Kelet-Magyarország, 1996. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-30 / 202. szám
1996. augusztus 30., péntek 1 --J ________________________________ -■ „ ... ■■ „■ —............... ■ HÁTTÉR Tizenkétszer tízezer dühös ember Az almatermelőknek már egyáltalán nincs mit veszíteniük, várnak az eladással Voltak jégkárok, de a megyei termés legnagyobb része kiváló minőségű A szerző felvétele Galambos Béla Nyíregyháza (KM) — Ahogy mondani szokták égtek a telefonok a lapunk keddi számában „Nincs piaca az almának” címmel közölt almafeldolgozói körképünk megjelenését követően. A legkülönbözőbb helyekről almás gazdák hívták szerkesztőségünket, hogy elmondják: a feldolgozó üzemek összehangolt mesterkedésének — árkartellbe tömörülésük következményének — tartják a jelenlegi, egységesen 13-15 forintos léalma-felvásárlási árakat. Ezzel az almaárral, nem akarnak kibékülni, hiszen — tekintettel a begyűrűző tetemes áremelkedésekre — ennek az összegnek átlagosan a másfél- szereséért tudták előállítani, az idén egyébként legnagyobb részben kiváló minőségűre „sikeredett” gyümölcsöt. Kiszolgáltatottan Két jellemző példa a telefonálói véleményekből. Nagy Miklós, aki mintegy száz hektár almában szerzett tapasztalatai alapján kesergett: „Tizenötször permeteztünk az idén azokkal a növényvédő szerekkel, amelyek árai átlagosan legalább 30 százalékkal emelkedett a tavalyhoz képest. Számításaim szerint a jelenleg kínált léalmaámak akár a többszörösét is elbírná a belőle készített almasűrítmény világpiaci ára.” A 3 hektáros vásáros- naményi Tóth György több ter- mesztőtársánák keservét tolmácsolta: „Nekünk idén 22 forintba van egy kiló jó alma. Aki szakember tudja, hogy olcsó, kifejezett léalmát termelni nem lehet. Ha nincs a szép almára kereslet, nem kell bolondítani a termelőket, ki kell vágatni az almafákat!” Szántó Csaba Jármiból az Alma Terméktanács Termelői Tagozatának szóvivője a környékbeli almatermelők által is felpaprikázva érkezett a szerkesztőségünkbe megbeszélt találkozóra. —- Egyszerűen ki van akadva a megyei termelői társadalom a 13-15 forintos ipari almafelvásárlási ár hallatán. Abban látom a feldolgozókkal kialakult termelői konfliktus okát, hogy miután a tavalyi 30 forint körüli léalmaár mellett a feldolgozóüzemek jelentős haszonra nem tudtak szert tenni (azért mint látható csődbe nem ment egyikük sem), az elmaradt profitjukat idén, már tisztességtelennek nevezhető haszonnal akarják kompenzálni. Pedig, az egyáltalán nem ok nélkül terjesztett 300 ezer tonnáról szóló hírekkel ellentétben, nem termett idén számottevően több alma a tavalyinál. És ha az osztrák feldolgozóknak megéri 1,5 schillingért (21 forint) magyar ipari almát vásárolni — mert Zalából jelenleg is így megy az export léalma — akkor a mi feldolgozóinknak is meg kellene, hogy érje. Már megint ki akarják használni a szabolcsi termelők nagy piaci távolságból fakadó hátrányát. Többet az asztalra Jakab Ferenc az Alma Terméktanács, időközben megérkezett, soros elnöke az érdek- védelmi szervezet legutolsó termésbecslését mutatja: „megyénkben nem egészen 240 ezer tonna almára számíthatunk, s országosan sem éri el ez a szám a 470 ezer tonnát. Kétségtelenül történtek jégkárok, azonban ennek ellenére a termés legnagyobb része kiváló minőségű: nem lenne gond a termésnek akár a 70 százalékát asztali almaként exportálni. Csak üdvözölhetjük az olyan kezdeményezéseket, mint az Agroker Rt.-jé, hogy az idei értékes almából minél többet inkább hűtőtárolóba helyezzünk el, mint lének öntsük be valamelyik feldolgozóhoz”. — Úgy tűnik, az idei termés nem mind adható el olyan célra, amire előállítottuk, azaz étkezésiként — érvel Szántó Csaba. — A termelőket nem zavarja, hogy ebből az almából nagyobb részt sűrítmény lesz, mert végül ez is dollárt hoz az országnak. De akkor az kompenzálja a megnövekedett költségeket megfelelő intervencióval. Hogy mi termelők ezt követeljük és ezért harcolunk, persze a feldolgozóiparnak kaparjuk ki a parázs közül a gesztenyét, amit megint csak tisztességtelennek érzünk, ám mi belemegyünk ebbe a játékba, mivel egyelőre nincs más választásunk és el kell mozdulnunk erről a holtpontról. Az Alma Terméktanács az Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetségével és az Almatermesztők Szövetségével az almapiaci