Kelet-Magyarország, 1996. július (53. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-08 / 158. szám
1996. július 8., hétfő Vizsgasegítő Nyíregyháza (KM — K. J.) — Mivel az idei érettségi vizsgákon a nappalis és le- velezős jelöltek — kevés kivétellel — egyaránt sikerrel túljutottak, inkább az elkövetkező generációk dolgát könnyítendő ajánlunk egy, a napokban megjelent kiadványt az érdeklődők figyelmébe. Nyíregyházi szerző, dr. Csermely Tibor középiskolai tanár Százlapos magyar irodalomtörténetéről van szó. Első pillantásra kissé bi- zarmak tűnhet az „ügy”, netán sokan az irodalomkönyvek tovább már nem kurtítható zanzásítását vélik felfedezni a karcsú füzetecské- ben, uram bocsá’ — valami szuperpuskát, melyet a majdani érettségizőknek kínálnak. Épp e félreértéseket elkerülendő, érdemes beleolvasni a szerző eligazító, elősza- vas gondolataiba. Rögvest a könyv alcíme lényeges momentumra figyelmeztet: Segédanyag az érettségire készülőknek. Tehát: segédlet, nem tudáspótlék, vagy felmentést adó kivonat az elmélyült tanulás alól. A másik, ami nem hagyható figyelmen kívül: felnőtt —azaz dolgozók gimnáziumában, illetve a szakmunkások szakközépiskolájában — végzőknek ajánlatos a százlapost forgatni. E rendszerező munkában minden alapvető tudnivalót megtalál a „kereső” az egyes korok íróiról, költőiről. A szerző figyelmeztet: a könyvet csak a szöveggyűjteménnyel együtt szabad használni, hiszen a műveket kell a diáknak elsősorban ismerni. A lírai vagy rövidebb epikai alkotásokat, illetve a drámarészleteket újra el kell olvasni. (Csermely Tibor: Százlapos magyar irodalomtörténet, Nyíregyháza, 1996. Kiadta: a Kossuth Lajos Dolgozók Gimnáziumaés Szakmunkások Szakközépiskolája.) Hírcsokor Pótfelvételit... ...hirdet az 1996/97-es tanévre a Miskolci Bölcsész Egyesület. Az intézmény graduális és posztgraduális képzés keretében több szakot — teológia, társadalom- és természettudomány, modem idegennyelvek, keleti nyelvek és művelődéstörténet — indít a következő tanévben. Az idén és a korábban érettségizettek augusztus 20-ig adhatják bejelentkezési lapjukat. A képzés tandíjköteles. (MTI) Másoddiplomás... ...képzést indít a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola az 1996/97-es tanévben kommunikáció (újságíró) szakon. A négy féléves képzésre a bölcsészkaron, illetve a tanárképző főiskola humán szakán végzettek jelentkezését várják. A tandíj: félévenként hetvenezer forint. Információ: (július 15- től) Csilléry Zsuzsanna főtitkár, tel. 06-22/312-152/ 136. Jelentkezési határidő: augusztus 15. Az ELTE... ...Bölcsészettudományi Karán 1996 októberében kétszemeszteres felsőfokú kulturális menedzserképző tanfolyam indul (részvételi díj: 80 000 forint). Jelentkezni lehet augusztus . 15-ig levélben vagy faxon, augusztus 15-től szeptember 27-ig telefonon vagy személyesen is 10-13 óra között az ELTE BTK Kulturális Menedszer- képző Programjánál: 1052 Budapest, Pesti Barnabás u. 1. Tel.: 267-0966/5317, 266-9100/5317, Fax.: 266- 5699 vagy 137-6858. (KM) Magnum aldumas Mizser Lajos A jó öreg Anonymus—vagy Dugonics András szavaival „Béla király neveden íródeákja” nem gondolta volna, hogy a legrégibb szállóigének szerzőjévé válik. Művét nyelvemlékként a szórványemlékek között