Kelet-Magyarország, 1996. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-10 / 187. szám

1996. augusztus 10., szombat SPORT Lelátó Rajtra, magyar! Mán László M ar megint itt van a...! Akár írhat­nánk azt is, hogy szerelem, hiszen többezer fociszurkoló számára ehhez hasonló érzést vált ki a lab­darúgás. Vége az EB-nek, az olimpiának, jöhet az új baj­nokság, az új remények. Az enbés osztályok legmaga- sabbikának már volt egyfaj­ta erőfelmérése, mégpedig a nemzetközi kupaselejtezők. Két győzelem és egy vere­ség a mérleg, a Fradi skan­dináviaifiaskója nem jó elő­jel. Szinte bizonyos, hogy az Üllői útiak nem jutnak a Bajnokok Ligájába (hatal­mas bravúrra lenne szük­ség) és elestek párszáz mil­liótól. Az első osztályban alapos játékosmozgás volt, és talán reménykedhetünk abban, hogy történik vala­miféle előrelépés, amellyel elkezdenénk a felzárkózást a kontinens hátsó feléhez. A második vonalban nagy harcra van kilátás, hiszen mindkét csoportban a leg­jobb nyolc marad benn. A sényőiek visszalépésével csonkult a keleti mezőny, így mindig lesz egy szabad­napos. A tiszavasváriaktól immár megint azt várhatjuk, hogy élni tudnak a lehető-' séggel, és a dobogón végez­nek. A nyíregyháziaktól a körülmények (hetekig tartó létbizonytalanság, az új edző és új játékosok) miatt nem lehet sokat várni. A 3. osztályban visszae­settek és újoncok próbálnak majd bizonyítani a masszív NB III-as csapatok mellett. A megyénket képviselők kö­zül a kisvárdaiak bajnok­ságra törnek, meglepetést szerezhet az alaposan meg­erősített újonc demecseri gárda. A rakamaziak, a bak- taiak és a kállóiak, a bátori- ak és a végül bennmaradt szalkaiak akár bármelyik helyen (dobogón, de az al­sóházban ) is végezhetnek. Tákoson a fődíj Olimpiai játékaink sorsolása Nyíregyháza (KM) — Megtartottuk tegnap a Ke- let-Magyarországnál az at­lantai olimpia alkalmából hirdetett játékok sorsolását. A Kelet-Magyarország- ban megjelent Ót karika, öt kérdés, öt nyeremény" című olimpiai játék megfejtése: 1. Athén, Hegedűs Csaba, Szabó Tünde, Sidney. 2. Schmitt Pál, Spanyolor­szág, Klampár Tibor, Gedó György. 3. Papp László, Wladár Sándor, Szabó Ildi­kó, Kozma István 4. Jesse Owens, Németh Miklós, Magyar Zoltán, Egerszegi Krisztina 5. Váradi János, Mitró György, Elek Ilona, Gerevich Aladár. (319 be­küldött megfejtésből 260 ilyen volt.) A telitalálatos tippsor: 1: nem, 2: igen, 3: nem, 4: igen, 5: nem. (Hat ilyen volt.) A GWK-MÁVTOURS által felajánlott kétszemé­lyes görögországi társasuta­zást nyerte Kása Bertalan, Tákos, Kossuth u. 49. Cse­mege élelmiszer kosarat nyert Oláh Zsófia, Kisvár- da, Tompos úti lakótelep. A 3 féléves Kelet-Magyaror- szág előfizetést nyerték: Deák Dénes, Csenger, Sza­badság u. 12., Gaál Zsolt, Nyíregyháza, Virág u. 3/a., Varga Miklósné, Nyíregy­háza, Ferenc körút 37. Az Észak-Magyarország, a Hajdú-Bihari Napló és a Kelet-Magyarország Atlan­ta 1996 című színes olimpi­ai mellékletben megjelent 16 válasz „A nap kérdése” sorozatban: 1. Repka Attila, 2. Szabó Bence, 3. Hajós Alfréd, 4. Második, ezüst érem, 5. 1968., Mexikóvá­ros, 6. Egerszegi Krisztina, 7. Papp László, háromszor (1948, 1952, 1956) 8. Leroy Burrel, 9. Másodikok, 10. 1988. Szöul, 11. Ezüst érem, 12. USA, 13. 1968. Mexikóváros, 14. Női kajak négyes 500 méter, 15. 