Kelet-Magyarország, 1996. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-22 / 195. szám
1996. augusztus 22., csütörtök HÁTTÉR Mindig szívesen jön Szálkára Egymás nélkül erőtlenek • Kétszer ad, ki gyorsan ad • Testvérváros: Zevenaar Régi jó barátok ha találkoznak: Frans Gieling (balról) és Kelemen Barnabás Harasztosi Pál felvétele Györke László Mátészalka (KM) — A múlt héten kedves vendégeket fogadtak Mátészalkán. Drh. Wil de Raden, a ZOM Alapítvány kuratóriumának elnöke, Frans Gieling titkár és Hitzelberger Károly tanácsadó és tolmács egy újabb akció, két Habitat-ház építésének ügyét jöttek megbeszélni dr. Szilágyi Dénes polgár- mesterrel, dr. Kelemen Barnabás jegyzővel, a kuratórium tagjával, s természetesen az építési szakemberekkel. Ezt az alkalmat ragadtuk meg, hogy egyrészt többet tudjunk meg magáról az alapítványról, másrészt a testvérvárosi kapcsolatokról Mátészalka és a hollandiai Zevenaar között. Térképen keresték A ZOM holland betűszó, amely magyarra fordítva azt jelenti: Zevenaar támogatja Mátészalkát. Az alapítvány Zevenaarban van bejegyezve. A kisváros a holland-német határ közelében fekszik, és harmincezer lakosa van, akik elsősorban a helyi ipari cégeknél dolgoznak. Műszaki iskolájának igazgatója civilben Drh. Vil de Raden úr, a ZOM Alapítvány elnöke. A testvérvárosi kapcsolat a rendszerváltással egyidős. A kezdetekre az elnök így emlékszik vissza: — Amikor először készültünk Mátészalkára, bizony elő kellett venni a térképet, hiszen korábban azt sem tudtuk, hogy Magyarország melyik részén fekszik. Most már úgy jövök ide, mintha hazajönnék, hiszen kollégákra, jó barátokra tettem, tettünk szert, akik mindig nagy szeretettel fogadnak bennünket. Hogy most csak Nagy Gusztáv igazgató urat említem, annak az az oka, hogy vele a legrégebbi a kapcsolat, meg hogy kolléga. De hát ugyanúgy említhetném a város vezetőit, akikkel évente legalább kétszer találkozunk itt, Mátészalkán. De előfordult, hogy többször is. — Meggyőződhettem arról is, hogy a magyaros vendégszeretet nem csak amolyan szlogen. Megmondom őszintén: az a tény, hogy itt bennünket mindig szeretettel fogadnak, hozzánk itt mindig őszinték, nyíltak az emberek, a hollandokra is jó hatást tesz. Tehát a szimpátia kölcsönös. És minél gyakrabban találkozunk, minél több embert ismerünk meg, látjuk problémáikat, annál őszintébb légkör alakul ki, s annál többet tehetünk egymásért. Persze, a kelet-európai emberben nyomban felvetődik, vajon mi haszna van ebből az elnök úrnak. Tudjuk, semmi, ha valaki az anyagiakra gondol. Ezzel kapcsolatban csak annyit mond: — Egymás támogatása nélkül erőtlenek vagyunk. A mi iskolánk sem tudott volna talpon maradni alapítványi támogatás nélkül. Feltett szándéka nemcsak az alapítványnak, hanem a két város vezetőinek is, hogy a kapcsolatokat tovább bővítsék a sport és a kultúra területén is. Megismerik a várost Mi tagadás, amióta a ZOM létrejött, pontosabban az utóbbi három esztendőben, Mátészalka igen komoly támogatást kapott Zevenaartól. Dr. Kelemen Barnabás jegyző, mint a kuratórium szálkái tagja, csak a tényeket sorolja: — Ipari szakiskolánkban autószerelő műhelyt hoztak létre teljes berendezéssel; hatékony segítséget nyújtottak templomok építésében: a református templom harangjára a pénz nagyobbik részét ők gyűjtötték össze. Nem csekélység az sem, hogy a ráckerti római katolikus templomba orgonát vettek. A Mátészalkai Területi Kórház több műszerrel lett gazdagabb általuk. Többszöri látogatásuk lehetővé tette, hogy jobban megismerjék a várost, a környéket. A hollandok mindig is érzékenyek voltak a szociális problémákra, s miután látták az itteni gondokat, igyekeztek és igyekeznek ma is — persze a lehetőségekhez mérten — segíteni. A mátészalkai gyermekvárost rendszeresen támogatják (ruhaneművel, játékokkal), akárcsak a tiborszállási és a nagydobosi szociális otthont. Legutóbb pedig családi házat építettek 6-8 állami gondozott gyerek számára, ahol nevelőszülők gondoskodnak róluk családias környezetben. A ház minden igényt kielégítően berendezett, felszerelt. Ezenkívül a Kosztolányi Dezső utcában is rendbe hoztak — a 138. Számú Szakmunkás- képző és Szakközépiskola