Kelet-Magyarország, 1996. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-09 / 186. szám
1996. augusztus 9., péntek HÁTTÉR Gazdagság a szegénységben Az utóbbi évek megyeszerte zajló infrastrukturális fejlesztései ösztönzőleg hatottak A régi belvárosi lakásokat folyamatosan új társasházak váltják fel Nyíregyházán Balázs Attila felvétele Nyíregyháza (KM - B. J.) — Ha van ellentmondás mindennapi életünkben, akkor az leglátványosabban a lakosság elszegényedése és a falvak, városok gyarapodása között a legszembetűnőbb. Elég csak elindulni Nyíregyházáról Nagyhalász felé, a város végét jelző táblától kezdve Sóstóhegyen át egymást érik a szebbnél szebb épülő házak, de Vásárosna- ményra is nehezen ismer rá, aki ritkán jár arrafelé. És a két példa mellé fel lehetne még ötvenet sorolni, miképpen arra is: mennyivel több az elszegényedett család, mint mondjuk ezelőtt tíz évvel. Az meg már külön érdekesség, hogy miközben ez az országrész a legszegényebb, itt épül a legtöbb lakás. Ezernél több Hogyan is állunk a lakásépítésekkel? A Megyei Statisztikai Hivatal adatai szerint a hetvenes évektől napjainkig az ezer lakosra jutó építések száma Szabolcs-Szatmár-Beregben a lakosság említésre méltó építtetői tevékenységének köszönhetően meghaladta az országost. A megyét jellemző fiatalos korstruktúra, az átlagosnál nagyobb családnagyság ösztönzőleg hat az építésekre. A családok nagyobb mértékű tehervállalására nagy szükség volt, mivel az állam igen mérsékelt szerepet vállalt az építésekben. A magánerős építéseket és ezen keresztül a gyermekvállalást is támogató rendeletek, a jogosultak körének kiterjesztése fokozták, illetve a kisebb jövedelemmel rendelkezők számára is lehetővé tették az építkezést. Közismert, hogy a megyei lakosság jövedelmi viszonyai általában jóval kedvezőtlenebbek az országosra jellemzőtől. Miközben az állami szféra gyakorlatilag kivonult a lakásépítési piacról, 1994-ben a lakásépítések támogatása figyelemre méltóan növekedett, ami Szabolcs-Szatmár-Beregben rendkívüli építési lázat eredményezett: az építések száma egy év alatt 80 százalékkal növekedett. Országosan közel négyezerrel épült több lakás, ebből ezernél többet a megyében vettek használatba. Az árszínvonal folyamatos és számottevő növekedése, a támogatás reálértékének megőrzésére való törekvés is gyorsította az építéseket, illetve emiatt sokan hozták előbbre a későbbre tervezett lakásépítést. A lakásépítési piac már 1994-ben érzékelhető élénkülése hosszan tartó pangás után következett be. A nyolcvanas évektől mérséklődő építések a kilencvenes évek elején korábban nem tapasztalt mértékben kezdtek csökkenni, és 1993- ban az építések száma már alig haladta meg az ezret. 1995-ben viszont az 1994. évi másfél ezerrel szemben már közel háromezer lakást adtak át. Ez azonban így is messze elmaradt még a nyolcvanas évek második felében átlagosan jellemző közel négyezertől is. A kiadott több mint ötezer építési engedély viszont a nyolcvanas évek második felét jellemző átlagnál több volt. Trükk a szocpollal Az építéseket 1995-ben a szokásosnál rövidebb idő alatt fejezték be. Az 1995-ben elkezdett és még az évben használatba is vett lakások aránya 51 százalékot tett ki, szemben az 1994. évi 10 százalékkal. Ezzel egyidejűleg az építési engedély megszerzését követő három éven túl használatba vett lakások aránya 1995-ben mindössze 10 százalék volt, míg 1994-ben 31 százalék. A