Kelet-Magyarország, 1996. július (53. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-31 / 178. szám

1996. július 31szerda 14 Keiei-Magyarorszag SPORT Olimpiára készülnek — az ülőröplabda-válogatott tagjai Nyíregyháza (KM - D. M.) — A szünet ellenére kiál­tásoktól, nevetéstől han­gos a Nyíregyházi 4. Sz. Általános Iskola tornater­me. Itt készül a magyar ülőröplabda-válogatott az atlantai paraolimpiára. — Az utolsó „simításokat” végezzük — fogad Balogh István edző. — A múlt hé­ten Kölesén, most pedig Nyíregyházán edzőtáboro­zunk. Napi két-három edzéssel és mérkőzésekkel készülünk a nagy megmé­rettetésre. Öröm számunk­ra, hogy Nyíregyházáról jó magam, valamint Gál János szakágvezetőn kívül a Pire- mon csapatából Mányák At­tila, Szabó László, Kovács László, Szécsényi Lajos, Makarovszki Sándor, Do­mokos András a Start Spor- tulától Peres János is tagja az olimpiai csapatnak. Raj­tuk kívül a váci Kovács és Laluja valamint a tatabá­nyai Stirczer és Marosi egé­szítik ki az együttest. Az első héten inkább az erőnlét fejlesztésén volt a fő hangsúly, most már a labdás mozgást csiszoljuk, s felké­szülünk az általunk ismert válogatottakból. Örömünk­re szolgál, hogy van olyan játékosunk, aki már a har­madik olimpiáján vesz részt. A cél mindenképpen a szöuli ötödik, a barcelonai hatodik hely után most do­bogóra kerülni. Szerencsére semmiféle sérülés nem hát­ráltatta a fiúk munkáját, bár mégis meg kell említenem egy kellemetlen momentu­mot, egyik játékosunk az ál­lását vesztette el az olimpia miatt. S mi várható az elkövet­kező napokban? A kérdésre Gál Jánostól kaptuk meg a választ: — Augusztus 12-én indu­lunk Budapestről. 15-én lesz az ünnepélyes megnyi­tó, mely a tervek szerint ha­sonló színvonalat ér majd el mint a „rendes”. Mi is az olimpiai faluban fogunk lakni. A csoportmérkőzések 16-án kezdődnek és minden nap 13 órától (az ottani idő szerint) lehet majd szurkol­ni. Már ismerjük a beosz­tást, a finnekkel, az egyipto­miakkal. az argentinokkal, a kazahsztánokkal és az iráni­akkal kerültünk egy cso­portba. — Innen a legjobb négy jut tovább, és már egyenes kiesési rendszerben jut el a döntőig. A legnagyobb fa­latnak a világ- és olimpiai bajnok irániak látszanak, de „sötét lovak” az egyiptomi­ak is. Bennünket köteleznek az eredményeink, hisz Eu- rópa-bajnokok lettünk, va­lamint a csapat gerincét adó piremonosok megnyerték a BEK-et is. Kint még vár ránk egy kemény orvosi vizsgálat, mely eldönti, hogy ki a minimálisan vagy a súlyosan mozgássérült. Sajnos ez teljesen szubjek­tív, hisz már megtörtént, hogy egyik versenyről a má­sikra ugyanaz az orvos más­más minősítést adott ki. A csapat tagjaival beszélve úgy gondolom, mindenki fokozottan várja az ese­ményt. szerencsére hangu­latilag senkit sem befolyá­soltak a mostani atlantai tör­ténések (robbantás, repülő­gép-szerencsétlenség). Nem tudom, milyen ered­ménnyel zárjuk az olimpiát, de tény. meg kell reformál­ni az ülőröplabdázást, mert csak így szerezhet magának a strandröplabdához hason­lóan teljes olimpiai elis­mertséget.