segítségével — egy másik házat, korszerűsítették a fűtést. Ezt is a hátrányos helyzetű családok megsegítése keretében valósították meg. — Holland barátaink — mondja dr. Szilágyi Dénes polgármester — nemcsak önzetlen segítségnyújtásban nagyok, hanem abban is, hogy az otthon szerzett tapasztalataikat szívesen megosztják velünk. A szociális szférában gazdagabb tapasztalatokkal rendelkeznek. A mátészalkaiak a volt bölcsődét átalakítják öregek napközi otthonává, amely valószínűleg bővítéssel is fog járni. Pályázatot nyertek, az önerőt meglévő épület képezi, a megvalósításban pedig elsősorban szakmai segítséget várnak a hollandoktól. A zevenaari Habitat for Humanity Alapítvány nemrég ugyancsak letette a névjegyét: szociális lakásépítésre 80 ezer guldent adtak. A Habitat-há- zak építésének ügyét tették sínre a legutóbbi megbeszélésen. Két családi ház építése van folyamatban, és újabb két ház megvalósításáról tárgyaltak. Csatlakozás A témához kapcsolódik még, hogy ez év január 30-án Mátészalkán is létrehozták a Habitat Jóléti Alapítványt. Jászai Fe- renctől, a kuratórium elnökétől megtudtuk: most nyújtották be csatlakozási kérelmüket az amerikai székhelyű világalapítványhoz. A mikor már nem csupán pénztárcával, de szemmel sem tudta követni az árak emelkedését, a könyvesboltokhoz közeledve zsebkendőjébe temetkezett, az utcai könyvárusok elől pedig pánikszerűen átmenekült a túloldalra. A taktikát még kamaszkorában dolgozta ki, amikor nehézségei támadtak a köszönéssel. Helyette bólintott, zavartan motyogott, ha végképp kutyaszorítóba került, heves orrfúvásba, köhögésbe kezdett. Eveken át sikerrel űzte ezt a játékot, mígnem egyszer kifogtak rajta. Egy kóbor könyvügynök hagyott mintát árukészletéből a tanári szobában — íme, tessék csak gusztálgatni, egy hét múlva jövök a megrendelőlapokért. Az első napokban még ment is az elterelő hadművelet. — Amúgy sem férek oda a kollégáktól — mentegetőzött magában, míg a naplót lapozgatta. Varázsütésre mintaszerű tanár lett belőle: csengetéskor elsőként indult az órára, szünetekben helyetKönyv és kabát tesítette az ügyeleteseket, szertárt rendezett, virágot locsolt—csak minél tovább távol lehessen attól a bűntanyától, ahol el akarják szedni a pénzét. S egyszeresük bekövetkezett az, amitől tartott: a lyukasára. Valahogy nem tudták lekötni a javításra váró dolgozatok. El-elsétált az ablakig, ivott néhány pohár vizet, közben pillantása oda-odaté- vedt az asztalra. Már a borítójuk is milyen szép! — Nem, nem nézem meg! — torpant meg félúton. Még nem jött a villanyszámlás, meg egy új kabátra is szükség lenne, ez már magától eltalálna az iskolába. De lába zsibbadni kezdett a sasszé- zástól, hasában béka nődögéit a figyelemelterelő kor- tyolgatástól, s hiába fordított hátat, az ablaküveg is a színes halmazt tükrözte vissza. Mint Saint-Exupéry rókája a kis herceget, úgy szelídítették magukhoz a könyvek, s mire észbekapott, az ötödik címet jegyezte fel magának.—Istenem, a fél fizetésem! — vil- lámlott át az agyán. — Én • nem vagyok normális. Hazaérve túljátszott köny- nyedséggel bejelentette: vásárolni fog egy történelmi sorozatot. — Olyan remekműveket, amelyeket életem végéig használni tudok majd az órákon. Ezek az ismeretek sohasem avulnak el, a saját gyermekemnek is jó lesz — csacsogta. A család szavak nélkül meredt rá. Ezt elszúrta! Miért is kezdett el rögtön magyarázkodni? — Főiskolás korom óta nem vettem könyveket, jobban kellettek már, mint egy falat kenyér. Nekem is szükségem van némi önképzésre, hogy megújulhassak — füstölgőit félhangosan és a szokásos jóéjtcsókok nélkül bújt az ágyba. Egész éjjel osztott-szorzott, majd másnap boldog-büszkén megosztotta örömét az osztályával: hamarosan sikerül néhány remek enciklopédiát megvennie, amelyek révén még érdekesebb dolgokat tud mesélni múltunk csodáiról. — Tanár néninek még nincs meg ez a sorozat? — kérdezte egy nyegle fiú a hátsó sorból. — Karácsonyra megkaptam apámtól az egészet, de bele se szagoltam. A mutáló kamasznyerítések nem tudták elnyomni a hozzáfűzött szemtelen megjegyzést: —Miért nem kérte maga is ezt a Jézuskától, vagy legalább egy új kabátot...? rezte, mint fut le arcából a vér. Bár elX _J lenkezett pedagógiai elveivel, de minden magyarázat nélkül írni kezdte a táblára az óravázlatot. Szüksége volt arra a néhány percre, hogy hátat fordíthasson az osztálynak, amíg visszafojtja a szégyenkezés előtoluló könnyeit. Csengetéskor lement a tanáriba, s elkerülte az éppen belépő könyvügynök tekintetét. 