növekedést egyértelműen a gyermekek után járó lakásépítési támogatás, régebbi szó- használattal élve a szociálpolitikai támogatás igénybevétele okozta. Az OTP-től kapott információk szerint míg 1994- ben 1929 esetben folyósították a kedvezményt, 1995-ben már 5147 esetben. Ez közel háromszoros növekedés. Az egy igénylő által igénybevett támogatás összege közel 1,5 millió forintot tett ki, amiből a nagy- családosok magas arányára lehet következtetni. Ezzel egy időben az építési hitelek iránti kereslet számottevően csökkent. (A jelenlegi hitelkonstrukció egyébként a korábbinál jóval kedvezőtlenebb). A lakosság minél kevesebb hitel felvételével, az esetleg már meglévő lakás mobilizálásával, a tartalékok mozgósításával kezd építkezni. Fokozza a lakásépítéseket, hogy a megyében sok az ifjúsági betétes, akik egy része — félve a feltételek változásától — szintén építkezésbe fogott, hogy a kedvező feltételű kü- lönkölcsönt igénybe vehesse. A fiatal házasok ugyanakkor halasztott kamatozású hitelt is kaphatnak, amit a gyermekek megszületésekor lakásépítési kedvezménnyé alakítanak át. Valószínűleg az is hozzájárult az építések növekedéséhez, hogy 1994-ben sok önkormányzati lakás értékesítésére került sor, melynek lakói még a régi szociálpolitikai kedvezményt sem vették igénybe, így viszonylag kedvező pozícióból kezdhettek építkezni. Az utóbbi évek megyeszerte zajló infrastrukturális fejlesztései is ösztönzőleg hatottak. Szigorú ellenőrzés Vitathatatlanul nagy szerepe van az építések növekedésében annak is, hogy az építési vállalkozók egy része a kedvezmény hatására olyan családok számára is elkezdtek építeni, akiknél a saját erő hiányzott és a kedvezményt a vállalkozó által megelőlegezett félig felépített ház alapján vették igénybe. Ezek a konstrukciók főként a cigány családokat jellemzik, mivel nagy részük sokgyermekes és szegény. Tekintettel arra, hogy a megyében közel 50 ezer cigány él, amely mintegy 8-9 ezer családot jelent, az effajta építések szerepe nem elhanyagolható a növekedésben. Az intenzív építések ellenére a megyei lakásállomány az országosnál lassabban gyarapodik, mivel igen sok lakás szűnik meg. Ennek az az oka, hogy főként a megye községeiben jóval több lakás épül a lebontásra ítélttel azonos telken, vagyis a bontva építés hangsúlyosabb. A megye községeiben viszonylag sok lakás szűnik meg avulás miatt is. Ez összefüggésbe hozható az infrastruktúra korábbi hiányosságával, a megyét, illetve főként a községeket jellemző számottevő elvándorlással. A megyei lakásépítések kiugró mértékű növekedését kiváltó okok sokrétűek. Rendkívül fontos viszont, hogy az itt élőket régóta jellemző intenzív magánerős építések folytatódjanak, de az is, hogy az ellenőrzések szigorodjanak. Igen, a csónakban C sónakban kimondott boldogító igen. Romantikus. Először azt hittem rosszul látok. Közelebb léptem a tóparthoz, de az állandóan mozgó fotósok, videófilmesek mindig takarták az ifjú párt. Bevallom, nem is annyira a boldog párra voltam kíváncsi, megszokhatta már a Sóstón sétáló, kiránduló ember, hogy különösen a hétvégeken a frissen házasságot kötött párok lepik el a város kedvelt oázisát. Egyszer tizenkét párt számoltam meg egy időben, akik a tóparton sétáltak, az árnyas fák alatt örökítették meg az első boldog perceket. Valóságos menyasszonyi ruhakölteményeket csodálhat meg az ámuló járókelő, némelyik — ha hinni lehet a szóbeszédnek — száz-kétszázezer forintba is kerül. Mi több, valaki azt mondta, az egyik nem éppen munkanélküli-segélyen tengődő fiatal pár—szülei—egyenesen Kaliforniából hozatták a menyasszonyi ruhát. Merthogy lépést akarnak tartani a nagyvilággal... Mindenesetre üdítő, kellemes látványt nyújtanak a Sóstón sétáló párok. Persze, t azért malőrök is előfordulnak. Láttam már síró, szomorú menyasszonyt és az öklét rázó fiatal férjet is. Nem egymásra voltak mérgesek, nem vonták vissza a boldogító igent, csupán egy szabadjára engedett borjú nagyságú kutya kergette meg őket. Nem tisztelve a menyasszony drága ruháját, meg is szaggatta néhány helyen. Ha a kutya gazdája is előkerül, talán verekedésbe csap át a békés idill. így maradt a csöndes sírdogálás, vigasztalás, aztán ezen is túljutottak, folytatódott a filmezés. Még a szakadt menyasszonyi ruhát is megörökítette a kamera. Jó lenne látni, ha húsz-harminc év múlva, vagy talán töpörödött öregkorukban előveszik a filmet, a fényképet, mennyit derülnek majd rajta. Akadnak persze irigyek is, akik kajánul mustrálgatják az ifjú párokat és félhangosan meg is jegyzik magukban, majd fogtok ti még sírni is. Mások azon rökönyödnek meg, miért kell a sétányra behajtani a hatmilliós Mercivel, s ott száll ki az ifjú pár, a gyönyörű virágokat sem mindig kímélve. De szerencsére ez igen ritka. A többség nem uri- zálásból, nem magamutogatásból jön ide, hanem a szép természeti környezet miatt. Az egyik ifjú párról, a véletlen folytán tudtam meg, ők nem ezért választották a Sóstót. Okét nem elsősorban a természet varázsa ejtette rabságába... A menyasszony édesapja a háború után itt találkozott újra az édesanyjával a Krúdy Szálló előtt. Néhány napig, hétig itt őrizték ugyanis azokat az elhurcolt embereket, akik a szovjetunióbeli táborokból szabadultak úgy 1948 táján. Annyiszor hallották a szülőktől a megható epizódot, hogy az ő első útjuk is ide vezetett. Talán egy kicsit megrendezettnek, romantikus, ér- zelgősnek hat e kis történet, de az élet tehet róla, nem a fantázia szüleménye... De nem is erről, vagy általában a szimpatikus új divatról, hagyományteremtő sóstói menyasszonyjárásról akartam szólni, hanem a csónakban elhangzott igenről. Minden hitelesnek tűnt, az ifjú pár mellett, vagy inkább előtt ült a nemzeti színű szalagot viselő anyakönyvveze- to. A filmesek szorgalmasan dolgoztak. Ez aztán a romantikus, az átlagtól eltérő esküvő, csodálkoztam. Később tudtam meg egy véletlen beszélgetésből, hogy a menyasszony egyik barátnője Velencében egy gondolán mondta ki a boldogító igent egy olasz fiúnak. Az itthon maradt barátnő úgy gondolta, ő sem maradhat le a versengésben. M egrendezték hát a sóstói csónakázó tavon az esküvői szertartást. Minden hiteles volt, csak naz anyakönyvvezető nem. O csak beöltözött, felkötötte a nemzeti színű szalagot és úgy érezte néhány percig ő most a legfontosabb szereplője a ceremóniának. Valójában az ifjú hölgy egyik nagybátyja volt az illető aki egyébként nagy mókamester hírében áll. így hát mehet a fénykép az Olaszországban élő barátnőnek a „nyíregyházi Velencéről...” Nézőpont Dicső tett Mattié Csaba D icsőséges tett volt. Arasznyi fülű macskának hitte a vad- nyulat, ezért lőtte le. Pedig a tornyospálcai puskás ember évek óta vadász, vadásztársasági tag és tudnia kellett, nyáron a nyulakra vadászati tilalom van. Ráadásul nem is a vadásztársasága területén célzott vadra. Az is gyenge