-— Szerintem nagyon sok olyan idősebb játékos lenne, aki az aktív állóröplabda után szívesen játszaná ezt a formációt. Mi már a magyar bajnokságot is úgy szeret­nénk meghirdetni, hogy egészségesek is indulhassa­nak. A lobogó hajú cseh Karel Poborskynak gratulál a Manchester United elnökhelyettese. Az EB szépségdí­jas gólját rúgó focista hétfőn Prágában négyéves szerződést írt alá az MU-val AP-felvétel Polgár menetel Novgorod (EFE. MTI) — Remekül szerepel Polgár Judit az oroszországi Nov- gorodban zajló nemzetközi sakktornán. A hat résztve­vőt felsorakoztató viadal nyolcadik fordulójában az OTP-Sport Plusz SE ver­senyzőnője a világos bábuk­kal legyőzte az angol Shor- tot. A 8. forduló eredményei: Polgár Judit—Nigel Short (angol) 1-0, Vaszilij Ivan- csuk (ukrán)-Veszelin To­palov (bolgár) 1-0, Borisz Gelfand (fehérorosz)— Vla­gyimir Kramnyik (orosz) 1-0. Az állás: Topalov 5 pont. Polgár Judit. Ivan- csuk. Short 4-4. Gelfand. Kramnyik 3,5-3.5. A Löki válogatottjaival Baktán A Tiszavasvári Alkaloida szerdán már bebiztosíthatja továbbjutását az MK-ban , Nyíregyháza (B. T.) ■*1^ — A szombati első ^ fordulót követően--------ma délután már a második kört játsszák a lab­darúgó Magyar Kupa selej­tezőiben. A három érintett megyei csapatunk közül egyedül a Tiszavasvári Alka­loidának sikerült győzelem­mel bemutatkoznia, a Bakta- lórántháza és a Tiszamenti SE kikapott magasabb osztá­lyú ellenfelétől. A menetrend szerdán is az első fordulóhoz lesz hasonló, vagy­is Gergelyiugomyán és Bakta- lótántházán lesz meccs, a vas­váriak pedig idegenben lépnek pályára, és akár a továbbjutá­sukat is bebiztosíthatják. Az el­lenfél ugyanis a megyei 1. osz­tályban szereplő Békéscsabai Jamina lesz, amely szombaton igaz nagy csatában, de 2-1-re vesztett az NB I-es Stadler FC ellen. Ha Fecskuék legyőzik el­lenfelüket, akkor már a legjobb harminckettő között tudhatják magukat, és egy tét nélkülinek nevezhető mérkőzésen fogad­hatják szombaton az akasztói­akat. Baktalórántházán továbbra sem rózsás a helyzet. Egyrészt a vezetőket és a játékosokat még mindig bosszantja a Kecs­kemét elleni vereség és a sok kihagyott helyzet, másrészt pe­dig a sérültek állapota sem ja­vult. Cselószkit például éppen Az Újpest után a Diósgyőr látogat Ugornyára a mérkőzés napján műtik (is­mét a rakoncátlankodó térdét kell felvágni), Németh Cs. még mindig nem épült fel, de Vida. Kormány és Sós sem teljesen egészséges. Az ellenfél, a Deb­receni VSC magabiztosan nyert tartalékos felállásban (az öt olimpiai válogatott mellett Bagoly, Horváth D. és Vadics- ka sem játszott) Csabacsüdön. és természetesen a szerdai ta­lálkozónak is a „Löki" az esé­lyese. még akkor is. ha az At­lantát megjárt játékosok a bak­tai találkozón sem lépnek pá­lyára. A Tiszamenti SE-hez újabb nagymúltú és nagy szur­kolótáborral rendelkező csapat látogat. A jelenleg NB Il-es Di­ósgyőr épphogy lemaradt a magasabb osztályról, de a ve­zetők ismét annak érdekében erősítették meg a csapatot, hogy az augusztusban rajtoló bajnokságban kiharcolják a feljutást. A kupa első mérkőzé­sén 6-0-ra nyert Tornyi Barna­bás csapata Selypen, és ezúttal is ők az esélyesek. Az ugomya­Harasztosi Pál felvétele iák szombaton megsérült ka­pusa, Kovács Zs. nem játszhat, helyére a hátralévő két kupa- mérkőzésre a nyírkarászi Vir­tást igazolták le a vezetők. Közhely, de Tóth Szilárd együttese ma délután is az Új­pest ellenihez hasonló helytál­lásban bízik, és az is nagyon fontos, hogy a szurkolók is szép számmal jelenjenek meg a mérkőzésen, hiszen nem ti­tok: a kupasorozattól jelentős bevételre is számítanak a Ti­szamenti SE vezetői. Kiss Miklós: csak pletyka » Nyíregyháza (KM) — Még akkor felve- ^ tődött Kiss Miklós--------3 neve a Nyíregyházi FC edzői posztjára, amikor nem volt elnöke a klubnak. Hétfőtől viszont Kulimár Já­nos az