5WMMMWMM« Nyéki Zsolt m m u nnep jegyében telik az év, s általános szegénységünk közepette, amikor nem számíthatunk igazán egyedi látványosságokra, a kulturális rendezvényeink tükrözik az ünnepi hangulatot. Ezt fejtegette egyik késő esti televíziós beszélgetésében a millecentenáriumi rendezvényekért felelős kormány- biztos. Bár nem szívesen látja be az ember, kénytelen elismerni: ha nincs pénz maradandó, a magyar nemzet honfoglalásához méltó beruházásokra, akkor legalább annak örüljünk, ami van. S ha már nem építhetünk Eiffel-tornyot, Atomiu- mot, meg kell becsülni a költségvetésből, adakozásból kiszorított kisebb szobrokat is. Am a szükség sem mehet át igénytelenségbe, s akár az ünneprontás vádját is vállalva a szemlélődő nem mehet el szó nélkül néhány alkotás mellett. Alaposan megnézve a megyénk településein a közel- mútban felavatott szobrokat, esetenként a döbbenet a legenyhébb kifejezés, amit első pillanatban érez a polgár. A Szabolcsban átadott Szabolcs vezér szobrával gyereket lehetne ijesztgetni, s bár tény: honfoglaló elődeink nem szálfatermetükről és szőke mosolyukról voltak híresek, azért ez a görnyedt alak is méltatlan egykori őseinkhez, a nemzetben élő képhez. Mint ahogy Sződemeter Kölcsey- szobra is, mert ugyan közismert, a Himnusz költője valóban gyenge fizikumú ember volt, a róla mintázott szobor inkább hasonlít egy csontritkulásos gyerekhez, mint egy felnőtthöz, szellemében óriási példaképhez. Senki sem akarja idealizálni a magyar történelmi személyiségeket, olyanok voltak, amilyenek, de azért csúfságokat sem kellene közszemlére bocsátaniuk a felkért művészeknek. A megbízóknak pedig tanulság: jobban nézzék meg, mire adják ki a köz pénzét, s még akkor se rejtsék véka alá kritikus véleményüket, ha ezért a művésztársadalom néhány, művészetében meg nem értett tagja esetleg le- bunkózza őket. Valahol itt kell lennie az országnak, ahol megvetettük a lábunkat... Ferter János rajza J^ssssssssfMSsStsss* Sűrű filléreink Balogh József-m -r övelés csökkentésiül sei! Gondolom pa- x V radoxonnak tűnik ez a kijelentés, pedig az utóbbi hetekben számos példa hivatott bizonyítani, hogy igaz. Gondoljunk csak az adótáblák átrendezésére, hisz nyilvánvaló, amikor a költségvetésnek nagyobb bevételre van szüksége, nem azért tervezik csökkenteni az adót, hogy kevesebb pénz folyjon be, hanem, hogy a kisebb elvonás azokat is adófizetésre késztesse, akik eddig kibújtak alóla. De hozhatunk példát a közlekedés területéről is. Baross Gábor száz évvel ezelőtt három év alatt gazdaságossá tette a vasutat azzal, hogy hozzáigazítva az akkori keresetekhez, csökkentette a tarifát, s így több volt az utas, több a szállíta- nivaló. Azt már nem tudom, miért nem próbálkozik ezzel ma is a vasút, miért csak kivételes alkalmakkor csábít utazásra különböző kedvezményekkel. Az nem derült még ki, kipróbálják-e az autópályákon is ezt a módszert, pedig valószínű hasznosnak bizonyulna. Nem lehet véletlen, hogy az Ml-es legújabb szakaszát leginkább a külföldiek veszik igénybe, mert nekik van pénzük a magas összeget megfizetni. Már csak azért is jó lenne számunkra ez a csökkentés, mert jelzésértékű lehetne az elkövetkező évekre is. A legfrissebb hírek szerint most már jobban bízhatunk az M3-as megépítésében, mint korábban, mert kiderült: nemcsak Füzesabonyig, vagy Polgárig mutatkozik érdeklődés az építkezésre, hanem van egy cég, amely 700 millió márkánál többet invesztál a polgári Tisza- híd és az országhatár közötti szakasz megépítésének előkészítésére abban a reményben, hogy ők is részt vehetnek a kivitelezésben, részesei lehetnek az autópálya működtetésének, s nyilvánvalóan részesednek is majd a haszonból. Sok évnek kellett eltelni ahhoz, hogy néhány területen felismerjék azt, amit évtizedekkel ezelőtt egy falusi szatócs is tudott: jobb a sűrű fillér a ritka forintnál. o »* ~ \/