kifogás volt tőle. hogy saját gyümölcsösében arra vadászik, amire akar, mert a föld tulajdona nem hozza magával automatikusan a vadászati jogot. Júliusban újabb orvvadászt fogtak meg a hivatásos vadászok. Az ecsedi bérkilövő két mezei nyulat kapott puskavégre. Az, hogy esetleg fialás előtti vagy szoptatós nyúl került a látótérbe, egyik esetben sem érdekelte a puskás embert. Azért hangsúlyozom ezt a jelzőt, mert nem igazán lehet vadásznak nevezni őket. Eljárás indul ellenük, a rendőrség vádemeléssel adja át az ügyet az ügyészségnek, várhatóan pénzbüntetést kapnak, a fegyverüket visszakapják és újra erősnek érezhetik magukat. Kezdődhet ismét a csiki-csuki játék a hivatásos vadászokkal. A játék pedig a jelek szerint végeláthatatlan, ha valakit orvvadászaton érnek, az visszafogja magát, de a terület másik részén kezdi a következő. Ez pedig nem vall vadászdicsőségre. Érdekes módon, amikor egy ilyen orvvadásznak, vagy ahogy a vadászok nevezik, rabsicnak a fagyasztójába belepillantanak, dugig van rakva vadhússal. Szépen feldarabolva, felcímkézve sorakoznak. A falakon kikészített trófeák, amelyek eredete homályos és bizonyíthatatlan. Ilyenkor szokott a hivatásos vadászban a pumpa egyre feljebb menni. Elkobzás. Ezt a fogalmat lehet leggyakrabban hallani a vadászati törvénnyel kapcsolatban, amikor az orvvadászat címszó kerül elő. De nemcsak a fegyvert és a töltényeket kellene elkobozni — vallják a vadászattal foglalkozó szakemberek —, hanem az orvvadászatban részt vevő eszközöket, legyen az Lada Niva terepjáró, vagy lovasszekér. Azt már szinte természetesnek veszik, hogy a vadászati jegyet ilyen esetben visszaveszik az orvvadásztól. Mindez az eddiginél sokkal nagyobb visszatartó erő lenne. Szivem! Akárhogyan is kavarom, de tojásrántotta nem akar lenni belőle Ferter János rajza Kommentár Japán tragédia M. Magyar László Y jr a máskor nem is, de m-J minden év auguszJ. JL tusának elején két japán város neve járja be a nagyvilágot, hiszen tragikus történetük gyászos fejezetként íródott be az emberiség történelmébe. Ötvenegy éve már, hogy augusztus 6-án Hiroshimára, 9-én pedig Nagasakira dobták le az amerikaiak az atombombát. Az atombomba szörnyűségét jelzi, hogy talán már csak néhányon élnek kitalálói, megalkotói közül, ám az ördögi szerkezet mind a mai napig szedi áldozatait Japánban. Számtalan tanulmány íródott már arról, megnyerte-e volna segítsége nélkül is a háborút az Egyesült Államok, mindezen azonban ma már kár meditálni. A szörnyű tragédia tanulságait kell levonni az emberiség jövője érdekében, s éppen ezért kell évről évre újra és újra emlékezni a történtekre. Mindenki számára kötelesség a visszapillantás, hiszen a borzalmakat felidézve tudjuk csak igazán átérezni az atomfegyverek veszélyességét. Bár hazánkban több évtizede béke van, még élénken emlékezhetünk a 10 évvel ezelőtti eseményekre. Jó pár napos késéssel értesülhettünk arról, hogy a csernobili atomerőműben szerencsétlenség történt. Mindenkiben ott élt a félsz, nem sok kellett a pánikhangulathoz, aki tehette, mérte a tej, a saláta, a levegő sugárzási arányait. Hogy mégsem történt komolyabb kár hazánkban, azt a szerencsének is köszönhetjük. Mindenestere olyan lecke volt ez a számunkra, amely közvetlenül is figyelmeztetett, illetve figyelmeztet mind a mai napig: olyan anyag van az emberiség birtokában, amely nem szabadulhat ki sohasem „börtönéből”. | Páll Géza tárcája
