessége, hogy a szereplőgárdát a határon kívüli magyar színházak társulatából válogatták. Szintén Erdélyben és Szlovákiában tevékenykedő magyar színházaknak, na és persze a Mandala Dalszínháznak köszönhetően a nyíregyházi Szabadtéri Színpadon is több produkció kerül színre, megmentve így a megyeszékhely nyári szórakozóhelyét. Szerdán, augusztus 7-éh a nagyváradi színház mutatja be a Ne most drágám! című komédiát, aztán a több mint 100 éves Kolozsvári Magyar Opera társulata a Hunyadi László című operát és a Csárdáskirálynőt. A lista még nem teljes, a hónap végén a Komár- nói Színház a La Mancha lovagja című zenés darabbal vendégeskedik majd a megyeszékhelyen. A határon túli színházak társulatai nem ismeretlenek megyénkben. Nemcsak a hagyományos kisvárdai fesztiválon ismerkedhettünk meg velük, hanem Nyíregyházán, Mátészalkán, Vásái- rosnaményban is szívesen látott vendégek. Kölcsönösen gyümölcsöző és hasznos ez a mindinkább kiterjedő kapcsolat megyénk kulturális intézményei és a határontúli magyar színházak között. A magyar kultúra külföldi képviselői és követei mindig szívesen látott vendégek megyénk településein, maradandó színházi élményt szerezve a nagyérdeműnek. Bizonyára a művészeknek is jó lehetőség ez, s öröm számukra, hogy nemcsak hazájukban, hanem máshol is számon tartják őket. Különösen fontos ez mostanában, amikor némelyik országban a magyar nyelvű színházak elsorvasztása a cél. j
