Kelet-Magyarország, 1996. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-17 / 193. szám

14

Az aratás

véget érvén

Kalászdísz

Harasztosi Pál illusztrációja Bodnár Zsuzsanna

„Augusztus 20. István. Negyvenes, gyümölcs-, termésjósló nap. Negyvenesnapnak nevezzük azokat, amelyeknek időjárásával a következő negyven napé egyezni fog...” ezt olvashatjuk az 1937-ben megjelent Magyarság néprajzában. István-nap.

* * *

Az aratás, a gabonatermés betakarítása a múlt században és a századelőn még nagyobb erőfeszítése volt a hazai mezőgazdaságnak, mint napjainkban, hiszen kézi erővel arattak. Sokszor részes aratókkal tudták időben elvégezni ezt a munkát. Az emberek távol a faluktól nagyon nehéz körülmények között dolgoztak, és ez tükröződött a munka szüneteiben énekelt jellegzetes dalaikban is: „Sokat arattam 3 nyáron, keveset háítam az ágyon.”

Az aratás befejezésének megünneplése az egész magyar nyelvterületen ismert, közösségi jellegű szokás. Az aratás befejezése után a részaratók búzakalászból aratókoszorút kötöttek. Az aratókoszorúk aratási fonatok számos formai változatban készültek, az egyszerű kalászcsokortól, lapos, boronaszerű és csigaforma fonadéktól egészen a nagy korona alakú fonatokig.

Saját részre kisebb fonatokat készítettek, gazdának, uraságnak nagyobbat. Az aratókoszorút ünnepélyes menetben a földesúr, gazda elé vitték. A gazda, gazdaasszony, földesúr vízzel öntözte meg, melynek bőség, esővarázsoló célja volt. Megköszönték az aratókoszorút és áldomást ittak, gyakran étellel is megvendégelték az aratókat. A vendégség rendszerint tánccal fejeződött be. Az aratási fonatot következő vetésig megőrizték, akkor belemorzsolták a magokat a vetőmagba, hogy a jövő aratás is sikeres legyen. Volt ahol a madaraknak adták, a legszebbeket templomban, kápolnában helyezték el. Az aratóünnep szervesen csatlakozott az aratás befejezéséhez, amelynek az ideje változó volt. A múlt században tehát nem volt az aratóünnepnek meghatározott napja, sőt úgy tűnik, hogy maga az aratóünnep a századfordulón, az aratósztrájkok, agrárszocialista mozgalmak idején háttérbe szorult. Erről tanúskodik Darányi Ignác földművelésügyi miniszter 1901-ben kiadott felhívása, melyben felszólította a földbirtokos társadalmat az aratóünnep ősi szokásának felélesztésére. Ezután már nem csak az volt a jelentősége az aratókoszorúnak, amit eddig bemutattunk. Az egyszerű parasztünnep jelképes tárgyából a nemzeti ünnep, augusztus 20-a, Szent István napja jelképei közé lépett. Az aratóünnep ugyanis több helyen augusztus 20- hoz, tehát az aratás befejezésétől független, de ahhoz közelálló időpontjához kötődött. A kenyérnek fontos szerepe volt mind az aratás végeztével, mind az aratóünnepeken. Az új búzából készített első kenyér kultikus vonatkozását mutatja, hogy az új kenyérből a koldusnak is juttattak. A koldusnak adott alamizsna pedig any- nyi, mint az elsőből adott áldozati adomány.

