Kelet-Magyarország, 1996. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-27 / 199. szám
1 9V6. augusztus 2/.. kedd A HIT VILÁGA Hazánkba várjuk a Szentatyát II. János Pál pápa Archív felvétel és béklyózottsá- guk ellenére. De hogy miképpen lesz megvalósítható mindez — a vasfüggönyök, a berlini fal zord valóságai mellett, az akkor ködbe vesző, titkos álom / volt csupán. így is maradt 1989-ig, mikor a fergeteg 5 megindult, s először nálunk kezdték lebontani a határzárat, majd következett a berlini fal lerombolása, aztán — a Szentatya szavaival — a tragikus utópiák teljes összeomlása. Dr. Koncz Lajos II. János Pál pápa szeptember 6-án Pannonhalmára érkezik. Másnap Győrben ünnepi szentmisét pontifikái. Látogatása a magyar nemzet millecentenáriumának és a magyar egyház ezeréves jubileumának szól. Hónapok óta tudjuk, a sajtó, rádió és televízió különböző hírek közlésével igyekszik ébren tartani az időnként lankadó érdeklődést, a millecentenáris ünnepségek hullámai pedig újra meg újra eszünkbe juttatják, hogy jön a Szentatya és szeptember 6-ára hazánkba várjuk őt. És ez lesz a csúcspont, a te- tőzés, mert ilyen magas vendég senki más nem tisztel meg bennünket a nagy nemzeti jubileumunk alkalmából, csak ő, a római pápa. Egyedülálló hivatala, személyes varázsa, karizmatikus egyénisége ráadásul bizonyos transzcendens titokzatosság ragyogásába is burkolja őt, a Godóra várva dráma sejtelmes főhősére emlékeztetőn. De az a várva várt csak elmosódott, ködbe burkolózott ígéret és vágyálom marad mindvégig, a mi Szentatyánk viszont valóságos, akit már ismerünk, hiszen járt is nálunk, városunkban is, 1991. augusztus 18-án, a mánapócsi nagy ünnepség után. És Isten segítségével újra találkozhatunk vele. A várakozás boldog feszültségében vagyunk tehát, de ez a várakozás a nagy vendégre nem maradhat puszta passzivitás; azzal a kötelességgel is jár, hogy készülnünk kell a fogadására, nemcsak szervezéssel, méltó oltár építésével Győrben, hanem azzal is, hogy igyekszünk tudatosítani, felmérni, kicsoda ő, és azt is, hogy mit köszönhetünk neki már eddig is. A világ és Kelet- Európa, és mi magyarok konkrétan... Mindenesetre világtörténeti esemény volt, s ezt érzékelhette az emberiség, és nem is csak a hívők, a közvetlenül érdekeltek, mikor Rómában 1978. október 16-án felhangzott a pápa- választás eredményeként: van pápánk, Karol Wojtyla, krakkói bíboros-érsek. Senki nem sejthette persze akkor, ez a ke* A szerző nyugalmazott teológiai tanár. let-európai térségből való választás világtörténelmi fordulat csíráját is rejti magában. Az azonban rögtön és markánsan nyilvánvalóvá lett és az első hivatali szentbeszéd alapján megrázó erővel átjárta a lelkeket, hogy vele és benne a reménység örömhírének pápája adatott az emberiségnek, a reménytelenségbe süllyedt világ számára. „Ne féljetek!” — kiáltotta a római Szent Péter téren összegyűlt hatalmas tömegnek október 22-én az újonnan megválasztott pápa. „Ne féljetek, mert van remény a jövőben, csak... nyissátok meg, sőt tárjátok ki a kapukat Krisztus előtt!” Nyissátok meg az államok határait, a gazdasági, politikai rendszereket, a kultúra, a civilizáció és fejlődés széles mezőit” — tágította tovább pár hónap múlva programadó enciklikájában az Emberek Megváltójáról. Már ez az en- ciklika is az ezredforduló felé tekintett és érzékelte, vállalta a felelősséget a világ jövőjéért, bár — írta — „nehéz volna megmondani, mit fog hozni 2000 az emberi