Kelet-Magyarország, 1996. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-28 / 200. szám
1996. augusztus 28., szerda MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL _ Suchman lesz Dunai helyett Az alapszerződésnek szolgálnia kell a jószomszédi viszonyt, a megbékélést Budapest (MTI) — Az MSZP vezető személyiségeinek keddi tanácskozását követő sajtóértekezleten elhangzott: a miniszterelnök megerősítette, hogy Dunai Imre egészségi állapota miatt kérte felmentését az ipari miniszteri tisztség alól. Az időszerű politikai kérdések sorában a szocialista politikusok foglalkoztak az energiaár-emelés témakörével is. Horn Gyula, Medgyessy Péter és Suchman Tamás tájékoztatta az egybegyűlteket az őszi áremelés elmaradásának indokairól. Kósáné Kovács Magda ezzel kapcsolatosan aláhúzta, hogy a kormányzat még a halasztásról szóló döntés előtt konzultált az energiaszektor képviselőivel és az új tulajdonosokkal, s azok nem emeltek Támogatás Tallin (MTI) — Sikertelen volt az észt elnökválasztás második, keddi fordulója is: egyik jelölt sem szerezte meg az elnöki poszt elnyeréséhez szükséges számú képviselői támogatást — jelentette a Reuter. Az ötéves elnöki posztért versengő két jelölt közül másodszori próbálkozásra sem nyerte el egyik sem a 101 tagú parlament kétharmadának, tehát 68 képviselőnek a támogatását. kifogást az esetleges későbbi áremelés ellen. A magyar-román alapszerződés szintén szerepelt az aktuális témák között. A politikusok meghallgatták ez ügyben Horn Gyula és Gál Zoltán házelnök tájékoztatóját. Az egybegyűltek közül a párt elnöksége kialakította állásfoglalását és támogatásáról biztosította a kormánynak az alapszerződés létrehozására vonatkozó politikai lépéseit. Kósáné emlékeztetett arra, hogy az MSZP, valamint a kormány programjában elkötelezettséget vállalt Szlovákiával és Romániával az alapszerződések megkötésére. Az MSZP elnöksége megerősítette, hogy az alapszerződésnek szolgálnia kell a jószomszédi viszonyt, a történelNyíregyháza (K. A.) — A munkaerőpiacon egyre nagyobb számban jelennek meg diplomások. E felismerés birtokában a miskolci egyetem bölcsészettudományi intézetének kulturális és vizuális antropológiai tanszéke, valamint a neveléstudományi tanszéke másoddiplomás képzést indít Nyíregyházán, a Váci Mihály Városi Művelődési Központ és Gyermekcentrumban, Nyíregyháza, Szabadság tér 9. alatt. A képzésre bárki jelentkezmi megbékélést és a határon túli magyarság érdekeit. A párt vezetése úgy látja, hogy e téren a kormány a maximumig jutott el. Remélik, hogy a magyarság többsége egyet fog érteni az alapszerződés törekvéseivel. A sajtóértekezleten Vastagh Pál igazságügyminiszter szintén véleményt nyilvánított e témában. Az újságírók érdeklődésére elmondta, hogy az Országgyűlésnek a hatályos szabályok értelmében nincsen joga változtatni az alapszerződés szövegén. A törvényhozás elfogadhatja vagy elutasíthatja az előterjesztést. Az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívásával kapcsolatosan pedig Toller László, az MSZP frakcióvezető-helyettese úgy fogalmahet, aki egyetemi vagy főiskolai diplomával rendelkezik. A képzés egyetemi szintű, a diploma megnevezése vizuális kultúra tanár és kulturális antropológus. Az oktatás időtartama 6 szemeszter (3 év). Minden héten pénteken és szombaton tartják az előadásokat és a konzultációkat. A képzés államvizsgával, illetve ezt megelőzően diplomamunkával zárul. A három év alatt többek közt pszichológiai, filozófiai