Kelet-Magyarország, 1996. július (53. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-08 / 158. szám

16 Kelet-Magyarország Graf jubileuma Meztelenkedés a férfiak fináléjában Apró közjáték zavarta meg a férfi egyes fináléját. A résztvevők, a győztes Krajicek (balrólj és Was­hington érdeklődve figyelik a csinos hölgyet AP felvételek London (MTI)— Az első helyen rangsorolt né­met Steffi Graf nyerte a wimbledoni te­nisztorna női egyes döntő­jét. A 27 éves teniszezőnő a fináléban a spanyol Arantxa Sanchez-Vicariót verte két játszmában (6-3, 7-5). Ezzel pályafutása századik tornagyőzelmét aratta. Graf (képünkön a salátástál­lal) nyolc év alatt hetedik egyéni elsőségét szerezte a nem hivatalos füvespályás világbajnokságon Wimble­donban. A világranglista vezetője ta­valy ugyancsak a spanyol te­niszezőnőt verte a döntőben. Párharcukban Graf vezet fö­lényesen: kettejük 36 mér­kőzéséből 28-al megnyert. Érdekesség, hogy legutóbbi öt találkozójuk egy-egy Grand Slam-toma fináléjá­ban volt. Graf: — Nem tudom, hogy hét egyéni győzelmem közül melyiket tartsam leg­többre. Mindegyik ugyano­lyan kedves számomra. Ézúttal nem sikerült minden úgy, ahogy elterveztem, ezért is vagyok nagyon bol­dog. Sánchez-Vicario: — El­lenfelem remekül játszott. Olyan erőseket ütött, hogy alig akadt alkalom, amikor be tudtam menni a hálóhoz. Mindvégig ő irányította a játékot. A második játsz­mában javult a formám, de akkor már késő volt. Különleges férfi finálét láthattak vasárnap a wimb­ledoni nézők. A holland Ri­chard Krajicek és az ameri­kai MaliVai Washington elődöntőbeli sikere azt je­lentette, hogy 1985 (akkor a német Becker nyert) után is­mét kiemelés nélküli győz­tes lett férfi egyesben. Rá­adásul korábban egyikőjük sem jutott be Grand Slam- toma döntőjébe. Az esőszünetekkel tarkí­tott és egy magamutogató meztelen hölgy berohanásá- val színesített döntőt végül a kiegyensúlyozottabban ját­szó, ellenfelénél jóval ma­gasabb holland nyerte 3-0 (6-3, 6-4, 6-3) arányban. A férfi páros, döntő: Woodbridge, Woodforde (ausztrál, l.)-Black, Con­nell (zimbabwei, kanadai) 4-6. 6-1, 6-3, 6-2. Rekorddal rajtoltak Népes mezőny a XV Nyírségi Tornán Nyíregyháza (B.L.) — Szombaton elkezdődött Nyíregyházán a jubileumi, 15. Nyírségi Torna nemzet­közi sakkverseny. A 110-es szakmunkásképzőben re­kordszámú, igen népes me­zőny jött össze, hiszen 179- en neveztek, és a résztevők között 13 külföldi van. Most csak 8 hölgy ült a táblák elé, ám az örvendetes, hogy me­gyénkből 79-en indultak, a torna történetében a legna­gyobb számban. Vasárnap már a második körön voltak túl a 9 fordulós verseny résztvevői. A leg­több induló a nemzetközi csoportban van, itt 75 ver­senyző küzd, köztük 9 uk­rán, 3 román és 1 szlovák in­duló, valamint 12 szabolcsi próbálkozik a nemzetközi értékszámszerzéssel. Két já­téknap után már csak heten százszázalékosak. Az A cso­portban (49 induló) két hölgy játszik, a hétfői fordulót ki­lencen várják pontveszteség nélkül. A B csoportban (40) már kevesebb százszázalé­kosak, mindössze öten nem veszítettek még pontot. A C csoportban (15) a fiatalok mérik össze tudásukat, a 4 leány éppen olyan rámenő­sen játzsik mint a fiúk és itt már nincs is pontvesztésg nélküli versenyző. SPORT 1996. július 8., hétfő Az NB l-ről már szó sem lehet Focirecept: találj egy ügyeletes balekot, hozzá két vállalkozót és hagyd magukra Nyíregyháza (KM-MCS)-------­Hol fog dolgozni a nyártól Tóth János, az NYFC klubigazgatója? — Június 30-án járt le a szer­ződésem — válaszolta az elkö­szönő Tóth János, aki nemcsak az NB Il-es csapat tavaszi, ha­nem a klub elmúlt két évét is ér­tékelte. — Addig maradok a posztomon, míg nem lesz új el­nök. hiszen az átadás-átvételt el kell végezni, illetve jelenleg csak nekem van aláírási jogom a klubnál. A saját sorsommal kapcsolatban egy cseppet sem aggódom, hiszem visszatérek a tanári pályára, és a két hobbim, a foci és a tanítás is megmarad. O Nyugodtan nevezhetjük a magyar edző kar legoptimis­tább trénerének, hiszen egy