tartjuk számon, bár szórványai majdnem teljesen tulajdonnevek. Az áldomás szó a ritka kivételek közé tartozik. A 16. részben fordul elő, hogy Ond, Ketel és Tárcái „pogány szokás szerint egy kövér lovat ölve le, nagy áldomást (magnum aldumas) csapott”. Itt nyilvánvalóan az a jelentése, hogy áldozat (ti. a pogány istenségnek), de benne van az ezt követő eszem-iszom is. Az áldomás szó előfordul a Nyírről szóló részben is, de jelző nélkül. E szó jelentése alaposan kibővült. Balassi pl. ezt írja: „Én bús szivem vidámsága, lelkem édes ké- vánsága,/Te vagy minden boldogsága, veled isten áldomása”. Itt a jelentést aligha kell megmagyarázni. Továbbá a régiségben „engedélyeként is előfordul, bár ma már azt mondjuk: áldását adta rá. Az újabb korban és napjainkban is a vásár (üzlet) megkötése utáni borozgatást jelenti. S az is kár, hogy a tószt már kiszorította nyelvünkből az áldomást. A hangulat kedvéért szoktuk Anonymust idézni. Tehát a „fecerunt magnum aldumas” mondat a XIX. századtól kezdve sem az áldozást, sem az áldást stb. jelenti, hanem ezt: nagy ivászat — bocsánatos bűnként. Rockfutamosok Nyíregyháza (KM — K. J.) — A nyíregyházi Városi Művelődési Központ és Gyermekcentrum, valamint a Roland Hangszerbolt várja a jelentkezőket a péntek esténkénti ROCK FUTAM- ra. Az amatőr pop-rock együttesek felfutásos rendszerű versenyén minden pénteken három zenekar méri össze a tudását; közülük a legjobb jut tovább. Három győztes futam után nyerhető el a kitűzött pénzdíj. Koncert a források mellett A németországi turnén fürdővendégeknek is énekelt a Cantemus gyermekkórus Szereplés a vollmaringeni római katolikus templomban Amatőr felvétel M. Magyar László Nyíregyháza (KM) — Akár már otthon is érezheti magát a Cantemus gyermekkar a németországi Vollmaringen városában, hiszen az elmúlt hetekben immár harmadszor élvezhették a fiatalok a kis városka vendégszeretetét. A szoros kapcsolatot jelzi, hogy a házigazdák idén karácsonykor is szívesen hallgatnák az énekkar magas színvonalú műsorát. Igaz, a történethez tartozik, hogy első alkalommal teljesen véletlenül „keveredtek” Voll- maringenbe a Kodály Zoltán Általános Iskola diákjai. Nagy érdeklődés A belgiumi rádió meghívására készültek ugyanis, s valahol a belga-német határ közelében kellett egy szálláslehetőség. A vollmaringeni katolikus plébános, Burger János felajánlotta segítségét, s így volt hol álomra hajtani a fejüket. Viszonzásul az énekkar részt vett akkor egy misén, s éneklésük annyira megtetszett a helybelieknek, hogy Burger János arany miséjére is a kórust hívták vissza később. — A kórus iránti szere- tetet jelzi a mostani, júniusi meghívás is — mondja Szabó Dénes karnagy. — A koncertünkre nemcsak Vollmaringen lakói, hanem a környéken élők is eljöttek, még a házigazdákat is meglepte ez a nagy érdeklődés. Szerepeltünk még Stuttgartban a Szent Erzsébet templomban egy misével egybekötött koncerten. Nagyon szépen szólt minden, a stuttgarti szervezők szintén meghívtak bennünket karácsonyra. Felléptünk Thübin- genben is egy templomban, ám a legkülönlegesebb szereplés helyszíne Badsteinach volt, ahol a fürdővendégeknek adtunk hangversenyt. Bőrig ázva —• Választhattunk, hogy teremben vagy a szabadban szeretnénk-e énekelni. Mi az