Napkelet • A KM ünnepi melléklete

Újjászületett falképsorozat

A Szent Korona és a Szent Jobb története

P. Szabó Ernő

István király ne hagyd hogy orozva (Országodat idegen felossza / Védd meg Szent Jobb s fényességes ostya — olvasható a fohász annak a falképnek az egyik sarkában, amelyet Aba-Novák Vilmos festőművész, a huszadik századi magyar művészet egyik legjelentősebb alkotója festett a székesfehérvári városháza falára. A mű az 1938- as Szent István Emlékév helyi eseményeiről emlékezett meg, azokról az eseményekről, amelyekhez kapcsolódva szintén nagyszabású falképsorozatot festett Aba-Novák Fehérvárnak, a romkerti mauzóleumba: kétszázharminc négyzetméteres szekkpja Szent Istvántól Horthy Miklósig a magyar történelem számos kiemelkedő jelentőségű szereplőjét, eseményét mutatja be: a Szent Korona és a Szent Jobb történetét.

— Pontosabban mutatta — helyesbít Hernádi György festőrestaurátor, aki immár évek óta foglalkozik a fehérvári képek helyreállításával. — Hiszen ezt a falképsorozatot a szándékos emberi pusztítás és az időjárás éppen úgy tönkretette, mint ahogyan bevakolták a művész szegedi freskóját a Hősök Kapuja boltozatán, vagy ahogyan öt réteg glettes festékkel borították a fehérvári városházán lévő művet. A rendszerváltozás előtti évtizedekben alig- alig történhetett valami helyreállításuk érdekében. A Romkert szekkói esetében a megőrzés első lépéseit Németh Gábor festőművész-restaurátor tette meg, aki a mostani helyreállítási munka művészeti vezetője is. Utána azonban megint hosszú csönd következett.

A hatvanas évek eleje után majd harminc évvel kapott megbízást Hernádi György először a városházán lévő képek helyreállítására, majd három évvel ezelőtt, a Romkertben lévő sorozat feltárására, a maradványok konzerválására. Két évvel később kezdődött a munkálatok új szakasza: előbb próbaképpen a mű egytizedét rekonstruálták, majd a falképsorozat egésze újrateremtését is elkezdték, sok helyen gyakorlatilag a semmiből.

— A falképsorozat jó részén a kartonról átvitt formákat rögzítő vonalas ecsetrajz maradt csak meg nyomokban — mondja Hernádi György —, a száraz falfelületre felvitt szekkó ugyanis sokkal sérülékenyebb, mint a friss vakolatra készülő freskó. A kevés színnyom mellett e vonalas ecsetrajz jelentette a kiindulópontot a rekonstrukciónál, no meg az a fotódokumentáció, amelyet a műemlékes szakemberek készítettek nem sokkal a mű felavatása után. Hogy milyen színeket használt annak idején Aba-Novák Vilmos, arról elsősorban a szintén a harmincas évek végén készült városmajori freskósorozat tanúskodik. Ennek restaurálását Németh Gábor végzi, s az általa készített színes fotósorozat is arra ösztönzött bennünket, hogy merjünk minél erőteljesebb színekkel dolgozni. Három munkatársammal, Haraszti Margittal, Maracskó Izabellával, Varga Hajdú Eszterrel négy éven keresztül évi három hónapon át több ezer munkaórát fordítottunk rá, hogy a mű 1996 augusztusában újra méltó környezetet biztosítson a romkerti mauzóleum közepén álló Szent István-szarkofágnak.

A Szent Jobb az országalmával, a Szent Korona magyar hősök, királyok csoportjaitól körülvéve... Keresztes vitézek és kultúrát alapozó szerzetesek, névtelen harcosok-és első pillantásra felsimerhető arcok töltik be a nagyszerű sorozatot, amely — évtizede is aligha hitte volna valaki — a millecentenárium évében újjászületett. Angelo Acerbi bíboros avatja föl augusztus 15-én.

Ősi titkaink faggatója

László Gyula ars poeticái

László Gyula portréja

Erdőst Katalin

„Nem történt velem semmi más, minthogy megtörtént bennem az élet.”

