Kelet-Magyarország, 1996. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-17 / 193. szám
1996. augusztus 17., szombat HATTER A búza mai drámájáról Nem csak az időjárás okozza a búza piacának szélsőséges változásait Balázs Attila felvétele Nyéki Zsolt Nyíregyháza (KM) — Pragmatikus szemmel tekintve a búza csupán egy gazdasági növény a sok közül, ám szimbolikus erejét senki sem vitatja el. Az élet jogát kapja meg, aki kenyérhez jut. Erről árulkodnak a búzáról nyilatkozók szavai. □ Baracsi Béla, a Szabolcs Gabona Rt. termelési és kereskedelmi vezérigazgató-helyettese: — Búzatermesztés szempontjából Magyarországon a fordulat éve 1996, hiszen először fordul elő, hogy a búza ára itthon magasabb, mint a világpiacon. Ebben közrejátszott a takarmány alapanyagok hiánya, a vártnál gyengébb átlagtermés, s persze a termelők is jelentős készleteket tartanak vissza a még magasabb bevételek reményében. A felszökött árak rontják az export esélyeit, szerencsére cégünk az éves őrléshez és a keveréktakarmány előállításához elegendő gabonát vásárolt fel. Ez év tavaszán jártam Chicago árutőzsdéjén, ott éppen akkor kezdődött meg a búza áresése, de a magyar piacok ezt nem követték, a honi árutőzsde tükrözi a fizikai, vagyis a napi felvásárlói árakat. Átlagos körülmények között a tőzsdei forgalom néhány százalékának megfelelő fizikai teljesítésre, szállításra kerül sor, idén ez az arány többszörösére emelkedik. Abban azt hiszem mindenki egyetért, hogy az idei árak a termelőknek elfogadható eredményt hoztak. Kisebb termés Fekete László, hodászi magán- gazdálkodó: — Tavaly a 9600 forintos tonnánkénti búzaár még a költségeket sem térítette meg, ezért .csökkent a vetésterület. Most 26 ezer forintot is megadtak a Aratás kézzel búzáért, csak éppen a termés lett kevesebb. Ebben nemcsak a szárazság, a kedvezőtlen időjárás a ludas, sok helyen nem költöttek sem az alap-, sem a fejtrágyázásra, nem fizették meg a fémzárolt vetőmagot, s pontatlan volt a technológia, így nem csoda, ha 2-2,5 tonna termést mértek hektáronként, melynek ugyan most jó ára van, de sokan félnek, hogy az export korlátozása miatt ismét kevesebbet kapnak a gabonáért. Maguk sütik a kenyeret Bállá Gábor, a kótaji Zöld Bárók Kft. ügyvezetője: — Az ezerhektáros búzavetésen 5,5 tonnás átlagtermést vártunk, lett belőle 3,4 tonna. Bizakodásunkat a precíz technológiára alapoztuk, de a nagy szárazság keresztülhúzta számításainkat. A laza talajokon lábán elszáradt a gabona, s betakarításnál 11-12 százalékos víztartalommal vittük tárolóba a szemeket. Az idei a 27. aratás, amiben részt veszek, de ilyen alacsony értékre nem emlékszem. A gyenge termés miatt az árak magasabbak az elmúlt években megszokottnál, júliusban 25, jelenleg 27-28 ezer forint a búza tonnánkénti ára. Ez 10-15 százalékos nyereséget tartalmaz, az alkalmazott technológiától függően. Mi például csak gombaölő szerekre 5 millió forintot költöttünk, de hiába a jó munka, ha a föld gyenge, egy jó vízgazdálkodású talaj akár egytonnás különbséget is jelenthet. Meglepően jó viszont a búza minősége, a 38 százalékos sikértartalom igen ritka, átlagos évben 30-33 százalékkal már elégedettek vagyunk. Azon kevés termelők közé tartozunk, akik a maguk aratta búzából meg is sütik a kenyeret, bár annak tésztájába ilyenkor még belekeverik az óbúzából őrölt lisztet. Lakatos András, a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Agrárkamara elnöke: — Csak kellő önmérsékletet tartva lehetünk elégedettek a tisztességes árakkal, amelyek idén — a gyenge hozamok ellenére is — már csekély nyereséghez is juttatták a termelőket. A kiegyensúlyozott termelés érdekében csökkenteni kell a gabonafélék, ezen belül a búza vetésterületét megyénkben, és erősíteni kell a kertészeti kultúrák részarányát. Piaci zavarok Elég csak emlékeztetni a tavalyi év aratását követő kétség- beesett hangulatára, amikor az Agrárkamara közbenjárására enyhített a piaci zavaron az állam. A megye agráriuma versenyképesebb az intenzív