történelemben, s milyen lesz az egyes népek, nemzetek, kontinensek számára.” Ez a Krisztus-program a nyolcvanas években abba a nagy látomásba váltott, melyet a Szentatya Európa újraevan- gelizálásának hirdetett meg: „Öreg Európa, találj vissza önmagadhoz, a keresztény örökséghez!” Európa lelki újjászületésének ez a meghirdetése már akkor egész Európát vette célba, a kelet-európai országokat is, minden elnyomottságuk E megrázó eseménysor nyitánya kétségtelenül a magyar határnyitás bátorsága volt, de a távolabbi háttért, az ősrobbanást az ’56-os magyar forradalom jelentette, melyből minden elindult, de majd’ három évtizedre befojtódott a forradalmi parázs. A nyolcvanas évek elején aztán újra izzani kezdett, de immár a Szentatya hazájában. És nem feledhetjük a lengyel szolidaritás harcainak, áldozatainak merészségét, az 1981 végén rájuk szakadt katonai diktatúrát, az utolsó visszarendeződési kísérletet, az üldözések, letartóztatások, gyilkosságok próbatételét. És ez a nép teljes gazdasági leromlásban, mindennek ellenére évek során át kitartott hősiesen, kikényszerítette a szabad választásokat, megbuktatta a pártállamot és elsőnek vett irányt a demokrácia és jogállamiság felé. És biztos, hogy Lengyelországot ez a legnagyobb fia, a lengyel pápa tette azzá, amivé napjainkban válhatott, a keleteurópai népek sorában és sorsának alakulásában. Ahogy már 1979-ben hirdette nékik: Lengyelország korunkban egy különleges, felelősségteljes tanúságtétel országa lett. És an- -nak ellenére történt mindez, hogy a pápa soha, sehol (többszöri hazalátogatásakor sem) avatkozott be kifejezetten a politikába. Hacsak azt nem veszik annak, amit az emberi méltóságról, szabadságjogokról nem szűnt meg sohasem hangoztatni, beleértve kiemelten a vallásgyakorlás jogát, és az Isten-hit, a vallásos élet és értékeinek személyes és társadalmi jelentőségét. És hogy az ideológiai ellenfelek a Szentatyában megsejtették a veszélyes embert, bizonyítja az ellene, Keletről megszervezett megdöbbentő 1981-es merénylet, ami majdnem életébe került... Azt a pápát váijuk tehát most hazánkba — testén a sebhelyekkel, a vértanúság megtört- ségében, akinek Isten után (mert a történelemnek mindig Isten az irányítója), és emberi küzdelmek áttételein keresztül is — megszületett szabadságunkat főképpen köszönhetjük. Aki 1991-ben, új életünk hajnalán azért jött hozzánk — saját szavai szerint, hogy a magyar egyház és nemzet újjászületését elősegítse. Most biztosan azért is jön a nagy jubileum szolidaritásán túl, hogy megnézze, megkérdezze: hogyan állunk ezzel az újjászületéssel. És sajnos látni fogja a megrekedést, sőt visszahullást, a szegénység, lelki-szellemi, erkölcsi nyomorúság teijedé- sét, a kilátástalanság, rezigná- ció, sőt reménytelenség térhódítását, szinte a malrauxi pesszimizmus beteljesedését, hogy az „Isten után már az ember is halott”. Legalábbis az európai ember olyan halálosan fáradt lelkileg-szellemileg, amilyen történelme folyamán még sohasem volt. És ebben a szerencsétlen letörtségben sajnos már mi is egészen „európaiak” lettünk... Csakhogy a Szentatya közelében nincs fáradt ember, még- kevésbé bármilyen halott. Csak ünnepi öröm van és belső öröm és végtelenre tágult remény és bizakodás — az egész lét és jövő iránt. S mindez belőle árad, ő a forrása. És nem valami naiv, a bajokon átnéző, irreális optimizmus az ihletője. Ez a pápasága 18 éve alatt mind mélyebbre és alázatosabbá hajló fej és