1972 Müchen, 16. Negyvenkét kilométer plusz 195 méter. (1107 beküldött megfejtés­ből 468 volt ilyen.) Áz Olimpiai totó telitalá­lata: x, 2, x, 1, x, x, 1, x, 1, 2, 1, x, 1, x. (1107 beküldött megfejtésből 485 volt ilyen.) Kétszemélyes olaszorszá­gi társasutazást nyert: Bod­nár Gergő (Debrecen). Két­személyes görög tengerpar­ti üdülést nyert: Zsebe Zsó­fia (Encs). Tíznapos görög- országi tengerparti nyara­lást nyert: Jankovics Béláné (Miskolc). Húszezer forint értékű belföldi utazási utal­ványt nyert: Zborai Zsuzsa, Nyíregyháza, Fazekas Já­nos tér 3. Kétszemélyes zsó- rifürdői üdülést nyert: Dómján Jánosné (Debre­cen). Oriflame piperecso­magot nyert: Panyák Imre (Borsodnádasd). A Hungá­ria Biztosító Borsod Me­gyei Igazgatóságának aján­dékcsomagját nyerte: Feke­te László, Kótaj, Rákóczi u. 24. A Box aranykönyvét nyerték: Peterman Gézáné, Nyíregyháza, Rákóczi u. 5., Zsiga Istvánná (Encs), Pongrácz Zoltán (Ernőd). A Futball enciklopédiája cí­mű könyvet nyerték: Hajdú Róbert (Miskolc), Baksa Ju­dit, Gelénes, Rákóczi u. 1,9. Fittnes-bérletet nyert Szlif- ka Béla (Edelény), Zsebe Jánosné (Encs). A nyerteseknek gratulá­lunk, részükre írásos értesí­tést is küldünk. Sydneyben a zászló Sydney (AP) — Pénteken Sydneyben lelkes tömeg üdvözölte a városba érkező olimpiai zászlót. Amelyet helikopterrel szállítottak a leendő ötkarikás központba, a Homebush Bay elnevezé­sű egykori gyárépületbe. Ott szombatig tekinthetik meg az érdeklődők, utána a 2000-es ötkarikás fesztivál kezdetéig széfben őrzik. Jól kezdeni tudni kell A vasváriak ismét Diósgyőrben, a nyíregyháziak a Szolnok vendégeként kezdenek Nyíregyháza (KM) —NBI, Kupacsapa­taink már a hétközi selejtezőkön lemér­hették, hogy hol is tartanak, a tizennyolc együttesre bővült mezőny többi tagjának viszont csak a hét vége lesz az igazi premier. A bajnok Fradi az újonc Siófoknál vendégeske­dik, és lesz három érdekesnek ígérkező fővárosi párharc is. A párosítás, szombat: Stad­ler FC-Békéscsaba, Siófok- Ferencváros, Csepel-BVSC, MTK-Videoton, Zalaeger- szeg-Pécs, Újpest—III. kér. TVE, Győr-DeSrecen. Vasár­nap: Kispest—Vasas. Hétfő: Vác-Haladás. NB II, vasárnap: Diós- győr-Tiszavasvári Alkaloi­da, 17, V.: Mezei (Birincsik, Márta). Ami azt illeti, alapo­san kijutott a jóból a vasváriak­nak, hiszen a csoport egyik leg­jobban megerősödött csapatá­hoz látogatnak. A diósgyőriek kispadján Tornyi Barnabás ül majd, a játékoskeretet pedig Horváth B., Rácz, Dzinovics, Chiratcu és Bozó erősíti. Kö­zülük Horváth sérülés, Chirat­cu pedig eltiltás miatt nem játszhat, csakúgy, mint az egy­kori nyíregyházi Tóth Gy., akit szeptember 2-ig tiltottak el. Bizonyára, a vasvári drukke­rek is emlékeznek rá, hogy ta­valy is éppen a miskolci orosz­lánbarlangban kezdték a baj­nokságot kedvenceik, és akkor Nyíregyháza (KM) — Melyik sportág szerezte a legtöbb vi­lág és Európai-bajnoki érmet megyénkben? Úgy vélem, a ta­lálós kérdésre kevesen tudnák a választ, hiszen a nem éppen reflektorfényben lévő rádiós sportág (rádióamatőr, rádiós tájfutás) képviselői az elmúlt huszonöt esztendőben több, mint nyolcvan fentebb említett medált nyertek. Nem elképzelhetetlen, hogy ennek a sikeres negyedszázad­nak nem lesz folytatása. Pedig Budapest (MTI)—Az első ki­lenc évben huszonhatan, ta­valy már csak huszonnégyen alkották a