Kelet-Magyarország, 1996. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-28 / 200. szám
1996. augusztus 28., szerda Közel ezren, dolgozók és családtagjaik, nagyobb vevők, partnerek, önkormányzati képviselők vettek részt a napokban a Nyírség Sütőipari Kft. péknapján. A cég kollektívájának eredményes gazdálkodása tette lehetővé, hogy sorrendben tizenhar- madszor is megszervezhessük a péknapot, mondta Bodnár Ferenc ügyvezető igazgató. A kenyérszentelés után gulyás, töltött káposzta és sütőipari termékek szerepeltek a menülapon, emellett különböző sportrendezvények gazdagították a napi programot Balázs Attila felvétele Üzletrészek a szövetkezetnél Fehérgyarmat (M. K.) — A szövetkezeti vagyonnevesítés előtt a Fehérgyarmat és Vidéke ÁFÉSZ-nél is széles körű vitában latolgatta a szövetkezeti tagság az üzlétrészek tagokra történő kiosztását. Tóth Zsigmond elnöktől az érveket is kérdeztem: — A leglényegesebb érv az volt, hogy a vagyonnevesítésben a szövetkezeti vagyon lényegében magántulajdon és ez tagi összefogással (közösen működtetve) jól szolgálja a tulajdonosok érdekeit. Általános volt az a vélemény is, hogy a vagyonnevesítésben érvényesüljön a tagsági viszony időtartama, a konkrét munkavégzés értéke és tőkebővülés formájában az anyagi hozzájárulás is. O Lehetett erre „figyelni" ? —- Igen. Mindezek figyelembevételével történt meg 1992-ben a szövetkezeti II. törvénynek megfelelően a vagyon nevesítése. A közel 150 millió forint üzletrész több mint 9 ezer „tulajdonosra” lett nevesítve, akik közül 263-an nem voltak szövetkezetünk tagjai. Tény: a nyilvántartás, az évközi változások folyamatos átvezetése, az osztalék kifizetése, az adóigazolások kiosztása, komoly munkát igényel. DÉvekkel ezelőtt az ÁFÉSZ- tagság jelentős része sérelmezte, hogy míg a mezőgazdasági termelőszövetkezeti tagok saját szövetkezetük üzletrészének vásárlása esetén adókedvezményben részesül, az áfészesek nem. Van változás? — Örömmel vettük tudomásul, hogy 1995. január 1-től az ÁFÉSZ üzletrészek vásárlására is kiterjesztették az adókedvezményt. A múlt évben küldöttgyűlésünk úgy döntött az igazgatóság javaslatára, hogy a szövetkezet a tagok javára lemond az elővásárlási jogáról. Erről a döntésről és az adóvisszaigénylési lehetőségről írásban tájékoztattunk minden szövetkezeti tagot és üzletrésztulajdonost a múlt évben és az idén. O Milyen hatást váltott ez ki? — Az üzletrészek adásvétele mérsékelten indult be az elmúlt évben, s tart jelenleg is. Mostanáig a nevesített üzletrészek 10 százaléka cserélt gazdát. Kedvezőnek tartjuk azokat az eseteket, amikor a nem tag örökösök eladják üzletrészeiket szövetkezeti tagoknak. Jelenleg szövetkezetünknél kedvező a helyzet abban a tekintetben, hogy a 6600 üzletrésztulajdonos közül csak 10 százalék nem szövetkezeti tag. — Számolnunk kell viszont azzal, hogy az 1992-ben meghatározott alaprészjegy- összegre történő kiegészítés határideje a következő év végével lejár. Úgy tűnik, sokan lesznek, akik nem kívánnak élni e lehetőséggel. Jó lenne tehát, ha a következő években is érvényes lenne az üzletrészek vásárlása esetén az adókedvezmény (ez elősegítené az adásvételeket). Reméljük, hogy a legközelebbi szövetkezetitör- vény-módosítás nem kategorikusan dönt az üzletrészek jövőjéről, hanem alternatív lehetőséget biztosít az üzletrészek bevonására, s a végső döntést a szövetkezetekre bízza. Az IMF az európai átalakulókról Pályázat Nyíregyháza (KM) — Egymilliárdos összegre pályázhatnak az FM PHARE keretből szeptember 9-től az élelmiszergazdaság területéről azok, akik a legalább 4,5 és legfeljebb 20 millió forintos beruházásukhoz max. 25% vissza nem térítendő támogatást szeretnének kapni, van 20% saját erejük és hitelt is igénybe