termesztéstechnológiával művelhető ágazatokban, s kár lenne feladni a gyümölcstermesztésben megszerzett tapasztalatokat, tradíciókat feladni, hosz- szú távon itt érhetünk el tartós sikereket. Az arra alkalmas talajokon meg kell tartani a búzát, de a gyengébb földeken csak intenzív módszerekkel boldogulhatunk. Megfelelő tervezés, előrelátás és szervezettség nélkül azonban sehol nincs recept a kiszámítható termelésre és értékesítésre. Fejlesztésre százötvenmillió Kisvárda (KM — N. L.) Jelentős technológiai fejlesztést és termelésbővítést valósítanak meg idén a GE Lighting Tungsram Rt. Kisvárdai Fényforrásgyárában, némi létszám- bővítésre is sor kerül — erről tájékoztatta lapunkat Csatári Zoltán igazgató. Az amerikai érdekeltségű részvénytársaság gondot fordít a folyamatos fejlesztése, a hatékonyság és a minőség javítására. Idén is új termékek, energiatakarékos halogén izzó lámpák gyártását kezdik el. A termelés volumenét több mint 20 százalékkal növelik. Erre azért is lesz lehetőség, mert a gyár termékei versenyképesek a világpiacon. A kisvárdai izzók többségét exportra szállítják. Gépi beruházásokra, a technológiafejlesztésre, vagyis a további modernizálásra ebben az évben több mint 150 millió forintot költenek. A munkakörülmények javítására, az infrastruktúra fejlesztésére és a környezetvédelemre is gondoltak. Erre az idén bő 50 millió forintot fordítanak. ,.■■■■ ...... . . .. .... . ;. ...... ■ . AlsIKrsrili I PI«lPr«lul LrtJOS irtrC««Jel A múlt nyáron csak a verejtékével öntözte a nyíri homokot, az idei aszályos hetekben már a saját kútjából locsolt. Egy cseppet sem sárgul, sőt üdezöld a zsebkendőnyi kukoricása. Haragoszöld a paprikája. O maga is haragos és szomorú mostanában. Hogy is ne lenne szomorú, hiszen az éltető vizet adó kútját egy jó ideig nem tudja használni. Hol cifra káromkodás, hol meg imádság hagyja el a száját, tehetetlen dühében néha-néha belerúg a forró homokba. Boros József ő, az egykor virágzó, de megszűnt nagy- vállalat hajdani gépkocsivezetője. Amikor lapátra került, vagy öt hónapig ette a munkanélküliek keserű kenyerét és itta a sarki kocsma vodkáját, sörét. Mindig borostás volt, elhanyagolta magát, fogyott vagy öt kilót. De lassan x Éltető kút a végkielégítése is elfogyott. Szerencséjére a munkaügyisek kiközvetítették egy bt.-be, ahol kisteherautóval kellett fuvaroznia az árut. Visszajött az életkedve, egyik napról a másikra lemondott az italról, nem vonzotta már a kocsma, a benzingőz viszont üdítően hatott rá. Am csak hat hónapig tartott az öröme. Aztán a bt. egyik napról a másikra a szakadék szélére került, majd lezuhant és darabokra tört. Megint az utcán találta magát, az utolsó havi fizetését már meg sem kapta, üres volt a zsebe, úgy ment haza. A felesége, meg az egyik, tanyabokorban lakó rokona biztatta, vigasztalta. A földet, az istenverte szabolcsi gyengeföldet ajánlották neki mint megélhetési formát. Valahogy valamiből hitet és üdvösséget merített, nem nyúlt többé a pohárhoz, rokoni segítséggel olcsón megvett három hektár földecskét. Egy akácosokkal ölelt homokdomb hátán van a birtoka. Az itteni kukoricára, meg krumplira építve sertéseket tart. így akarja túlélni a nehéz éveket, amíg ismét vezető, pontosabban gépkocsivezető beosztásba kerülhet. Szóval az idei tavaszon kutatfúratott a homokon. A mezsgyéje szélén sorakoznak a villanyoszlopok és egyenesen a közeli tanyára vezetnek. Kábelt, illetve áramot tehát tudott hozatni a kúthoz. S összeeszká- bált itt egy kis szerszámosbó- dét. Kemény férfi létére könnycsepp jelent meg a szemében, amikor a hosszú slag végén kitört az ezüstös vízsugár és a növényei szemlátomást éledezni kezdtek. A slagon túli részre tilitolira tett hordóban vitte az éltető vizet. Énekelt örömében és úgy érezte, hogy övé az egész földgolyó. Dolga végeztével a kút motorját és az összetekert slagot betette a bódéba. Az ajtóra rátette a bazi nagy ukrán lakatot. Mindig így tett a száraz napokon. A minap fütyörészve érkezett a