antrozott: az ellenzék magamutogató, fontoskodó megnyilvánulásáról van szó. A kormány a tárgyalások során mindvégig tájékoztatta az ellenzéket az egyeztetésről. Vastagh Pál a továbbiakban beszámolt a tanácskozás hivatalos napirendjén szereplő témáról, az alkotmánykoncepcióról folytatott eszmecseréről. Az igazságügy-miniszter emlékeztetett arra, hogy az MSZP-frakció júliusi ülésén öttagú munkabizottságot bízott meg a koncepció körül támadt vita elemzésére és a helyzetet megoldó javaslatok kidolgozására. Indítványaikat áttekintve a keddi tanácskozás résztvevői kinyilvánították: az MSZP érdekelt az új alkotmány megszületésében. pológiával, a vallás és a képek antropológiájával, a közép-európai régió vizuális hagyományaival, a magyarság vizuális kultúrájával, a komplex társadalmak kulturális, illetve vizuális antropológiájával, a nevelésfilozófia legújabb törekvéseivel, a tanítás, a tanulás lélektanával, az alternatív pedagógiák és a reformpedagógiai tradíciókkal ismerkednek meg a hallgatók. Az egyetemi képzést ez év szeptemberében indítják. Bölcsészeket képeznek Nyíregyházán lehetőség másoddiploma megszerzésére Rekreáció az ország tetején A Mátrában az érbetegeknek száraz széndioxidos kezelést adnak a motettában Mexikói együttes szórakoztatta a vendégeket A szerző felvétele Tóth Kornélia Parádfürdő, Mátraderecske (KM) — Amikor az első forrás fakadt a Mátrában, a kénes víz felkeltette a környékbeliek érdeklődését. Szagolgatták, kóstolgatták és azt tapasztalták, könnyebben mozognak. A kopott, meszes ízületek nem okoznak fájdalmat, tisztul a gyomor, javul az emésztés. Az orvosok széles körű vizsgálatokat kezdtek: milyen betegségekre rendelhetnék a Mátra vízkincsét. Történt mindez kétszáz éve, s azóta már ezrek és ezrek kerestek gyógyulást Parádfürdőn. A szanatóriumban és a kórházban elsősorban az emésztő, a mozgásszervi és a nőgyógyászati panaszok egy részét orvosolják nagy hatékonysággal. Mint arról dr. Jantsky Erzsébet igazgató főorvos és Búzás Gábor gazdasági igazgató-helyettes beszél: két évszázad szakmai tapasztalata olyan tőke, amely nemcsak itthonról, de külföldről is vonzza a gyógyulni vágyókat. A népjóléti tárcához tartozó, költségvetési szervként működő kórház dolgozói már jóideje érzik: piacosítani kell a kapacitás egy részét, hogy a bevétel lehetővé tegye azoknak a gyógykezelését, akik csak a társadalombiztosítási támogatás révén juthatnak el ide. Bár az utóbbi évtől kezdve nekik is fizetni kell naponta 5-700 forintot a kezelésekért, az étkezésért és a szállásért. — Azt szeretnénk, ha a döntésre jogosult szervek észre- vennék az itt dolgozók törekvését, hogy piacérzékeny magatartást költségvetési keretek között is lehet kialakítani — hallottuk dr. Jantsky Erzsébet főigazgató asszonytól. — Múlt századi hangulat uralkodik a fürdő környékén, de a patina kevés a komfortérzéshez. 40- 50 éve nem nyúlt a tulajdonos és a fenntartó az épülethez, jócskán ráférne a javítás, a modernizálás. Még az idén birtokba vehetik a beutaltak a teniszpályát, de égető szükség lenne egy uszodára is. — Jelenleg 40 ágy működését finanszírozza az Országos Egészségbiztosítási Pénztár — folytatta Búzás Gábor. — Önálló jogi személlyé vált az intézmény — amelyről végre papíron is el kellene dönteni: szanatórium-e vagy kórház — s akkor lehetne a tervezhető bevétel ismeretében megszabni a jövő irányát. A piaci működtetést jelzi a rekreációs centrum: vonzó a testi, lelki, szellemi működés helyreállítása. A