utóbbi mellett döntöttünk, hiszen nagyon csodálatos környezetben léphettünk fel. A mi Lillafüredünkhöz tudnám hasonlítani azt a helyet. Ásványvízforrások is voltak a fürdő területén, mindegyik más-más mélységből fakadt fel. A környék szép városai sem maradhattak ki a látnivalók sorából. Csodálattal nézték a nyíregyházi fiatalok Rottenburg, Horb, Nagold régi, ám gyönyörű szép fagerendás házait. A hazafelé vezető úton Salzburggal, illetve a közelében levő szép parkkal ismerkedhetett meg az énekkar. A középkorban az egyik érsek rafinált vízijátékokat szerkesztett itt, amelyek mind a mai napig tökéletes állapotban vannak. Ezeket a szerkezeteket láthatták működés közben a kórus tagjai, s mint több száz évvel ezelőtt az érsek vendégei, úgy a nyíregyházi fiatalok is bőrig eláztak az ötletes trükköknek köszönhetően. - — Szinte feldolgozhatatlan mennyiségű élmény ért bennünket e néhány nap alatt. Videofilmét is készítettünk, úgy érzem, sikerült a sok szépet megörökíteni — folytatja a kórus vezetője. Nyelvtanulás — Kiemelném azt is, hogy a turné kiváló lehetőséget nyújtott a nyelvtanulásra, hiszen majdnem egy hétig mémet nyelvterületen kellett németekkel kapcsolatot tartaniuk a gyermekeknek. Több diák az iskolai tanulmányoknak köszönhetően jól beszél németül, s tudásukat most a gyakorlatban kamatoztathatták. Még a vollmaringeni vendéglátóink is meglepődtek azon, milyen jól ismerik a nyelvet az énekkar egyes tagjai. Montreux harmincadszor dzsesszel A fesztivál idején külön újság kínál részletes tájékoztatást a programokról Budapest (MTI) — A múlt hét végén elkezdődött a dzsessz hagyományos ünnepe Montreux- ben. A Genfi (Léman)-tó svájci oldalán, festői környezetben fekvő mintegy húszezer lakosú üdülővároska, amely mellesleg óragyártásáról és aranyműves iparáról, no meg televíziós fesztiváljairól is híres, idén harmincadik alkalommal ad otthont a műfaj nagy seregszemléjének és persze legnagyobb művészeinek. A rendszerint két hétig — idén július 20-áig — tartó rendezvény korántsem a szigorúan vett dzsesszé, hiszen a műfaj hagyományos képviselőin kívül a kezdetektől fogva meghívták a blues, a soul, sőt a rock Budapest (MTI) — Light My Fire (Gyújtsd meg a tüzemet) — énekelte egykorúm Morrison, aki pontosan negyed százada hazájától messze, Párizsban talált végső nyugvóhelyet. Tüzét soha nem élesztgetni kellett. hanem sokkal inkább elfojtani. Ezt kortársai éppúgy tudják, mint kései rajongói, akik ébren tartják a Doors együttes kiválóságának kultuszát. Az 1943-ban született Jimet tábornok édesapja sem tudta megakadályozni, hogy ne fordítson hátat a konszolidált polgári életformának. A jóeszű fiú egyetemi tanulmányainak is búcsút intett: némi filozófiai és filmes előtanulmányok után, 22 éves korára tudatosult benne, hogy a rock és a blues az igazi életformája, annak minkimagasló művészeit is. Néhány név a múlt tekintélyes sztárlistáiról: Ella Fitzgerald, Louis Armstrong, Count Basie, Gerry Mulligan, Miles Davis, Aretha Franklin, Herbie Hancock, James Brown, Ray Chartes, Jimi Hendrix, Phil Collins, a Ten Years After együtes vagy a fiatalabbak közül a Neville Brothers. A tavalyi fesztivál nemcsak szakmai, hanem kasszasikert is hozott: mintegy 78 ezer jegyet adtak el a 350 