sú­lyosabb vereségnél is bízott csapata felemelkedésében. Most úgy tűnik, az optimizmu­sa tavasszal cserbenhagyta. — Nehogy azt higgye, hogy elhagyott az optimizmusom. Nem akarom a tavaszi gyenge szereplést megmagyarázni, de annyi negatív körülmény (sú­lyos sérülések, kulcsjátékosok betlije, akaratgyenge játék, pénztelenség) sújtott bennün­ket, hogy ennyit tudtunk telje­síteni. Viszont a sérültek fel­épültek és pluszforrás bevoná­sával ez a csapat jövőre ott le­het az élmezőnyben. Nézze, az elmúlt két évben kollégáim és’ az én optimizmuson volt az egyedüli tényező, ami biztosan rendelkezésre állt a csapatnak. A városnak viszont az elmúlt két évben is NB I-re volt szük­sége, viszont a feltételek járási első osztályúak voltak. Mivel mindenki ért a focihoz, ezért nagyon sokan kritizáltak, ócsá­roltak bennünket, de amikor a támogatóink, akiknek nagyon sokat köszönhettünk, kivonul­tak, mert úgy ítélték meg, nem tudnak többet áldozni, akkor a helyükbe senki nem lépett. A foci terén ebben a városban a vágy és a tenni akarás két kü­lön fogalom. A recept évek óta ugyanaz: találjunk egy ügyele­tes balekot, aki vállalja a klub­vezetést, hozzá két-három vál­lalkozót, akik nagyon szeretik a futballt és áldoznak is ezért, amikor mindez összejött, akkor hagyjuk magukra őket. Ezzel a recepttel egy életre elveszítjük a támogatókat. O Ezek szerint, ha lett volna pénz és a játékosok is akarják a jó szereplést, akkor a csapat akár a dobogón végezhetett vol­na? De nem sok megint a ha... —Két évvel ezelőtt egy szét­esett csapatot örököltünk. Az­óta a rendelkezésre álló nagyon kevés pénzből igazoltunk. Saj­nos a télen, amikor éreztük, a bajnokságban a dobogóra is le­het jutni, nem sikerült erősíte­ni. Négymilliós őszi kölcsön­nel kezdtük az évet. emiatt Ba- golyt és Lukácsot el kellett ad­ni. Ebben a helyzetben nem 70- 75 millió, hanem 15-20 millió kellett volna az előrelépéshez. Idehozhattuk volna a kapus Va- dont és a stabil védőt Ács Gusz­távot. A foci ugyanis ugyanúgy működik, mint egy vállalkozás: ha nem fektetnek bele pénzt, akkor nem működik. Ez a pénz viszont nem jött össze. Ezután Domokos, Capatina megsérült. Németh a télen két hónapot ki­hagyott, összeomlott a csatár­sorunk. Ugyanakkor azokra, akikre számítottunk, azok cső­döt mondtak. Végül odajutot­tunk, hogy a közönség kikez­dett és az ambíció, ami bennem és az elnökségben volt, a gyen­ge játék és a közönség támadá­sa miatt igencsak alább ha­gyott. Ebben a helyzetben egy rendkívüli összefogásra lett volna szükség, nem újabb hát­ba döfésekre. OHa Ón marad a helyén, ak­kor a szponzorok és az elnök­ség tag jai sem állnak fel? — Szerintem ugyanígy fel­álltak volna. Erősítésre, újabb pénzekre lett volna szükség, de senki nem segített. Cl Miért van szükség újabb külső erősítésekre, mikor évek óta az ország legjobb utánpót­lásgárdáival rendelkezik a vá­ros? — Ezeknek a fiataloknak egy-két év kell ahhoz, hogy élesben bevethetők legyenek. Ehhez kellene egy profi szelle­mű légkör, egy jó csapat, aho­va folyamatosan lehet őket be­építeni. De ha egy szétesett csa­patba beállítanám, félő, hogy hibát hibára halmoznának és még a közönség is kikezdené őket, erre egyébként volt már példa. Amikor 4-6 stabil játé­kos lesz, akkor melléjük jöhet­nek a fiatalok. Az elmélet sze­rint előbb teremtsd meg a fel­tételeket és utána követelj, de ez nálunk mindig fordítva van. Az elmúlt két évben 80-85 mil­lió forint volt a klub költségve­tése, amelynek nagy részét úgy kellett százezrenként összeka­Svédasztalt ugrik a Fradi Genf (Reuter) — Szombaton tartották meg Genfben az eu­rópai labdarúgóku- selejtezőinek sorsolását. Az UEFA Kupában az előselej­tezőt sorsolták, itt magyar csa­pat nem érdekelt. A B VSC csak a következő körben kapcsoló­dik be a küzdelmekbe. A KEK selejtezőjében a Kispest-Hon­véd FC a macedón Sloga Jugo- magnat együttesét kapta ellen­félül, míg a BEK-selejtezőben a Ferencváros a Göteborggal találkozik. BEK-selejtező: Maccabi Tel-Aviv (izraeli)-Fenerbahce (török), Glasgow