vesznek. Tájékoztatás a PRIMOM Alapítványnál. Washington (MTI) — A pénzügyi és igazgatási kötőfékek súlyos feszültséget okoznak az átmeneti gazdaságok szociális kiadásaiban, és a rohamosan apadó bevételek azzal fenyegetik az érintett kormányokat, hogy képtelenek lesznek eleget tenni legalapvetőbb ellátási feladataiknak. Ráadásul a makrogazdasági stabilizáció és a piaci reformfolyamat sikere nem kis mértékben attól függ, hogy az átalakulóban lévő országok fel tudnak-e lépni kellő határozottsággal a szociális ellátórendszerek válságával szemben — véli az IMF két szakértője, Ke-jung Csu és Szandzsiv Gupta tanulmányában. Szerintük a szükséges reformok keretében fel kellene emelni és szigorúan betartatni a kötelező nyugdíjkorhatárt, beszüntetve a nyugdíjba vonulási kiváltságokat és csökkentve a kereső nyugdíjasok juttatásait. A támogatások szerkezeti reformja három célt szolgálna: a szociális terhek igazságosabb és egyenlőbb elosztását, a szociális védőháló céljaira szolgáló pótlólagos források mozgósítását, és a szociális juttatások hozzáférhetőségének a javítását a feketegazdaságban dolgozók és az állástalanok számára. A pénzügyi források bővítése érdekében javasolják egyrészt az adóalapok kiszélesítését — a többi között a bérkompenzáció jelenleg adózatlan elemeinek a bevonásával —, másrészt a kormánykiadások, köztük a szociális ráfordítások hatékonyságának fokozását. Sikeres az új részvényelosztás Budapest (KM) —Az OTP Bróker Rt. eddig négy áramszolgáltató társaság (DÉMSZ, ÉMÁSZ, ÉDÁSZ, TITÁSZ) kárpótlási jegyért történő részvénycseréjében működött közre, az egyes társaságok részvényeinek nyolc százalékát értékesítve. A szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy a konzorcium — a kisebb zökkenők ellenére — sikeresen végezte feladatát. A jegycserék óriási érdeklődést keltettek, és a preferált befektetői csoportok, a hazai és külföldi alanyi jogú kárpótoltak, az önkormányzatok, a termelőszövetkezetek és a kárpótlási- jegy-hasznosítók, a TITÁSZ kivételével valamennyi társaság részvényeit túljegyezték. A négy áramszolgáltatóból megvásárlásra felkínált 8-8 százalék révén összesen 11,15 milliárd forint névértékű kárpótlási jegy került az ÁPV Rt. birtokába, ami érezhetően csökkentette a jegypiacon uralkodó kínálati nyomást. A TITÁSZ-tranzakció egy fontos elemében különbözött az azt megelőzőek-. tői: a részvényekre pályázók ezúttal nem jegyzésarányosan, hanem a kártyaelosztásos allokáció szerint részesülhettek az eladott értékpapírokból. Ezzel azt célozta meg a kibocsátó ÁPV Rt. hogy az egyre nagyobb számban megjelenő töredékjegyek felhasználására is lehetőség nyíljon a részvénycserék során. Ez a lépés egyúttal a nem alanyi jogon szerzett, ún. „kopasz” jeggyel vásárlók között elharapózott óriásjegyzéseket is letörte, hiszen így már nem volt érdemes nagymértékű, a tényleges igényeket akár több ezerszeresen meghaladó jegyzési igényt beadni. Jól vizsgázott a korábbi néhány napról két-három hétre növelt jegyzési időszak. így mindenki biztos lehetett abban, hogy — még az esetleges túljegyzés ellenére is — leadhatja igényét. Ennek köszönhetően elmaradtak a kellemetlen tömegjelenetek. Mindezek alapján nem valószínű, hogy jelentősebb változásokat kellene végrehajtani a további részvény- jegyzések során. A tranzakció-sorozat még nem ért véget. A jegycserék sorában most várhatóan a Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt. és a budapesti ELMÜ következik. pSStesMI f Betétek I Hitelek p^g ........f***** eai I -1 i ^ b -1 $ I! 1.Budapest Bank 19,5 19,5 l^ol 19,0 21.5 21,5 21,5 21,5 2. MH8 ' ' ú 20,75 21,5 21,25 22,0 25,5 25,5 26,5 töl töt tői tói ~ - 28,5 3. Postabank - - 18,0 22,0 19,0 4. OTHfcmk 20^ I 22,5 18,0 19,0 28.0 28,0 28.0 'Í % ¥ 