Kelet-Magyarország, 1996. július (53. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-03 / 154. szám
1996. július 3., szerda Kelet-Magyarország 3 Polgármester a T. Házban A megyénkben ellenzéki képviselőkkel a kezdet óta rendkívül korrekt a viszony Nagy Sándor: „A lobbizás mindenütt létezik, és tisztességes keretek között létjogosultsága van" Horányi Zsuzsa felvétele Bizonytalanság Újfehértó (O. K.) — Köztudott, hogy a választások során elég sok polgármester lett parlamenti képviselő. Annak idején, sok vita folyt arról, hogy fel tudja e vállalni egy ember a két önmagában is nagy megterheléssel járó feladatot. Volt, aki lemondott az egyik megbízatásról, volt, aki nem. Az utóbbiak közé tartozik Nagy Sándor országgyűlési képviselő, Újfehértó polgármestere is, akit többek között arról kérdeztünk: igazolták e akkori döntését az elmúlt két év tapasztalatai. — Annak idején mindannyian tudtuk, hogy a kettős megbízatásnak csak rendkívül feszített munkatempó mellett lehet majd eleget tenni. Vállalni kellett egy kétlaki életet, méghozzá teljesen önként tettem ezt. A döntésemet azóta sem bántam meg, még akkor sem, pedig a parlamenti program az utóbbi időben jóval sűrűbb lett, mint azt annak idején terveztük. Annál is inkább, mert azt tapasztaltam, nagy szükség van olyan parlamenti képviselőkre, akik benne vannak az önkormányzati munkában. Q Elképzelhető, hogy a parlamenti képviselők nagy része nem ismeri az önkormányzatok problémáit? — Én inkább úgy fogalmaznék, hogy egy részüknek nincs rálátása az önkormányzati munkára. Mert más az elmélet és más a gyakorlat. Nekem pedig lehetőségem nyílik arra, hogy elmondjam, milyen gyakorlati következményei lehetnek egy-egy javaslat elfogadásának. Persze, ehhez nem muszáj polgármesternek lenni, a lényeg, hogy az ember belülről lássa az önkormányzatik működését. Meg aztán az egyes térségek sajátos, egyedi problémáit önkormányzati szempontból is meg tudom jeleníteni. Perzse, valamikor sikerül érvényesíteni ezeket az érdekeket, valamikor nem. Q A törvényhozói munka többé-kevésbé a nagy nyilvánosság előtt folyik, de a képviselők gyakran eljárnak konkrét ügyekben is, ami tulajdonképpen a kulisszák mögött történik... — A megye MSZP-s képviselői között nagyon gyorsan kialakult egyfajta munkamegosztás, tehát felvállaltunk bizonyos területeket attól függően, hogy ki milyen kérdésekben érzi magát leginkább otthon, milyen a kapcsolatrendszere. Ez persze nem szentírás, gyakran teszünk kivételt, mert így hatékonyabb a munka. Annak idején előfordult például, hogy nemcsak engem kerestek meg egy ügyben, hanem még két másik képviselőt is. Amikor megkerestem az illetékest, akkor derült ki, hogy képviselő- társaim egy órával korábban keresték ugyanebben az ügyben. Elég kellemetlen helyzet volt. □ Ha már a közbenjárásról esett szó, hadd kérdezzem meg, mi a véleménye a lobbizásról. Annál is inkább mert nálunk ennek leggyakrabban még pejoratív értelmezése van... — A lobbizás mindenütt létezik, és tisztességes keretek között létjogosultsága van. Ha engem megkeres egy cég, vagy egy önkormányzat, hogy nem kapta meg a törvényesen járó támogatást, akkor mért ne próbálnék segíteni. Annál is inkább, mert ez a támogatás adott esetben további munkahelyek teremtését, vagy a meglévők megtartását jelentheti. A képviselő felelőssége abban van, hogy eldöntse, valóban közérdekről, vagy csupán egyéni érdekekről van-e szó. □ Amikor önt közbenjárásra kérik fel, akkor nyilván megkeresi az illetékes tisztségviselőt. Az együttműködési készséget befolyásolja-e az adott illetékes politikai meggyőződése, szimpátiája? — Sajnos, azt kell mondanom, hogy olykor igen, bár mostanában már egyre kevésbé. A törvény értelmében ugyan az állami hivatalnokok és tisztségviselők pártsemlege- sek, de azért ez még nem mindig van egészen így. O Apropó, szimpátia. A parlamenti csatározásokat nézve, az embernek sokszor az az érzése támad, hogy a kormánypárti és az ellenzéki képviselők mérhetetlenül gyűlölik egymást. Vagy ez a kép csalóka? — A látszat valóban csalóka. A megyénkbeli ellenzéki képviselőkkel kifejezetten korrekt a kapcsolatunk, többször nyújtottunk már be közösen módosítójavaslatot, például a megye telefonhelyzetének javítása érdekében. A fideszes Mádi Lacival együtt lakom albérletben, sokat beszélgetünk. Ha a parlament egészét