Kelet-Magyarország, 1996. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-16 / 192. szám

1996. augusztus 16., péntek HATTER Ártényező az erős piaci pozíció A nyíregyházi abroncsgyár a potenciális befektetőknek jelentős fejlesztést kínál Nyíregyháza (KM - M. Cs.) — Az ÁPV Rt. a Taurus Rt. egészére írt ki privatizációs pályázatot, amelyben három aspektusu ajánlatot is kellett tenni. Az első ajánlatot a Ta­urus bennrekedt, 8,3 milli­árd forintos tartozásának ki­vásárlására, a másodikat a Taurusra mint cégre, ami 1,7 milliárd forint tőkeértéket jelent, valamint a pályázat­hoz csatolt üzleti tervek is egyfajta pontozásos rend­szerben kerülnek értékelés­re. A pályázatok beadási ha­tárideje augusztus 7-e volt. Milyen előnyt jelent a Taurus Mezőgazdasági Abroncs Kft. számára a privatizáció, amely történetének eddigi legjobb fél évét zárta? Erről Jaczkó László ügyvezető igazgatót kérdeztük. — Az előzetes érdeklődések szerint nem csak egy érdemi, jelentős befektetői pályázat ér­kezett az ÁPV Rt.-hez — mondta az ügyvezető igazgató. — A döntést az ÁPV Rt. vár­hatóan egy hónapon belül meghozza. Bár valóban több szó esik a napokban a privati­zációról, mint korábban, ugyanakkor az üzlet nem bírja ki azt, hogy csak a privatizáci­óval foglalkozzunk. Ahogy mondják, hajózni kell. A ma­gánosítás valóban egy üzlet­fordulót, egy sorsfordulót je­lenthet a cég életében, de en­nek az üzletnek azok az értékei jelennek meg az árban, amit korábban is hangsúlyoztunk: az erős, nyugati piaci pozíció, a gazdaságos gyártási hely, az elkötelezett emberek, a kiala­kult termelési kultúra, a fej­lesztő képesség, a minőség. Ezt bármelyik tulajdonos erő­síteni fogja. OÖn úgy ítéli meg, hogy ez a privatizáció Nyíregyháza számára csak pozitívumot je­lent? — Nyíregyháza minden po­tenciális befektetőnek jelentős fejlesztési lehetőséget kínál. Kialakult az infrastruktúra, a jelenlegi energiarendszer több ilyen gyárat is elbír, a félkész­gyártásban szabad kapacitása­ink vannak, szabad fejlesztési Jaczkó László és Suchmann Tamás területtel rendelkezünk, ahová akár több millió darabos sze- mélygépkocsiabroncs-gyárat vagy más üzemet lehet építeni. A mai gyár lehetőséget nyújt arra, hogy a jelenlegi évi két­százezer darabos mezőgazda- sági abroncsgyártást akár 250, vagy 300 ezer darabosra növel­jük, vagy más textilvázas ab­roncsot gyártsunk. O Az elmúlt év második felé­ben egy piaci fellendülést prognosztizáltak, az idei év el­ső felében viszont már arról szóltak, hogy mindez csökke­nőben van. Mi a valóság? — Az 1996-os év első fél éve cégünk történetének legjobb hat hónapja volt. Ebben az idő­szakban 111 620 radiál abron­csot adtunk el, ami a tavalyi év hasonló időszakához képest 30 százalékos növekedést jelent. Az első félévben 4,7 milliárd forint értékű árut értékesítet­tünk, az éves tervünk 8,7 mil­liárd, de várhatóan a 9 milliár- dot meghaladjuk. Az adózás előtti eredményünk alig vala­mivel maradt el az egész évre tervezett 280 millió forinttól, ami év végére meghaladhatja a 380 millió forintot. A nyeresé­get a beruházásokra és az üzlet finanszírozására kell fordíta­nunk. Ez a fedezete az augusz­tus 1-jétől a dolgozók tízszáza­lékos alapbéremelésének. — Már a második negyedév­ben csökkentek az