vállak és a Szentatya minden megnyilatkozása az egyház és világ bajainak mélységes érzékeléséről és ismeretéről tanúskodik. De ugyanakkor még meggyőzőbben sugározza a hitet, hogy biztos az emberiség jövőjében, mert biztos az emberszerető Istenben, akinek méltó tolmácsa, sőt megjelenítője. Nekünk is azt fogja sugallni: biztos a magyarok boldog jövendőjében. Es most semmire sincs nagyobb szükségünk, mint erre a bizalomra és hitre. a dolgom a jövőben is Teszem Fehérgyarmat (M. K.) — Több mint 8 ezer református él Fehérgyarmaton. Az idősebbek bizonyára emlékeznek a 25 évvel ezelőtti időszakra, amikor Balogh Tihamér lelkipásztor (építész feleségével, Ágnes lányával és Tihamér fiával) megérkezett a nagyközség gyülekezetéhez. A faluból város, a lelkészből a Szatmári Református EgyA múltidézésre egy nem várt „esemény” is alapul szolgál. Ugyanis a július 7-i istentiszteletet követően a szolgálatot végző lelkész (Szalai László) a gyülekezet elé szólította, a gondnokkal együtt köszöntötte, s egy gyűrűt nyújtottak át ajándékul. — Nagy meglepetés volt ez számomra. Ennek megértéséhez vissza kell menjek közvetlenül az árvíz utáni induláshoz, 1971 nyarához, amikor P. Szabó Tibor nagy tiszteletű úr mellett beosztott lelkész lettem. A rendszeres templomjárók megjegyezték a dátumot, szervezkedtek. A meglepetéstől alig jutottam szóhoz. — Milyen volt ez a 25 év? Végeztem a lelkészi szolgálatot. Esketés, keresztelő, temetés, közben hirdettem Isten igéjét. Amikor átvettem a munkát, egy régi, 150 éves parókia maradt rám. Ezt kellett teljesen lebontani, s újat építeni. Ezt követte az imaház, az ifjúsági klub, majd a melléképületek következtek. Többször felújítottuk a műemlék gótikus református templomot, kívül-be- lül egyaránt. — Sajnos azok közül, akik a régi parókia bontását elkezdték, már nagyon sokan elmentek. Az akkori 40 presbiterből már csak hatan tevékenykednek, új presbiterek álltak szolgálatba. Segítségükkel, s az adakozók támogatásával oldódhat meg több évszázados gondunk, a már említett fűtés. A múltról, a negyedszázadról sok szép emlék maradt meg Balogh Tihamérban. Azt mondja: jó kapcsolatot sikerült kialakítanunk a többi történelmi egyház lelkészével. Igyekeztünk egyházmegyénk gyülekezeteiben minden pályázati lehetőséget megragadni templom-, imaház-, parókiaépítésre, -felújításra. Idén 10 gyülekezetét tudtunk kisebb-na- gyobb támogatásban részesíteni. A sonkádi gyülekezet kapta a legtöbbet, 500 ezer forintot. Templomuk bekerült az európai műemlékek sorába. — Fehérgyarmat volt egyházi iskolájáért megkaptuk a kártalanítási összeget. Az ifjúsági ház építésének tervei elkészültek. Augusztus második felében dr. Kocsis Elemér püspök úr szolgálatával elhelyezzük az alapkövet. S most kaptuk a hírt, hogy a hollandok és a német egyházak is segítenek. Ugyanis a tervek 1992-ben készültek s azóta az árak nagyon megemelkedtek. Balogh Tihamér fehérgyarmati lelkipásztort 1988-ban választották a szatmári egyházmegyebeliek esperesükké. A ciklus most jár le. Tisztújítás lesz: egyházmegyei, egyházkerületi és zsinati szinten. Hogy mire számítok? Az egyházmegyében 71 gyülekezet van, ennyi presbitériummal. Mindösszesen 1400 voks számít majd. Az egyházmegyei közgyűlésen 3 jelölt kerülhet a listára, mivel a közgyűlés minden résztvevője csak egy jelöltet támogathat. A három legtöbb szavazatot kapott jelölt közül választja ki a 71 gyülekezet presbitériuma az esperest. Többen megkerestek, megfogalmazva, hogy