nézzük, akkor biztosan vannak olyan képviselők, akik nem lelkesednek egymásért, de ez minden közösségben előfordul. Q A kormány az utóbbi időben egész sor népszerűtlen intézkedést hozott, elsősorban az MSZP-s képviselők támogatásával. Óhatatlanul felmerül ilyenkor az emberben, össze lehet e egyeztetni a pártfegyelmet a személyes meggyőződéssel? — Az elmúlt két évben még egyetlen egyszer sem kellett a lelkiismeretem ellen szavazni. Más kérdés, hogy ha az embernek rálátása van az országos helyzetre, akkor kénytelen kompromisszumot kötni. A frakción, a munkacsoportokon belül roppant kemény vitáink vannak, de akkor sem történik semmi, ha a szavazás során a másik gombot nyomom meg. Egyébként a frakcióban még egyetlen egyszer sem rendeltek el kötelező szavazást. Hozzá kell tennem, hogy szerintem az egyéni képviselők sokkal nehezebb helyzetben vannak, mint azok, akik kistán kerültek be, hiszen elsősorban a választópolgároknak tartoznak beszámolással. Kovács Bertalan M egnyugodhatnak a tanárok, ugyanis a kötelező óraszámokat csak a jövő év augusztusától kell mindenütt felemelni. Legalábbis a parlament és a kabinet indítványa szerint. Az emelés határidejét illetően ugyanis sem az országgyűlés, sem pedig a kormány nem vállalta a felelősséget. Ok „csupán" az óraszámok emelésének tényét fogadták el, mondván, a végrehajtás részletkérdései dőljenek el helyben. Az ügyben leginkább érintettek, a tanárok egyik szeme sír, a másik nevet, hiszen elvileg ugyan kereken egy év haladékot kaptak, ám csak az önkormányzatokon múlik, hogy mikor kezdik el kötözgetni az útilaput a pedagógusok talpára. Mert a kötelező óraszámok felemelése nem elsősorban szakmai probléma, még csak nem is a társadalom azon részének a megnyugtatására irányul, akik a tanárok munkaidejét keveslik, kifejezetten pénzkérdés. A kényszer-képlet egyszerű: kevesebb gyermek születik, ezért kvázi kevesebb tanárra van (lesz) szükség. Különösen most, amikor az önkormányzatok—a szűkös anyagiak miatt, vagy erre hivatkozva — már eddig is helyi rendeletben minimálták az osztályok létszámát, csökkentették a túlórakeretet, napköziket, szakköröket, mi több, iskolákat szüntettek meg. A kötelező óraszámok felemelésével az eddigiek mellé újabb eszközt kaptak a kezükbe a települések gazdái az úgymond ésszerűsítések végrehajtásához. Mert bár ez furcsán hangzik: a deklarált cél az oktatási rendszer korszerűsítése. Más kérdés, hogy a jelen helyzetben erről aligha beszélhetünk, hiszen elismerjük, vagy sem, manapság bizony a kényszerű takarékoskodás kényszerpályájára került az oktatásügy (is). Olyannyira, hogy a tanárok már régen nem azért (azon) háborognak, mert a jövőben valamivel többet kell dolgozniuk, hanem azért, mert nem tudják, ki(k) lesz(nek) az(ok), akinek emelkedik az óraszáma. Közben a feleslegessé vált (váló) kollégák szemében kezd mindenki gyanússá válni, aki marad. Közben csak egy biztos: a bizonytalanság. Nyári turistaárak Ferter János rajza . Balogh Géza tárcája A z erdőt, mezőt járó embert gyakran érik meglepetések. Az esetek többségében még csak arra sincs szükség, hogy lesgödörbe, vagy magaslesre üljön, elég, ha kinyitja a szemét. Persze, egy igazi szakember, egy tapasztalt biológus rengeteget segíthet az érdeklődő, de járatlan kíváncsiskodónak, sokszor azonban nélkülük is megadatik a szerencse. Az előbb a lesgödrökről, a magaslesekről szóltunk. E sorok írója is megfordult már jó párszor mindkettőben, de állíthatja, nem muszáj a kíváncsiskodó természetkedvelőnek órákat eltöltenie e kényelmetlen tákolmányokban, váratlan találkozásokban akkor is részese lehet, ha csupán zsebre dugott kézzel sétál, vagy — szinte hihetetlen! — csupán a nyitott ablak mögött csendesen üldögél. Egy példa tehát az előbbire! Most nemrég, a hosszúra nyúlt tél után nagyon bizser- gett már a talpunk, ám a Tiszát még jég borította. Tímá- ri barátunk mindjárt be is bizonyította, hogy itt március végéig aligha jöhet szóba a csónakázás, levitt bennünket a folyóra, s egy hatalmas balVáratlan találkozások tóval léket próbált vágni. Barátunk erős, hatalmas szál ember, de még neki is jó negyedórába telt, míg kiszabadított egy asztalnyi lapot. Lehasaltunk. hogy ellenőrizzük a jég vastagságát, s nem értük az alját. Azért nem nagyon bánkódtunk. Örültünk, hogy kiszabadultunk a füstös városból, s bámulhattuk