eladások, és úgy tűnik, hogy a második fél évben ugyanez a tendencia ér­vényesül. Nyugat-Európában megteltek a raktárak, a felve­vőpiac nem növekedett, a főbb nyugat-európai országokban (Franciaország, Németország) a mezőgazdasági ösztönző rendszerek szűkültek, emiatt a farmerek óvatosabbak lettek és ez a traktorabroncspiacon is je­lentkezett. Mindez annak az el­ső jele, amely szerint az agrár­technológia fejlődése csökken­ti a mennyiségi és növeli a mi­nőségi igényeket. A második fél évet már kisebb eladással prognosztizáltuk, ami minket igazol, de ezzel együtt az 1996- os esztendő várhatóan a lege­rősebb évünk lesz. Az elsősze­relői pozíciónk tudatos fejlesz­tése kompenzálja az utánpót­láspiac szűkülését. A gyártás­sal követnünk kell az értékesí­tést is, az elmúlt egy évben megdupláztuk a készletállo­mányt. Jelenleg húszezer ab­roncsunk van raktáron, a ter­melés finanszírozása ennél na­gyobb darabszámot nem enged meg. Amennyiben az értékesí­tések még jobban csökkennek, akkor várhatóan a munkana­pok számát csökkentjük, illet­ve az őszi csúcsidőszakra áthe­lyezzük. Balázs Attila felvétele n A tavalyi évben a kisebb méretű abroncsok kelet-euró­pai eladásánál terveztek na­gyobb volument. Mennyiben tudták mindezt megvalósítani? — Továbbra is jónak értéke­lem a kelet-európai értékesí­tést. A minszki traktorgyár to­vábbra is a legnagyobb vevőnk és a Baltikumban is növeked­tek az eladások. Mellettük ro­mán és szlovák elsőszerelők­kel vettük fel a kapcsolatot. Hosszú távon Kelet-Európa lé­nyeges piac számunkra és Tá­vol-Keleten is szeretnénk újabb piacokat meghódítani. OA cég korábban egy német konzorcium segítségével finan­szírozta a termelését. — Korábban legnagyobb nyugat-európai vevőink bank- garanciákkal támogattak ben­nünket. Az üzlet úgy működött az elmúlt években, annyira megnövekedett a banki elfoga­dottsága, hogy a nyugat-euró­pai partnerekkel ez a kapcsolat megszűnt. A bankgaranciára nincs szükség, a bank önállóan a Taurus Mezőgazdasági Ab­roncs Kft.-nek nyújtja a hitelt. Júliusban a nyugat-európai partnereknek ünnepélyesen köszöntük meg a támogatás eme formáját, hiszen nélkülük nem lehetett volna megtenni az utat a csődhelyzettől a sikeres vállalatig. Tk T agyon szégyellem, de l\/ tolvaj lett a Traban- i V tóm—ecsetelte a ve­le történteket régi ismerő­söm. „Nemrég történt a nagy leleplezés, ezért még egészen friss a dolog. Pedig igazán mindent megadtam neki, jól neveltem, nem kényeztettem, de túl szigorú sem voltam hozzá. Mégis lopáson érték” — folytatta a krimiparódiá­nak induló történetet. Előbb a Trabant szinte tel­jes életrajza következett, egé­szen onnantól, hogy 1965- ben vette—hároméves vára­kozás után — 45 ezer forin­tért. S mivel a kis kocsi csak németül tudott, a gazdája pe­dig csak magyarul, elég ne­hezen értették meg egymást, illetve a mellékelt használati utasítást, amit—ki tudja mi­ért—talán a nagy sietség mi­att, az Autóker emberei elfe­lejtettek lefordíttatni ma­gyarra. Becsületükre legyen mondva, jó fél év múlva meg­érkezett a Trabant-könyv ma­gyarfordítása is. „Ez a szegény kis jószág volt a mindenünk. Bejártuk vele az országot, de különös­képpen a közeli zempléni hegységeket. Azokat nagyon A tolvaj Trabant szerettük. Elmentünk a