menedzserhétvégén egy hosszabb vee- kend nemcsak pihenést, de teljes orvosi kivizsgálást, kezelést, fürdőterápiát is kínál az ide érkezőknek. A szakemberek állítják: ehhez profi marketingmunkára is szükség van. Egyelőre még országon belül sem igen használnak ki a betegek a lehetőséget. A családorvos beutalójával időpontot kémek az intézettől és akkor 2-3-4 hét — betegségtől és pénztárcától függően — áll rendelkezésükre a panaszok orvoslására. Igen sok a visszatérő, de akár Szabolcs-Szat- már-Bereg megyéből is jóval többen vehetnék igénybe a hegyek közt ezt a gyógyulási lehetőséget. A természet számos kincset kínál a célra. A közeli Mátra- derecskén található a mofetta, a száraz széndioxidos fürdő. A vulkáni tevékenység harmadik fázisában keletkező gáz feltör a földből, s azonnal hasznosítani lehet ezt a mofettát, hazánkban mindössze itt. A helybeliek panaszkodtak: megdög- lenek a tyúkok, ha betévednek a pincébe, s a gyertyaláng is elalszik. Dr. László Márta belgyógyász, reumatológus, angi- ológus, — Nyíregyházáról elszármazott orvos, aki a parád- fürdői kórház osztályvezető főorvosa — szervezte és irányítja itt jó egy éve a kezelést. Segítségére van dr. Dobos Ilona mátraderecskei családorvos. — Elsősorban az érbetegek rehabilitációjára használjuk a száraz széndioxidos kezelést — hallottuk László főorvosnőtől. — Mozgásszervi betegségek is lényegesan javulnak a meleg hatására. Könnyebben mozognak az ízületek, a vérkeringés is előnyösen megváltozik, nem keletkezik görcs a végtagokban, a fájdalom számottevően csökken. Kevesebb fájdalomcsillapítót, altatót szednek a betegek, javul a fizikai és a szellemi teljesítményük, s ez korosztálytól függetlenül nagy előny a betegek szemében. Egy kezelés mindössze 300 forint, s általában 10-15 kezelésnek megvan az eredménye hosszú távra. Mint egy szaunát képzeljünk el, a betegek leülnek a padokra és a középen lévő nyíláson áramlik fel a széndioxid. Hatására kellemes melegérzés támad, s a kezelt testrész lényegesen jobb fizikai állapotba kerül. Közben a jelenlévő orvos életmódbeli tanácsot ad. Nagyon fontosnak tartják, hogy a kötelező orvosi vizsgálat mellett itt szoros szakmai kapcsolatot alakítanak ki a beteg kezelőorvosával. A megszokott, beállított terápiát természetesen meghagyják, csupán kiegészítik azt a mofettá- ban. Légző- és értoma, masszírozás, séta egészíti ki a gyógymódot, s a környezet terápiás miliőnek bizonyul. A hegy tetején, távol a világtól, a problémáktól, lelkileg is rendbehozza a betegeket. Szeretnék, ha a tb gyógyté- nyezőnek ismerné el a mofetta- beli kezelést. Már egy év után kimutatható az anyagi haszon, amit nem költött a tb az itt kezelt betegekre, hisz ők kevesebb gyógyszert szedtek, csökkent a kórházi ápolási napok száma, a táppénzen töltött idő. A nagy-britanniai Great Torringtonban egy emlékünnepség keretében lángra gyújtották a XVII. századi Szent Mihály-templom mintájára emelt helyi templomot. A hétfő éjjel megrendezett, nem mindennapi akcióval az eredeti épület angol polgárháborúban történt elpusztulásának 350. évfordulójáról emlékeztek meg AP-felvétel Igazolja magát! Hárommillió útlevél jár le hamarosan Budapest (B. P.) — Sokféle igazolvánnyal, hivatalos okmánnyal kell rendelkeznie állampolgári kötelezettsége alapján, de a társadalomban és gazdaságban betöltött funkcióinak gyakorlása érdekében is az átlag magyar állampolgárnak. Számoljuk csak! Először is a személyi igazolvány, de ehhez kötődik a társadalom- biztosítási kártya