László Gyula professzor nemes egyszerűséggel foglalja össze élete esszenciáját. Azzal a küldetéssel született e földre, hogy tudós régészként kutassa a honfoglaló magyar nép életét. S Isten adta művészi tehetségével szolgáljon. Szolgáljon, mintegy beleolvadva a természetbe, hogy felmutassa a világ szépségét. Ősi „titkaink” faggatása s a jelen értékeink megragadása — így teljes korunk polihisztorának munkássága.

László Gyula dolgozószobája szentély.

Múlt és jelen ölelkezik, testvérmúzsák adnak egymásnak találkát. Kötetek százai: a magyar és a világirodalom gyöngyszemei karnyújtásnyira az íróasztalától. Tudós művek, tanulmányok. S a falakon a festmények: Nagy István, Rudnay Gyula, Egry József, Szabó Vladimír, saját képek a kortársakról, Szent Lászlóról, s az érmek, szobrok. Ebben a környezetben érzi magát otthon a művész, a tudós. Lelkiismereti kötelességének érzi mesterének, Rudnay Gyula emlékének őrzését. S az sem véletlen, hogy éppen ő a Rudnay Társaság elnöke. Beszélgetésünk első részében a Mester emlékét idézte elénk László Gyula.

— Rudnayról csak a legnagyobb meghatottsággal tudok beszélni. Szellemi óriás — Barcsay szavaival —, próféta volt, nemcsak festő. Nála megtanultuk a piktúrát, de főképpen emberségből gazdagodtunk. Megláttuk a szegény ember szeme csillogásában a becsületet, a kopott ösvényen a rajta járó embereket.

— Rudnay Gyula fennmaradt írásaiban, beszédeiben mindig a magyarságért aggódó művész jelenik meg előttünk. Ez mit jelent számunkra?

— Mindig felteszem a kérdést: mi a magyarság, melyik a magyarság, a székelység, a göcsejiek, a palócok, az ormánságiak? Hát ez a gyönyörű, hogy magyarságunknak ilyen sokféle színezete van. Rudnay elsősorban a felvidékieket képviselte. Hogyan lehetne Rudnay szellemiségét továbbvinni? Úgy, hogy ki-ki alkata, egyénisége szerint tegye a maga dolgát. Egyszer az egyik előadásom végén megkérdezték tőlem: mit üzenek a fiatalabb nemzedéknek? Ma sem tudok jobbat, mint amit akkor mondtam: éljék a maguk mai életét minél gazdagabban, s ezt a gazdagságot keressék a múltban. Az emberi élet minden korban sokszínű volt. Nem ismerek primitív kort. Mai életünket kell élnünk erőink szerint a leggazdagabban, s ebből kerekedik ki a magyarságnak az a minőségi forradalma, amelyet Németh László oly sugalló erővel megírt.

— A jelen üzenetét Ön megtalálja a múltban. Régészként minduntalan azt kutatja, ami volt, de nyoma veszett. Új gondolkodásmódot, új szemléletet hintett el a kutatásban.

— A régészek sokáig — de Nyugat-Eu- rópában még sok helyütt most is — csak a feltárt és a megtalált tárgyakkal foglalkoznak. (Tehát övveretek, kengyelek, szab- lyák, nyergek, karperecek...) De a honfoglaló magyarok például nem kengyelből, szabályából, nyeregből álltak, hanem emberek voltak. Ennek az emberségnek a megközelítése, életüknek, hiedelemviláguknak, szokásainak megközelítése roppant bonyolult kérdés. Elmondok egy példát, hogy én miként kíséreltem megidézni azt, ami biztos, hogy volt, de nyoma veszett. A honfoglaláskori telepeken, temetőkben néha juhcsontokat is találnak. A régészek azt mondják a csontok láttán: juhokat tenyésztettek, s el van intézve. Nem, nincs elintézve, itt kezdődik a komoly munka. A juhtenyésztésnek, miként a lótenyésztésnek is, igen gazdag a tudásanyaga. E tényből, hogy juhcsontot találtak, ki lehet bontani

A Szent Jobb a magyar história alakjaival A szerző felvétele