a porhóban cikázó vadnyomokat, élvezhettük a csendet, a kristálytiszta levegőt. Kissé lemaradtam a többiektől, bent, a folyó hátán, a parttól vagy húsz méterre álltam, s néztem, miként keresgél egy öreg kőrisfán eleség után egy kisebb cinegecsapat. Jég ide, jég oda, a tél végét érezhette már a cinkecsapat is, mert igen vidámak voltak, s gondtalanok. Egyszer azonban hirtelen elhallgattak. Vagy tíz cinke viszont felrebbent, s azon nyomban kiderült a nagy rémület oka. Mint a villám, csapott közéjük egy kisebb ga- lambnyi madár. Egyáltalán nem zavarta, hogy az üldözöttek pontosan a lékvágókfölött járnak, talán méternyire zúgott el fejük fölött a karvaly. Mert karvaly volt persze a vakmerő kis ragadozó. Ez egyszer azonban hiába kockáztatott, a cinegék még idejében találtak egy bujtató bokrot. Aztán ahogy jött, olyan hirtelen-váratlan távozott. Aznap már nem is láttuk, de biztosak voltunk benne, hogy nem marad éhen. Már el is felejtettem volna azt a karvalyos találkozást, ha jóval később, már Nyíregyházán nem ülök kint a konyhában egy júniusi korareggelen, s nem bámulom kitartóan az eget. Ablakunk előtt egy pár hektáros park, minden oldalról emeletes házak határolják. A fiatal feketerigók is kirepültek már, csendes volt a park, de az égen hirtelen feltűnt egy kisebb, villámröptű madár, s szélsebesen közeledett az ablakom előtti nyírfa felé. Mi ez, sólyom, karvaly..., vagy mi, meresztettem a szemem, ám hamarosan még három ugyanolyan madár csatlakozott hozzá, s ezzel megcáfoltatott a sólyomság, karvalyság, hiszen a ragadozók, pláne nyáron nemigen járnak csapatostul. Oly gyorsan jöttek, hogy megfigyelni se volt igen idő őket, meg hát aztán nem is nagyon akartam hinni a szememnek, fülemnek. Itt, a toronyházak között sarlósfecskék!? Pedig azok voltak. A madárvilág bajnokai, a sebesség rekorderei, akik óránként háromszáz kilométert is képesek megtenni. Füstös, fékét észöld, ércfényű tollazata, karcsú szárnya, a természet egyik legpompásabb alkotása... Jó-jó, de mit keresnek itt a panelházak között? Alighanem itt fészkelnek. Mert ahogy nézem őket, mit látok: a panelek rései mellé szállnak, s besurrannak a rejtett lyukakba. Egy perc múlva kijönnek, és hangos szfi-szvi-t kiáltva újból felemelkednek. Eleimet gyűjtenek a fészkelő társnak, vagy egyszerűen csak élvezik a repülést...? Ki tudja. r án még egy képzett ornitológus se tudna választ adni erre. De nem is a válasz, hanem a látványuk a fontos. Ahogy ott köröznek, siklattak, zuhannak a betonházak között. Egy kis szabadságot hozva a lakótelep zár világába. Kétes dicsőség Kovács Éva r alán még csettintenek is annak a videónak a nézői, amelyben izgalmas gyermekpornó látható, ráadásul nem akármilyen környezetben: a Dunántúl egyik gyönyörű kastélyában rögzítették nemrég a felvételeket, melyekről azóta is sokat lehet hallani. Egyszer azt, hogy szemen- szedett hazugság a vád, hazánk egyik legszebb műemléképületét nem használták ilyesmire, azután meg azt, hogy a pornográf képek mégiscsak ott készültek, éppen a bérbeadók nem tudták, kik és min munkálkodnak az évszázados falak között. Egy felmérés szerint a kábítószerfogyasztást és a gyermekpornográfiát tekintve ma már a világranglista dobogós helyén állunk. Olyan országokat előzünk meg ezzel, akik évtizedek előnyéről kénytelenek most lemondani, a dicstelen első helyeket nekünk, magyaroknak átengedni. Kétes dicsőség, mondhatom. Különösen szomorú, hogy amíg más, fontos területeken évtizedek munkájával se tudunk előbbrejutni, az efféle, csúfosnak is joggal nevezhető ügyekben szinte semmi perc alatt a legjobbak közé küzdöttük fel magunkat. Vagy inkább le, mert az irány szerintem ez... A statisztika kimondja: veszélyben az ifjúság, a megkérdezettek hetvenkét százaléka látja úgy, hogy a mai Magyarországon az általános és középiskolás korú gyermekek nagy mértékben ki vannak téve a drog és az alkohol veszélyeinek, s alig akad, aki úgy véli: a kábítószer és az alkohol nem kísérti a fiatalokat. A felmérés szerint nem csak az áldozat van meg, ismerjük magát a tettest is: a társadalom, a felnőttek felelőtlensége, elfoglaltsága, a rohanó élet hibás azért, hogy ide jutottunk. Szerintem kár egymásra, vagy másra mutogatni. A gyermekek életéért senki más, mindenekfölött a szülők felelősek... r m v \s Blk fTII .HÁTTÉR. mmf— - j*. .x. Kommentár