földjére és csücsörítve maradt a szája, amikor meglátta, hogy a bódé egyik oldalán be van törve a deszka. A motornak és a slagnak csak a hűlt helyét találta. Az ásó, a kapa, meg a villa a helyén volt. „Na igen, ezeket nem vitte el, mert ezekkel dolgozni kellene!” — mondta, és az ég felé emelte hatalmas öklét. Angyal Sándor A magyarság megmaradásának két kiemelkedő eseményét kapcsolja össze most négynapossá duzzadt ünnepünk. Egyszerre emlékezünk az ezerszáz év előtti honfoglalásra és államalapító István királyunkra. Nagy királyunkra, aki felismerte, hogy Ország és Rend nélkül nyomtalanul eltűnünk a történelem mélyén. Nagy szavak, túlfűtött pátosz mellőzésével gondolunk a legtöbben ezekre a történelmi időkre és szeretnénk felszabadultan megélni az ünnep kis örömeit, mert a mostani új honfoglalás közben nagyon kiéheztünk már rá. Oldalnyi területen is csak jelzéseket tudtunk közreadni lapunkban a tervezett megyei eseményekről. Tánc- és kórusfesztivál, majorett-ta- lálkozó és testvérvárosok polgármestereinek randevúja; miniszteri szónoklat és kisközségi nótaest, emlékműavatás és ökumenikus istentisztelet Záhonytól Butykatelepen át Csenge- rig. Valamennyi megálmodott ünnepi alkalom ezreknek, tízezreknek kíván tartós emléket nyújtani erről a jeles esztendőről. Fáj, még mindig sajgó érzés arra gondolni, hogy a rendszerváltással együtt járó szegénységünk gátja lett a világkiállítás megrendezésének a millecentenárium esztendejében. Látván most az egész nemzet buzgólko- dását az esemény illő megünneplésére, valamelyest enyhül a bánat az elmaradt — vagy a fel nem vállalt — nagy lehetőség kútba esése miatt. Az égbe szökő tárogatóhang, a fürge táncoslábak dobbanása, a tűzijáték fénye mind-mind ünnepi jele annak: ittmaradt, megmaradt, él, küzd és reménykedik ez a sokat szenvedett nép a Kárpátok karéjában. Küzdünk, mert küzdenünk kell szakadatlan, hiszen az ünnepi eseményeket közrefogják a színpompásnak egyáltalán nem nevezhető hétköznapi hírek: a válsággal terhes gazdaságról, a hatalomra éhes pártok viszályáról, a tengődök és a hirtelen tőkésedők ellentétéről, túszejtésekről és bombariadóról, terrorról és világ-szépségversenyről, győzelmekről és bukásokról. így megy tovább az élet a honralelés ezerkétszázadik fordulója felé. Ideje volna már egy kicsit jobb úton haladni! Ünnepi kenyerünk Ferter János rajza Gyürke László A rendszerváltás hajnalán gyakran leírtuk: a szegénység szemérmes. Aki egész életében tisztességes munkával próbált megélni, túl élete delelőjén sem szívesen vallja magát szegénynek — még ha alig van mit a tejbe aprítania, akkor sem. Mára sok minden megváltozott. Bár a társadalomnak egy széles rétege még ma sem vállalja a bélyeget, inkább önmagát többszörösen kizsákmányolva próbál talpon maradni, egy másik — egyre szélesedő — réteg viszont levetett minden ál és valódi szemérmet, s nem csinál belőle problémát, ha kérni kell. Hol vagyunk már a Nagy László-i gondolattól: „Adjon úgy is, ha nem kérem...’’! Egyik vidéki városunkból konkrét esetekkel is illusztrálható, hogy olyanok (is) folyamodnak az önkormányzathoz segélyért, akiknek pedig van mit aprítaniuk abba a bizonyos tejbe. Előfordult olyan is, hogy jó menő vállalkozó tartotta magát rászorulónak. Csak éppen azt hagyta ki a számításból, hogy a kisvárosban mindenki ismeri. Egy másik esetben pedig egy köztiszteletben álló, korábban magas hivatalt betöltő, ám már nyugdíjas egyik csemetéje nyújtott be kérelmet eseti segélyre. Vajon az eseti segély néhány ezer forintja a valójában nem rászorultakon mit segít, segítene? Már ha sikerül. Mert azért az önkormányzatok többségében odafigyelnek az ilyen trükkökre, hiszen döntés előtt környezettanulmányt végeznek. Am mégse higgyük, hogy minden esetben visszautasítják az álszegények kalapozását. Mert sajnos, nem egy esetben kaptunk már jelzést, hogy nem az kapott, aki igazán rászorult. Hiába, ha kevés az oszta- nivaló... i A M V/ IX Jelek fU«ÍM Ili Mik . m <■ Si mm i§^l m - MS Osztani kevés