mezőnyt, idén pedig legfeljebb húszán indulnak harcba a Hungaroringen vasár­nap 14 órától sorra kerülő Marlboro Magyar Nagydíj Forma-1-es autós gyorsasági világbajnoki futam megnyeré­bizony a hazaiak 3-0-ra nyer­tek. B. Kovács Zoltán ugyan akkor még a salgótarjáni csa­patot dirigálta, de természete­sen ismeri a legutóbb történte­ket. — Hallottam, hogy egy év­vel ezelőtt a második félidőben kerekedett az Alkaloida fölé a Diósgyőr, ennek ellenére a va­sárnapi mérkőzést abszolút há­romesélyesnek tartom - így a vasvári kispadon bemutatkozó tréner. A jó rajt mindig megha­tározó, mi pedig az elején a ne­héznek mondható ellenfelek­kel játszunk. A Diósgyőrt a kö­zelmúltban háromszor is lát­tam, így alaposan felkészül­tünk belőlük, remélem mindez majd az eredményben is meg­mutatkozik. A fiúktól azt vá­rom, hogy maximális fegye­lemmel játszanak, természete­sen a biztonságos védekezést helyezzük előtérbe, és bízom abban, hogy a viszonylag kö­rülményes hazai védők mellett támadóink robbanékonysága érvényesülni fog. Egyébként hasonló képletű mérkőzésre számítok, mint a Stadler ellen, nagyon jó lenne, ha az ered­mény is az egy héttel ezelőtti­hez közelítene majd... A játékosok közül Rosu fel­épült, játéka mégis kérdéses, mert Pitács — aki bizonyíthat­ja, hogy méltatlanul mellőzték a borsodi megyeszékhelyen — nagy formába lendült. Veres szerepléséről még nem lehet szó. a többiek viszont szeren­az előjelek nem ezt ígérték, hi­szen a szeptemberi eleji, bulgá­riai Európa-bajnokságra utazó rádiós tájfutó válogatottban hét nyíregyházi versenyző kapott helyet. Aztán derült égből vil­lámcsapásként jött a szövetség vezetőitől a hír: arilai hegység­ben található boroveci konti­nensviadal részvételi költsége­it (szállás, étkezés) a szövetség fedezi, ám az utazási költséget az érintett kluboknak kell elő­teremteniük. Egy-két versenyzőnél ez séért. A korábbi évek gyakor­latától eltérően már nem két, egyenként egyórás edzést ren­deznek a rajtsorrend megálla­pításához, hanem csak egyet, ezt szombaton kora délután tartják. A pénteki időmérő trénin­get eltörölték, helyette a nyitó­napra két egyórás szabadedzés cséré egészségesek, így várha­tóan a Szabó—Horváth, Papp, Havelant, Szarka — Szemán, Lenkey, Fecsku, Bohács—Er­dei, Pitács vagy Rosu tizenegy fut ki a pályára. Szolnok-Nyíregvházi FC, 17, v.: Szabó (Hidasi, Koch). Újonc otthonában sosem hálás dolog rajtolni, hiszen a frissen felkerült csapat ilyenkor még igazán kettőzött erővel lép pá­lyára. Különösen igaz ez azok­ra a szolnokiakra, akik koráb­ban meghatározó tagjai voltak a másodosztálynak, az utóbbi években viszont az NB Ill-ban vegetáltak. Edzőjük még min­dig az a Szatmári János, aki már évek óta dirigálja a csapa­tot, legismertebb játékosuk pe­dig a kapus Géléi, aki a Kispest és a válogatott keret mellett Belgiumot is megjárta. Németh Károly, az NYFC pályaedzője látta a szolnokiak Csepel elle­ni kupamérkőzését, és bizony nem jó hírekkel szolgált, mert igen jó kis csapat benyomását keltették. — Nagyon masszív véde­lemmel és bravúrokra is képes kapussal rendelkeznek a szol­nokiak, a középpályán van egy ügyes irányítójuk, elöl pedig gyors embereik — osztotta meg velünk a Szolnokról ta­pasztaltakat Kiss Miklós veze­tő edző. Nagyon fontos lenne, hogy pontosan rajtoljunk, hi­szen