úgy vélik, az elmúlt években jól éltünk a lehetőségekkel, sikerült az egyházmegye kisebb-nagyobb nehézségein úrrá lenni. Ezt — természetesen nem mindenki — értékelik, s szeretnék, ha vállalnám a jelölést. Én ezt köszönettel fogadtam, s ha Isten is úgy akarja, teszem dolgom a jövőben is. Búcsú a cigányok parókusától Nyíregyháza (KM) — Gyászhírt ad tudtunkra a nyíregyházi görög katolikus püspöki templom tornyán lobogó fekete zászló: életének 85., áldozópapságának 60. évében elhunyt Sója Miklós nyugalmazott görög katolikus esperes, volt hodászi parókus. Sója Miklós nevét nem csak azért ismerték sokan, mert hosszú ideig szolgálta az Urat, vagy mert sok településen volt pap. 1937-ben szentelték pappá, s néhány Nyíregyházán káplánként eltöltött év után négy évtizeden át Hodászon élte le papi életét, s olyat alkotott ott, amire Nyugat-Európa is felfigyelt. Hodász — ez a megyében közismert dolog — a cigánylakta települések között is az elsők között áll. Ott, köztük dolgozott, teljesített kiemelkedő szolgálatot Sója Miklós. Megszervezte a cigány egyházközséget, templomot épített nekik, nem csak megtanulta nyelvüket, hanem cigány nyelvre fordította a szent liturgiát, hogy vallásos életre nevelhesse cigányait. De kiemelkedő szerep volt a putrik felszámolásában, a korábban csavargó életmódhoz szokott családok letelepítésében, ezáltal kenyérhez juttatásukban is. Máriapócson a Szent Kereszt felmagasztalását követő vasárnap rendezték évek óta a cigányok búcsúját. Híre eljutott az országhatárokon túlra: Párizsból, Rómából jöttek papok, hogy tanulmányozzák: mi az a vonzerő, ami Sója Miklósból sugárzik, s miért van az, hogy míg sokan lenézik a cigányságot, egy pap életcéljának tekinti, hogy segítsen rajtuk, hogy felemelje őket. Koleratelep — így hívták Hodászon azt a területet, ahová Sója Miklós és a hodászi cigányok felépítették az országban első cigánytemplomot. Még a ravatalozó szerepét is e templom töltötte be, mert a putrik ajtaján nem fért volna ki és be a koporsó. Holnap Sója Miklóst temetik. Nem a hodászi, hanem a nyíregyházi püspöki templomból. De temetésén biztosan ott lesznek azok a cigányok is, akiket a templomban tanított írásra-olva- sására, akiket ő igyekezett közelebb vinni Isten országához. Mossák a tornyot Századik születésnapjának megünnepléséhez közeledik a nyíregyházi római katolikus társszékesegyház. A centenáriumi ünnepségre kívül-belül megszépül a templom Harasztosi Pál felvétele Eseményeit röviden Kegyhelyek... ...igazgatóinak és a zarándoklatok vezetőinek első európai kongresszusát ren- .dezik meg Máriapócson szeptember 2-4. között. Tudományos... ...ülést rendez a Nyíregyházi Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola a máriapócsi Szűz Mária kép 1696-os első köny- nyezésének történetéről és dokumentumairól, a kegykép Bécsbe viteléről és a másolatokról november 4- től. (KM) A jubileumi... ...évet november 8-án, a görög egyházi naptár szerint Szent Mihály napján zárja az egyház a máriapócsi Bazilika templombúcsúján. (KM) Teológiai... ...tanfolyamot indít a római katolikus egyház. A hároméves képzésen részt vehetnek akik hitoktatók szeretnének lenni, de azok is, akik elmélyültebben szeretnének foglalkozni a hittudomány kérdéseivel. (KM) A Kisasszony-napi... ...búcsú szeptember 8-án lesz. Az Istenszülő mennybevételének napján tartott búcsúhoz hasonlóan ezúttal is több tízezer zarándokra számítanak a máriapócsiak. JL ö m v iy