fele­ségemmel, a két gyerekkel Csehszlovákiába, Lengyelor­szágba, Romániába, Bulgári­ába, Jugoszláviába is. Egy­két apró hibát, dugulást, meg ilyesfélét leszámítva, nem volt vele semmi bajunk. Nem is akartunk megválni tőle, a harminc év alatt kétszer is cseréltünk neki szívet, azaz új motort tetettünk bele. Ment is szépen. Valósággal meg­könnyeztük, amikor jó egy éve eladtuk.” Mivel ismerősöm látta, ezúttal csak az illendőség ha­táráig hatódtam meg a nosz­talgia hallatán, egy kicsit ér­tetlenül nézett rám. Már vár­tam a kérdőre vonó szemre­hányást: „Hát te is trabantos voltál, úgy emlékszem..." De ezúttal ez a kérdés is elma­radt, vagy ott ragadt az ő tu­datában, mint az enyémben a gyanú, nemsokára kiderül ta­lán, hogy a szóbanforgó Tra­bant... De még mindig nem derült ki. Ismerősöm ugyanis elég látványosan, nem is annyira nekem, mint az utcai járókelőknek címezve, kez­dett rámutogatni az úttesten elsuhanó drága nyugati ko­csikra. Szinte mindegyikben tizenévesfiúk, lányokfeszítet- tek, némelyikben kifejezetten bűnöző arcú, külsejű alakok nyomták a gázt. Mintha csak valamelyik amerikai krimiből léptek volna ki. „Nagyon utálom ezeket a dölyfös, újgazdag, vagy bű­nöző kölyköket” —fogalmaz­ta meg sommás véleményét ismerősöm. Majd szinte alig hallhatóan még hozzátette: „Ezeknek nem kellett meg­dolgozni a csodakocsiért, nem úgy, mint nekünk a Tra­bantért...” S itt már lassan vissza is zökkent az eredeti kerék­vágásba. Azzal folytatta, leg­nagyobb meglepetésére né­hány hete hivatták a rendőr­ségre, s elétettek egy papírla­pot, amelyen az ő egykori, kedven Trabantjának a rend­száma állott. Ismerős ez a rendszám? — kérdezte a rendőr. Persze hogy ismerős, mondta a gyanúba kevere­dett, megidézett ember. Az én egykori Trabantom rendszá­ma ez, de a kocsit egy éve el­adtam... „Ezzel a Trabanttal dézs­málták rendszeresen az egyik városközeli mezőn a kukori­catáblát. Egyszer a mező­őröknek sikerült megjegyezni a Trabant rendszámát, de a tolvajoknak mindig nyoma veszett. Az egyik alkalommal majdnem elkapták a tolvajo­kat, de mégis kereket oldot­tak, mire a mezőőrök a kocsi­hoz érkeztek. Csak a Trabant állt ott tele kukoricacsövek­kel. A rendőrök nem sokat ku- koricáztak, sietősen behívat­ták a Trabant — nyilvántar­tásuk szerinti — gazdáját. A feledékeny, mostani gazda el­mulasztotta saját nevére át­íratni a kocsit. Vagy talán el­lopták tőle és azóta a tolvajok használják az eddig még bün­tetlen előéletű Trabantot?... ■j—j z mind semmi —foly­#-y tatnánk a reklámfil- J—J mek stílusában. A tör­ténet csattanója a következő: egy reggel ott állt a Trabant a régi gazda háza előtt, mint egy elkóborolt, hűséges ku­tya, aki csak arra várt, hogy a gazdi megbocsásson és be­engedje a kapun... Kiszámíthatóság Balogh József / ,smerni kellene ahhoz a közigazgatási és a költségvetési törvény tervezetét, hogy véleményt mondhassunk róla: miért vitatja a szokásos egy nap helyett két napig a kormány a tervezeteket. Azt azonban látatlanban is majdnem biz­tonsággal állíthatjuk, hogy nem az előterjesztések ol­dalszámainak nagysága mi­att kell a két nap, hanem mert várható, hogy alapos nézeteltérések lesznek egyes részek megítélésében a kor­mánypártok között. Tulajdonképpen a sza­baddemokraták előre el­árulták: azt szeretnék, ha az önkormányzatok finanszí­rozási rendszerét teljesen átalakítanák, s a személyi jövedelemadó egy részét az önkormányzatok maguk szedhetnék be. Ezzel növe­kedne gazdálkodási önálló­ságuk, s kevésbé függené- nek a mindenkori költségve­téstől. Ha önmagában az önálló­ság növelésére irányuló szándékot vennénk figye­lembe, nagyon is tiszteletre méltó ez a vélekedés. A gond azonban az, hogy nincsenek azonos helyzetben a külön­böző települések. Hogy is lehetne összehasonlítani a szabolcsveresmarti vagy a gégényi önkormányzat le­hetőségeit akárcsak a Kis- várdáéval, vagy a Nyíregy­házáéval, de főképp olyan városokéval, mint Győr vagy Budapest? Hogyan is feltételezhetné bárki, hogy azonos lenne a független­ségérzése a hete-fejércsei polgármesternek és Demsz- ki Gábornak attól, hogy ők szedhetik be a személyi jö­vedelemadót. A szabaddemokraták ér­velésében ott szerepel fő érvként a kiszámíthatóság is. Ez valóban fontos lenne minden önkormányzatnak, főképp azoknak a falusi, kis­városi önkormányzatoknak, ahová jószerint annyi jöve­delemadó fut be, amennyit az önkormányzat fizet saját alkalmazottai után. Két do­log lehetséges tehát. Az egyik, hogy az az álláspont lesz erősebb, amelyik a be­folyt adók visszaosztását tartja igazságosabbnak, vagy az, amelyik olyan füg­getlenséget garantál, amitől éhen halhatnak a kis önkor­mányzatok. Uram! Ha nem veszi zokon, ki rakta a helyére a törött bordáját? Ferter János rajza Az életmentő vér Sipos Béla zorongva léptem be a V terembe. Már maga kJ a fehér köpeny látvá­nya visszafogja az embert, csendesebb és egyúttal iz- gatottabb lesz. Amikor pe­dig arra gondoltam, hogy hamarosan tűt szúrnak a ka­romba... Hát, bevallom őszintén, nem repestem a boldogságtól. (Mint utólag kiderült, semmi izgalomra és idegességre nem volt okom, és a hozzám hasonló jó néhány páciensnek sem: szakszerűen, igazán fájda­lommentesen végezték dol­gukat a hölgyek.) A kedves, megnyugtató szavak jó hatással voltak rám, már szorongás nélkül feküdtem az ágyra és hagy­tam magam megszúrni. Közben beszélgettünk, mint­ha mi sem történt volna. De mi is történt? Kevés a vér az országban. Kevés a vér a megyében. Nyíregyházán is. Súlyos gondokkal küzdenek a vér­ellátó állomások. Előfordult már olyan is, hogy a napi készlet a korábbinak csak harmada volt. Gyorsan fogy a vésztartalék, félő, hogy esetleg műtétet kell elha­lasztani emiatt. Azért a re­mény mindig él: hátha nem kerül sor ilyenre. Éppen ezért széles körben szervez­nek véradást, de még ez is kevés, további alkalmakra lenne szükség. Pedig — s ezt nem csak a szlogen kedvéért írom le — életet ment a vér. Műtét köz­ben nagyon gyakran kell pó­tolni a saját vért, ami való­ban az életet jelentheti vala­kinek. Az életet, a további lehetőséget. Szerencsére mindig van­nak segítőkész emberek. Ki így, ki úgy segít, s jó tudni, a legkisebb segítség is na­gyon sokat jelenthet. Teg­nap Nyíregyházán, a piros- házban volt véradás, az Éva Fotó feletti helyiségben. Maga a tulajdonos szervez­te meg, hívta ki a véradó ál­lomást, biztosította a helyet. S mindezt önzetlenül tette, emberbaráti szerétéiből. Természetesen ő is adott vért. Ehhez — úgy érzem — nem szükséges külön kom­mentár.

Next

/
Thumbnails
Contents