21,0 22,0 33,0 3X0 33,0 5. Mezőbank 22,0 23,5 22,0 23,75 27,0 27,0 27,0 22.5 24,75 23,0 6. Kereskedelmi B. 21,5 22,0 21 I 21,5 26,0 26X1 M 7. Corvinbank 22,0 24,75 22,25 23,5 30,5 30,5 30,5 _ 8. Konzumbank 22,5 23.0 22 23 28 28 28 * tői 9. INC Bank 20,75 20,75 20,25 20,85 28 29 22 22 21,25 21,85 A kamatok százalékban, egyéves időtartamra vetítve értendők. A betétek és hitelek részletes feltételeiről, a speciális konstrukciókról a bank fiókok adnak felvilágosítást. Árfolyamok Kárpótlási jegy I Tőzsdei Index (ideiglenes) 1996. augusztus 26-án: 3359,54 (+0,06) Hivatalos árfolyamok RT mm itiiiii Érvényben: 1996. augusztus 27. Valuta Deviza Kanadai dollár 111,31 11333 112,31 Pénznem _____Vétel Eladás Közép árf. Kuvaiti dinár 509,57 519,77 514,57 Német márka 103,41 105,47 104,41 Angol font 237,60 242.32 240.04 Norvég korona 23 J8 2436 - 24,04 Ausztrál dollár 12031 122,71 121,47 Olasz lírai 1000) 101,02 103,04 101,86 Belga franki 100) 502,15 512,17 506.65 Osztrák se. 14,69 14.99 14,84 Dán korona 26,77 273 1 27.02 Port. esc.i 100) 100,70 102.70 101,79 Finnmarka 34.07 34.75 34.40 Spaayolpes.(100)122^8 124.70 12334 Francia frank 3024 30.84 30.51 Svájci frank 12831 130.83 129,39 Holland forint 92,25 94,09 93.10 Svéd korona 23,19 23,65 2337 írfont 247,15 252,09 249.68 USAdollár 152,46 155,52 153.96 Japán jeni 100) 141,85 144,67 142,93 ECU 194,54 198.42 19650 _ GAZDASÁG _ [ A Budapesti Értéktőzsde 34. heti forgalma 1996. auguszttjs2l4ő} augusztus23-ig| Részvény^^^*18ÍJ 8 száma értek Ft darab átlagár g BorsodChem Itt % 233 860 741260 151675 2 675 2 860 2 837 2 567 - 270 I Cofinec I 39 49 684 540 4 012 5 875 6 405 6192 6 907 715 p Danubius Rt í 146 269 583510 50 315 2 550 2 570 2 679 2 554 - 125 ■ Dunaholding I 1 584 000 40 7 300 7 300 7 300 7 300 0 ÍEGIS Gyógyszergyár Rí. I 128 504576510 27 386 8 710 8 700 9 212 8 383 - 829 II Fotex Rt. 65 57 533 644 246 122 107 120 117 113 - 4 ■ Graboplast Rt I 22 25 777950 3 632 3 505 3 605 3 549 3 481 - 68 ■ MÓL Rt. I 374 865 751 430 268 182 1 540 1 780 1 614 1 622 8 § OTP Rt. 1 365 1 533350 790 299 281 2280 2 650 2 562 ' . 2160 - 402 ■ Pannonplast I 35 157187342 17683 4 200 4600 4445 4 127 - 318 Pick Szeged Rt. I 40 124953 330 9 748 6 225 6 470 6 409 6 069 - 340 Prímagáz 21 631 688 780 63 478 4 975 5 000 4 976 5 044 68 Richter Gedeon Rt. § 149 1 671861240 106508 7 665 7 950 7 849 7 504 - 345 Soproni Sörgyár 8 988 200 215 2 250 2 305 2 298 2183 - 115 TVK I 412 1 840 814760 680 979 1 320 1 360 1 352 1 349 -3 Zalakerámia I 8 33 658 600 2 640 6 345 6 400 6 375 6 338 - 37 FORGALMAZOTT! KATEGÓRIA 1 Agrimpex (névre sz.) I 1 162 5ÓÓ 5 16 250 16 250 16 250 16 185 0 Aranypók « 1 76800 8 4800 4800 4800 0 0 Balaton Füszért 4 710 400 111 3 200 3 200 3 200 3 200 0 Csopak I' ■ 6 3 276800 1 460 1 105 1150 1 122 1 148 26 Domus I 8 1 600 000 2 700 280 330 296 353 57 ERAVISRI. I 5 744000 93 4 000 4 000 4 000 4000 0 I Global I 2 1 176 000 330 1 600 1 800 1 782 1 606 - 176 1 Glóbus Konzervipari Rt. I 3 646 000 305 1 020 1 060 1 059 1 034 - 25 I Goldsun HAtőipari Rt. 13 5 988 000 14 282 205 215 210 236 26 Horizon-Muttipian I 28 27 242 748 73 906 180 187 184 177 0 I HUMAN Rt. I 25 22 093 380 5 985 1 800 1 900 1 846 1 817 - 29 § Inter-EurópaBankRt I 64 204067 800 3 014 31500 34 500 33853 31 383 - 2 470 I Martfűi Sörgyár I 2 93 300 26 1 775 1 825 1 794 18 000 0 IE Pannon Váltó Rt. f 12 2 508 000 2 090 600 600 600 600 0 Pannonflax I 5 506 500 700 340 375 362 375 13 Skála-Coop *T" 1 3 800 1 1900 1 900 1 900 2 024 124 Összesen I 2 226 8 899 631 914 2 036 911 Kárpótlási jegy I 144 166 224108 208 798 398 387 405 398 - 7 A fenti adatokat a Budapesti Értéktőzsde információi alapján közöljük. mmi—iimiiiiiiiíi ...................ír ír j- fi i