első embere az NYFC- nek, aki egyelőre még nem nyi­latkozott az edzői poszt betöl­téséről. Ennek ellenére a pletyka sze­rint a Rakamaz edzője már szombaton az NYFC-Raka- maz edzőmérkőzésen a nyíregyháziak kispadján fog ülni. — Mindebből csak annyi bi­zonyos. hogy akárkivel talál­kozom az utcán, mindenki megkérdezi: mikor írom alá a szerződést az NYFC-nél? — kezdte az érintett. — Egyálta­lán nem kerestek meg, senki nem tárgyalt velem. A Raka- maznál Szász Simon elnökkel erre az évre is megegyeztünk, úgy kezdtem a felkészülést, hogy ezt az ével Rakamazon töltöm. Tehát én nem számítok arra, hogy átkerülök a nyíregy­házi csapathoz. Az NYFC-nél nagy a bizonytalanság, elnök és elnökség már van, az NB li­es szerepléshez viszont meg kell teremteni a feltételeket. Ez az egyik, a másik pedig, ha azt tervezik, hogy én leszek az edző. akkor ehhez egy ajánlat is szükséges. Az sem mindegy, hogy milyen lesz. Készülünk a Rakamazzai. szombaton az NYFC-vel játszunk edző­meccset. Az edzői szerződés lehetősége még pletykaszintű. Díjugratók a Lovardában Budapest (MTI) — A hét vé­gi Volvo díjugrató Világ Kupa volt a témája annak a sajtótájé­koztatónak. amelyet kedden délelőtt tartottak a Nemzeti Lovarda dísztermében. Burucs Balázs, a verseny egyik főszer­vezője elmondta, hogy 11 or­szágból 64 lovas érkezik Ma­gyarországra, ők veszik fel a versenyt a magyar élmezőnyt képező 20 versenyzővel. Ne­vezett a versenyre az a szlovák Juraj Hanulay, aki tavaly régi­ógyőztesként zárta a Világ Ku­pát. A kitűnő ugrató az idén Ballast nyergében veszi fel a versenyt a többiekkel. A Vol­vo VK összdíjazása 1,2 millió forint lesz. A pénteki verseny­napot belépő nélkül tekinthetik meg az érdeklődők, míg szom­batra 150, vasárnapra pedig 200 forint lesz a belépőjegy a verseny színhelyére, a Nemze­ti Lovarda felújított füvespá­lyájára. A legnagyobb érdeklő­déssel várt versenyszámra, a Nagydíjra vasárnap 15 órától kerül sor. Alfonso (balról fehér mezben), a spanyol Real Madrid labdarúgócsapatának csatá­ra cselezget a svájci alacsonyabb osztályú FC Nyon elleni barátságos meccsen AP-felvétel Kés alatt Miami (Reuter) — Meg­műtötték Emerson Fittipal­di t, a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság kétszeres győztesét. A 49 esztendős brazil pilóta, aki jelenleg a tengerentúli IndyCar-sorozatban verse­nyez. vasárnap, a Michigan 500 elnevezésű viadalon szenvedett súlyos balese­tet. Fittipaldit, 1972 és 1974 Forma-1-es világbaj­nokát nyakcsigolya- és la­pockatöréssel, illetve tüdő­sérüléssel szállították a mi­ami Jackson Memorial kór­házba. Az operációról Eu­nice Devereaux szóvivő csak annyit mondott, hogy az autóversenyző állapota kielégítő. Emerson Fittipaldi (az 1989-es IndyCar-sorozat győztese) balesetét az okozta, hogy a Michigan 500-as verseny második körében bal első kereke hozzáért az előtte haladó kanadai Greg Moore autó­jának jobb hátsó kereké­hez. A találkozás megdob­ta a veterán pilóta kocsiját, amely a falnak vágódott. A jármű lángba borult. Fitti­paldi külső segítség nélkül mászott ki. Akkor nem lát­szott súlyosnak a dolog, vi­szont a tüzetesebb orvosi vizsgálat mást mutatott. Mai műsor LABDARÚGÁS. Magyar Kupa selejtezőmérkőzé­sek: Baktalórántháza­Debreceni VSC. 17, Tisza­menti SE-Diósgyőr, 17. Előkészületi mérkőzé­sek: Kisvárda-Nyíregyhá- zi FC 17, Ibrány-Rakamaz, 17. Nagykálló-Hajdúná- nás. 17. Nagyhalász-Me­gyei roma válogatott, 16.

Next

/
Thumbnails
Contents