is. Aztán a gépkocsi-forgalmi engedélye, a jogosítvány, esetleg az adóigazolás, egyre több embernél a hitelkártya, de ne feledkezzünk el azt útlevélről sem. Melyik az igazi? Melyiket kell felmutatnunk az „Igazolja magát!” felszólításra? Erre a kérdésre kerestük a választ dr. Kondorosi Károllyal a Belügyminisztérium nemrég kinevezett informatikai és távközlési miniszteri biztosával. — A téma különösen aktuális —mondta a miniszteri biztos —, hiszen éppen a közelmúltban született döntés arról, hogy ki kell dolgozni egy programot és technológiát, hogy a személyi, úti és gépjárműokmányok, a különböző jogosultságok gyakorlását segítő igazolványok hamisítás ellen megfelelően védettek legyenek. Persze ebben a programban nemcsak a hamisítás megelőzése szerepel célként, hanem az igazgatási és nyilvántartási rendszer korszerűsítése is, amely egyszerűsítheti az állampolgárok életét, például úgy, hogy az egyes okmányok helyettesíthetik egymást. O Mi szükséges egy személyi azonosító okmányhoz? — Tulajdonképpen elegendő a hiteles fénykép, az aláírás, esetleg az illető anyja neve és az azonosító személyi szám. CJ Amelyről kiderült, hogy alkalmazása törvény- sértő. — Legalábbis sokan így gondolják, holott az Alkotmánybíróság határozata csak a személyi szám teljes körű használatát kifogásolta. A személyi szám, mint azonosító és kizárólagosan egy emberhez kötődő megkülönböztető jel az igazgatási nyilvántartásban használható. Jelenleg Magyarországon a hivatalos azonosító igazolásra egyedül elfogadott okmány a személyi igazolvány. Amelyről tudjuk, hamisítható, s persze azt is, a korábbi igazolványnál kevesebb adatot tartalmaz, s ezek az adatok is — mint például a lakcímváltozások ellenőrizhetetlenek és követhetetlenek. — Többek között azért is alakult meg az a bizottság a minisztériumban, amelynek feladata lesz egy új kormánykoncepció kialakítása. Ebben az elképzelésben természetesen helyet kap majd annak a lehetősége is, hogy az egyes okmányok helyettesíthessék egymást. A „helyettesítés” egyébként részben már működik is, hiszen a külföldi útról hazatérők — miután a személyi igazolványt tilos külföldre vinni — belföldön útlevelükkel tudják csak igazolni magukat. O Mikor várható változás az okmányfronton? — Hamarosan, hiszen 1998- ban, korábbi, mondhatni kampányszerű okmánycsere nyomán 3 millió útlevél jár le. Addigra el kell készülnie a kellő biztonságot nyújtó új okmánynak és persze az előbb említett koncepciónak. Ha a technológia és a rendszer adott, akkor következnek a gépkocsiokmányok, azaz a tulajdont igazoló forgalmi engedélyek, s a jogosítványok. Ez utóbbiakkal kapcsolatban az EU-ban használatos kártyát tanulmányozzuk. Az új tartalmú, funkciójú és formájú személyi igazolványok bevezetésére optimális esetben 1999- ben kerülhet sor. Visszavonta... ...a körözvényt Ryszard Kuklinski ezredes ellen a varsói katonai körzet ügyészsége kedden. Kuklinski 1981 -ben azt követően menekült az Egyesült Államokba, hogy a Varsói Szerződéssel kapcsolatos titkos anyagokat adott ki a Nyugatnak. Egyúttal elárulta, hogy Lengyelországban /“■- * * I / a rendkívüli állapot bevezetésére készülnek. A jelenleg 66 esztendős Kuklinski álnéven él az USA-ban. Aknára futott... ...az észak-boszniai Brcko környékén az amerikai NA- TO-erők egy páncélozott járműve, de a sofőr és vele utazó társa szerencsére sértetlen maradt. (MTI) Hírmustra >. .. ■ .....................................................................................