koncertre, több mint tízezerrel többet a reméltnél. Az idei kerek évfordulós rendezvényre meghívott muzsikusok listáján szerepel többek között Oscar Peterson, Charles den pozitív és negatív kísérőjelenségével együtt. Ekkoriban találkozott össze azzal a Ray Manzarekkel, aki billentyűse, s Jim után talán a legeredetibb egyénisége volt az 1965-ben alakult Doorsnak, s nyilván egyik mozgatója elhatározásának. A lemezeket, a dalokat minden rajongó kívülről fújja: hét úgynevezett sorlemezt adtak ki Morrison haláláig. ízlés dolga, kinek mi tetszik, de senki sem vitathatja, hogy az elsőként nyilvántartott Hello I Love You mellett a rock értékei közé tartozik a Roadhouse Blues, a Riders On The Storm, a Break on Through, az L.A Woman, a When The Music Over. A dalok ihletői között a szakírók megemlítik a beat- és rockTre net, Quincy Jones és Phil Collins neve. A fesztivál külön érdeme, hogy a dzsesszel szorosabban összefüggő műfajok — a blues, agospel és a soul—nemcsak hivatásos, hanem amatőr művészei és művelői is lehetőséget kapnak programjuk bemutatására. Ugyancsak rendszeresen lehetőséget kapnak a műfajtól távolabb állók is zenéjük népszerűsítésére. Az idén például önálló estet szentelnek a francia sanzonnak. A korábbi években a reggae, a funky, a ska, az afrikai, a dél-amerikai, a kubai népzene legjobbjai mutathatták be tudásukat. A nyáresti dzsesszkoncertek nemzedék íróit és költőit. így Jack Kerouacol vagy Allan Ginsberget. Nem lehetett volna Jim a fehér blues óriása, ha figyelmen kívül hagyja a fekete zenei örökséget: a Doors repertoárján szerepel Willie Dixon Backdoor Manje és Bo Diddley Who Do You Love című dala is. Nemcsak a hivatalos stúdiólemezek, hanem a hatalmas mennyiségű kalózfelvételek is képet adnak az együttesről, bár ez utóbbiak nem mindig a legjobb minőségben. A Doors legérdekesebb lemezei között tartják számon az 1978-ban megjelent An American Pra- yert, amely a költő Morrison íelkivilágába próbál bepillantani. Au* íz szervezésében a kezdetektől — vagyis 1967 óta — kimagasló érdemeket szerzett Claude Nobs, aki egyszemélyben karmestere és koreográfusa a rendezvényeknek. A zenebolond hírében álló Nobs valamikor luxusszállodákban dolgozott szakácsként, azután kitanulta az idegenforgalom valamennyi csínját-bín- ját. A szervezés mindig példás, s a korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a rendbontás is ritka. Azok számára, akik nem lehetnek jelen a koncerteken, a fesztivál idején külön újság kínál részletes tájékoztatást a montreux-i estéken történtekről. Sétálóknak Nyíregyháza (KM—KJ.) — A nyíregyházi Sétálóutcái programsorozat folytatódik. Július 12-én a Népművészeti Stúdió bemutatóját tekinthetik meg a belvárosjárókelői, s tesz alkalom a míves termékek megvásárlására is. A Nagyszájú Nyuiak elnevezésű együttes pantomimműsorát július 19-én tekinthetik meg az érdeklődők, július 26-án pedig a K. O. Tánccsoport szórakoztatja az épp akkortájt arra kószáinkat, Érdemes lesz figyelni a nyíregyházi Városi Művelődési Központ és Gyermekcentrum rendezvényeit, mert mint hírlik: a programjaik eddig sem okoztak csalódást! ............ i, Jim Morrison 25 éve halott A fehér blues óriásának dalait minden rajongó kívülről fújja X Ir-fcaaMil'lTilIgPi KULTÚRA _