a második fordulóban szabadnaposak leszünk, így nem is okozna különösebb gondot, ám a hét nyíregyhá­zi számára közel kétszázezer forint lenne a repülőjegyekre a kiadás. Or ősi János világ­bajnokunk szerint főként a fia­talok számára lenne igazán nagy csalódás a távolmaradás. A kiváló sportember bízik ab­ban, hogy sikerül megoldást és segítőket találni, és ott le­hetnek a kontinensviadalon, és ha már ott lesznek, akkor sike­rül újabb érmekkel hazatér­niük. került be a programba. Ezen végül is érvényesült a papír­forma, ugyanis az idei vb-pont- versenyben élen álló Damon Hill érte el a nap legjobb­ját, utána a világbajnoki cím­védő Michael Schumacher következett, majd az idei esz­tendőt újoncként kezdő Ville- neuve. egy rossz nyitánnyal komoly hátrányba is kerülhetünk. Bi­zonyos értelemben kényszer- helyzetben vagyok, hiszen Né­meth, Kákóczki és Rubóczki el­tiltás miatt nem játszhat, Göncz pedig még csak most lábadozik sérüléséből. Emiatt a kispadra két olyan ifista (Gerliczki és Korpái) is leül, akik szomba­ton NB I-es ifibajnokit játsza­nak Újpesten. Egyelőre még úgy érzem nem állt össze telje­sen a csapat, de egyénileg kép­zett játékosok állnak a rendel­kezésemre, és remélem küzde- nitudásból is jelesre vizsgázik majd a társaság. Nagyon jó já­tékot ugyan még nem várha­tok, de természetesen nem len­nék elkeseredve, ha valami meglepően jóval rukkolnának ki a fiúk. A várható nyíregyházi kez­dőcsapat: Mező — Czap, Bar­na, Torda, Kiss — Bessenyei, Kovács, Capatina, Túróczi — Sira, Domokos. További mérkőzések: Eger-Tiszakécske, Kecskemé­ti TE-Hatvan, Kiskundorozs- ma—Kecskeméti SC, Kaba—Ti­szafüred, Hajdúnánás—Kazinc­barcika. Szabadnapos: Haj­dúnánás. NB III. (kezdés 17), szom­bat: Baktalórántháza-Nagy- kálló. Vasárnap: Rakamaz- Tiszaújváros, Kisvárda-B. Volán, Balmazújváros-Deme- cser, Mád-Nyírbátor, Szikszó -Mátészalka, Mezőkövesd- Karcag, Ózd-Miskolci VSC. Röviden KOSÁRLABDA. Amint arról már többször is beszá­moltunk az amerikai Sout­heast Missouri State ameri­kai főiskolás csapat kedden 18 órától vendégszerepei a Bujtosi Csarnokban a Ta- nárképző-Isobau gárdája ellen. A remélhetőleg kö­zönségsikert arató találko­zó után zsákolóversenyt tartanak. KOSÁRSULI. Kovács Ti­bor edző 8-18 év közötti lá­nyoknak és fiúknak (kez­dőktől haladókig) kosársu­lit hirdet. A fiatalok számá­ra amellett, hogy megis­merkednek a sportággal, erőnléti, taktikai és tecnikai képzést kapnak, rendszeres testmozgást nyújt a kosár­suli. Jelentkezni augusztus 30-ig a 42-263-593-as tele­fonszámon lehet. A kosár­suli szeptember 15-től in­dul. TENISZ. Második mérkő­zését is elveszítette az NYVTC OB I-es női csapa­ta. Zubor ék ezúttal hazai pályán, a Szeged ellen 6-3- ra kaptak ki, a nyíregyházi győzelmeket Zubor, a Var­ga, Zubor és a Csoba, Ha­lász páros szerezte. Hétvégi sportműsor Szombat STRANDRÖPLABDA. I. Nike Kupa, sóstói tóstrand, 9.30. Vasárnap STRANDRÖPLABDA. I. Nike Kupa, sóstói tóstrand, 10. TENISZ. OB I, női: Nyíregyházi VTC-Nagy- kanizsa, városi stadion, 11. A második legjobb időt futott Schumacher a riporterek gyűrűjében AP-felvétel Rádiós tájfutó S. O. S. Kétséges a nyíregyháziak részvétele a kontinensviadalon Érvényesült a papírforma A pénteki szabadedzésen a brit Hill futotta a legjobb időt

Next

/
Thumbnails
Contents