Rangers Európa-bajnoki érmek Szegedről Szeged (KM) — A hétvégén Szegeden randevúztak a konti- nes fiatal kick-boxozói. Itt ren­dezték az utápótláskorúak Eu- rópa-bajnokságát, amelyen (skót)-Vlagyikavkaz (orosz), Panathinaikos (görög)-Rosen- borg (norvég), IFK Göteborg (svéd)-Ferencváros, Lodz (lengyel)-Bröndby (dán), Grasshoppers (svájci)-Slavia Praha (cseh), Bruges (belga)- Steaua Bucuresti (román), Ra­pid Wien (osztrák)-Dinamo Kijev (ukrán). Az első mérkő­zéseket augusztus 7-én, a visz- szavágókat 21-én rendezik. KEK-selejtező: Humenne (szlovák)-Flamurtari (albán), Sión (svájci)-Siauliai (litván), Olimpija (szlovén)-Levszki Szófia (bolgár), Crvena Zvez- da (jugoszláv)-Hearts (skót), Agdam (azeri)-MyPa-47 nyíregyházi sikereknek is örül­hettünk. A formagyakorlatok­ban Miló Viktória (Ti Qi Bo­xing SE) aranyérmet szerzett. A Farm-Traktor Kick-Box SE versenyzői közül Haraszti Mi­hály (91 kg) a light-contact ka­tegóriában ezüstérmet szerzett, a full-contact kategóriában lap­zárta után vívta a döntőt. lapolni. Soha nem volt annyi pénz, hogy pénzügyileg akár egy hónapra is előre lehessen tervezni. Legalább nyolcszor fordult elő, hogy bérfizetés előtti napon jött össze a pénz. Az valóban igaz, hogy a klub adóssága a (két év alatt nőtt, de túlzóak a pletyka alapján a szá­mok. A jelenlegi valós tartozás 29 millió forint, hiszen a hét és fél millió szja-tartozást az ál­lam elengedte. A tb-törlesztést októbertől, az adót pedig janu­ártól kell megkezdeni. "7 Ezek szerint ki se ejtsük a szánkon az NB I-et egy jó da­rabig? — Ilyen hangulatban szó sem lehet NB I-ről. A klub számlá­ján egy fillér nincs, tartósan az utóbbi két évben háromezernél több forint nem is volt. A fene­ketlen zsák elmélet az elmúlt két évre abszolút nem volt igaz, hiszen aki pénzt adott a klub­nak, az utolsó fillérig tudta, mi­re használtuk fel. A Szabolcs­ié] Rt. és a Zefirusz Kft. kivo­nult, ezekre a pénzekre nem le­het számítani. Ahhoz, hogy jó NB H-es eredményt érjen el a csapat, új klubvezetés, új forrá­sok szükségesek. Most kellene gyors segítség. Annyi bizo­nyos, július 9-én Kovács János vezetésével megkezdődik a munka. A játékosok közül Cse­hinek. Drobninak, Szatkénak és Kovácsnak lejár a szerződé­se, a többiek maradnak. Barna Sényőről. Bodnár és Marcsek Rakamazról jön vissza, míg Vadonnal és Áccsal bármikor lehetne tárgyalni. Remélem ez a csapat talpra áll és teljesíti az elvártakat. (finn), Abovjan (örmény)-Lar- naca (ciprusi), Constructorul (moldovai)-Hapoel Rishon (izrael), Valletta (máltai)—Bist- rita (román), Mozyr (fehér- orosz)-Reykjavik (izlandi), Brann (norvég)-Shelboume (ír), Llansantffraid (walesi)- Chorzow (lengyel), Kispest- Jugomagnat (macedón), Var- teks (horvát (-Luxembourg (lu­xemburgi), Universitate (lett)— V aduz (liechtensteini), Glento- ran (északír)-Sparta Praha (cseh), Batumi (grúz)-Boltfe- lag (feröer-szigeteki), Tallinn (észt)-Vinyica (ukrán). Az el­ső meccseket augusztus 8-án. a visszavágókat 22-én rendezik. Bukások Les Arcs (AFP)—Nagy iz­galmakat hozott a francia kerékpáros körverseny, a Tour de France hetedik sza­kasza. Az első igazi hegyi etapon az összetettben ve­zető francia Heulot izom- fájdalmak miatt kénytelen volt feladni a küzdelmet. A svájci Ziille és a belga Bruy- neel viszont látványosat buktak,szerencsére folytat­ni tudták a versenyt. Bruy- neel az egyik lejtőn egyene­sen a vízmosásba rohant, onnan sikerült kimásznia (felvételünkön). Egymillió Zürich (dpa) — A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségtől egymillió dollárt kap minden tagország szövetsége 1999 és 2003 között. A 197 szövetség elsősorban a televíziós jogdíjakból szár­mazó pénzből kapna. Mintegy háromezren voltak kíváncsiak szombaton a ralikrossz-bajnokság ötödik, nagydobosi futamára. A huszonnyolc autós izgalmas versenyt produkált, részlete­sebben keddi számunkban Elek Emil felvétele Mai műsor SAKK. Nyírségi Torna, nemzetközi torna, Nyíregy­háza, 110-es szakmunkás- képző, 9. x ÖRS

Next

/
Thumbnails
Contents