zavarra hivatkozva intervenciós támogatásért folyamodott a közelmúltban a földművelésügyi miniszterhez. — Az alma nemzetgazdasági jelentőségén túl — idéz a levélből Jakab Ferenc — nem elhanyagolható, hogy az ebben az ágazatban foglalkoztatottak megélhetési gondokkal küzdő térségekből kerülnek ki. Több tízezer család számára nyújt megélhetést az almatermelés, a rá épülő ipar és kereskedelem, amennyiben a korábbi évek színvonalának megfelelő támogatás áll rendelkezésre. Ennek elmaradása esetén azonban a már jelentkező válság tovább mélyül, s az ültetvénytelepítések elősegítésére tett jelentős lépések is megtorpannak. —Egy sikertelen almatermesztési év, amelyre támogatás hiányában sajnos nagy esély van, be nem látható következményekkel járó feszültségeket gerjeszthet. Mi olyan támogatást kérünk ami a termelőket célozza meg. Indokoltnak tartunk kilónként 8 forintot az étkezési exportalmára és 4 forintot a haza felvásárlásé, illetve export ipari alma esetében. Számításaink szerint mindehhez 1,4 milliárd forint költségvetési forrásra lenne szükség. Reméljük számunkra kedvező döntést születik. Kérik a támogatást Az almaágazattal kapcsolatban a kormány felelősségének kérdése joggal vetődik föl, vélekedett a két terméktanácstag. Mint kifejtették, ha korábban a forintleértékeléssel, energiaár-robbantással indukált per- metszer, műtrágyaár-emeike- déssel engedték a termelési költségek iszonyatos növekedését — aminek az almás gazdák eddig nem szegültek ellent —, akkor most tartsa tisztességes teendőjének, hogy beavatkozzon az almapiacba és segítse hozzá a termelőket egy költségeikkel arányos ár kialakulásához. — Nekünk már nincs mit veszítenünk — mondja búcsúzóul a termelői tagozat szóvivője Szántó Csaba — az egész éves pénzünk benne van az almába, s tudunk várni, ha kell akár egy hónapot is, a tisztességes, 22 forint körüli ár reményében. Hallani jó sűrítményárakról. A feldolgozónak sem mindegy, mikor kap alapanyagot. Köny- nyen elképzelhető, hogy a bajban rendkívül egységessé ko- vácsolódik össze az alma termelők társadalma. be. Pedig a szívvel gyúrt pizza-alapanyagot a jóisten is arra teremtette, hogy ránk várjon a legközelebbi ABC- áruház hűtőszekrényében, lehetőleg félkész állapotban. Kiemelhetnénk az üveg mögül, hazavihetnénk, saját szájunk íze szerint fűszerezhetnénk, berakhatnánk a sütőbe, majd élvezettel megszeghetnénk. folytatva a feltételes V módot: ha Zolinak elég kJ önbizalma volna (és némi tőkéje), ha nem ő érdeklődne óvatosan a hitellehetőségek iránt, hanem egy valóságérzékeny bank látna pénz- szerzési lehetőséget a falusi szakács nyilvánvaló tehetségében, akkor ő lehetne a nagykereskedő pizzakirály Magyarországon. Persze, így is ő a király. Kár, hogy csak nekem. A ligha lesz jó vége az én tésztaimádatomnak, az utóbbi hetekben fölszedtem vagy harminc deka súlyfölösleget. Zoli a hibás, pizzát nála jobban senki sem készít mifelénk. Illetlenség volna ingyenreklámot csinálni neki, ezért csak annyit árulok el róla, hogy a megyeszékhely közelében lakik. A főutcán, a kocsma után balra kell fordulni, s a sarkon lévő cukrászda után azonnal az ő piz- zériája következik. Alig néhány négyzetméteres, ám \ messze földön híres. Csak délután négykor nyit, de már fél négykor toporognak előtte a vendégek. És este tízig tele az „étterem”, ritka, hogy ne kelljen várni a helyre. A szakács alapképzettségű tulaj maga készítette kemencében süti a maga dagasztotta tésztát. Hajnalonta vékonyra nyújtja az amúgy is Magyar pizzakirály derekas adagokat, hogy majdan a szélük se maradjon nyers. Pizzájának az kölcsönöz különleges ízt, hogy meg van sülve, de nincs megégve, az olajbogyó és a hús ínycsiklandó egységet alkot, a sajt ráfolyik a paradicsomos feltétre és összeérik vele: az ember szájában élménnyé őrlődik mindent falat. Fehér asztalnál folytatott vitáink tanúskodnak arról, hogy Zoli sokáig tusakodott: mire fordítsa nyilvánvaló tehetségét. Ha kellő tőkéje lett volna, akkor bizonyára üzlethálózatot hozott volna létre és belátható időn belül ő lehetett volna a kiskereskedő pizzakirály Magyarországon. Elvégre átlagon felüli minőségű és tulajdonképpen olcsón megtermelt áruját a saját éttermei- ben-talponállóiban adhatta volna el. Tőke híján azonban be kell érnie a csekélyebb haszonnal. Csupán arra mer vállalkozni, hogy fenntartsa a maga kis üzletét és óriási túlmunkával alapanyagot készítsen a többi pizzásnak. Naponként százötven adagot, holott akárcsak egy szerződtetett alkalmazottal a tízszeresét is előállíthatná, ha nem félne attól, hogy társadalom- biztosítást kell fizetnie az idegen munkaerő után. Tipikus vállalkozói sors, nálunk és a kilencvenes években. A legtehetségesebb magyar tésztagyártó a környéket már meghódította, a megyeszékhelyre viszont még nem jutott Esik Sándor Y Y a van mc'% újszülött, l—l aki nem ismeri, an- JL x nak elmondom a régi viccet. A közgazdászhallgató — még a Marx Káro- lyon — megbukás elleni mentőkérdésnek ezt kapta: aztán mi a különbség a szocializmus és a kapitalizmus között. Diákunk kínjában a következőt válaszolta: amíg a kapitalizmusban ember embernek farkasa, addig a szocializmusban ez éppen fordítva van. Most, hogy a kapitaliznust immár közelről látjuk, megfogalmazódhat bennünk a kérdés: mi változik, ha nem a bankszféra irányít, hanem a reálszféra, azaz maga a gazdaság, olyasvalaki által, aki a vál- lallati lobbinak látszik elkötelezve. Bokros immár a feledésé, Meclgyessynek egyelőre nem-idézhető semmi nevezetes tette, és ez ennyi idő után már irányzatnak is tekinthető. Suchmannt tehát nem lehet megállítani. Annál is kevésbé, mivel az SZDSZ már csak igen szigorú önuralommal tudja leplezni enyhülő ellenszenvét. Végül is nagyot homorított hősünk a privatizációban, lehet hogy mégse kriptokommunista — gondolhatják. Ha rendbe tenné az energiaár-emelés körül Horn által rögtönzött bonyodalmakat, nem lenne olyan szféra a szakszervezetektől a Wall Streetig, amelynek ne lábadna örömkönnybe a szeme. Suchmann fóprivatizőr- ként nem az itthoni kritikusai bírálatainak akart megfelelni, azok nagy része nem is a főcsapás irányára vonatkozott, hanem belevágott a közepébe. Akár tudatosan, akár ösztönösen cselekedett, behúzta csónakunkat két nagy hajó farvízére: ez a kibontakozó boszniai béke, és egy világkonjunktúra, amely a megnyugvás hírére idejöttés bevásárolt néhány milliárdért. Ennek jótékony hatásából a választópolgár eddig nem nagyon látott semmit. Kérdés, lát-e majd az ipar fellendüléséből, ha lesz ilyen. Mert ha nem, hát megtudja mi a különbség a reálszféra és a bankszféra uralma között: egyik kutya, a másik eb. Tejó ég! És még a tankönyvek hátravannak... Ferter János rajza-----------------------------:-------------------------------------Tekintély tolerancia Kováts Dénes A z átlagember (is) úgy vélekedik, hogy bizonyos posztot betöltő emberek tisztének megfelelően kell viselkedniük még akkor is, ha elragadja őket az indulat. Különböző szintű politikusoktól cégvezetőkön át sok mindenkire vonatkozhat ez a kitétel, hiszen mondjuk egy (bármilyen méretű) település vezetője vagy egy képviselő nem süllyedhet odáig, hogy lökdösődjön vagy verekedésbe keveredjen. A gondolatokat gerjesztő legutóbbi esemény egy megyénkben településen játszódott te: a polgármester keveredett hasonló afférba. Mondhatják egyesek: szót sem érdemel a dolog, hiszen napjainkban nem ritka, amikor a vita hevében tett- legességre kerül a sor. Nem biztos azonban, hogy az így vélekedőknek igaza van, ugyanis nagyon nem mindegy, hogy egy település első számú vezetője tesz ilyet, vagy a kocsmában régóta iddogálók. Mondják: vitakultúránk gyakorta hagy kívánnivalót maga után. nem nagyon tiszteljük mások (elleniérveit, véleményét, gondolatait. Ez vezet gyakorta gorombáskodásokhoz, szó szerinti hajbakapáshoz, de könnyen ütésre lendül az ököl, vagy a kéz ügyében lévő bármilyen eszköz. Pedig nem ez az érvelés leghatásosabb eszköze, nem biztos (illetve biztos, hogy nem) az erősebbnek van igaza. Az észérvekről hajlamosak vagyunk megfeledkezni, s arra is képtelenek egyesek, hogy inkább kitérjenek, otthagyják a másikat, ha elfajul a helyzet. Egy-egy vita kirobbanásában az összeszólalkozók a másikat okolják, nem könnyű igazságot tenni. Persze nem is mindig kell. A lényeg a viselkedés mikéntje, hogy ura tudjon lenni a helyzetnek, s önmagának. Tekintély és tolerancia. Összefügg a két fogalom. Annak ugyanis még türelmesebbnek, a másságot jobban elfogadónak kell lennie, aki embertársait, választóit képviseli. Akár a településen, akár a parlamentben, akár máshol. 4. r* * * v ír ^ Szférák zenéje
